Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-19 / 167. szám
6. oldal Érdekességek 1997. július 19., szombat Egy kis viselkedéstan Mit tehet a munkahelyi harmóniáért? Német szakértők összeállították a munkahelyi harmónia „tizennégy parancsolatát”. 1. Az aggódás az élet része - a hivatásban is. Ezt az érzést egyszerűen tudomásul kell venni; meg kell tanulni együtt élni vele. 2. Mindenki ismeri a félelmet. Nem ön az egyetlen, aki bizonyos helyzetekben bizonytalannak érzi magát. így vannak ezzel a kollégái is. 3. Ismerje be az aggodalmait. Ha ezeket az érzéseit megtagadja vagy elnyomja, nem old meg semmit - tehát tanulja meg, miképpen közelítheti meg őket gyakorlatiasan. 4. Keresse a sikert, ahol csak teheti. De ne bagatellizálja a kudarcait. 5. Hibáit vallja be. Ne tagadja el azokat, s ne vanja a kollégái nyakába. Ez szinte mindig több energiát emészt föl, mint a beismerésük és kijavításuk, és félő, hogy bármikor lelepleződhet. A hazugság gyöngíti az önérzetet. 6. Ne csapja be a kollégáit. Ellenkezőleg, építsen a szaktudásukra. A fiatalok dinamikájából és ötletgazdagságából ugyanúgy meríthet, mint az idősebb kollégák tapasztalataiból. 7. A főnököknek is vannak aggodalmaik. Mutasson megértést a nehézségek iránt, amelyek a vezetési feladatokkal és felelősséggel járnak együtt. Legyen mindig lojális. 8. Minden intézkedésnek megvan a maga oka. Igyekezzen megérteni, ha valaki másfajta döntést hoz, mint amire számított, még akkor is, ha tudja, hogy a döntést később kénytelenek lesznek megváltoztatni. 9. Legyen segítőkész. Ha valaki bizonytalan, siessen a segítségére, de ügyeljen arra, hogy kollégái maguk döntsenek, elfo- gadják-e az ajánlatát, különben megsérti az egyéniségüket. 10. Keresse a kapcsolatokat a többiekkel. A szokásossá vált személyes beszélgetések során hamar kiderül, hogy a másik miként gondolkodik és cselekszik, így kiszámíthatóvá válik. 11. Mindig figyeljen oda a kollégákkal folytatott beszélgetésekre. Az arcjátékuk, a gesztiku- lációjuk, a testtartásuk és a hang- színük mindig elárulja, azt ér- zik-e, gondolják-e, amit mondanak. 12. Az előírások azért vannak, hogy betartsák őket. Minden cég fölállítja a maga működési szabályait. A munkatársak kötelezik magukat, hogy ezekhez az előírásokhoz tartják magukat. Ne feledjük: ha baj van, számon kérik. 13. A szabadság elősegíti az alkotóképességet. A világosan megfogalmazott szabályok keretein belül minden munkatársnak a lehető legnagyobb szabadsággal kell rendelkeznie. Minél nagyobb az egyéni szabadság, annál nagyobb az alkotókészség, ami egyúttal nagyobb felelősséggel is jár. Ha hibázol, persze felelősségre is vonnak. 14. Külön gondok. A teljesen szabad kéz és ellentéte, a merevség egyaránt gátolja azt, hogy a dolgok jól alakuljanak. Az viszont magától értetődő, hogy a főnökök az ebből adódó bajokat a beosztottak nyakába varrják. A bűnös: a leptin Szakértők szerint áttörést jelenthet az a felismerés, hogy ha a szervezetünkben túl kevés a leptin elnevezésű hormon, akkor meghízunk. Ez fontos támpont lehetne a fogyasztó gyógyszerek kifejlesztéséhez. A Nature Medicine című folyóirat legújabb számában jelent meg az a tanulmány, amely bizonyítja, hogy a