Új Néplap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-15 / 87. szám

1997. április 15., kedd Sport 11. oldal Kosárlabda, ifjúsági fiú EB-selejtező „Sötét lovak” ellen a középdöntőért Lassan végéhez közeledik a ko­sárlabda-bajnokság, könnyen lehetséges, hogy hazai környe­zetben már nem lép pályára ta­vasszal tétmeccsen a Szolnoki Olaj KK együttese. Hosszú kényszerszünetre kell tehát be­rendezkedniük a szurkolóknak, de hogy könnyebb legyen a vá­rakozás, azért akad olyan ran­gos esemény, amelyen kosár­labdát pattogtatnak. Szerdától vasárnapig ifjúsági korú játéko­sok foglalják el a tiszaligeti Olaj-csarnok parkettjét, ott zaj­lanak ugyanis a ’98-as ifjúsági fiú EB egyik selejtezőcsoport­jának küzdelmei. A magyar vá­logatott mellett - melynek egyetlen szolnoki tagja az Olaj felnőtt keretében is helyet kapó Horváth Csaba - Litvánia, Uk­rajna, Németország, Ausztria és Ciprus együttese viaskodik majd, hogy hogy tagja lehessen az augusztusi középdöntőre jo­gosult hármasfogatnak. A ma­gyar gárda természetesen min­denképpen szeretne tovább­jutni, ám az ellenfelekről nem sok információval rendelkez­A szolnoki színeket Horváth Csaba képviseli nek a szakvezetők. Az minden­esetre biztató, hogy fizikailag - a magasságot, erőnlétet te­kintve - sikerült „utolérni Eu­rópát”. A bő - 18 fős - keret már ’96 nyarától együtt készült, sőt a 15 főre szűkített váloga­tott (egyedül Horváth Csaba Gól volt, gól nem volt A brazil - közelebbről: riói ál­lami - bajnokság legutóbbi for­dulójában ismét botrány jelezte, a dél-amerikai ország futball- sportjában hamar elszabadul­nak az indulatok. A patinás, so­kak szerint az anyagiakkal leg­jobban ellátott ottani klub, a Flamengo idegenben vesztésre állt a Madureira ellen. Egy-két perc lehetett hátra, a Madureira lassan annak ör­vendhetett, hogy nyer 1-0-ra. Jött azután a Flamengo cserejá­tékosa, Marco Aurelio, és egyenlített. Úgy, hogy a veze­tőbíró Jorge Rabello nem látott gólt, egyik partjelzője viszont igen. Rabello elfogadta kollé­gája intését, a.kezdőkör felé te­relgette a játékosokat. Hamar szembetalálta magát a fúriaként rárontó Madureira-játékosok- kal, akik tiltakozó akciójához csatlakozott kispadjuk sze­mélyzete, sőt maga a klubelnök is. A helyzet bonyolódott, a bí­rót és a partjelzőt alaposan meg- taszigálták. Erre fel érkezett a rohamrendőrség, mely meg­próbálta tisztét ellátni. Ennek során a hazaiak cserekapusát szabályosan a gyepre birkózta a rend egyik derék őre. Tíz perc után a rendőrség kordont vont a pálya köré, elvileg mehetett volna tovább a játék. Akkor jött a Madureira elnöke, aki magá­ból kikelve kiáltozta, hogy „ti mindannyian a Flamengóhoz tartoztok!” Újabb öt perc huza­kodás követte meglátását. Akkor azután jöhetett a kez­dőrúgás, s mivel újabb egy perc játék után nem volt újabb gól, maradt az 1-L A történet úgy kerek, hogy illik emlékeztetni rá: a bajnokság első szakaszá­ban a Flamengo odahaza 7-0-ra verte ugyanezt a gárdát. Akkor is akadt jócskán sportszerűtlenség a zöld gye­pen, számtalan ökölpárbajjal színesítve. képviseli a szolnoki színeket) az utóbbi egy hónap nagyobb részét folyamatosan együtt töl­tötte. Hétfőn délután még egy edzőmeccset játszottak az Olaj KK-val, kedden délelőtt-dél- után tréning vár a fiatalokra, szerdán délután pedig kezdődik a nagy megmérettetés. A program Április 16. szerda: Ciprus - Litvánia 15.15, Ausztria - Ma­gyarország 17.00, Németország- Ukrajna 18.45 Április 17. csütörtök: Né­metország - Ausztria 15.15, Magyarország - Németország 17.00, Ukrajna - Ciprus 18.45 Április 18. péntek: Német­ország - Ausztria 15.15, Ciprus- Magyarország 17.00, Ukrajna -Litvánia 18.45 Április 19. szombat: Auszt­ria - Ciprus 15.15, Magyaror­szág - Ükrajna 17.00, Litvánia -Németország 18.45 Április 20. vasárnap: Uk­rajna - Ausztria 15.15, Ciprus - Németország 17.00, Magyaror­szág - Litvánia 18.45 Nemzetközi úszóverseny Szabó Géza csúcsot javított A hét végén az egyik leg­rangosabb nemzetközi utánpótlás-úszóversenyen szerepelt Szabó Géza, a Szolnok Városi Sportiskola úszója. A magyar válogatott színeiben indult Olaszor­szágban - közelebbről Tren- tóban -, a huszonhatodik al­kalommal megrendezett vi­adalon, melynek díszven­dége Egerszegi Krisztina volt. Az ötszörös olimpiai bajnok úszónő szintén Tren- tóban szerepelt első ízben nemzetközi versenyen an­nak idején. Géza az 1983-as szüle­tésű magyar fiúkat képvi­selte, nem is akárhogyan. Négy számban indult, s a 100 m pillangót 59.62-es új csúccsal nyerte. Az 50 m gyorsúszásban harmadik­ként ért célba 26.1-es idő­vel. Emellett két negyedik hellyel büszkélkedhet az ifjú úszópalánta és edzője, Takács Zoltán. Ideje 100 gyorson 56.1, 200 gyorson pedig 2.02. Asztalitenisz csapatbajnokságok Aranyközeiben a kisújiak nb m. ' KŐBŐR Kisújszállás - Bököny 14-4 Győzött: Ágoston-Molnár pár, Ágoston 4, Varró 4, Himmer 3, Molnár 2, ill. Vajda-Horváth pár, Vajda 1, Horváth 2 Versenyben az aranyért: sportszerű, jó iramú mérkőzé­sen magabiztosan nyert Kisúj­szállás csapata, Ágoston nem hagyott esélyt a nyerésre a zö­mében védőkből álló bökönyi- eknek, és szettveszteség nélkül nyerte mérkőzéseit. Varró továbbra is remek formában játszott, a mély vízbe dobott Himmer Ádám egyre inkább „megtanul úszni”. Mol­nár mérkőzésről mérkőzésre javuló teljesítményt nyújt be­tegségéből felépülve. A baj- * 1 Vivicittá-futás tizenkettedszer Nem fogadta kegyeibe az időjá­rás a 12. Matáv-Vivicittá vá­rosvédő futás mezőnyét. A 3300 futónak a 12 kilométer mellett az erős széllel és a hi­deggel is meg kellett küzdenie, bár később kisütött a nap, elvi­selhetővé téve az időt. A ver­seny a margitszigeti Palatínus strandtól indult, s Budapest leg­szebb részein haladt keresztül. Az atléták érintették a Budai Vár alatti területet, a Lánchidat, a Parlament előtti Kossuth te­ret, hogy visszatérve a Margit- ' szigetre lehetőleg minél jobb időeredménnyel teljesítsék tá­vot. A férfiaknál kéz a kézben érkezett célba Berkovics Imre és Kliszek Tamás, míg a höl­gyeknél a román Simona Staicu bizonyult a leggyorsabbnak, ők hárman, valamint a kerekesszé­kes mezőny első helyezettje, Legeza György vehették át a győztesnek járó 80 ezer forin­tos pénzdíjat, illetve a Nike cég ajándékcsomagját. A Vivicittá, azaz a Szeresd a várost! elne­vezésű futóviadal budapesti versenyével egy időben Európa 55 városában emberek százez­nokság befejezéséig már nem játszik otthonában a Kisújszál­lás, következő mérkőzését Miskolcon játssza. Megyei serdülő CSB Befejeződött a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Asztalitenisz Szövetség által rendezett me­gyei serdülő fiú csapatbajnok­ság. A Szolnoki Tisza SE csa­pata egyenletes, jó teljesít­ményt nyújtva, megérdemelten nyerte a versenysorozatot mi­nimális előnnyel a Jászkürt együttese előtt. Végeredmény: 1. Szolnoki Tisza SE (Híydú, Molnár* Ko­vács, Virág) 8 pont, 2. Jászkürt DSE (Maszlag, Farkas, Bakos, Dobóczki) 8 pont, 3. Kunmada­ras (Szalai Z„ Szalai M„ Raba- tin, Kocsis) 6 pont, 4. Szolnoki Tisza SE II. (Malatinszki, Kó- lya, Révész, Gazdag) 2 pont. rei futottak, így demonstrálva az egészség-, a műemlék- és a városvédelem fontosságát. A 12. Matáv-Vivicittá futó­verseny végeredménye: férfiak: 1. Berkovics Imre (BVSC) és Kliszek Tamás (ÚTÉ) 33:39 p, 3. Serfőző Sándor (Salgó Öb­lös) 33:51, nők: 1. Simona Sta­icu (román, Honvéd) 37:41 p, 2. Javos Anikó (ÚTÉ) 38:19, 3. Kálovics Anikó (Haladás TE) 39:36, kerekesszékesek: 