Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-29 / 99. szám
1997. április 29., kedd A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Az alattyáni vadásztársaság bízik a sikerben A tavalyi esztendő mérlege Az alattyáni Úttörő Vadász- társaság beszámoló közgyűlése a vadászatok eredményességét, a vadgazdálkodást, a pénzügyi helyzetet értékelve az utóbbi huszonöt év legnehezebb évének ítélte a ’96-os esztendőt. A fácánállomány negatív rekordot döntött, hiszen mindössze ezer madár került terítékre. A külföldiek őzbakvadásztatásának és a feljövő nyúlállomány ésszerű hasznosításának eredményeként pénzügyi helyzetük megnyugtatóan alakult. A jelentősen növekvő pénzügyi kiadások ellenére is úgy vélik, hogy fegyelmezett munkával az új vadászati törvényből eredő feladatoknak képesek lesznek megfelelni. Tizenöt tagfelvételi kérelmet bíráltak el, tizenhárom jelentkezést elfogadtak. A három község - Alattyán, Jásztelek, Jánoshida - területén gazdálkodó társaság ezzel valamennyi vadászjelöltet felvette tagjai sorába. A fennállásának ötvenedik évfordulóját ez évben ünneplő társaság a közgyűlés bíráló megjegyzéseit is figyelembe véve, bizakodva lát a feladatokhoz. Papp Károly, Alattyán Párbeszéd a kiskertben Itt a jó idő, metszegetek a kertemben. Szomszédom megszólít:- Politizálsz továbbra is? Láttalak valahol.- Mindenki politizál. Van, ki nyíltan, van ki családi körben, van, aki csak panaszkodik...- Egyetértek Horn Gyulával. Két hektáron nem lehet megélni. Kérdem szomszédomtól, mi lenne, ha egyáltalán nem lenne földje, nem lenne semmije, miből élne meg? Jó lenne nekik a té- eszben - vágja rá. Ezen elgondolkodom. A rendszerváltás, a KGST széthullása, a piacvesztés, a szovjet birodalom felbomlása, a keleti piacok fizetőképtelensége mind-mind olyan tények, amelyek következményeire szomszédom nem is gondol. A Kádár-rendszert visszahozni nem lehet. Büszkeségét, a téeszeket, végig sikerpropaganda kísérte, olyat senki sem hallott, hogy tönkrement volna valamelyik. Pedig jól emlékszem, voltak bajok akkor is. Emlékeztetem szomszédomat, megszűnt az a világ, amikor bármit el lehetett adni, nincs már a korlátlan felvevőképességú KGST-piac, ahol a kialkudott ellenértéket számlán vezették - amit aztán vagy kiegyenlítettek, vagy nem, esetleg adtak egy MlG-29-est. Az élelmiszerhiány a világ sok régiójában gondot okoz. Könnyen oda tudnánk adni termékeinket - hitelbe vagy segélyként. Ahol pedig van fizetőképes kereslet, ott versenyhelyzet és árubőség is van. Szomszédom ezek után gyorsan magamra hagy. Vajon miért feledékenyek ennyire az emberek? Miért nem áll össze bennük a kép a múltról, jelenről, a jövőről, és miért lehet manipulálni őket? F. F., Szolnok A kunhegyes! Dózsa Úti Általános Iskola zöldszíves csoportja mozgalmas programokat bonyolított le a tavasz első hónapjaiban. Több pályázathoz, versenyhez kapcsolódva facsemetéket ültettek a Lehel út szépítésére - vállalták azok folyamatos gondozását is rendszeres őrjáratokat tartanak az iskolát övező utcák rendben tartására. A csoport nemcsak a környezetre fordít gondot, számukra a testedzés is fontos. Futóversenyt, gyalogtúrákat szerveztek. A környezeti nevelés keretében terveik között szerepel többek között a madarak és fák napjához kötődő események lebonyolítása. (beküldött fotó) A rizsnek van múltja - és jövője is Kínai szakemberek a Palotási Állami Gazdaságban 1956 nyarán Az Új Néplap április 10-ei számában foglalkoztak a nagykunsági rizstermesztéssel. A cikkből kiderül, hogy jelentős múltja után szerény jelene és biztató jövője van ennek a népélelmezési