Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-16 / 88. szám

1997. április 16., szerda Sport 9. oldal Veteránok a megye futballpályáin Cibaki portás a kapusok nesztora Öreg ember nem vén ember. Öreg futballista nem vén futbal­lista. Hát még akkor, ha nélküle nem halad a szekér. Pedig neki már régen a bakon lenne a helye, ő azonban minden hét végén újra és újra nekiveselkedik. Szembeszáll a nála sokkal fiata- labbakkal. Nem kíméli csontját és erejét. Miért van ez így? Csécsei László 46 esztendős, vállalkozó, egy kft. ügyveze­tője. A Cibakháza egyes számú mezének tartós koptatója, a csapatkapitányi karszalag büszke viselője. Hatvanhárom­ban Kisterenyén kezdte, aztán fővárosi középiskolásként a BVSC ifiben állta útját a lab­dáknak. Közülük sokat a ké­sőbbi két Dózsa-sztár, Juhász Péter és Törőcsik „Kese” vá­gott vagy helyezett valamelyik sarok irányába. Hetvennégyben került Szolnokra rövid időre az MTE-hez, majd a MÁV-hoz, két évre rá aztán megkezdte megyei körútját, amelynek ál­lomásai: Sz. Vegyiművek, Sz. Cukorgyár, Jászalsószent- györgy, Cibakháza.- Laci, mondja meg őszintén, jó az a sportágnak, ha magas az átlagéletkora?- Nem hinném, hogy ezért nekem kellene szégyenkeznem. Hosszú pályafutásom alatt számos tehetséges sráccal ho­zott össze a sors, most mégsem látom őket sehol. Hová tűntek? Ki tudja. Én többször leálltam, de ha hívtak, és úgy éreztem, segíteni tudok, visszamentem a háló elé. De csakis akkor, ha éreztem az edző, a társak bi­zalmát és a közönség nagyob­bik része is szimpatizált velem, mint ahogy most Cibakházán. És még egy fontos szempont: arra nagyon ügyelek, nehogy bárhol is „megégjek”.- Más, netán egzisztenciális érvek nem csúsznak döntéseinél a számításába ?- Nekem anyagilag ráfizeté­sem van a fociból, de a panasz árnyékát is kerülni akarom. Cé­gem derékhadát a cibaki játé­kosok adják, az edzésnapokon hat labdarúgót viszek magam­mal. Ráadásul fél öt helyett há­romkor letesszük a „lantot”, ami összeadva heti egy nap munkaerő-áldozatot jelent. Az útiköltséget megtérítik, de ha úgy látom nagyon szűkében vagyunk, akkor törülközőt és labdát veszek az egyesületnek.- Mit könyvelhet le a tiszta nyereség rovatba? Csécsei László- Egészséget, jó társaságot, jó közérzetet és a győzelmek feletti utánozhatatlan örömöt.- Kinek adná át a helyét a legszívesebben ?- A cserekapusomnak, Mol­nár Pistának. Most ugyan ka­tona, de ha leszerel, szeretném őt úgy felkészíteni, hogy bár­mikor bevethető legyen.- Ha jól értem, Cibakháza a végállomás?- Erre a kérdésre nem akarok tuti választ adni. Ki tudhatja azt, mit hoz a jövő?- néder­Erőemelés: középiskolás csapatbajnokság Három év - három érem Egerben rendezték meg az or­szágos középiskolás erőemelő­csapatbajnokságot, melyen ti­Borzi megtette a magáét zenöt együttes képviselői lép­tek dobogóra. A szolnoki Apolló-Vénusz Klub háromtagú különítmé­nyének szereplése méltó folyta­tása volt az előző esztendőknek - 1995-ben az első, '96-ban a harmadik helyen végeztek -, hiszen az Ulviczki-legények, a Borzi-Farkas-Hemádi trió re­mek egyéni eredményeket el­érve a Csepel mögött, de a há­zigazdákat megelőzve ezüstér­met szerzett. Különösen a kor- osztályos súlyemelő-válogatott Borzi István tett ki magáért, guggolásban 205 kg-ig, fekve- nyomásban 