1. Le­geza György 33:33 p, 2. Bók László 35:18, 3. Molnár Fri­gyes 54:40. Modernizálják a stadiont Jóllehet csak jövőre dönt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, hogy melyik or­szág rendezheti meg a 2006- os labdarúgó vb-döntőt, Németország optimista. Az 1936-os nyári sportfeszti­válra elkészült Olimpiai stadiont felújítják. Az ötka­rikás sportlétesítményben manapság jobbára atlétikai viadalokra kerül sor. No persze állandó bérlője is van a stadionnak, a Bundesliga II. osztályában szereplő fut­ballcsapat, a Hertha BSC. Horgászverseny a Holt-Tiszán Fáztak az étvágytalan keszegek A Szolnoki Kinizsi Sportegye­sület az idén is megrendezte hagyományos keszegfogó ver­senyét a II. számú versenypá­lyán. Az időjárás nem igazán kedvezett, hiszen a hűvös szél­ben a horgászok fáztak, a halak pedig alig-alig eszegettek, csak finoman csipkedték a felkínált csalikölteményeket. Látványban azonban így sem volt hiány. A szép ívű verseny- pálya - amelyet a tavalyi női vi­lágbajnokságra alakítottak a mai formájára - csaknem stadi­onnak tetszett mind a 860 méte­rében, tízméterenként egy-egy pecással. Hatvan felnőtt férfi, tizenöt ifjúsági fiú és három nő, vala­mint nyolc gyerek leste kitar­tóan a dugókat. Ötvenketten já­rultak hozzá a 48,31 kilogramm halas „összterméshez”, har­mincnégyen azonban zsákmány nélkül térhettek haza. A korai rendezés oka volt, hogy a május 3-i megyei csapatbajnokságra válogatták a horgászokat. A versenycsapatba igyekvő felnőttek közül Csende István lett az első, őt Molnár Antal és Hadvina Zsolt követte, a höl­gyeknél Halépiné volt a leg­jobb, az ifjúságiaknál Agvics Sándor, Fekete Tamás, Orosz Zsolt volt a sorrend, a gyermek kategóriában Hadvina Gergely diadalmaskodott, őt követte Novák Erik, Novák Dóra, Pin­tér Róbert és Kakó Tamás. A nyertesek értékes jutal­makkal térhettek haza ottho­nukba melegedni. Sakk megyei csapatbajnokság, 9. forduló Véget ért egy fejezet A szolnoki sakkozás kezdeté­nek 75 éves jubileumát ünneplő sportágban a hét végén befeje­ződtek a megyei bajnokság küzdelmei. Az ősszel rajtoló Martfű a hatodik fordulótól fej fej mellett haladt az őt üldöző Újszász csapatával, olyannyira, hogy a végső mérkőzés dön­tötte el a helyezések sorsát. Annak ellenére, hogy a Martfű veretlenül, szépen menetelve az Újszászt is legyőzve haladt célja felé, riválisának rendre nagyobb arányú győzelmei vé­gül arannyá érlelődtek. A harmadik helyre befutó Karcag a Martfű elleni vere­sége és az Új szász elleni dön­tetlené miatt jutott „csak” a harmadik helyre. Kiegyensú­lyozott, szép teljesítményével megérdemelte a dobogós he­lyet. A Kevitervnek a három vereség és egy döntetlen a ne­gyedik helyet hozta. A Szekuri­tás gyengélkedése némiképp meglepő, igaz, ők valóban má­sodik csapatként játszották vé­gig az idényt és talán a legkeve­sebb első csapatbeli játékost ül­tették asztalhoz. Az egycsapa- tos szakosztályok közül évek óta csak a Martfű tud felzár­kózni az OB-s csapattal is ren­delkezők mellé. Dicsérendő a Törökszentmiklós javulása, érthetetlen viszont a Kunhe­gyes és Mezőtúr gyengélke­dése. A forduló eredményei: Szekuritás II. - Martfű 4-6 Hosszan tartó hazai vezetés után három elvesztett játszma állította be a végeredményt. Győzött: Muhan I., Muhari G„ Mudris. Remi: Ábel, Kocsmár. Újszász II. - Törökszentmiklós 8-2 Bajnokesélyeshez méltó szép játékkal papírforma szerinti győzelmet könyvelhettek el a hazaiak. Győzött: Lőrinczy, Káló, Makula, Gál, Héda, Ko­csis. Remi: Ragó, Kurdi, Ret­ter, Dávid. Mezőtúr - KEVITERV AKVA II. 5,5 - 4,5 A Mezőtúr második győzel­mét az erősen tartalékos KE­VITERV ellen érte el. Kunhegyes - Túrkeve 5,5 - 4,5 A győzelem ellenére lénye­gesen többre