terménynek. Engem nemcsak a mezőgazdaság, hanem általában a termelés akarati ébredezése örömmel tölt el. Politikai torzsalkodások, haszontalan vetélkedések helyett a közgazdasági mozgások fontosabbak. A nép egyik igen fontos érdeke a termelés. Nos, én jártam a rizstermesztés „óvodájába” az 1950-es évek elején - a Nagygombosi NV már termelt Besenyszög környékén kezdetleges, szikes „kalitkákban”. A szomszédos Tiszasülyi Állami Gazdaság 1953-ban körülbelül 8000 hektáron termelt vízi gabonát, a Palotási Állami Gazdaságban 1956-ban körülbelül 3 ezer 500 hektáron. Az első évek átlaga - 15-20 mázsa - a monokultúrás módszer és a kezdetleges ismeretek miatt átlag 10 mázsára csökkent. Már a rizs „óvodáskorában” is voltak megszállott és optimista termelők, akik idejében rájöttek, hogy egyáltalán nem igénytelen növény. Van tápanyagigénye, ellenzi a csupán 500-600 mm-es csapadékátlagot, de nem tűri az elmocsa- rasodást sem, kell neki éréskor akár a 30 fokos meleg is és az 1000 napfényes óra, s megkívánja a pajzsos rák és az árvaszúnyoglárva elleni védelmet. Mindezek ellenére - tűrhető kockázat mellett - a hektáronkénti 30 mázsa feletti termés önköltsége a világpiacon is versenyképes volt. Véleményem szerint a rizs hamarosan fontos nemzeti és nemzetközi termény lesz. Mert nem véletlen, hogy az ázsiai nép, ha kell, megél egy marék rizsen is - s ezt nem mindig csak a nyomor diktálja. Mi, rizstermelők, kezdetben megkoplaltuk az „óvodáskort”. 1956 januárjában 15 milliós vesztességgel vettük át a gazdaságot. 10 év alatt kihevertük a kezdeti szakmai fogyatékosságokat. Igaz, a küzdelem „elfogyasztott” két igazgatót és jó néhány lapátos embert, mire a gazdaság rentábilis lett és nyereséges. S született egy tudósunk is, Szil- vási László, aki Szarvason e szakmában docens lett. Én a szerény jelen mellett biztató jövőt sejtek, amit szívből kívánok a mostani küszködőknek. Szabó Béla, Szolnok A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Francofónia Kevesen tudják, hogy Szolnokon van egy franciaklub, amely hivatott a magyarfrancia barátság ápolására, ismeretek szerzésére, a nyelv elsajátítására vagy éppen tökéletesítésére. Szerdánként, 18 óra után, a Helyőrségi Művelődési Házban fiatalabbak és idősebbek egyaránt, mintegy harmincán beszélgetéssel, tanulással ismeretszerzéssel szórakoznak. Évente több nagyobb rendezvényt is tartanak, minden kötelezettség nélkül. A francia művészet, tudomány közismert világszerte, s a klub jó alkalom sok-sok tudnivaló megismerésére, megszerzésére. Dr. Juhász Pál, Szolnok Alapítványi bál hatodszor Hatodik alkalommal rendezte meg a szolnoki Abonyi Úti Általános Iskola immár hagyományos alapítványi bálját. Ezúton köszönjük támogatóinknak és szponzorainknak az adományokat, amelyből szándékunk szerint az iskola számítógépparkját fejlesztjük majd. Köszönjük a szervezőknek - az alapítvány kuratóriumának, a Csasztvan és a Ballók családnak - a bál sikeres megrendezését. A szülői munkaközösség Üzenjük Az Országgyűlési Biztosok levélcíme 1054 Budapest, Tüköry u. 3. * A Besenyszögről küldött levél írójának: minden település megalkotta az állattartás szabályairól szóló rendeletét. Panaszokkal, észrevételekkel a helyi önkormányzat szakhatóságához lehet fordulni. * Tiszaföldvári olvasónknak üzenjük: nem kerülhette el figyelmét, hogy szerkesztőségünk csak névvel, címmel ellátott leveleket közöl. Természetesen a nyilvánosság előtt kérheti a diszkréciót. Névtelenül küldött panaszokat nem tudunk orvosolni, s a névtelen kritikának sem adunk nyilvánosságot. Küldjön egy képet! Márványtábla őrzi Kató