Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-15 / 112. szám
HÍVOTT MÁR BENNÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: (S2M2W2* v J „Fellépnek”: F-16, MIG-29, Gripen, Mirage, Tornádó, C-130 Repülősparádé Kecskeméten A Manfred Wörner Alapítvány, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága 1997. május 24-én és 25-én NATO Expressz nemzetközi repülőnapot rendez a kecskeméti katonai repülőtéren. Sorokban_____ Kórussikerek Martfű. Túlteljesítette terveit a Martfű Városi Női Énekkar, melyet Bozoráili János karnagy vezet. Az áprilisi minősítő kórushangversenyen a kitűzött cél a fesztiváldíj elérése volt, ám annyira jól szerepeltek, hogy a zsűri az egyik legmagasabb minősítést, a Hangversenykórus címet adományozta a martfűi hölgyeknek. Á siker egyben belépő is a decemberben megrendezendő 1. magyar kórusversenyre, melyhez minimum fesztiváldíj szükségeltetik. Nagy Gábor Munkácsy-díjas alkotóművész kiállítása nyílt tegnap a szolnoki Mól Rt. galériáján. A tárlat június 3-ig látogatható. fotó: cs. i. A programok naponta 8 órakor kezdődnek és 17 órakor fejeződnek be; a repülőprogramok 10 és 15 óra között zajlanak. Láthatók lesznek a Magyar Honvédség, az SFOR, a magyar polgári repülés képviselői és külföldi légierők repülőgépei, helikopterei, az F-16, az F/A-18, a Gripen, a Mirage- 2000, a Tornádó, a Hawk, a Mint Kovács Péter, a bútorgyári szakszervezeti bizottság elnöke lapunknak elmondta, azzal a követeléssel ültek tárgyalóasztalhoz, hogy e hét péntekén a dolgozók kapják meg áprilisra járó teljes bérüket, és MIG-21, MIG-29 típusok. Köíelék-műrepülést mutat be a török légierő F 5-tel repülő köteléke. A repülőprogram zárásaként amerikai C-130 típusú gépből magyar ejtőernyősök ugranak ki. A repülőprogramok előtt és után ritkán látható technikai bemutatók tekinthetők meg. Belépőjegyek 300 forintos akkor csütörtöktől nem kerül sor az előzetes bejelentett sztrájkra. A munkaadói oldal azonban ezt nem tudta teljesíteni ígéretük arra szói, hegy pénteken csak a bérek 50 százalékát tudják kifizetni, a másik áron kaphatók a Magyar Államvasutak kijelölt jegypénztáraiban, a Magyar Posta kijelölt hivatalaiban, az Express Utazási Iroda valamennyi egységében és a helyszínen. Hat éven aluli gyermekek részére a belépés díjtalan. A MÁV különvonatokat indít 50 százalékos kedvezménynyel május 24-én. A gépkocsival és autóbusszal érkezők számára elegendő számú parkolóhely biztosított. Parkolási díj egész napra 200 forint a személygépkocsiknak. 50 százalék pedig a jövő héten lenne esedékes. Ez azt jelenti, hogy a munkabeszüntetés reggel megkezdődik, és várhatóan fél nyolckor a munkavállalói képviselet munkásgyűlésen a dolgozók elé tárja a cégvezetés ajánlatát. Ha a dolgozók a legújabb ajánlatot elfogadják, akkor a sztrájkot felfüggesztik, ha nem, tovább tart a határozatlan időre szóló munkastop. (Folytatás a 3. oldalon) Nem sikerült megegyezésre jutni a bérfizetésben - Szolidáris szakszervezetek Ma reggeltől sztrájk a bútorgyárban Tegnap délután több mint négy órán át tárgyaltak a Szolnoki Bútoripari Kft.-nél a munkaadók és munkavállalók képviselői, hogy megpróbáljanak egyezségre jutni az áprilisi bérek kifizetésében. Az előzetesen történtek nem sok jóval kecsegtettek, és az elvárás ezúttal sem találkozott a lehetőséggel. Versenyt takarítanak Martfű. Az elsődleges felmérések szerint legalább hatszáz martfűi fog szombaton délelőtt szemetet szedni, kerítést festeni. virágot ültetni. A lakossági megmozdulás egyúttal verseny is, az ország több településén fognak ezen s még két további szombaton szorgoskodni a tisztaságért tenni is akarók. A verseny lebonyolítása hasonló a jól ismert Challange Day-hez, a lakosságszámhoz viszonyítva értékelik a részvételi arányt. Martfű „ellenfele” Tiszakécske lesz. Nyolc helyszínen dolgoznak majd kicsik és nagyok, a Hősök terénél például a négy kisebb játszótér mászőkáit festik le, a Martos Flóra iskolánál pedig a kerítést. Az önkéntes takarítókat a szervezők meg is vendégelik. Az alapanyagokat és a szerszámokat a Városgondnokság biztosítja. Technikusi vizsga helyett szakmunkás-bizonyítvány? Perpatvar egy szó miatt A most első éves panaszos, befejezett szakközépiskolai érettségi után egy hirdetést olvasva jelentkezett a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Közlekedés-gépészeti Szakközépiskola kétéves képzési idejű, nappali tagozatos autóelektronikai műszerész szakára. Véleménye szerint a tanárok is úgy tudták, hogy technikusvizsgát tesznek majd a második év végén, ám amikor megérkeztek a minisztériumból az üres bizonyítványok, az derült ki belőlük, hogy szakmunkásvizsgára vannak előkészítve. A végzős másodévesekkel együtt mintegy ötven hallgatót érint az anomália. Különösen az elsősök tanácstalanok a hogyan továbbot illetően, akik között miskolci, mezőkövesdi