Új Néplap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-11 / 134. szám

Kórház, amely őrzi az egészséget 3. o. Fő téma: a leány kereskedelem 3. o. Újszásziakat kérdeztünk Újszászról 4. o, A Kunságban jártunk 7.0 Sport 8., 9. o Heti tévé-, rádió-, moziműsor és programajánlat Benne színes Az utóbbi hetek esőzései sokat segítettek a növényeken Kedvezőbb terméskilátások A közelmúltban még arról kellett hírt adnunk, hogy a rendkívül csapadékszegény első negyedév miatt komoly aszályra számít­hatnak a gazdálkodók. Májusban és június első heteiben a termé­szet azonban jórészt pótolta a hiányt, ennek köszönhetően pilla­natnyilag kedvezőbbek a terméskilátások, mint tavaly ilyenkor. Huszonöt százalékkal még adósak a bútorgyárban Májusi bérek: részben fizetve Az elmúlt időszakban a Szolnoki Bútoripari Kft.-nél kialakult helyzetről több írás is napvilágot látott Ezek jórészt arról szól­tak, hogy sztrájkba léptek a dolgozók, mivel nem fizették ki ápri­lisi munkabérüket Nos, ez időközben megtörtént a sztrájk véget ért, de a viharfelhők még nem vonultak el a cég (s az ott dolgo­zók) feje fölül. Most azonban kedvező hírről számolhatunk be. Az utóbbi hetekben lehullott csapadékmennyiség a megyé­ben nagy szórást mutat, hiszen egyes területeken a vízbőség miatt összefolyások keletkez­tek, másutt viszont - például Karcag térségében - nem sokat Közmunkaprogramra abban az esetben lehetett jelent­kezni, ha egy település 100 közhasznú munkás foglalkoz­tatását tudta biztosítani. Mivel ezt egy településen nehéz megoldani, elfogadták a jelentkezést, ha több telepü­lés összefogva, hasonló jel­legű munkákra foglalkoztat közhasznúakat úgy, hogy azok száma együttvéve elérje segített az égi áldás. Voltak olyan területek, ahol szél-, il­letve homokvihar vagy jégeső okozott gondot - tudtuk meg az FM megyei földművelésügyi hivatalában. A száraz hideg tél, a kései ki­a 100 főt. A másik mód az volt, hogy a települések önál­lóan nyújtanak be pályázatot a megyei területfejlesztési ta­nácshoz, a tanács összedol­gozza egyetlen pályázattá a beérkezett anyagokat, és úgy küldi tovább. Ezt a módot választotta Tö- rökszentmiklós, Tiszapüs- pöki, Fegyvernek és Örmé­nyes. tavaszodás megviselte az őszi kalászosokat, de az elmúlt he­tekben sokat javult az állapotuk. Minden jel arra utal, hogy a búza jó közepes termést produ­kál majd, hektáronként 3,5-4 tonnát. Ebbe persze még sok té­nyező is beleszólhat, így pél­dául a gyomok, amelyek ki­használják az esőt, és különösen a ritka állományokban idézhet­nek elő megoldhatatlannak tűnő (Folytatás a 3. oldalon) Sajnos, azonban nem mind­egyikük tartotta be a pályázati határidőt, és a későn érkezett pályázatokkal a tanács már nem tudott mit kezdeni. A ké­sés ugyanis egyenlő a pályá­zat elutasításával. A következő alkalom az augusztus 31-i határidővel benyújtható pályázat lenne, ha addig a települések tartják még a pályázati jelentkezésü­ket. Az augusztusi határidő ugyanis azt jelenti, hogy ok­tóber körül kapnának pénzt. Túrkevén Tigáz-részvényekről döntenek A privatizációs Tigáz-részvé- nyek sorsáról döntenek a holnapi rendkívüli testületi ülésen Túrkevén. Napirenden szerepel ezenkívül az általá­nos rendezési terv is. Nagy vita várható a részvények felhasználásáról. A gázszolgál­tató cég magánosítása után a város 66 milliós értékpapír- csomaghoz jutott. Az előter­jesztés szerint ebből 40 milliót tartósan lekötnének, s csak a kamatát, használnák fel. A megmaradó 26 millióra hét ja­vaslat született. A Vénkerti te­metőben fedett ravatalozó épí­tésére, a liget rendbetételére éppúgy gondoltak az előteijesz- tők, mint állat- és kirakodóvá­sár-tér építésére. Szerepel még a variációk között a strand me­dencéjének szigetelése, útépítés és a trágyalerakó felszámolása, műtrágyalerakó létesítése. A javaslat készítői a vállalkozói hitelalapba kétmillió forintot szánnak. scs Karcagon és Berekben Olcsó táborok Már csak néhány nap, és az iskolások számára elkezdődik a nyári szünet. Több család­nál azonban nem futja közös nyaralásra, csak a gyerekek táborára. Karcagon és Berek­fürdőben erre több lehetőség is van. A berekfürdői ifjúsági tábort a karcagi a DMIK Gyermekek Háza üzemelteti. S mint Türke Jánosáétól, a ház vezetőjétől megtudtuk, májusban főleg ki­rándulók jártak itt, majd a lo­gopédiai tábor ovisai után, 14- én az egészségileg sérült gyer­mekek tábora kezdődik. Au­gusztus végéig még egyházi és iskolai csoportok s a gimnazis­ták gólyatábora is lesz. Városi szervezésű a július 7-től 13-ig tartó tehetséggondozó tábor, ahol a diákok új ismereteket sa­játíthatnak el például történe­lemből és angolból, s a foglal­kozásokon ismerkednek a de­mokráciával is. Augusztusban a Napsugár színjátszó kör és a Györffy Ist­ván iskola olvasótábora is itt lesz. A