105 kg-ig jutott - felhúzás nem volt -, s ezzel 202 ponttal gyarapította a csapat összeredményét. (GJ) Röplabda, Női NB II. Már csak matematikai az esély Szolnoki HITE - Salgótarjáni RC 2:3 (11, 8, -11, -12, -11) Szolnok: Göblyös, Hárnásiné, Hajdúné, Hajnal Sz., Szep­esik Sz., Papp A. Csere: Mé- zesné, Mohai P., Fehér A. Edző: Balogh János A hét végén igazi riválisát látta vendégül az MTE a gyer­mekvárosi tornateremben. A salgótarjáni csapat a listave­zető, és az őszi fordulóban csak a Tisza-partiaktól szenvedett vereséget. Az MTE-s lányok lendületes kezdéssel magukhoz ragadták a vezetést, előnyüket végig megtartva nyerték az első szettet, csakúgy, mint a követ­kezőt. A Salgótarján azonban bizonyította, hogy komolyan pályázik a magasabb osztályba, a két elvesztett játszma ellenére sem adta fel a küzdelmet, foko­zatosan ledolgozta hátrányát, és a vezetést is megszerezték. Az ötödik játszmában pedig már nem lehetett őket megállítani. Ismét aerobik A Béghin Say Aerobik He­tek keretében immár har­madik alkalommal rendez­nek nyílt órát a szolnoki Széchenyi körúti általános iskola tornatermében. Szer­dán 19 órától igazán híres „tanárok” vezetésével mo­zoghatnak az érdeklődők. Az órát ugyanis két, világ- versenyeket is megjárt ae- robikos, Szloboda Éva és Körtvélyessy Ákos tartja. NŐi labdarúgás Renova Jr. ­J. Abádszalók 2-0 (2-0) Budapest, 100 néző, vezette: Szádóczki Abádszalók: Oláh - Szó­kéné, Pál, Kupái K., Sipos, Kontra, Antal, Bozsó (Kupái E.), Bodzás, Tar (Csonka), Borbély. Edző: Pál Antal Szélvihar, hóvihar és napsü­tés felváltva színesítette a két csapat találkozóját. A frontát­vonulások sajnos az abádsza- lóki lányokban hagytak mé­lyebb nyomokat, és két óriási védelmi hibájuknak köszönhe­tően már a tizedik percben - Farkas és Sánta góljával - 2-0- ra vezetett a Renova. A Juventa a mérkőzés ké­sőbbi szakaszában is igen ener- váltan és szétesően játszott, nem mutatott kellő ambíciót, hogy az eredményt megfor­dítsa. A fővárosiak győzelme így megérdemelt. Nemzetközi labdarúgás A „Zebrák” vigyáznak értékeikre Kézilabda NB II., férfiak Gvomaendrőd KC - Schwechater Martfű 16-28 (7-14) Gyoma, 200 n„ V.: Nagy Miklós, Simon István Martfű: RÉCSI J. - FE­KETE K. 9, Szloska 3, ER­DÉLYI 3, Serfőző 2, Bala- nescu 1, FARAGÓ 6. Csere: Major, Busi, Szelindi, Jónás, Bánfi 4. Edző: Gellér István. Hétméterek: 2/2, ill. 3/3 Kiállítás: 8, ill. 10 perc Az utolsó helyen álló gyo- maendrődi csapat nem kész­tette komolyabb erőfeszítésre a vendég sörgyáriakat. A kezdést követően azonnal a martfűiek vették át a kezde­ményezést, és átlövésből va­lamint indításos gólokból gyorsan növelték előnyüket. Fordulás után Feketéék rá­tettek még egy lapáttal, így tovább növelhették az amúgy is tekintélyes különbséget el­fáradt vendéglátójukkal szemben. Gellér István: - Szá­munkra csakis a győzelem lehetett elfogadható ered­mény ezen a mérkőzésen. A Juventusnak nem kell Ronaldo A Juventusnak Christian Vieri és Nicola Amoruso személyé­ben jobb csatáraik vannak, mint Ronaldo, a torinói klub ezért nem is szándékozik megsze­rezni az FC Barcelona brazil labdarúgóját - nyilatkozta Lu­ciano Moggi, a BEK-győztes, az olasz bajnokságban éllovas Juventus főigazgatója. A sport­vezető azt is kijelentette, hogy a klub