néni emlékét A felvétel 1954-ben készült. Az álló sorban balról Kató néni, Cecei Szűcs Sándomé, a legendás tanítónő, ő volt az a pedagógus, aki generációkat tanított meg betűvetésre, olvasásra, számolásra, szépre, jóra. Önkormányzatunk márványtáblán örökítette meg a vezse- nyi iskola falán a pedagcgu- selhivatottság példaképét, Kató néni emlékét. Kedves tanítónőnk társaságában látható még Csák Ferenc énekkarve- zető, tornatanár és felesége, balról Imrefalvi Julianna. Ölnek: Kónya Ferenc iskolaigazgató és Szarvas Anna. Kiss Szabó László, Vezseny Felfordult a világ Lemondásra szólította fel egyik pártunk az Országgyűlés alelnökét kijelentése miatt. Még jól emlékszem - fiatal koromban kedvenc időtöltésem volt -, hogy a házassági hirdetéseket böngészve az újságokban sok helyütt szerepelt az „izr.” rövidítés. Akkor mindenki tudta, miről van szó. Tudjuk, hogy a történelmi Magyarországon éltek még rácok, oláhok, tótok, svábok, szászok stb. E nemzetiségek évszázadok óta együtt voltak velünk. Hol saját maguk hangsúlyozták a különbözőségüket, hol mások különböztették meg őket. Felfordult a világ. Ha valakinek ma céloznak a származására, politikai vihar lesz belőle. Ha egy embert cigányként vagy tótként említenénk, lehet, hogy kikérné magának, megsértődne, pedig lehet, hogy nemrég ő maga is ezt az elnevezést használta. Nem értem ezt a nagyfokú érzékenységet. A különbözőség történelmi adottság, származásáról nem tehet senki. Minden nációban vannak gazemberek, vannak sikeres emberek és akadnak megvetésre méltóak is. Furcsa lenne, ha Sztálin származását említve tiltakoznának a grúzok, Hitler származása miatt az osztrákok háborodnának fel és ha Szálasi kerülne szóba, mi, magyarok próbálnánk megtagadni őt. Az idegengyűlöletnek, az antiszemitizmusnak szerencsére nincs komoly bázisa hazánkban, mi évszázadokon keresztül befogadó nemzet voltunk, a gyűlölködés nem gyökeresedett meg nálunk. Ennek ellenére én úgy gondolom, a valóságot elfedni nem illik, a tényeket megváltoztatni nem szabad. Fekete Ferenc, Szolnok A kis- és középgazdaságok eltarthatnak egy nemzetet Napirenden van a nemzeti agrárprogram, kerülgetik, mint a macska a forró kását. Hetvenévesen is úgy érzem, szólnom kell a kis- és középgazdaságok létjogosultsága mellett. A ’30-as évektől számolom kötődésem a földhöz - kezdetben szüleim földjén, később a saját tíz holdamon gazdálkodtam. Abban az időben - és később is - egyetlen liter gázolajat, egyetlen kiló műtrágyát sem használtunk, mégis, amerre a szem ellátott, a határ ígéretesen szép volt. Lófogatokkal műveltük a földet. Ä háború után - mert a szovjet csapatok a lóállományt elvitték, a teheneket felélték - a maradék állatokkal kezdtük újra. 1945-öt követően néhány év elég volt ahhoz, hogy újra meginduljon és jól működjön a mező- gazdaság. Sajnos az 50-es években - de főleg 1959-ben - a kormánynak a mezőgazdaság, a magángazdálkodás ellen elkövetett bűne a magyar nemzetnek soha nem látott károkat okozott. Erőszakkal, terrorral belekényszerítették a parasztságot a szövetkezetbe. Akkor hat hold földem volt és azon hat tehénborjúm. Minden hold földre jutott egy. Ezeket mind elvették. Még a zagyvaré- kasi határban álló két hold rizsföldemet is. 1955-ben a járási tanács engedélyével telepítettem két hold gyümölcsöst. 