bútorgyárban a tegnap ese­dékes fizetésnapon a munká­sok májusi bérük 75 százalé­kát kézhez vehették - tudtuk meg a gyári szakszervezet ve­zetőjétől, Kovács Pétertől. Az örömben az üröm sajnos az, hogy a bérek fennmaradó 25 százalékáról, annak kifizeté­sének időpontjáról nincs pon­tos információ, így ezzel egy­előre adós a vezetés. Ám ez mindenképpen előrelépés, hi­szen mint ismeretes, legutóbb még azt sem lehetett pontosan megmondani, hogy a májusi béreket mikor fizetik ki. A bútorgyár - amely önfel­számolási eljárást kezdemé­Az országban elsőként meg­alakult Szolnokon a Magyar Cigányok Demokrata Pártja, amelyet a megyei bí­róság már hivatalosan nyil­vántartásba is vett. Az alapítás és a bejegyzés kö­zötti időszakban a megyében nyezett - jövőbeni lehetséges sorsáról megpróbáltunk ér­deklődni a felszámoló cégnél, a Tisza-Reorg Kft.-nél Tóth István felszámolóbiztostól, aki azonban elhárította érdek­lődésünket, mondván ez még korai. Mint hangsúlyozta, szerdán kapja kézhez megbí­zólevelét, s előbb még tájéko­zódnia kell. E hónap végéig kell a cég részéről átnyújtani a pénzügyi mérleget, amely alapján felvázolható a jelen­legi válságból kivezető út. Azt azonban Tóth István hoz­zátette, hogy a későbbiekben készséggel áll a sajtó rendel­kezésére. -bgy­négy, míg Pest megyében két alapszervezet alakult. Az önma­gát centrumpártként meghatá­rozó szerveződés célja, hogy a magyar cigányságot összefogja és képviselőket juttasson a par­lamentbe a következő választá­sokon, méltóképpen képviselve így az etnikai kisebbséget. Későn jött pályázatra nincs pénz Lemaradt néhány megyei település a közmunkaprogramról. Esélytelenségük oka, hogy későn adták be a pályázatot. Szabadban tornásznak az abonyi Somogyi Általá­nos Iskola 1.1 osztályosai. A vakáció előtti napokban vissza­tért a jó idő, így a friss levegőn gimnasztikáznak az elsős testnevelés tagozatos lányok. fotó: mészáros Elsőként az országban Cigánypárt alakult Indulatok Újfaluban a cipőüzem elköltözése körül Elmen(ekül)t a vállalkozó? Rákócziújfaluból Rákóczifal- vára költözött a Héra Bt. ci­pőfelsőrész-készítő üzeme. A település polgárait megosz­totta a hír, többen keresték lapunkat, hogy véleményüket elmondják. Az esetről a két legilletékesebbet, a polgár- mestert és a vállalkozót kér­deztük. Kecskés János határozottan cá­folta azokat a híreszteléseket, me­lyek szerint ő üldözte volna el a Héra Bt.-t Újfaluból.- Nagyon örültem annak ide­jén, hogy Molnár Miklósné ide­hozta a cipőüzemét - válaszolt a vádakra Kecskés János. - Dol­goztunk is érte sokat, s hosszú távú terveink voltak vele kapcso­latban. Például a Héra Bt. olasz partnere egy nagyobb, sok em­bert foglalkoztató üzemet akart itt építeni. Az önkormányzat vásá­rolt is 300 ezer forintért egy tel­ket, ahol egy vállalkozói centru­mot építettünk volna fel. Nagyon sajnálom, hogy elment innen, vé­leményem szerint üzleti érdekek miatt döntött így, de tovább kell lépnünk. Tárgyalok egy másik cipőfelsőrész-készítő céggel, amely idejön, ha eredményesek lesznek a megbeszéléseink. Molnár Miklósné nem telje­sen osztja a község vezetőjének a véleményét, mint azt lapunknak elmondta, ennél azért több tör­tént az elmúlt két évben.- Lezártam magamban ezt az időszakot, nem is kívánom to­vább ragozni az ügyet - fejtette ki álláspontját a tulajdonosnő. - Ha egy kis támogatást éreztem volna az önkormányzat részéről, akkor nem viszem el az üzemet Újfaluból. A testület azt ígérte, januárban megbeszéljük a vitás kérdéseket, de azóta sem foglal­koztak vele, így a teljes átköltö­zés mellett döntöttem. Kavicsréteget terítenek a Martfű és Öcsöd közötti útra, melyen az első napokban még óvatosan kell közlekedni az autósoknak, motorosoknak kavicsfelverődés miatt. A le­tisztított útfelületet forró bitumennel öntik le, majd a képünkön is látható munkagép arra szórja az apró kavicsréteget. fotó: mészáros Vezetéket szakított egy repülőgép Repülőgép okozott áramki­maradást hétfőn délután Tó­szegen. Egy mezőgazdasági gép pilótája permetezés közben elszakította az egyik magasfeszültségű veze­téket, s ezért egy időre áram nél­kül maradtak a tószegi háztartá­sok. A mentőktől és a szolnoki kórházaktól kapott információk szerint az eset nyomán sebesült­höz nem hívták őket, illetve nem igényeltek kórházi ellátást. Két Lotti A Két Lotti játékban a 3+3- asokra jutó, összesen nettó 84 millió 757 ezer 56 forint tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nyereménye 19 ezer 903 forint, a 2 találatosoké 378 fo­rint. A nyerőszámok: 35,51,53 és 10,18, 64. A tiszaiig! hid lezárását követően már az első napon megnövekedett a Vezseny és Martfű között közlekedő komp forgalma. A húsz tonna teherbírású komp lerövidíti a hídfel­újítás okozta kerülőutat. fotó: mészáros

Next

/
Thumbnails
Contents