leptinhor- mon hiánya hízáshoz vezet. A kutatás friss megállapítása szerint azoknak, akik három év alatt legalább 20 kilogrammot híztak, valamennyiüknek alacsony volt a leptinszintje. Most kísérletképpen kövér emberek szervezetébe injekció útján lep- tint juttattak. Még nem tudni, hogy ennek eredményeként valóban alaposan lefogynak-e. Az asztma elleni spray * Arthat a szemnek Az asztmás rohamok ellen alkalmazott kortizontartalmú to- rokspray-k előmozdítják a zöldhályog kialakulását. Kanadai vizsgálatok szerint növekszik a kockázat, ha a betegek három hónapig vagy még tovább naponta több mint 1,5 miligramm kortizont inhalálnak. Ez erős szereknél (0,25 mg permetenként) hat permetezésnek felel meg. Akinek ilyen nagy adagokra van szüksége, évente kétszer ellenőriztesse szeme állapotát. Kisebb adagoknál és kortizontartalmú orrspray esetén nincs veszély. Alkalmazás - ideiglenesen Amerika legnagyobb munkaadója a Manpower (Munkaerő) nevű cég: számítógéprendszerében több mint egymillió munkavállaló adatai szerepelnek. Legújabb szolgáltatása: ajánlatok ideiglenes alkalmaztatásra, amely az amerikai munkaerőpiac új jelensége. Immár a dolgozók 1,8, százalékára terjed ki, s ez az arány a ’80-as évek eleje óta megnégyszereződött. Az egyik ok, hogy a vállalatok takarékoskodni akarnak, a másik, hogy ez az új munkaerő kipróbálásának legjobb, kockázat nélküli módja. Amennyiben az illető beválik, állandóan alkalmazhatják, ha nem, gond nélkül megválhatnak tőle. A tapasztalatok szerint a kiközvetítettek egyharmada előbb vagy utóbb állandó munkára talál. A Manpowemél jelentkezők között vannak a tömeges elbocsátások áldozatai csakúgy, mint olyan emberek, akik nem szeretik a kötöttséget. Szívesen vállalnak munkát néhány hónapra, hogy azután pihenjenek - vagy éppen az ország másik táján, városában dolgozzanak tovább. A Manpower kiközvetít mindenkit, a segédmunkástól a számítógép-szakemberig. Az utóbbiak, a magasan kvalifikált szakemberek egyébként egyre keresettebbek, és így nem kevés pénzt hoznak a cégnek: a Manpower évente 800 ezer embert közvetít ki, azoknak 40 százaléka specialista. ÓRIÁSI fürdoruhaés fehérneművásár! Szolnokon, a Ságvári E. Művelődési Házban (Szapáry u. 23.) 9-17 óráig, 300-3.500 Ft-ig márkás, új fürdőruhák kiárusítása I egyenesen a gyártótól! | Több mint 60 féle fürdőruhából választhat. „HÍRŐS” TURKA HOLLAND RUHAVÁSÁRT tart Szolnokon, a Ságvári Művelődési Házban 1997. július 21-én (hétfőn). Nyitva 8-17 óráig. HIGGYE B, MEGÉRB fmmm hu*» KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA megbízásából a KUNSÁG-INKÖZ Ingatlanközvetítő és Vagyonértékelő Kft. (Karcag, Horváth Ferenc utca 7. fsz. 3.) pályázat útján történő értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat: KUNHEGYES STRANDFÜRDŐ ÉPÜLETEIT, ÉPÍTMÉNYEIT, FÖLDTERÜLETÉT. Az ingatlan irányára: 30.046.000 Ft áfával együtt. A pályázati csomag a polgármesteri hivatalban (5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1., Szabó Mihály aljegyzőnél, tel.: 59/326-222) 30.000 Ft-ért megvásárolható. Pályázat benyújtásának helye: Kunhegyes Város Önkormányzata 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. (zárt borítékban, személyesen, átvételi elismervény ellenében). Ideje: 1997. augusztus 31-ig. Herczeg Kata értelmezi a csillagok állását Horoszkóp július 21-től 27-ig KOS III. 21.