Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-05 / 103. szám

1997. május 5., hétfő KITE KI NTO ORA, Békés Megyei Hírlap, Petőfi Népe Néplap Melléklete Az Erkel Diákünnepek szellemét nem zárják palackba Apáról fiúra száll a fény, a melegség, az érték Keszthely, Sárospatak, Gyula — e három város kultu­rális szemléi fogták át a hatvanas évek Magyaror­szágának diákságát. Mára egyedül maradt Gyula, ahol ismét megrendezték, mint 1963. óta kétévenként mindig a Duna—Tisza köze és a Tiszántúl középiskolásainak fesztiválját. Az Erkel Diákünnepek (EDÜ), ahogyan a mostani, XVIII. kulturális találkozó is bizonyította, mit sem vesztett a fényéből. Dr. Kereskényi Miklós, a szervező gyulai Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója boldog, amint az EDÜ neve szóba kerül. Nincs egyedül ezzel a városban, a tavaszi diákfesztiválok nagyon sok helybeli múltjának aranybe­tűs lapjai közé tartoznak. — így utólag sommázva sok­szor egykori KlSZ-rendezvény­­ként említik — mondja. — A hatvanas évek elején akik megél­ték, tudják, hogy az EDÜ akkor indult, amikor kicsit szabadabb lett a légkör, a kemény diktatúra puhábbra váltott és bizonyos en­gedményeket tett a hatalom. Noha a KISZ égisze alá került, a rendezvény találkozási, kulturá­lis építkezési lehetőséget kínált ’56 után néhány évvel a fiatalok­nak, akik ebben a korban többnyi­re lázadók. Természetesnek tar­tom, hogy a hatalom igyekezett befolyásolni, kordában, meder­ben tartani minden ilyen ese­ményt. A hatvanas évek eme szellemi felbuzdulása igazi pozi­tív dolog volt. Az Erkel Ferenc Gimnázium tantestülete vélhető­en az akkori diákok ösztönzésére vállalta fel az EDÜ-t. Évekig lelkesedésből, önállóan próbál­ták finanszírozni, ami egyre lehe­tetlenebb lett a ’60-as—’70-es évek fordulójától. Ahogyan min­den intézményesült abban a kor­ban, átvette előbb a helyi, majd a megyei KISZ. A ’80-as években eljutott ahhoz a határkőhöz, ami­kor a megyék szerkesztett műso­rai jelenhettek csak meg, semmi­féle „rögtönzés” nem kerülhetett be a műsorba. A rendszerváltozás időszakában, ’89—’90-ben na­gyon könnyen mondta az újdon­sült politika, annak „percembe­rei” róla, hogy kiszes rendez­vény. Válságba jutott az EDÜ, nem látták értékeit, amelyek élte­tik. Magam is reménytelennek láttam 1991-ben, hogy sikerül megmenteni, nem politikai ok­ból, hanem az anyagiak miatt. Nagy pofont kapott a város, a megye, az ifjúság körében tevé­kenykedő szakma két erkeles diá­kunktól, Kiss Jánostól és Ökrös Gergőtől, akik talán épp azért, mert nem látták az akadályok nagyságát úgy, mint az akadémi­­kusabb szemléletű felnőtt társa­dalom, fejest ugrottak a szerve­zésbe 1990. decemberében. Áp­rilisban már egy sikeresen megszervezett EDÜ-t tudhattak magukénak. Nem egyedül, de az érdem az övék. — Ezek szerint bárki is szer­vezte az ED U-két, a diákság a magáénak tekintette. — Itt mindig is két szinten zajlottak az események. Az EDÜ-t nem a kereteket adó politi­ka éltette, hiszen így törvénysze­rűen elhalt volna. A sikertelennek látszó helyzetek ellenére, úgy gondolom, a hit, az