1961-ben kiszedették velem, mondván, zavarja a nagyüzemi művelést. Ha a szövetkezetek ténylegesen az önkéntesség elvén jöttek volna létre, akkor most ebben az országban folyna a tej, a vaj, a méz. Megszüntették a sok tízezer falusi és tanyasi parasztgazdaságot, amelyekben minden eszköz megvolt a gazdálkodáshoz. A pusztítás nagymesterei elvégezték a tagosítást. Magyarországnak a’40-es években többmilliós szarvasmarha-állománya volt és egymilliónál több lova. Most 2-3 százezer szarvas- marhája és pár ezer lova. Ha úgy adódna, hogy nem lesz gázolaj, vajon mivel művelnénk meg földjeinket? Mert bajok mindig voltak - és lesznek is. A világon sehol sem büntetik a termelőket azzal, hogy egy mázsa terményért egy vödör gázolajat vehet - ez mindenütt 40-70 litert ér. Minden értelmes ember úgy látja, hogy csak a családi alapon működő magángazdaságnak van jövője, semmiféle kolhoz típusú szövetkezetét nem fogad el a nemzet. Nem látják az adófizetők pénzén külföldre látogató vezetők, hogy sehol sincs kolhoz típusú mezőgazdaság? De másfajta szövetkezet sincs - kivéve a beszerzésre és értékesítésre szövetkezőket. Németországot és a többi nyugati államot a kis- és középvállalkozók teszik naggyá és erőssé. Mesebeszéd, hogy 100-200 hektár kell ahhoz, hogy jövedelem is legyen. Németországban a legtöbb gazdaság 20-30 hektáros, Ausztriában 10-12, Olaszországban vagy Görögországban 4-6 hektár az átlagos földbirtok. De ne menjünk mesz- szire: Jászfényszaru, Pusztamonostor és más zöldségtermelők fél vagy egy holdon közepesen megélnek, és nem mennek segélyért az államhoz. A „kolhozkomisszárok” elérték azt, hogy a mezőgazdasági termeléshez nem kell állattenyésztés. Vannak olyan 10-20-30 ezer holdas gazdaságaink, ahol egyetlen tehénborjú sincs, pedig már a ’30-as években azt tanították, a szerves trágya talajerő-utánpótlásra 5-6 évenként szükség van. Ha csak húsáért és trágyájáért tartanánk a teheneket, akkor is gazdaságos lenne. A nagyüzemek a ’70-es években elértek a növénytermesztésben egy átlagosnál magasabb termésátlagot, de milyen áron? Nagy mennyiségű műtrágyákkal, s ezzel megkezdték a nemzet pusztítását is. Olyan helyzet alakult ki a sok műtrágya és más vegyszerek hatására, mint a sportolóknál a doppingolás: rövid időre nagy a teljesítmény, aztán vége. 1980- tól kezdődően napjainkig tart a nemzet fogyatkozása. Ennek egyik magyarázata, hogy telítődött a föld vegyszerekkel. Gondoljunk csak vissza: ősszel szórták a nagyüzemek a szuperfoszfátot, tavasszal a nitrogént, majd a gyomirtó szert - és ezekhez még jöttek különböző vegyszerek. E vegyszereknek 30 százaléka feljött a növénybe, 30 lement a talajvízbe - az egyiket megettük, a másikat megittuk -, 40 százalék pedig benne maradt a talajban, ami pár év alatt úgy elszikesítette, hogy termelni sem lehet rajta. El kell érni önkéntes alapon, hogy aki akar, az gazdálkodhasson és állatokat tenyészthessen. Az induláshoz adni kell kamatmentes, vissza nem térítendő támogatást. Csakis ez lehet a kivezető út, hiszen minden fejlett országban így van. Az 58 milliós lakosú Franciaországnak 22 milliós a szarvasmarha-állománya, a 8 milliós Ausztriának 4 millió szarvasmarhája van, az 5 milliós Dánia és a 15 milliós Hollandia többmilliós állatállományával a világ egyik legjobb tejtermékexportőre. De olyan ország is van, ahol több a szarvasmarha, mint a lakosság lélekszáma. Javaslom, legyen minden város, falu határa önkormányzati tulajdonban. Az önkormányzatoknak legyen joguk bérbe adni azt akár téesznek vagy állami gazdaságnak, akár a munkanélkülinek. Ez azelőtt is így volt. Egy-két holdon megteremne a család élelme és állatainak takarmánya, s a fennmaradó szabadidőben a munkaképes családtagok tudnának más munkát is vállalni. A földet, a jószágot szeretni kell. A mezőgazdálkodás az egyik legnehezebb munka, de a legszebb is... Polónyi Géza, Szolnok nyugdíjas magángazda
