Új Néplap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-10 / 133. szám

2. oldal V ILÁIvTÜKÖR 1997. június 10., kedd Első miséjének színhelyén, a krakkói székesegyház kápol­nájában mondott 51 év eltelté­vel személyes misét II. János Pál pápa. A mise után a szent­atya a krakkói Rakowicki teme­tőben meglátogatta szülei sírját, ahol imát mondott értük. Lemondással fenyegetőzött Helmut Kohl német kancellár a koalíciós pártok között a költ­ségvetési hiány csökkentéséről szóló, egyre éleződő vitában. Vérontás nélkül ért véget hétfő reggel a köln-bonni repü­lőtéren a gépeltérítési dráma. A máltai légitársaság La Valletta és Isztambul közötti járatát ha­talmába kerítő két férfi meg­adta magát a hatóságoknak. Újabb bizalmatlansági in­dítványt nyújtott be a román el­lenzék két pártja a kormány el­len, ismét sikertelenül. Időköz­ben egy közvélemény-kutatás arról tanúskodott, hogy a lakos­ság erős bizalmat érez a no­vemberi választásokon győztes új, az RMDSZ-t is magában foglaló hatalom iránt. A balkáni országok külügy­miniszterei Szalonikiben ta­nácskoznak. A görög, a bolgár, a macedón, a román, a jugo­szláv, az albán és a török dip­lomácia vezetőjének találkozó­ján a délkelet-európai államok közötti jószomszédi viszony és egy közös gazdasági térség ki­alakításának kérdései állnak a középpontban. Kompromisszum van kiala­kulóban, amellyel sikerülhet ki­jutni az izraeli-PFSZ tárgyalá­sok zsákutcájából. Ennek ér­telmében a zsidó állam foly­tatná ugyan az építkezést Kelet- Jeruzsálemben, de „olyan lassú ütemben, ami csaknem azonos volna a leállítással”. Prága és Budapest segíti egymást A két ország nem verseng egymással, hanem segíti egy­mást - ez volt a lényege Josef Zieleniec cseh miniszterelnök- helyettes, külügyminiszter hét­fői budapesti megbeszélései­nek, amelyeket a magyar köz­élet vezetőivel folytatott.-Meggyőződésünk, hogy a tapasztalatok kicserélésével a két ország segítséget nyújthat egymásnak - jelentette ld a tár­gyalásokat követően Kovács László külügyminiszter. Dél­után a cseh külügyminiszter a kormányválság és a mai bi­zalmi szavazás miatt megszakí­totta programját, és váratlanul hazarepült Prágába. A buda­pesti cseh nagykövetség és a Cseh Centrum felújított épüle­tét Kovács László és Csehor­szág nagykövete avatta fel. Törékeny többséget szerzett az eddigi ellenzék Az ír kormány kapcsolatai az IRA-val Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem vonulhat be abszolút többséggel az eddigi legfőbb ír ellenzéki pártszövet­ség a dublini parlamentbe, a Dáilba, s valószínű kormányzati megbízása után Bertie Ahern leendő miniszterelnöknek külső erők segítségére lesz szüksége bizalmi kérdésekben. Ez a helyzet az első értékelé­sek szerint az eddiginél bi­zonytalanabb időszak bekö­szöntél hozhatja Nyugat-Eu- rópa egyébként leggyorsabb ütemben fejlődő országának belpolitikájában. A végleges adatok szerint az Ahem nevével fémjelzett jobbközép - sokak által popu­listának minősített - Fianna Fáil és a vele szövetségben so­rompóba sziállt, jobboldali Progresszív Demokrata Párt együtt 81 helyet szerzett a 166 tagot számláló Dáilban. John Bruton eddigi kormányfő Fine Gael nevű pártja és koalíciós partnerei, a Munkáspárt és a Demokratikus Baloldal nevű, egyes elemzések szerint „marxista” tömörülés össze­sen 75 képviselőt küldhet az ír törvényhozásba. A június 26- án összeülő új Dáilban