EDÜ eszmé­je, az élményanyag, ami 1963. óta felhalmozódott ebben a város­ban, a régió megyéiben, mentette meg. Az EDÜ-nek belső érték­rendje, ideája van és a másodla­gost, a pénzt is sikerült valaho­gyan mindig megszerezni. — Érthető, hogy aki már volt itt egyszer, az visszatér, de hon­nan az új diákok? —A mostani EDÜ-n felhívott egy kecskeméti osztály bennün­ket, hogy ugyan versenyezni nem akarnak, de osztályfőnökük vala­mikor részt vett a fesztiválon és annyi szépet mondott, ezért ők feltétlenül részesei akarnak lenni, s átélni mindezt. Iskolai példa: kicsit féltünk, hogy a mai elsősöket—másak már a diákok, mint néhány évvel ezelőtt —, nem érdekli majd. Nem így tör­tént, a harmadikosok, a negyedi­kesek kézen fogták őket, s most már ők is tudják. Hisszük, két év múlva ők alkotják az EDÜ-szer­­vezés gerincét és átörökítenek. — Mennyire nehéz ma támo­gatókat találni? —Amikor Kiss János és Ök­rös Gergely zászlót bontottak, a gimnázium azonnal melléjük állt, ott voltak a diákjaink, a város. Nemcsak a hivatalos vezetés, ha­nem elsősorban a városi társada­lom egésze. Azok az apák, akik fiaiknak meg akarták mutatni a fáklyás felvonulást, akik ott akar­tak lenni a fesztiválon. A szellem kiszabadult a palackból. Kide­rült, társadalmi igény az EDÜ. Nem lehet azonban a spontanei­tásra építeni mindig: megalakult az EDÜ Alapítvány, a „fedő­szerv”, amely megbízta az isko­lát. Segítette az akaratot az is, hogy 1993-ban a diákság levelet intézett az iskolavezetéshez, hogy az EDÜ-t magukénak érzik, a gimnázium legyen a szervező­je. Innentől nincs megállás. Ha­gyomány, amely megtartó erő. Az 1995-ös EDÜ előtt megint kormányváltás volt, s míg 1991- ben és 1993-ban inkább csak ígé­retek szintjén volt jelen a minisz­térium, az 1995-öst már 2 millió forinttal támogatta. A központi segítség az alap, mely nélkül a szerény keretek között dolgozó, így is négy és fél milliós rendez­vényt nem lehetne megtartani. Most ismét nehezebb lett a hely­zet, nem hiszem, hogy a szándék hiánya miatt. A központi források ismét az alapját képezték, ám a város volt, amely leginkább meg­mentette. Ugyanakkor már két minisztérium is támogatott, a művelődési, felismerve az EDÜ fontosságát és a miniszterelnöki hivatal ifjúsági és koordinációs bizottsága. A szponzori körben óriási a város intézményeinek, cégeinek támogatása. —Nehéz a kilincselés? —Tavaly októberben kezdtük és még mindig folyik... —Mi jellemzi ma az EDÜ-t? — Mindig is jellemezte a fel­­szabadultság. Diákok találkoz­nak, kinyílnak, érdeklődnek, egy igazi fesztivál. Úgy tűnik, örök emlék marad. Az EDÜ nem a hajógyári sziget, a fiatalok le­tesznek valamit az asztalra. Kö­zösségi élmény is, hiszen átélik a fényt, a melegséget, amint a góti­kus vártól ezer fáklyával több ezren dalolva elindulnak át a bel­városon, nagy érdeklődéstől kí­sérve. Egyszeri, felszabadító él­mény. Az idén 1220 valamilyen alkotó tevékenységet gyakorló fiatal nevezett be, Jász-Nagy­­kun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyék középiskolásai. Magya­rországon nincs még ilyen fesz-' tivál, ahol