Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-17 / 165. szám
1997. július 17., csütörtök Sport 11. oldal Anncyban versenyeznek a szolnoki tenisztehetségek Tizenhárom évesek világbajnoksága Július 29. és augusztus 3. között a franciaországi Anncy városa ad randevút a földkerekség legjobb tizenhárom éves teniszezőinek. A hagyományos értékmérő versenyen országunkat négy fiatal tehetség képviseli. Azokból kettő éppen szolnoki: a leányok mezőnyében Súlyos Emese képviseli a SZUSE színeit, a fiúknál pedig Csútár Kornél vitézkedhet a külföldiekkel. Sülyös Emese Radócz Zoltántól, a SZUSE elnök-edzőjétől megtudtuk, hogy a serdülők világbajnoksága igazán különös lehetőség a tájékozódásra, a rutinszerzésre. Más versenyekkel ellentétben Anncyban nem lesz kiesés, a 32-es főtábla valamennyi résztvevőjének kijátsszák a pontos helyezését.- Nagy megtiszteltetés számunkra a két fiatal meghívása, már csak azért is, mert azt gondoltam, a tavalyi jó eredményeket már nehezebb lesz felülmúlni. Erre tessék, korosztályos világbajnokságon indulhat két versenyzőnk - fejezte ki örömét a szakember. Mindkét fiatal nagyszerű idei eredményeivel is sokat tett azért, hogy a felkeltse a válogatók figyelmét. Emese - sportoló családba született, édesanyja NB I-es röplabdázó volt, edzője a papája, aki testnevelő - a hazai 14 évesek vidékbajnokságán egyéniben második lett, míg párosban aranyérmet szerzett Berecz Boglárkával az oldalán. A közelmúltban Ausztriában vendégszerepeit az Európai Tenisz Szövetség (ETA) viadalán, ahol a legjobb közé került négy győzelmével, és csak az első helyen kiemelt osztrák ellenlábasa tudta megállítani. Kornél - edzője Kovács Zsolt és Radócz Zoltán - a vidékbajnokságon egyéniben és párosban egyaránt bronzérmet ütött össze, a legfrissebb hazai ranglistán - amely júliusban jelent meg - vezeti az előkelő mezőnyt. Talán neki lesz nehezebb a dolga, hiszen az erősebb nemnél sokkal markánsabbak a pubertás jegyei. Akinél fejlődés korábban indul és ráadásul gyorsabban megy végbe, azok az akcelerált serdülők előnyt élveznek a még gyerekekkel szemben. A helytállásról szólva: a lóba kerülés mindkét teniszezőnél sikernek számítana. (ni) Csútár Kornél Lábtenisz: Vili. Kadi-kupa Tengótoma a Tiszaligetben Pesti Anikó Japánba utazik Csütörtökön Japánba utazik a magyar női röplabda-válogatott, melynek tagja a jászberényi Pesti Anikó és hajdani csapattársa, Nagy Mariann. Az augusztus 30-i hazatérést követően szeptember elsején újra repülőre ül a csapat, s két hétre irány Kanada. A túra jó felkészülési lehetőséget biztosít a szeptemberi, bulgáriai világbajnoki selejtezőre, ahol a házigazdákon kívül az ukránok és belgák várnak lányainkra. Az utazók névsora: Pesti Anikó (Jászberényi RK), Nagy Mariann, Czakó Mária, Polgár Annamária és Dambendzet Natalie (mind Gulet-Wien), Fésűs Erzsébet, Schlégl Katalin, Jáka Zsuzsanna (BSE-CSM), Tímár Edit (AgriaCompu- ter), Battlay Krisztina (Vasas), Vojth Ildikó (Castel- lanza), Domokos Virág (Georg Mason Universität). Ha csak egy nap erejéig is, de szombaton ismét Szolnokra figyel a lábteniszt kedvelők egyre népesebb tábora. Ignácz Kadi immár nyolcadik alkalommal rendezi a Tiszaligeti strand területén országos, nyílt „tengóbajnokságát”, melyre profi és amatőr párosok egyaránt nevezhetnek. A hét végi versenyre egyébként Siófokon melegíthettek a szolnoki versenyzők, ám sok babér nem termett számukra - a Rosco gárdája tarolt a mezőnyben -, csupán a 45 év felettiek viadalán szerzett (ezüst)érmet az Ig- nácz-Gál duó. A tavalyi Kadi-kupán