képes a kunhe- gyesi gárda. Győzött; Mohácsi, Szentpélcri. Sass. Kollár. Geszti. Remi: Mohácsi M. A bajnokság végeredmé­nye: 1. Újszász II. 54,5, 2. Martfű 52,5, 3. Karcag II. 49,5, 4. KEVITERV AKVA II. 44,5, 5. Szekuritás II. 38,5, 6. Török­szentmiklós 38, 7. Mezőtúr 32, 8. Kunhegyes 31,5, 9. Túrkeve 19 pont. Shearer az év legjobbja Angliában ismét Alan Shea- rert választották meg az év labdarúgójának. A szavazá­son a profi futballisták adhat­ták le voksukat, akik az előző évhez hasonlóan a Newcastle United válogatott csatárát tartották méltónak a büszke cím viselésére. Alan Shearer előtt Mark Hughes, a Chelsea játékosa volt az egyetlen olyan labda­rúgó, akit egymás után két­szer is a legjobbnak válasz­tottak meg. Shearer ebben az idényben már huszonnégy bajnoki gólt lőtt a „Szarkák” színeiben, annak ellenére, hogy kétszer is meg kellett műteni sérv miatt. A Newcastle United kivá­lósága a szavazás során Da­vid Beckhamet, a Manchester United fiatal középpályását és lan Wrightot, az Arsenal támadóját előzte meg. Beck­ham kizárólag azzal vigaszta­lódhatott, hogy elnyerte az év legjobb fiatal játékosának járó címet. A világ sportja - sorokban Elárverezik Senna kocsiját Elárverezik Ayrton Senna, a háromszoros világbajnok, egykori brazil Forma-l-es pilóta versenyautóját. A tragikus körülmé­nyek között 1994-ben elhunyt autóversenyző kocsijából befo­lyó összegből olyan japán személyeket támogatnak, akik pénz­ügyi csalás áldozataivá váltak - jelentette be az Orange Kyosai Kumiai elnevezésű társaság. A cég tagjai 35 millió jenért vásá­rolták meg a Williams-Renault csapat által gyártott járművet. Ronaldo az olasz parlamentben is téma Nagy visszhangot váltott ki, hogy az olasz Lazio labdarúgócsa­pata akár 200 milliárd lírát -117.6 millió dollárt - is hajlandó kifizetni Ronaldóért, a spanyol FC Barcelona extraklasszis brazil csatáráért. Az eset még az olasz parlamentben is téma lett. Massimo Osilio, a Kereszténydemokrata Centrum képvise­lője interpellációban fordult a kormányhoz. A politikus arra kér magyarázatot, miként fordulhat elő, hogy miközben az ország súlyos gazdasági válságban van, addig Sergio Cragnotti, a La­zio elnöke ilyen temérdek pénzt ajánljon fel egy labdarúgóért. Schuster befejezte pályafutását Befejezte labdarúgó-pályafutását Bemd Schuster. A 37 éves volt német válogatott játékos elhagyta mexikói csapatát, az Universidad Nációnál együttesét, és hamarosan hazatér Német­országba, ahol edzői tanulmányokba kezd. A 37 éves labdarúgó dicstelenül búcsúzott, miután összeveszett mexikói klubja veze­tőségével. Elunta ugyanis, hogy jobbára csak a kispadon kap helyet, 13 mérkőzésen mindössze háromszor lépett pályára. Női kézilabda NB II. Visszavágtak Szolnoki Spartacus- Martonvásár 23-17 (9-5) Szolnok, 100 néző, vezette: Nyári, Veszter Szolnok: Baráth - Tócsán, Gálné 5, ANNUS 2, Tóth 1, Felber 4, BÓTA 6. Csere: Bo- zsó (kapus), HÍVES 4, Soós 1, Fekete. Edző: Nádas Miklós Kiállítás: 12, ill. 4 perc Hétméteres: 2/2, ill. 5/3 Az ősszel elszenvedett vere­ség miatt a Szpari a visszavágás szándékával lépett pályára. Sajnos Tóthot a 8. percben már másodszor állították ki, ekkor kis időre megtorpantak a haza­iak, ám Híves átsegítette csapa­tát a krízisen. Nem kezdődött jól a második félidő, három el­adott labdát nyomban kihasz­nált az ellenfél. Gálné és Felber góljaival azonban ismét elhú­zott a vendéglátó, de a társak is feljavultak a hazai csapatban. Nádas Miklós: - Számszerű­leg elfogadható az eredmény, de kihagyásainkat legközelebb kihasználhatja az ellenfél. I L Las Vegasban Oscar de la Hoya (balra) megvédte WBC váltósúlyú ökölvívó-világbajnoki címét Pernell Whitaker ellen. feb/reuters

Next

/
Thumbnails
Contents