kulcsjátékosai kivétel nél­kül a következő szezonban is Torinóban futballoznak majd. A „Zebrák” azért nem mondtak le erősítési terveikről. Két ki­szemeltjük: az uruguayi Dániel Fonseca az AS Rómából, és a portugál Luis Figo az FC Bar­celonából. Sammer szívesen maradna Dortmundban A jövőjét tervezgeti Matthias Sammer, a német labdarúgó Bundesliga első osztályában szereplő Borussia Dortmund já­tékosa. - Lányom a következő tanévtől már iskolás lesz, ezért még nem döntöttem el, hogy az 1999-ig szóló szerződésemet meghosszabbítom-e vagy sem. Mindenesetre én szeretnék ma­radni Dortmundban, jó lenne itt befejezni a pályafutásomat - mondta a 29 éves liberó. Az elmúlt évi angliai Eb-n arany­érmet nyert játékos nyilatkozott arról is, miként képzeli el a fut- ballkarrierje utáni időszakot.- A jövőben is a labdarúgás­sal szeretnék foglalkozni, ked­vező alkalom esetén edző is le­hetek - tette hozzá Sammer. Ejtették a vádat Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) elejtette a vádat Vagyim Zsuk fehérorosz játék­vezetővel szemben. A bírót ta­núként idézték be a Röthlisber- ger-ügyben, mert 1996-ban ő vezette azt a Grasshoppers - Auxerre Bajnokok Ligája-mér- kőzést, amely előtt a svájci já­tékvezető felajánlotta, kész közbenjárni Zsuknál annak ér­dekében, hogy a fehérorosz mérkőzésvezető ítéleteivel a Grasshoppersnek kedvezzen. Zsuk azonban még nem nyu­godhat meg teljesen, hiszen másodfokon az UEFA illetékes bizottsága tovább vizsgálja a történteket. Cigányválogatottak labdarúgótornája Mikor kinek kell a csapat? A nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) 1997- ben felhívással fordult tagországai felé, hogy min­dent kövessenek el a rasszizmus háttérbe szorítása érdekében. Magyarországon meghallgatásra talált az óhaj, ennek egyik jeleként az MLSZ országos bajnokságot szervezett a megyei cigány válogatottak számára. Jász-Nagykun-Szolnok megye csapata a gyulai selejtezőcsoportba nyert besorolást, ahol Békés, Csongrád és Bács-Kiskun gárdáival szemben pró­bálja meg kiharcolni a májusi, budapesti döntőbe való bejutást. A csütörtökön sorra kerülő körmérkő­zéses tornán 2x30 perces meccseket vívnak az érde­keltek, s az első három helyezett várhatja remény­kedve a folytatást. Sólyom Vilmos, a megyei LSZ edzőbizottságának vezetője a Jászfényszaru meste­rét, Horváth Tibort kérte fel segítőül, s már ki is hir­dették a - reggel 6 órakor, a Mátyás király útról in­duló - utazók névsorát. Eszerint a Rácz, Aszalai, Rostás (KUTE), Puzsomai, Csikós (Alattyán), Rupa, Baktai B. (Kenderes), Lóié, Ramos (Török­szentmiklósi, Filipcsei (Jászalsószentgyörgy), Raf­fael (Abony), Jónás (Kőtelek), Palócz, Vidák, Hor­váth Z„ Horváth L. (Jászfényszaru) összeállítású ke­ret veszi fel a harcot a vetélytársakkal. Az MLSZ ötlete dicséretes, ám örömünk mégsem teljes. A szövetség ugyanis húszezer forintban álla­pította meg a nevezési díjat, melyet az érdekelt csa­patoknak kell magukra vállalni. Természetes, hogy az anyagiakban szűkölködő megyei szövetség első­sorban a régió cigányszervezeteit kereste fel, ugyan vállalják már át az összeget. Hát nem vállalták! Sze­rencsére Czakó János vállalkozó, a megyei Sport- szövetségek Szövetségének elnöke rendezte a „számlát”, így semmi akadálya, hogy csapatunk részt