készült felvételünkön látható mindhárom „tengós” - balról: Kántor, Novák és Ignácz - ismert egyénisége a hazai lábteniszéletnek Szétszedték a TSE-t, erősödött a Szajol? Jelenleg már hivatalosan is tart a labdarúgók átigazolási időszaka, mely nem csak a legmagasabb osztályban, de megyénkben is élénken foglalkoztatja a szurkolókat. A rajthoz közeledve, az előkészületi meccseket látva megannyi kérdés merül fel a drukkerekben: vajon sikerül-e megtartani (elcsábítani) Ikszet vagy Ipszilont, erősödik, netalán gyengül kedvenc csapatom? Néhány közérdeklődésre számot tartó klubcsere terve hozzánk is eljutott, s ami a legmeglepőbbnek tűnik, valamennyinek a megyei I. osztályú bajnokságban bronzérmet szerzett Törökszent- miklós a szenvedő alanya. A legkelendőbbnek Babella Attila, gólerős csatáruk tűnik, akit több csapat, köztük magasabb osztálybeliek is, szívesen láttak volna soraikban. A legügyesebbnek a jelek szerint a szajoliak bizonyultak, hiszen a Tóth Mihály vezette elnökség már birtokában tudja aláírását. Ha már lúd, legyen kövér - tartja a mondás, s úgy látszik, ehhez tartják magukat a nagyra törő terveket szövögető szajoliak. Nem csak támadósorukat kívánják azonban mik- lósi játékossal megerősíteni, de a kapuba, védelembe és középpályássorba is a szomszédból igazolnak: Fényi, Tákos, Orbán valamint Gergely tette át ugyanis székhelyét egy házzal odébb. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Tőke kapus Túrkevére, dr. Bodó Mezőtúrra távozik és Lóié Robi is elköszönt a TSE-től, azonnal kitűnik, nincs irigylésre méltó helyzetben a Márton Ferencet váltó új edző, Nagy Attila. Nagy volt a kapusmozgás Rákóczifalván: az eddigi kispados Major Peti a visz- szavonult, „öregebbik” Ku- peczki posztjára Alattyánba igazolt, míg Árvái Tamás Mezőtúrról érkezett a helyére. Csécsei László személyében külön trénerrel is rendelkeznek július eleje óta a falvai portások. Kereszt- falvi és Honos személyében két új, gól veszélyes támadó középpályással is számolhat Gömöri Béla edző. (G. J.) Labdarúgás, előkészületi mérkőzés Középpályásgólok Angyalföldön Vasas DH - Sz. MÁV Neusiedler 2-3 (2-1) Budapest, Fáy u., 200 n., v.: Török Vasas (I. félidő): Gróf - Herczeg, Geress, Juhár, Aranyos - Gricajuk, Szilveszter, Galaschek, Maczó - Hámori, Pál. (II. félidő): Frank - Bukva, Heipl, Vaszil, Tóth A. - Gricajuk, Mónos, Simon, Takács - Koltai, Bene. Edző: Gellei Imre. Szolnok: Géléi (Bicskei) - Major L. - Draskóczi, Szecsei, Kohári - Bontovics (Serucza), Balogh, Horváth (Lilinger), Ludasi (Szalai) - Major S., Fedor (Dorcsák). Edző: Szatmári János. 9. perc: Ludasi szögletét a remek tempóban emelkedő BALOGH fejelte a léc alá, 0-1. 20. perc: Pál jobb oldali beadását az egyedül felejtett GALASCHEK passzolta közelről a háló közepébe, 1 -1. 21. perc: Még a kapott gól miatt bánkódtak a vendégek, mikor HERCZEG szép egyéni akció után kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-1. 49. perc: Major szabadrúgása kipattant Frankról, a szemfüles HORVÁTH kihasználva a kínálkozó alkalmat egyenlített, 2-2. 