a fiatalok jó része nem akar ebből megélhetést ková­csolni, hanem egy nívós megmé­rettetésre vágyik. Nincsenek eleve elrontott álmaik. Olyan minőség jelenik meg, amely meg kell mutassa magát, mert érték, mert belső kényszer és a többiek örülnek neki, irigység nélkül. —Lesz 1999-ben EDÜ? — Biztos hogy lesz. Szőke Margit A XVII. Erkel Diákünnepeket is a vidámság jellemezte FOTÓ; SUCH TAMÁS BOROVI FAIPARI BT, BOROTHERM termékcsalád a hazai nyílászárógyártás egyik legjelesebb képviselője.- Kiváló minőség- Esztétikus megjelenés- Pontos és rövid határidő -Szolid árak Keressen fel bennünket, kérjen szakszerű tanácsot! 5000 Szolnok, Mártírok útla 51. TelTfax: 50/427-110, 411-713 THERMOPLUS termékcsalád a jövő évszázad nyílászárója, melyben rejlő szolgáltatások európai színvonalúak, a legigényesebbeknek. Kérjen árajánlatot személyesen! EGYSZERRE IZGAT ÉS MEGNYUGTAT^ CSAK MOST! Kamatmentes hitelre, kezelési költség nélkül vagy ajándék légkondicionaloval vagy 954 000 Ft befizetéssel, akár 60 havi futamidővel. Moncfeo, cv sxcabtael «sir« irat. FORD Békés Mobil, Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Tel.: (66) 322-012, Fax: (66) 451-150. FORD Hovány, Kecskemét, Szent L. krt. 20. Tel.: (76) 487-300, Fax: (76) 487-333. ELEKTROLABOR IPARI ELEKTRONIKA 5600 Békéscsaba, Szigligeti u. 6. Tel.: (66) 321-004, 321-455. Fax: (66) 441-108, teL/fax: (66) 451-295. Nyitva: hétköznap 8—18-ig, szombaton 8—13-ig. Villamos szerelési anyagok, automatikaelemek, PI.C-k, világítástechnika, távközlés. Megkezdtük általános célú EK jEMEMZ NOTE-BOOK, rádiótelefonok, videokamerák és speciális alkal­mazási területek akkumulátorai­nak árusítását, kis- és nagykeres­kedelmi forgalmazását, Pl.: GP supercell ceru­zádéin 22,80 Ft + áfa. j GP Batteries GLASS KFT. ÜVEG, PORCELÁN, MŰANYAG SZAK- ^ NAG¥ KERESKEDÉS 5600 Békéscsaba, Lipták András u. 7. Telefax: (66) 445-506. C pnimaAx Takarékon a Prímagáz-tartályok telepítésének ára! Gáz van, ha nincs gáz? Nem. Mert Prímagáz akkor is van, ha nincs földgáz. Most ráadásul nagyon ked­vező feltételekkel! A Prímagáz gondoskodik az Ön kényelméről, energiaproblémájának I tiszta, környezetbarát és gazdaságos megoldásáról. Okosan dönt. ha kihasználja a korláto­zott ideig létező lehetőséget! Prímagáz-tartály telepítés most rendkívül kedvező áron: 3 m3 rendszer telepítése 168.400,- Ft + ÁFA* helyett most csak 80,000,. Ft + ÁFA 5 m3 rendszer telepítése 178.400,- Ft + ÁFA* helyett most csak 90,000,- F’t + ÁFA Bővebb információt adunk Önnek, ha felhívja a 06-40 660-440 telefon­számot, vagy kitölti és visszaküldi címünkre az alábbi kupont. Ebben az esetben - előzetes egyeztetés után - képviselőnk személyesen felkeresi Önt és tájékoztatja ajánlatunkról. Az ajánlat visszavonásig érvényes. * márciusi árak PRÍMAGÁZ 1 I I 1 I • MtfMMii (nimm ' | Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. I 1 Név:____________________________________________________________ "*t I i | OrníTEO Telefon: □□□□□□□□□ j Postacím: PRÍMAGÁZ TARTÁLY. 1300 Budapest, Pf.: 246 BMH

Next

/
Thumbnails
Contents