-IV. 20. Szerelem: Valakiről úgy hiszi, ő az igazi, de amint közelebb kerülnek egymáshoz, rájön, hogy már nem is olyan vonzó, mint hitte. Talán mert új hódítás tűnik fel majd a láthatáron?! Hivatás: A munkahelyén ezúttal kellemetlen perceket él át, és ha eddig talán nem tudta volna, most kénytelen rádöbbenni, mennyire kétszínűek az emberek, s hány ellensége van. BIKA IV. 21.-V. 20. Szerelem: Családi ügyek kötik le a figyelmét. Valaki az ön segítségére szorul, s ez rengeteg energiáját felemészti, saját magánéletét kénytelen emiatt háttérbe szorítani. Partnere ezt nehezen viseli. Hivatás: A munkában új lendületet kap egy új megbízatástól, vagy egyszerűen csak olyasvalakit kell helyettesítenie, akinek a feladata régen is izgatta. IKREK V. 21.-VI. 21. Szerelem: Valaki igencsak „ráhajtott” önre. Bár úgy tesz, mintha nem venné észre, de nagyon is kedvére való ez a helyzet. Nehezen tudja visszafogni magát, hogy ne fogadja azonnal a közeledést. Hivatás: Nem lehet semmi olyan fontos, hogy a határidőket félvállról vegye. Ha most nem pontos, hosszú távra eljátsz- sza megbízói, felettesei bizalmát. RÁK VI. 22.-VII. 22. Szerelem: Jó érzés, ha segíthetünk valakin. De ezért ne váljon se hálát, se ellenszolgáltatást! Különösen ne attól, akihez érzelmi szálak fűzik! Hivatás: Önnek nagyon jók a megérzései. Bár a pénzzel könnyelműen bánik, ezúttal nagyszerű szimattal olyan beruházásba kezd, amely hosszú távon jelentős hasznot hoz. Amennyiben alkotóművész, sikerre számíthat. OROSZLÁN VII. 23.-VIII. 23. Szerelem: Szeretné felújítani a régi kapcsolatot, amely talán az ön hibájából szakadt félbe. Most talán jobb eséllyel indul, de számítson rá, hogy ezt a régi-új kapcsolatot nem sokáig tudja titokban tartani mostani partnere előtt. Hivatás: Amikor úgy tűnik, hogy végre minden tervét sikerül megvalósítania, valami (vagy inkább valaki) keresztülhúzza a számításait. SZŰZ VIII. 24.-IX. 23. Szerelem: Érzelmeit ne fecsegje ki idegenek előtt! Különösen tanácsos titokban tartani, ha kollégájába (netán főnökébe) szerelmes. Valaki a környezetében csak arra vár, hogy e titokról bizonyságot szerezzen, és kellemetlen helyzetbe hozza önt. Hivatásr Ha a vélt sérelmét igyekszik megtorolni, erejét hasznos munka helyet fölösleges dologra pazarolja! MÉRLEG IX. 24.-X. 23. Szerelem: Azon mesterkedik, hogy kiszabaduljon az eddigi szoros kötelékekből. Idegesíti a család, de még a régóta tartó titkos kapcsolat is. Valami újra vágyik. Hivatás: A munkahelyén alighanem kellemetlen perceket kell átélnie, és meggondolatlan szavai, viselkedése miatt népszerűségéből is sokat veszít. SKORPIÓ X. 24.-XI. 22. Szerelem: Egyre gyakrabban kapja magát azon, hogy álmodozik, pedig ezt az „időtöltést” alighanem lenézte, megvetette korábban. Igaz, akkor nem is volt ennyire szerelmes! Hivatás: Legszívesebben a nap huszonnégy órájából huszonötöt töltene munkával. Ez azonban nem fog menni. Új akadályok hátráltatják, vagy mások miatt kerül kedvezőtlen helyzetbe. NYILAS XL 23.