vegyen a gyulai találkozón. Úgy tűnik, az együttes tagjainak akarata csupán a kisebbségi ön- kormányzati választásoknál fontos. (géléi) A jó testvérek nemcsak a munkát, a sikert is megosztják Húsz nap alatt két kupát nyerhet Két héttel ezelőtt már jeleztük, hogy az egykori jászberényi sikeredző, Kereső Csaba át­menetileg Dunaújvárosba tette át székhelyét. Helyette­sítve a Dunaferr SE-nél idő előtt lemondott bátyját, a szin­tén hokitréner „Árpád feje­delmet”. A Magyar Kupára már az ifjabb szakember ké­szítette fel az „Acél Bikákat”, akik az Álba Volán Riceland ellen 7-2-es győzelemmel ka­parintották meg a serleget. Kercsó Csaba azt hangsúlyozta: - Duplán örülök az újvárosi csapat kupagyőzelmének. Első­sorban a bátyám eddigi munká­ját akartam igazolni. Azt hi­szem, sikerült. Azonfelül per­sze arra is kíváncsi voltam, ve­lem mire lesz képes a bajnok­ságban másodikként végzett gárda. Nos, úgy vélem, szerve­zettségben múltuk felül a fe­hérváriakat, s jobbára az történt a döntőn, amit mi akartunk.- Korábban két hétre ter­vezte a kiruccanást, most vi­szont a Dunaferr, mint kupa­győztes, április 21-én a Fradi­val találkozik, és a Szuper Ku­páért vívhat majd ádáz küzdel­met az idei magyar bajnokkal. A kéthetes helyettesítésből min­den valószínűség szerint három lesz, de, párosul-e mellé egy újabb díszes serleg?- Hát nem tudok mit tenni, sajnos a szabadidőmből megint el kell venni jó néhány napot, de remélem, megéri. Nagyon bízom benne, hogy a Ferencvá­rost - mindig nagy és kellemet­len ellenfele volt jászberényi csapataimnak - is meg tudjuk verni. Az MK-döntőhöz hason­lóan fegyelmezett és szervezett csapatjátékra lesz megint szük­ség, és akkor három héten belül akár duplázhatunk is. Tovább fényesítve vele a bajnokságban szerzett ezüstérmet. N. I. Karcag duatlon - „Eső és szél nem számít nekik” Barta István érmes hétvégéje Fórum a diáksportról Tegnap délután Szolnok me­gye iskolaigazgatói és test­nevelői találkoztak a megye­házán, hogy egy fórum kere­tében megvitassák a diák­sport jelenlegi helyzetét, a közoktatási törvény által elő­idézett változásokat. Előbb Andrásné Telek Ju­dit, a Művelődési Közokta­tási Minisztérium főtaná­csosa tartott előadást ,,A közoktatási törvény szabá­lyozása az iskolai sport terü­letén” címmel, azt követően Deák György, a Magyar Di­áksport Szövetség elnöke - maga is iskolaigazgató - be­szélt a közoktatási törvény­ből adódó iskolavezetési, is­kolafenntartói és diáksport­vezetői feladatokról. A jelen­lévők megpróbálták közösen értelmezni a közoktatási tör­vényben foglaltakat, majd az előadók válaszoltak a felme­rülő - főként anyagi termé­szetű - kérdésekre. Sokat fejlődtek tavaly óta a karcagi duatlon szervezői. A második karcagi országos ver­senyen már azt is sikerült elér­niük, hogy a verseny közben nem esett az eső, és a hó is csak az eredményhirdetés után kez­dett el szállingózni. A hideggel és a széllel azonban még nem bírtak egyezségre jutni. így a versenyzőknek nemcsak a tá- vokat, hanem hideget és a sze­let is le kellett győzniük. Külö­nösen a kerékpározásban kellett nagyon kapaszkodni, nehogy valakit a szél lefújjon a bicikli­jéről. A mostoha időjárás elle­nére nyolc egyesület 112 ver­senyzője jó versenyt vívott. Az első futamban az újoncok távja 