Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-17 / 165. szám
KLÍMA, KLÍMA, KLÍMA Mezőgazdasági erőgépek, betakarítógépek klímaberendezéseinek feltöltése, javítása, szervizelése. 5008 Szolnok, (Szandaszolős), Örkény István út 12. Tel./fax: 56/428-282, rádiótelefon: 60/386-288 KLÍMA, KLÍMA, KLÍMA Itt az aratás - munkagépek az utakon! feltétlen fontos a tőke bevonása. Egyértelmű az is, hogy honnan lehet ezt megteremteni: csak külföldről. Erre a legnagyobb lehetőséget a földpiac „beindulása” jelenti. Lehet, jogos az a félelem, a külföldiek vásárlása azt vonná maga után, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó hazai vállalkozók kiszorulnának a földpiacról. És miközben az ágazat tőkeszegénysége csökkenne, aközben a kiszolgáltatottsága növekedne. Ez tehát igen összetett probléma, nem véletlenül került a politika homlokterébe. Hangsúlyozom, a szabályozatlanság azonban sokkal nagyobb probléma, mint a szabályozott földszerzés biztosítása a társaságok, és ezen keresztül a külföldiek részére is.- Ön szerint mennyire élhetnek együtt a szövetkezetek és a kis- parcellán termelő gazdálkodók?- A többszektorú gazdaságról a választók döntöttek. Tudomásul kell venni, hogy a kisméretű egyéni gazdaságtól a hatalmas birtokig mindenféle üzem megjelenik. Ennek megfelelően segíteni kell azokat a folyamatokat, amelyek az elaprózottságot csökkentik. Úgy vélem, segíteni kell egy intenzív, korszerű agrárgazdaság kialakulásának lehetőségét. Természetesen a hatékony kis- és középüzemek tevékenységét is támogatni kell.- Változik-e valamit a támogatási rendszer?- Az előző években az agrártámogatás csak a költségvetés elfogadás után vált ismertté. Mivel ez a törvény az év utolsó napjára esett, ezért a gazdálkodók meglehetősen későn értesültek a támogatás mértékéről. Ha most minden a tervek szerint megy, akkor jelentős változás következik be. Ha novemberben már el tudjuk fogadni a költség- vetést, akkor gyakorlatilag a búza vetési időszakában körvonalazódhat az az ismeret, amely a 98-as agrártámogatásokat szinte pontosan meghatározhatja. Számunkra nagyon fontos lenne, hogy ebben a költségvetésben szerepeljen a Jászsági- főcsatorna kiviteli terveinek támogatása, hiszen ez egy 7 milliárdos beruházás. * Iváncsik Imrét, a megyei közgyűlés elnökét arról kérdeztük, hogyan jelenik meg a területfejlesztés a megye mezőgazdaságában? Az elnök elmondta, a mező- gazdaságban növelni kell a jövedelemteremtő és eltartó képességet. Kiemelt figyelmet kell fordítani a zöldség-, gyümölcs-, szőlő és vetőmagtermesztésre, a vetésterületek növelésére. Ezzel összefüggésben alapfeltétel a vízgazdálkodás javítása, az öntözhető területek, az öntöző kapacitások bővítése, a korszerűbb technológiák kiterjedtebb alkalmazása. Az állattenyésztésben kiemelt feladat a tartási feltételek korszerűsítése, az alkalmazott technológiák fejlesztése, a te- nyészállomány minőségi javítása, az állatállomány növelése. Jelentős szerepet Kell szánni az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére. Az agrárágazatban halaszthatatlan feladat a termelők közötti együttműködés korszerű formáinak alkalmazása, az integrációs tevékenység erősítése. Elő kell segíteni az ágazat fejlődéséhez szükséges pénzügyi feltételek megteremtését külső források bevonásával, térségi hitelszövetkezetek létrehozásával. Az értékesebb, élőmunka igényesebb termelési szerkezet nagyobb mértékben segíthet a települések foglalkoztatási gondjain. Az agrárágazat fejlesztését és szerkezetváltoztatását be kell kapcsolni egy átfogó vidékfejlesztési programba. Az elnök külön kiemelte a megye agrárágazata fejlesztésének főbb irányait. Iváncsik Imre Ezek szerint kiemelt szerepet szánnak a Jászsági-főcsatorna megépítésének, a Nagykunság rizstermesztési programja megvalósításának, a megye élelmiszeripara összehangolt fejlesztésének, a térségi kisüzemek létrehozásának, az európai szabvány szerinti minősítés és minőségbiztosítás rendszere kialakításának. (PR) Akciós gabona-közraktározás az ÁTI DEPÓ Rt.