69. perc: Draskóczi jobb oldali beadására jó ütembe érkezett LUDASI, és megszerezte csapata győztes találatát, 2-3. Utolsó előtti előkészületi meccsén meglepetésgyőzelmet aratott a nyíregyházi rajtra készülő szolnoki legénység. A találkozóra kilátogatott Szín Imre is, akit a BVSC rendelt vissza a nyár folyamán. Mint a népszerű Jimmytől megtudtuk, anyaegyesülete igényt tart játékára az ősszel, így búcsúja véglegesnek tűnik a MÁV-tól. (gj) Strandröplabda, Amstel-kupa Abádszalókon Homokra, csapatok! Régiónkban ez évben nem rendeznek strandröplabda Grand-Prix-viadalt. Ennek ellenére a sportág művelői nem panaszkodhatnak, hiszen legutóbb Tiszafüreden rendeztek számukra versenyt, ezen a hétvégén pedig Abádszalókon, az Amstel Kupán lépnek háló mögé. A versengést mindkét nem számára amatőr és profi kategóriában írták ki. Áz amatőr hölgyek annyi könnyítést kaptak, hogy megszokott kettő a kettő elleni játék számukra három a három elleni csata lesz. Az esemény iránt óriási az érdeklődés, nem véletlen, hogy a szervezők Mezőtúr helyett az idén Abádszalókot választották a torna színhelyéül. A Tisza-tó partján nem kevesebb mint négy pálya várja a csapatokat, míg a Mezőtúron mindössze egy küzdőtér állt a résztvevők rendelkezésére. Jelentkezni péntek éjfélig lehet, a nevezési díj 1000-Ft- ot kóstál egységenként. További információk Bodó Istvánnál (59/326-222) és Balázs Árpádnál (20/579-340) az előbbi telefonszámokon kaphatók. Kis kosárkavalkád Az MKOSZ-ben elkészítették a sorsolásokat, a férfi NB I. felsőházában szereplő Szolnoki Olaj KK - a percre pontos időpontegyeztetés még nem történt meg - az első fordulóban szeptember 13-án hazai pályán az újonc Bat- tai KK csapatát fogadja, majd egy héttel később Paksra látogat el a piros-feketék legénység. A harmadik körben a kupagyőztes körmendi csapat ellen játszanak a szolnokiak. A Rába-partiakkal kapcsolatos az hír, hogy Czigler Lászlóval sikerült megegyezniük, így a hórihorgas center marad a klubnál. Most már „csak” idegenlégiós(ok) után kell nézniük, hiszen a rugólábú bedobó Madison már elköszönt tőlük, Edmonson pedig húzza-halasztja a válaszadást. Az Albacomp és válogatott frontembere, Dávid Koméi ma az Egyesült Államokba repül, hogy részt vegyen az NBA sokszoros bajnokcsapata, a Chicago Bulls edzőtáborozásán. Az egyik legjobbnak tartott magyar játékos három héten át bizonyíthat, abban reménykedik, hogy majdcsak felfigyelnek rá a sportág szentélyében. KIVÁLÓ MINŐSÉG, KEDVEZŐ ÁRONÍ PVC PADLÓK 2 fm szélességben, nagy választékban / 920 Ft/m2-es REKLÁMÁRON! ÜVEGPOHARAK Vienna vizes boros üdítős Claudia vizes boros Tina üdítős 3 db-os 3 db-os 3 db-os 405 Ft/grn. 405 Ft/grn. 455 Ft/grn. whiskys 4 db-os vizes 4 db-os 3 db-os 357 Ft/grn. 3 db-os 347 Ft/grn. 4 db-os 366 Ft/grn. 366 Ft/grn. 244 Ft/grn. Sorrento vizes boros üdítős 3 db-os 3 db-os 3 db-os 296 Ft/grn. 266 Ft/grn. 271 Ft/grn. 1 I 111 FÜNYÍRÓGÉPEK Elektromos és robbanómotoros, különböző vágószélességü, fűgyűjtős és fügyüjtő nélkülit fűnyírók 15.800 Ft-tól nagy választékban! Vásárlói kártyával rendelkező ügyfeleinknek és viszonteladóknak további kedvezmények! Az árak fogyasztói árak. az akció a készlet erejéig tart! MEGBÍZHATÓSÁG, TAPASZTALAT, GARANCIA, KEDVEZŐ ÁR Timit c , . Szolnok rncgyet Értékesítési Centrum Diszkont Áruház Szolnok. Csaba utca 36. Tel.: 56/422-401 Nyitva: h-p 8-18-ig; sz 8-13-ig. titán @ mail. dravanet.hu http:W www.titan.hw Veteránok a sportreptéren A szolnoki sportrepülőtéren július 5-19. között meghívásos vitorlázórepülő-kupa versenyei zajlanak. Az ország különböző területeiről öt magyar és két osztrák repülőklub 22 pilótája méri össze tudását. Külön tétje a rendezvénynek, hogy a legjobbak innen kerülhetnek jövőre a nemzeti bajnokságba, míg a fiatalok minősítést szerezhetnek. Hagyomány már ez a találkozó Szolnokon, s egyre népszerűbb az osztrákok között is. Nem kis része van ebben Meggyesi Lászlónak, aki Németországban az Opel-gyár tervezőmérnöke volt, szülei révén pedig Tiszavárkonyhoz kötődik. Jelenleg Ausztriában él és „Vándormadár III/A” típusú saját gépével érkezett a Tisza partjára. „Szárnyasa” jó tulajdonságaira jellemző, hogy egy pilótanő ilyen géppel repülte át az Alpokat. Ä viadal vezetője, Kerling József szerint a rendkívül változatos, csapadékos időjárás ellenére is eredményesen szerepelnek a résztvevők, akik eddig négy értékelhető versenyszámot repültek. A Szandai Sportrepülőtéren rendezett versenyt tegnap meglátogatta a Magyar Veterán Repülők Egyesületének szolnoki csoportja. A hajdani pilóták és műszakiak műértő szemmel vizsgálták a különböző típusú gépeket. Agrya-kupa Újszászon Bár továbbra is Újszászon számít legnépszerűbb sportágnak a lábtoll-labda, azért a második alkalommal sorra kerülő magyar bajnokságra egyre több helyről érkeznek résztvevők. A külföldi vendégek - Németország, Hollandia, Lengyelország, Jugoszlávia - mellett Nagykanizsa, Kisnána, Sarud, Szolnok és Jánoshida képviselőit fogadják július 19-22. között az újszásziak. A négynapos bajnokság első felében a csapatversenyt bonyolítják le, a hétfői pihenőnap után kedden pedig az egyéni küzdelmek zajlanak majd. Martfűi sportnap A helyi városi ifjúsági sportkör 1997. augusztus 16-án (szombaton) országos kispályás labdarúgótornát rendez, melyre az 56/451- 441-es telefonszámon Szőke Ferenc várja az érdeklődő (tízfős) csapatok jelentkezését. Szétosztották a csapatokat a labdarúgó NB III.-ban Rákóczifalva búcsúzik a megyétől Hármas lista a megüresedett helyre Miután az MLSZ-ben korábban már elkészítették a labdarúgó NB L, NB I/B és NB II. Keleti, valamint Nyugati régiójának sorsolását, beosztását, az amatőr liga elnökségén volt a sor, hogy a 96 NB III-as szakosztályt szétossza a Bakony-, Dráva-, Duna-, Alföldi, Tisza- és Mátra-csoportokba. Az előzetes várakozásoknak megfelelően több csapat is jelezte, nem tudja vállalni a megnövekedett anyagi terheket. A visszalépések azonban nem hozták kellemetlen helyzetbe az elnökséget, hiszen már jó előre feltérképezték azon egyesületeket, melyek beugrásra készen vártak az előrelépés lehetőségére. A megyei I. osztályok második helyezettjei között felállított erősorrend alapján Rákóczifalva csupán tizenkettedikként reménykedhetett, hogy talán rá is sor kerül. A tanácskozás kezdetekor hamar kiderült, kilenc klub vezetősége döntött úgy, nem kívánja elhagyni megyéje területét, így már-már szertefoszlani látszottak a rákóczisok rózsaszín álmai. Varga Ferenc, a MALL elnökének - a JNSZ megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára is egyben - minden diplomáciai érzékére szükség volt, hogy végül sikerüljön bepréselni a nyolcvanas években már több szezont is harmadosztályban eltöltő Rákó- czifalvát a 96-os táblára. Miután sikerrel vívta meg harcát, már gyerekjátéknak tűnt a hat csoport kialakítása. Négy egyesületünk - Jászberényi SE Vasas, Újszász, Kisújszállás, Rákóczifalva - a Mátrába, Karcag a Tiszába, míg a megyei első osztály 1997. évi bajnoka, a Kunszentmártoni TE az Alföldibe nyert besorolást. Az a tény azonban, hogy Rákóczi elhagyja a megye egyet, azt jelenti, egy hely megüresedett. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, az elsőség a legjobb kiesőt, azaz Kenderest illeti. Amennyiben Magyar József legénysége nem él a lehetőséggel - legfrissebb információink szerint azonban a sebtében összehívott játékosértekezleten döntöttek a csapat sorsáról, vállalja a „pótvizsgaként” elkönyvelt alkalmat -, Jászalsószent- györgy próbálkozhat, ám az ő távolmaradása esetében még mindig örömmel lépne előre az osztályozó vesztese, Jászfény- szaru. (géléi)