lakhelyű hallgatók is vannak. Cseh Sándor igazgató nem cáfolta a történteket, ám mint mondotta, ez jóval összetettebb probléma. A két évvel ezelőtti tájékoztatóba valóban belekerült a technikus kifejezés, ám a régi fajta technikusképzés most van átalakulóban egy új típusú, érettségin alapuló szakképzéssé. Az új Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerint már nem kell beírni a technikus szót a kiadott bizonyítványba. - A legkorszerűbb tanműhellyel rendelkezünk, a mezőtúri főiskolások is ide járnak délutánonként szakmai gyakorlatra. Megnyugtattam a tanulókat, a honvédség, a főiskolák, egyetemek is elfogadják felsőfokú jellegű szakképzésnek az itt kiadott bizonyítványt. Levélben hívtam fel a felsőoktatási intézmények vezetőinek figyelmét, hogy a régi technikusi minősítés alapján járó pontszámokat az új OKJ szerint kiadott bizonyítvány bemutatása esetén is számítsák be. Ez a fajta szakképzettség semmiképp se vehető egy kalap alá a hároméves szakmunkásképzéssel, hiszen előfeltétele az érettségi megléte - mondotta Cseh Sándor. S. Cs. J. Háromszázötveii fiatal bújt tegnap angyalbőrbe Szolnok laktanyáiban. Képünk a 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóaljnál készült, ahol közel százan vonultak be a már csak kilenc hónapos katonai szolgálatra. A kiképzés május 26-án kezdődik, addig a fiatalok ötnapos szabadságra hazamehetnek. fotö: csabai Május 25-én, a megyeszékhelyen Hősök napja zászlószenteléssel A hősök napja alkalmából május 25-én zászlószentelő ünnepséget rendez Szolnokon, a Hősök terén a Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány és az önkormányzat - jelentették be tegnap a szolnoki városházán tartott szokásos sajtótájékoztatón. Mint Udovecz György, a honvéd hagyományőrző alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, ezen a napon az alapítvány a várostól egy 38-as mintájú, nagyméretű ezredzászlót kap, amelyet fel is szentelnek. A rendezvényre állami és katonai vezetőket, hazánkba akkreditált katonai attasékat hívtak meg. Az 1996. október 10-én bejegyzett alapítványról megtudtuk: alapító tagjai elsősorban magánszemélyek, de a Helyőrségi Művelődési Otthon baráti köre is szerepel a létrehozók között. Célja Szolnok város katonatörténelmének feldolgozása és majdani bemutatása. Ehhez kérik mindazok segítségét, akik e témában tárgyi és írásos emlékekkel, dokumentumokkal rendelkeznek. Az alapítvány azt is tervezi, felújítja Szolnokon a volt 68-as gyalogezred laktanyájának egy épületét, ahol az öszszegyűjtött anyagot tennék közszemlére. Faluházat alakit ki a tószegi önkormányzat egy Attila utcai ház felújításával. A szeptemberben elkészülő épületben Szegyáry Karoly festőművész felajánlott gyűjteményét helyezik él, valamint tervezik a községben fellelhető régi tárgyak, eszközök bemutatását is. fotó: cs. i. A kutya, a macska is „ludas” lehet - állítják egyöntetűen a szakemberek Az allergia az orvosoknak is fájó pont Az allergiás betegségek szerepelnek az egyik fő témaként azon a háromnapos kongresszuson, amely tegnap kezdődött Szolnokon, a Városi Művelődési Központban. Mint a szervezők nevében dr. Bakos Noémi, a Hetényi kórház bőrgyógyászati osztályának vezető főorvosa elmondta, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT) 25. kongresszusán több mint 60 előadás, 20 referátum hangzik el. Az allergiás megbetegedések a szakembereknek is fájó pontot jelentenek, hiszen a kezelésük nem egyszerű, és a betegek száma egyre nő. Mint dr. Szemere Pál professzor, a MAKIT elnöke tegnap tartott sajtótájékoztatójukon kiemelte: a lakosság 5-10 százaaz allergiának is vannak következményei. A betegség mögött gyulladás áll, ami az idők során tönkreteszi a szöveteket, sejteket. Bebizonyosodott, hogy a környezetszennyezés kiváltja az allergia növekedését, hangsúlyozta dr. Nékám Kristóf, a MÁKIT főtitkára. Kérdésünkre, miszerint igaz-e, hogy az állatokkal, kutyával, macskával közös lakásban élés hajlamossá tesz az allergiás betegségekre, a szakemberek a következőket válaszolták: a szakmában már nem vitatott, hogy ezek az állatok allergiát okozhatnak. Ha valakinek örökletes hajlama is van, akkor biztos, hogy az állatokkal való együttélés allergiához vezet. Ha nincs hajlama, akkor is ki van téve a megbetegedés esélyének. P. E. A kongresszus szünetében gyógyszergyártók mutatják be újdonságaikat fotó: csabai léka, Magyarországon egymillió ember szenved szénanáthában, és 20 százalék az allergiás betegek aránya. Ez nemcsak azért sajnálatos, mert nagyon nagy kiadást jelentenek a gyógyszerek az egészségbiztosítónak, hanem azért is, mert- Enyhén szólva meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a beígért technikusi minősítés helyett szakmunkásvizsgával kell beérnünk majd a tanulmányaink végén - mondotta egy Túrkevén tanuló diák munkatársunknak nyilatkozva.