Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-17 / 165. szám

1997. július 17., csütörtök Körkép 9. oldal Folytatták az évekkel ezelőtt megkezdett megfigyeléseket Ifjú természetvédők a Hortobágyon Huszonharmadik alkalommal gyűltek össze a fiatal természet- és környezetvédők a Hortobá­gyon július 6. és 12. között, hogy ismerkedjenek a tájegység természeti és kulturális értékeivel. A tábort sok éve már dr. Tóth Albert szervezi, aki 1975-ben indította útjára ezt a maga nemében pá­ratlan közösségi ismeretterjesztő, értékmentő programsorozatot, akkor még mint a kisújszállási gimnázium tanára. A természet- és tájvédelem az­óta is szívügye, s rendszeresen szervezi az újabb csoportokat. Az idei táborban részt vevők megis­merkedtek a terepmunka alapvető módszereivel, folytatták az évekkel ezelőtt megkezdett ökológiai kutatásokat. A részvétel ingyenes volt, szállását mindenki a saját sátrában oldotta meg. Az étkezé­sért sem kellett fizetni, mivel szponzorok adták az alapanyagokra való pénzt. Főzni azonban a tábo- rozóknak kellett. A kutatóterületen a közlekedés - természetvédőkhöz illően - kerékpárral történt. A fiatalok három részlegben végezték megfi­gyeléseiket: ökológiai, madártani, illetve hidroló­giai és halfaunisztikai csoportban. Kunhalomkuta­tást, csillagászati megfigyeléseket, néprajzi adat­gyűjtést is végeztek. A közép- és főiskolai hallga­tók egy élményekkel fűszerezett táborozás emlé­kével térhettek haza. scs Gombavizsgálat a táborhelyen FOTÓK: TAKÁCS Készül a slambuc Repülés közben leállt a hajtómű Kiképzési repülést hajtott végre a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső harcászati repülőezred június 24-én. A repülési tervtáblán szere­pelt az egységnél rendszeresített MiG-29 és az L-39 típusú repülő­gép. A felkészülés a szokásos napirend szerint történt, s a meg­adott időben -10 órakor - megkezdődött a kiképzési repülés. Guti István őrnagy az L-39-es gép előtt fotó: szilágyi Réka A repülés ideje alatt a 120-as oldalszámú, L-39 Albatros tí­pusú kétkormányos oktatógép sugárhajtóműve 950-1000 mé­ter magasságon leállt. A gép fedélzetén Guti István őrnagy rajparancsnok, oktatópilóta és Peszeki Zoltán százados rajpa­rancsnok, oktató tartózkodott. A feladatot az első kabinban Guti őrnagy hajtotta végre, a hátsó kabinban utasként tartóz­kodott Peszeki százados. A kivizsgálást követően be­szélgettünk Guti őrnaggyal a hajtóműleállásról s a leszállás körülményeiről.- A repülés során a műszer­falat figyelve észrevettem, hogy kigyulladt az olaj nyomás­jelzőlámpa, jelezve, hogy le­esett a nyomás - kezdte a be­szélgetést Guti István. A hiba okát megpróbáltám kideríteni. Láttam, hogy csökken a haj­tómű fordulatszáma, majd leállt a hajtómű. Pilótatársammal ál­landó rádiókapcsolatban vol­tam. Már felmerült a gondola­tunkban a kényszerleszállás is. Ezért kiválasztottunk egy erre a célra alkalmas terepet. Mivel még mindig volt ma­gasságunk, ezért megpróbáltam újraindítani a gép hajtóművét. Ezalatt a gép 650 métert süly- lyedt, s beindult a hajtómű. Az utolsó 50 méter magasságon tudtuk kivenni a repülőgépet a süllyedésből. így sikerült a technikát megmenteni a lezu­hanástól. A leszállást követő gurulás során ismét leállt a haj­tómű. A gépet ezután az álló­helyre vontatták, majd a mér­nöki állomány megkezdte az eset kivizsgálását.- Milyen érzés egy pilótának, ha nem működik a hajtómű?-Repülés közben az ember nem figyel másra, csak a fel­adatra. Amikor észleltük a hi­bát, akkor is a technikára kon­centráltunk.- Ereztek-e félelmet?- Az érzésre nem volt idő. Nagyon gyorsan kellett rögtö­nözni és cselekedni. A leszállást követően és másnap tudtunk csak ezzel foglalkozni. Különö­sebben nem viselt meg az eset, hiszen szerencsésen leszálltunk - fejezte be nyilatkozatát a pilóta. A leszállást követően a típust azonnal leállították a repülések­ről, és megkezdték a hajtóműle­állás okát kivizsgálni. A mérnö­kök és technikusok átnézték az összes gépet, és megállapították, hogy a hajtómű leállásának oka, hogy a hajtóműrögzítő kar egyik csavarja tólazult és elkopott. A gépek közül háromnál előfordult még ez a hiba. Kijavították, s jú­nius 25-én délután feloldották a típusra vonatkozó repülési tilal­mat. Az L-39-es típusú repülőgé­peket Németország adta 1993 őszén a Magyar Honvédségnek. A húsz gépet összeszerelték, majd berepülték, s 1994 tavaszán állították hadrendbe a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola állomá­nyában. A gépeket pedig Kecs­kemétre telepítették. Közülük egy gép 1995 nyarán lezuhant. Ezzel a típussal végzik a Szol­noki Repülőtiszti Főiskola repü­lőszakos hallgatóinak gyakorlati oktatását, évfolyamonként egy- egy hónap időtartamban. A gépekkel az eltelt három év alatt