a hét független képviselő mellett a Sinn Fein egy, valamint a Zöl­dek két politikusa is jelen lesz. A legnagyobb figyelem a Sinn Fein 40 éve példátlan E arlamenti megjelenését kíséri országban és Londonban. A párt Észak-írország brit fenn­hatósága ellen küzdő radikális katolikus mozgalom legna­gyobb csoportja, s általános vélemények szerint a fegyve­res szárny, az IRA politikai fedőszerve. Ahem máris közölte, hogy minél előbb találkozni kíván Gerry Adams Sinn Fein-vezér- rel, alátámasztva ezzel azokat a centrista és baloldali véle­ményeket, amelyek szerint a Fianna Fáil mindig is , jó kap­csolatokat” ápolt a radikális republikánus mozgalommal. Kiengedték a kórházból Augusto Pinochet egykori chi­lei diktátort, a hadsereg főpa­rancsnokát, miután az orvosok szerint helyreállt a 81 éves tá­bornok vérnyomása. Soha nem kegyelmez meg Norodom Szihanuk, Kambo­dzsa királya Pol Pótnak, aki a vörös khmerek rémuralma ide­jén összesen 3 millió ember ha­lálát okozta. Az arab írást és az iszlám törvénykezést szeretné megho­nosítani Csecsenföldön Aszlan Maszhadov csecsen elnök. Előrehozott választások lesznek Törökországban. A mind feszültebbé váló belpoli­tikai légkör miatt Necmettin Erbakan török kormányfő ab­ban állapodott meg jobbközép koalíciós partnerével, hogy 2000 helyett már októberben megrendezik a választásokat. Szarajevó újra fogad. Egyelőre SFOR-katonák ellenőrzik a szarajevói repülőteret, de a véres háborút követően a svájci Swissair leányvállalata, a Crossair már fölújította rendszeres légijáratait. A gépek hetente háromszor szállnak le a bosnyák fővárosban. fotó: feb/reuter Hírháttér Ausztria aggodalmai Nem is olyan régen még cáfolták az osztrák vezetők, hogy országuk ne volna érdekelt az európai integrációs szervezetek további bőví­tésében. Hivatalosan is elhatárolódtak például a burgenlandi tar­tományi főnök nyilatkozataitól, amelyek hazánkat nem tartották kellően érettnek az Európai Uniós tagságra. Csakhogy mint álta­lában mindennek, ezeknek a vélekedéseknek is megvan a valóságos alapjuk. Főként ha azt is figyelembe vesszük, hogy a szociáldemok­rata Viktor Kiima kancellár elődjéhez, Franz Vranitzkyhez hason­lóan Ausztria örökös semlegessége mellett tör lándzsát. Eközben a kisebbik koalíciós partner vezetője, a néppárti Wolf­gang Schüssel külügyminiszter mindinkább az ország NATO-tag­sága mellett kardoskodik. És ebben támogatóra talált az egyébként ugyancsak néppárti jelöltként megválasztott Thomas Klestil köz- társasági elnökben. Az államfő most azért aggódik, hogy az olasz-szlovén-magyar tengely Ausztriát leakaszthatja a „közép­európai expresszről”, s ha a NATO-bővítés első körébe nemcsak a visegrádi hármak, hanem Ljubljana is bekerül, Bécs elszigetelődik. Ebből a szempontból Szlovákia kimaradása nem perdöntő. Ezek a megfontolások mondatják Ausztriában sokakkal, hogy várni kell a szervezetek bővítésével. A józan megoldás azonban nem a többiek kirekesztése. Ha máshol nem, a bécsi Burgban - amely megannyi nemzetközi tanácskozásnak, köztük leszerelési ér­tekezleteknek ad otthont - ezt mindenképpen érteni kell. (gyulay) Ragaszkodnak a pénzükhöz Nem halasztják el az euro bevezetését Az európai valutauniót (EMU) és a közös pénz me­netrendjét erősítették meg az Európai Unió pénzügyminisz­terei Luxemburgban. A legnagyobb érdeklődés ezút­tal az új francia gazdasági mi­niszter, Dominique