-nél 1997. évre betakarítási munkával kapcsolatos rendőri tevékenységben a segítő, együttműködő szándék kerül előtérbe. Ez megnyilvánul a nagyobb munkagépmozgások rendszeres figyelemmel kisérésében, a segítő jellegű ellenőrzésekben, a szükség szerinti átkísérésekben, forgalomirányítással történő segítségnyújtásban és egyéb, a helyi adottságok alapján jelentkező tevékenységben. A támogató, segítő jellegű tevékenység mellett is kiemelt figyelmet fordít a rendőri állomány: az ittas járművezetés, az üzemképtelen fék, kormány, illetve világító- és jelzőberendezéssel történő közlekedés, az engedély nélküli vezetés; a szilárd burkolatú útra történő sárfelhordás, a szabálytalan személyszállítás megelőzésére, felderítésére. A megye elégtelen úthálózata miatt elkerülhetetlen, hogy a betakarítási időszakban a munkagépek, az egyéb esetben számukra tiltott útvonalakon is közlekedjenek. Ezen mozgások rendszeres ellenőrzésére és segítésére kiemelt figyelmet fordítanak az illetékes rendőrök. A betakarítás idejére a továbbiakban is balesetmentes közlekedést és eredményes munkát kívánunk valameny- nyi közlekedésben résztvevőnek. Dr. Jancsó János sk. JNSZ Megyei Agrárkamara Illés József alezredes sk. JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság titkára közlekedési osztályvezető A mezőgazdasági betakarítási munkák megyénkben megkezdődtek. A munkálatok velejárója, hogy a közutakon az átlagosnál jóval nagyobb számmal jelennek meg a mezőgazdasági vállalkozók (gazdasági társaságok, termelőszövetkezetek, egyéb gazdasági csoportok, és magán- személyek) munkagépei. A gépek, járművek, egyéb eszközök műszaki állapotát, az azokkal munkát végző emberek felkészültségét a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési rendőri állománya folyamatosan figyelemmel kíséri, segíti és ellenőrzi. Több éves tapasztalat, hogy rendkívül sok a mezőgazdasági, szállítási munkát végzők biztonságát veszélyeztető szabálytalanság a közutakon. Ezek közül az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: A közlekedésben résztvevő eszközök állapota - főleg a szállító járműveket illetően - sok esetben a műszaki közlekedésbiztonság minimum feltételeinek sem felel meg. Annak ellenére kedvezőtlenek a tapasztalatok, hogy a szabályokról, előírásokról sok részletes tájékoztató is elhangzott. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a közlekedő járművek műszaki állapotáért nemcsak a járművezető, dolgozó felel, hanem az üzembentartó is. Jelentős törvények előtt állunk Tőkebevonás kell a magyar mezőgazdaságba Rendkívül balesetveszélyes a szállítások során a rakomány elhelyezésére, rögzítésére, valamint a személyszállításra vonatkozó szabályok megsértése. A mezőgazdasági betakarítási munkát végző járművek a KRESZ-szabályait áthágva gyakran túllépik a megengedett sebességhatárt, ami a biztonságos közlekedés egyik legfontosabb kritériuma. Az ellenőrzések során további tapasztalat, hogy a gépjárművek biztonsági jelzőberendezései sokszor nem, vagy csak hiányosan működnek. Ez azért is érdemel említést, mert az esetek többségében a hiba a helyszínen kiküszöbölhető. A (folytatás az 1. oldalról)- Most az utolsó simítások folynak a törvény előkészületén.- A földtörvény körül jelentős viták folytak/folynak. Hogyan látja a szakember, jó lenne-e a külföldi tőke bevonása? Herbály Imre- A probléma rendkívüli. Ha szabályozza is ezt a kérdést valamilyen módon a magyar törvényhozás, attól még a külföldiek a termőföldet vásárolják.- Hogyan? A polgári jog által „megengedett” módon. Opciós szerződéseket kötnek, és ha az Európai Unióba belépünk, akkor érvényesítik az átírást. A lényeg a halasztott vásárlás. Amennyiben a külföldiek föld- tulajdon szerzését korrekten tudjuk szabályozni, akkor többet teszünk a magyar föld védelméért, mintha ezt elmulasztanánk és szabályozatlan körülmények között menne a folyamat. Emiatt aztán igen alacsony áron tudnák a külföldiek kicsemegézni a földet.