1 km futás, 5 km kerékpározás, 1 km futás volt. A második fu­tamban a gyermek és serdülő korcsoport indult (2, 8, 1 km). A harmadik futamban az ifjú­ságiak, a felnőttek és a szenio­rok versenyeztek (5, 20, 2,5 km). A harmadik futamot az előző napon a ranglistafutamon második helyezést elért Barta István (Újszász) nyerte. A női győztes Balázs Ágnes (Sze­ged). Korcsoportos eredmé­nyek: Újonc lányok: 1. Szabó Henrietta, 2. Varga Adrienn, 3. Bakos Diána (mind Újszász). Újonc fiúk: 1 Kun Ferenc, 2. Dedinszki Csaba (mindkettő Karcag), 3. Bakos Levente (Heves). Gyermek lányok: 1. Barta Katalin (Újszász), 2. Nagy Júlia (Abony), 3. Kun Márta (Karcag). Gyermek fiúk: 1. Farkas Béla (Karcag), 2. Tóth Róbert (Abony), 3. Fekete Gábor (Abony). Serdülő lá­nyok: 1. Baky Réka (Újszász), 2. Balogh Szabina (Karcag), 3. Antal Agnes (Abony). Serdülő fiúk: 1. Szendrei Zoltán (Kar­cag), 2. Nagy Zoltán (Újszász), 3. Tóth Gergő (Karcag). Ifjú­sági lányok: 1. Kiss Judit (Kar­cag), 2. Kenéz Gabriella (Kar­cag). Ifjúsági fiúk: 1. Bíró Zsolt (Békéscsaba), 2. Gelegonya pá­ter (Békéscsaba), 3. Bakos Dá­niel (Újszász). Felnőtt nők: 1. Balázs Ágnes (JGYTKF Sze­ged), 2. Nagy Olga (Karcag). Felnőtt férfiak: 1. Barta István (Újszász), 2. Bugyi János (Szolnok), 3. Perge István (Karcag). Szenior férfiak: 1. Kiss János (Püspökladány), 2. Szórád Béla (Újszász), 3. dr. Baky Endre (Újszász). Kassai visszavágott Somogyszilen dimbes-dombos terepen, kavargó szélben ren­dezték a Jászkun Volán duatlon rövid távú ranglista versenyso­rozat második fordulóját. A rö­vid távú versenyt (10 km futás, 40 km kerékpározás, 5 km fu­tás) Kassai Károly (Micro SC) 1:54:00 nyerte. Visszavágott az újszászi Barta Istvánnak a múlt heti vereségért. Barta ezen a versenyen fáradtan mozgott, 1:57:18-as idővel másodikként ért célba. Az eddig döntetlenre álló párharcuk a hét végén fon­tos állomásához érkezik. Ápri­lis 20-án a duatlonosok szá­mára teljesen új helyszínen, a Hungroringen rendezik a Mól Duatlon országos bajnokságot, amely egyben válogató a len­gyelországi Európa-bajnok- ságra, és a Jászkun Volán rang­lista-versenysorozat III. fordu­lója is. A 10 km futás (egy kör a ringen + négy kör a boxutcá- ban), 40 km kerékpározás (10 kör ringen), 5 km futás (3 kör a box utcában) hosszú távon 12.30-kor a nők 15.15-kor a férfiak rajtolnak 18 órakor nyílt verseny keretében (4, 12, 1.5) bárki megpróbálhatja, hogy mi­lyen érzés a Hungroringen futni és kerékpározni. / Éjszakai parkettbuli Április 18-án 21 óra. Ne fe­ledjék az időpontot! Akkor veszi kezdetét egy új őrület a Tiszaligetben. Az Olaj­csarnokban reggelig tartó kosárlabdatoma kezdődik, amelyre 3+1 fős csapatokat várnak a szervezők. Szemé­lyesen a Sportiskolában je­lentkezhetnek az érdeklő­dők 2000 forintos nevezési díjjal naponta 9-15 óra kö­zött (17-én már csak déli ti­zenkettőig). A helyszínen már nem lesz lehetőség a nevezésre. A találkozó a szokásos streetball-szabá- lyok szerint zajlik majd, a győztes pedig elnyeri a ’97. évi Parkett-Ball Kupát, a dobogósok érmet kapnak emlékbe. A rendezvény idején ter­mészetesen orvosi ügyeletet is tartanak, és még egy jó hír: a büfé egész éjjel nyitva tart, miután üdítő-, illetve virslijegyek is megilletik a nevezetteket.

Next

/
Thumbnails
Contents