különösebb probléma az említett eseteken kívül nem me­rült fel az üzemeltetés során. Al­kalmas az oktató- és pilótaállo­mány repülési feladatai végrehaj­tására, illetve a Szolnoki Repülő- tiszti Főiskola repülőszakos hallgatóinak gyakorlati repülő­oktatására. A pilóták szakmai hozzáérté­sükkel nagy értékű harci techni­kát mentettek meg. Kenyeres Dénes Szeptemberben nyitja kapuit a tószegi falumúzeum. A létesítmény már tető alá került. A ma még félkész épületben ősztől Szegváry Károly festőművész tárlata, valamint a környéken feltárt és jelenleg a szolnoki Damjanich Múzeumban őrzött bronzkori emlé­kek tekinthetők meg. fotó: Illyés csaba Etelka néni, Tiszabura legidősebbje „Úgy elrohant ez a majdnem kilenc és fél év­tized, mint a gondolat. Most voltam pende- lyes apróság Tiszaderzsen, s már a kilenc gyerekünk közül csak öt él, de született ti­zenegy unoka, tizenöt dédunoka és három ükunoka is.” Aki ezt mondja, özvegy Parázsó Lajosné szüle­tett Nagy Etelka, aki jelenleg Tiszabura legidő­sebb lakója. Etelka néni ma is szemüveg nélkül olvassa a lapunkat, naponta főz, jobban mondva főznek Lajos fiával, aki siketnéma, és egy háztartásban élnek. Pedig ez a temérdek évtized talán soha nem volt könnyű, de hát a szomorúságra, borúra azért mindig következett a jobb, a derű. Alig van munka, amit ne csinált volna: aratott, ka­pált, a zsidónál mosott, szóval mikor mit kel­lett. Lakott Derzsen, Gyócson, majd megismer­kedett a tiszabői Parázsó Lajossal. Nagy tanyasi lagzit csaptak, vigadtak, mert tudták: ez egyszer adódik az életben, ami után jönnek a dolgos, szorgos hétköznapok. Nem dúskáltak a földi javakban, még napraforgókunyhóban is laktak, de azután végtére lett mutatós, szép házuk is. Ötvenkilenc évet húztak le együtt, s Etelka néni tizenöt esztendeje már özvegy. Az étvágya hála Istennek kifogásta­lan, az a kedvence, ami jön, magyarul ami a tányérjára kerül. Ritkán egy-egy pohár bort is lehörpint, főleg zsíro­sabb, húsosabb ebéd után. Talán még az álom is jobban fogja, mert nem mindig bír aludni. Ilyenkor gondolat­ban bebarangolja a régi tájakat, feltűn­nek az egykori kedves arcok-. Július 5-én betöltötte a kilencven­négyet, és azóta a kilencvenötödiket tapossa. Ebből az alkalomból mint Ti­szabura legidősebb lakóját köszöntötte Gál Zsigmond polgármester, de a meg­emlékezésen a családtagokon kívül je­len volt az alpolgármester és a szociá­lis bizottság elnöke is. Átadták az ön- kormányzat ajándékait, és azt kívánták az özvegynek, hogy legyen még meg ez a nem egészen hat kerek esztendő. Merthogy már csak ennyi hibádzik a százból. Csak annyit a leírtakhoz, hogy a felvetéssel Etelka néni, az ün­nepelt teljesen egyetértett. D. Sz. M. Ezt az ajándékkosarat kapta az önkormányzattól özvegy Parázsó Lajosné, Tiszabura legidősebb lakója Otthon érzik magukat a közösségben A karcagi Családsegítő és Gondozási Központ idősek klubjába szívesen járnak a nyugdíjasok. Ottjártunkkor a nagy hőség elől a hűvös szobába húzódtak be a klub tagjai, akik közül né- hánnyal életükről beszélgettünk. napjukon felköszöntik egy­mást, mely szintén jó. Özv. Szívós Gyuláné a fiáék- kal lakik együtt, ám miután ők pékek, keveset vannak otthon. Kállai Julianna 65 éves, s három éve jár be a klubba. Mint mondta, egyedül él, nincs családja, s itt társai és a gondozók köré­ben biztonságban érzi magát. Hét végén főz, a klub­ban pedig kézi­munkázik, kár­tyázik. Kurucz Imré- nének nem régen halt meg a férje, ő január óta klub­tag. Itt ismét ér­telmét látta az éle­tének, hiszen kö­zösségben köny- nyebb elviselni a magányosságot. Ha elszomorodik, asszonytársai megvigasztalják, s elterelik fi­gyelmét bánatáról. Czakó Istvánná néhány évvel ezelőtt már járt ide, most egy hónapja ismét látogatja a klu­bot. Jól érzi itt magát, hamar el­telik a nap a hasonló korúak társaságában. Neki 14 unokája és 3 dédunokája van. Legidő­sebb fia 50 éves, legkisebb lá­nya 30. Lajos fiáékkal lakik A nagy hőségben jó egy kicsit pihenni a hűvös szobában FOTÓ: CS. I. együtt. Miután gyermekei dol­goznak, csak ritkán tudják meg­látogatni. Van, hogy ő keresi fel biciklivel őket. Mátyus Istvánná 75 éves, s 15 éve klubtag. Otthon csak a négy fal között telnének a nap­jai, itt a közösségben jól érzi magát. Ő a kártyapartik lelkes szervezője, kedvence a színre szín. Legszívesebben húslevest és piskótát ebédelne. Itt név­Lelkileg megviselte az a sok megrázkódtatás, mely az utóbbi időben érte, itt azonban biztonságban érzi magát. A Kisföldek közül jár be na­ponta, így bízik abban, hogy egyszer ott is lesz egy kihelye­zett klub. A nagy meleget be­teg szívével nehezen viseli, éppen ezért nem megy a strandra sem, pedig a klubból autóval kivinnék őket. D. E.

Next

/
Thumbnails
Contents