- Nem lehetne a föld árát a megfelelő szintre hozni, így elérve, hogy a külföldiek kezébe ne kerülhessen túlzottan sok terület?- Van erre elgondolás, sőt javaslatok is születtek. Például, hogy a külföldi fizesse be egy alapba a jelenlegi földár többszörösét, ezzel emelve a földszerzés költségét. A nagyobb problémát azonban az jelentené, hogy a megoldással a magyar földpiac árai elmozdulnának, ami kihatna a termények árára is.- Mindenképpen fontos külföldiek bevonása a magyar mező- gazdaságba ?- Úgy gondolom, az összes ágazat közül a legtőkeszegényebb az agrár, és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar. Ezért Agrárkamarai hírek 1.) A közeli napokban megjelenik az agrártámogatási rendeletek módosítása: kihirdetik a kamarai kezdeményezésű 50 milliárd forintos keretösszegű, éven túli lejáratú forgóeszköz- hitel szabályait. A hitelkérelmek összeállításánál gyorsan kell dolgozni, mert a pénzintézeteknél történő benyújtás végső határideje szeptember 1, ezt megelőzően még a Földművelésügyi Hivatal záradékát is meg kell szerezni. A hitel nem kötődik konkrét termelői tevékenységhez, üzleti tervben bemutatott vállalkozás finanszírozását szolgálja. Bővebb felvilágosítással szolgálnak a gazdajegyzők és a hitelkérelem összeállítását is vállaló Vállalkozásfejlesztési Alapítvány területi munkatársai. 2. ) A gazdajegyzői irodákban meg lehet tekinteni az aratási munkákkal kapcsolatos szolgáltatási díjakra vonatkozó - több mezőgazdasági szolgáltatást nyújtó vállalkozó díjának figyelembe vételével tájkörzetenként kialakított - kamarai javaslatot. 3. ) Megjelent az 1997. évi termelésű búza közraktári tárolásának támogatására vonatkozó pályázati felhívás. Megtekinthető a gazdajegyzőknél. 4. ) Kamarai kezdeményezésre állásfoglalást adott ki a Munkaügyi Minisztérium a munkanélküliek ellátásáról szóló szabályok őstermelőkkel kapcsolatos alkalmazásáról. A témában tájékoztatást adnak a gazdajegyzők és a munkaügyi irodák dolgozói. 5.) Az Agrárkamara segíteni kívánja a költségvetésből támogatott szaktanácsadás elterjesztését, az őstermelő kamarai tagok adminisztratív terveinek elvégzését. Kérjük a szaktanácsadást végző illetve könyvvezetés, adó, TB-bevallások készítésére vállalkozó személyeket és szerveket, hogy az ezzel kapcsolatos együttműködés kialakítása céljából keressék fel az Agrár Közhasznú Társaságot (Szolnok, Baross u. 20 III. em). Az ilyen szolgáltatást igénylő kamarai tagok az illetékes gazdajegyzőnél jelenthetik be szándékukat. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara 1) Aj vm Jr Ü ■■■* 4 ■ Konténeres díszcserjék, rózsák, örökzöldek egész évben folyamatosan kaphatók. Kerttervezést, -építést garanciával vállalunk, úszómedence beépítésével isi KERTÉSZETI ÁRUDA Szajol, 4-es főút 108-as km-nél Tel.: 56/446-071. 30/354-688 Levilágítás: COLOR Print-Shop, Szolnok, telefon: 56/420-071 Az ATI DEPÓ Közraktározási Részvénytársaság 1997. évre akciót hirdet gabona közraktározására. Az akció július 1-jével indul. . Az akció díjtételei:- Szerződéskötési díj jegykibocsátással 30.000 Ft A díj független a közraktári jegyek számától.- Közraktári felelősség és művi tárolás díja: Hetek Ft/ton na 5-12, 235 Ft 13-25, 26-38, 270 Ft 310 Ft 39 - felett 350 Ft Az összeg az áru biztosítási díját is magában foglalja. A hitelkérelem a közraktári jegy kibocsátásakor az ATI DEPÓ Rt.-nél kerül kitöltésre és gyorsított eljárás keretében elbírálásra. A bank nem vizsgálja a kérelmező hitelképességét. A hitel fedezete kizárólag a kibocsátott közraktári jegy. A hitel devizában is kérhető, elsősorban USD-ban és DEM-ben. Az áru minőségének meghatározását nemzetközileg akkreditált laboratórium végzi kedvezményes díjtétellel. Érdeklődni lehet: ÁTI DEPÓ Rt. Szajol 56/446-888 Budapest (központ) 1/268-0188, 342-2796