-XII. 21. Szerelem: Valaki megtetszik önnek, de bizony az eddig bevált módszerekkel nem tudja megnyerni magának. A visszautasítás rendkívül megviseli. Lehet, hogy most történt először ilyen? Hivatás: Bár a szerelmi bánat a legtöbb embernek teljesen elveszi a munkakedvét, önt meg épp a kudarc serkenti különös teljesítményre! Az ottani kudarcnak itt siker az ára. BAK XII. 22.-I. 20. Szerelem: Törődjön többet a szeretteivel! Partnerének szüksége van önre, vegye észre a vágyakozását, legyen segítségére! Hivatás: Ki sem látszik a sok munkából. Ráadásul sokféle változás várható a munkahelyén. A feladatok alighanem még a szabadságát is átprogramozzák. S ha el is tud utazni, alighanem előbb kell véget vetnie a pihenésnek. VÍZÖNTŐ 1.21.-II. 19. Szerelem: Egy munkatársa szemet vetett önre. Nagyon nehéz lesz ellenállnia a csábításnak, különösen akkor, ha a közös feladat is megköveteli a sok „hivatalos” együttlétet. Hivatás: Amennyiben az érzelmeknek nem tud gátat szabni, az állása vagy a kedvező jövedelme foroghat kockán. Ön azonban van olyan diplomatikus, hogy sikerül megoldást találnia. HALAK II. 20.-III. 20. Szerelem: Új kapcsolat van a láthatáron, de erről egyelőre senkinek nem beszélhet. Ez azért bosszantja, mert úgy érzi: mit ér az a hódítás, amiről nem tudhat a világ?! Ha viszont fecseg, oda a boldogság! Igazi patthelyzet! Hivatás: Ha régi barátai próbálják meg új feladatokkal ellátni, vagy valamilyen vállalkozásba bevonni, nyugodtan bízza magát rájuk! KEDVESKEDŐ ANGOL megszólítás Örökítő ANYAGR A BIKA ELLENFELE Bellini QPERAHÖSE PÁRATLANUL NAGYI A VICC POÉNJA, V EZÜST, LATINUL ÁLLÓVÍZ NŐI NÉV ARZÉN LEHULLOTT LOMB MARIO MONACO DIÓDA— FÉLE FELELÍT NEK, SEGÍTŐ NÉM JÓSI ESZÉK A VJCC POÉNJA, 2. RÉSZ V ASZTÁCIUM HOSSZÚ IDEIG V EZ A MÁSIK „AKASZTOTTAK ...” ÍREBREANU - REGÉNY) SUGÁR TEIMQER OLIOS ÁLLAT RÉGIES HANGULATÚ ETÍ, KIEJTVE TISZTA— ZAT V Újság része ELLENBEN MEGFELEL? ADRIAI KIKÖTŐVÁROS ÁM OMLAOÉK IGEN. OROSZUL KÖRZET AMERIKAI TV- TÁRSA...MAYS: KUKO— p” RICA HAVASI RÓZSA VALAHA. ANGOLUL ELPUHULT EMBER A VICC POÉNJA. 3. RÉSZ KÉN KI-, SEGÍTŐ ~Tm GÁRZÁS MISKOLC HEGYE FÉL ALAKI C. J. É. MWTATOSZO SZERZETES V. SZÁRMAZIK ÖSSZE i elegyített ftí.NEKESYIADÁR EMir ÉPt/LETS2ARNY FONTOS AMINO— SAV ALAPVETŐ AKTÉIUT 3EUTE- RIUM ÉS FŐSZ FOR SÉMI NÉP IZRAELI PÉNZEGYSÉG WÉN.yKÉ PEZÓG6P MÁRKÁ^TMíTflO HORDOJELZÖ HORDÓKÉSZÍTŐ SZINTEN NEM VÍZBEN ÚSZIK IACTA EST (A. M. A KOCKA EL VAN VETVE) A YEN SZÁZADRÉSZÉ ÁSVÁNY! ANYAGOK RÓMAI 101 A, É. FEL MESE! ILYEN PRÓZA A MAKÁMA KI ... TUD? SUGÁR vL w TULOK A vicc poénját a fősorokban rejtettük el. A megfejtéseket július 24-ig várjuk. Címünk: Új Néplap 5001 Szolnok, Pf. 105. Úti cél című, július 12-ei rejtvényünk helyes megfejtése: „ Már megint a sarki Rozsdamentes kocsmába akarsz lelépni, Jenő?" A helyes megfejtést beküldők közül Szajcz Fere ncnének (Egerszalók, Béke u. 1.), Bella Istvánnénak (Cibakháza, Bánomszőlő 4/a) és Perge Józsefnének (Karcag, Kinizsi u. 100.) kedvezett a szerencse. Nyereményük Simon Béla Szülőföldem, a Jászkunság c. könyve, amit postán küldünk el. A képen Naomi Campbell - a brit John Galliano egyik modelljében, amely a Dior-ház kollekciójában szerepel. Galliano munkáit nézve úgy tűnik, az idén az Afrika-ki- nézet híve lett. fotó: feb-reüters