Strauss- Kahn bemutatkozását kísérte. A szocialista miniszter kijelen­tette, hogy Párizs nem gondol az 1999. január 1-jei premier elhalasztására. Az unió legtöbb tagállamá­nak súlyos problémája van az egyik fontos feltétellel, a költ­ségvetési deficit legföljebb 3 százalékos GDP-arányos hiá­nyával. Ez a helyzet Németor­szágban is, ahol az utóbbi he­tekben sorra dolgozzák ki a ter­veket a követelmény teljesíté­sére. Theo Waigel pénzügymi­niszter megerősítette: kormá­nya szigorúan ragaszkodik a feltételek megtartásához. Jacques Sanier, az Európai Bizottság elnöke azt hangoz­tatta, hogy a valutaunió elha­lasztása számára nem eshető­ség, így nem is fogadja el. A holland Gerrit Zalm, a pénz­ügyi tanács elnöke leszögezte, hogy az euro időben meglátja a napvilágot, és erős pénz lesz. Hogyan öltözködnek a francia kabinet nőtagjai? Háncsszoknya a miniszternek Az elmúlt héten a francia vá­lasztásokon győztes Lionard Jospin bemutatta csapatát. A kormányban összesen nyolc nő jutott tárcához. A miniszter asszonyoknak azonban nemcsak a rátermett­ségüket kell bizonyítaniuk a vá­lasztópolgárok előtt, de tudo­másul kell venniük: öltözködé­sük alapján is megítélik őket. A France-Soir című lap ezért di­vattervezőket szólaltatott meg, mondják el véleményüket a po­litikusnők ízléséről. Martine Aubry munkaügyi miniszter nemes egyszerűség­gel egy pólóban és tengerész­kék szoknyában mutatkozott be Jacques Chirac köztársasági elnöknél. Angelo Tarlazzi divatkreátor szerint egy tunika jobban állt volna neki. Elisa­beth Guigou nadrágot viselt ­Hervé Léger azonban szíveseb­ben látná egy szorosan testhez simuló, nőies ruhában. Catherine Trautmann kultu­rális miniszter előszeretettel mutatkozik klasszikus szabású, bézsszínű kosztümben, ám Kiki Feraud kék-fehér együttest ja­vasol a számára, miniszoknyá­val. Dominique Voynet környe­zetvédelmi miniszter vidékies viseletéért kapott kritikát: Le- coanet Hemant úgy véli, hogy egy sikkes ökoruha (háncsz- szoknya és levelekkel kirakott felsőrész) jobban illenék hozzá. Marie-George Buffet ifjúsági és sportminiszter kék kosztü­möt viselt. Rose Mett von Tor­rente inkább szürke nadrág­kosztümöt adott volna rá. Sego- lene Royal oktatási miniszter a Chanel-irányzatot kedveli, és ő az egyetlen, aki éppen ezért nem kapott bírálatot. FEB UJ SZENZÁCIÓS AJÁNLATUNK FORD ESCORT 1.3 EFi 5 ajtós 1 .790.000 Ft’ FORD ESCORT 1.3 EFi kombi 1.890.000 Ft* UTAZZON A FORD-dal GÖRÖGORSZÁGBA! Minden vásárlónk nyolcnapos utazást kap ajándékba (kiv. akciós autók). FORD TRANSIT 2.400.000 Ft* + ÁFA-tól Hitel, tartós bérlet, használtautó-beszámítás. NESZTOR Kft. Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201,410-330 * Akciós autók a készlet erejéig. TÁNCSICS MG. SZÖVETKEZETBEN Árverésre kerülő gépek: • cukorrépa-betakarító gépsorok • nagy traktorok és ekék • növényvédelmi gépek Ideje: 1997. június 16.8 órától Helye: a szövetkezet központjában, Mesterszálláson Ügyintéző: Földi Lajos. Telefon: 56/313-002/28 Hogyan hirdethet a lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: 06-1-201-7122 Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Udvariatlanság, férfi a neved • Nem smucig a magyar! • Harmadik házasságára már vigyáz • Gedóért rúgták a bőrt Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 Megújult a cseh nagykövetség épülete fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents