Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-08 / 57. szám

1997. március 8., szombat Nőnapi Köszöntő 5. oldal Társat, barátot, szerelmet... Miből fakad az a belső kényszer, hogy az anyákat, feleségeket, nagy­mamákat, húgokat és nővéreket 1910 óta minden évben március fi­án egy csokor hóvirággal, egy apró kedvességgel felköszöntsük mi, férfiak? Koppenhágából a szocialista nők nemzetközi konferenciájáról származik a kezdeményezés, de hogy elterjedt szinte az egész világon, annak mélyebb okai vannak. Rendszerek jöttek, rendszerek mentek, kétszer felégettük világunkat. Néhány milliószor megtoroltuk sérel­meinket. Március nyolcadika azonban a nők nemzetközi ünnepe ma­radt. Minden nőé! Legyen az fekete, sárga, fehér, fáradozzon az Akadémián életünk jobbá tételéért, vagy turkáljon egy kukában reg­gelit keresve gyermekének. Azt hiszem, március elején az eredeti 1910-es deklaráció szellemén túl, már nem a nők nemzetközi szolidaritásának ünnepét tartjuk. Ma már valóban a NŐT, a kinek-kinek más formában megjelenő, társat, barátot, szerelmet ünnepeljük. Két, közhellyé degradált szó jut eszembe: tisztelet és szeretet. Ha megállunk egy pillanatra, és nem szokássá vált kötelességből vásárol­juk meg az ajándéknak szánt virágokat, talán megsejthetjük azt az erőt, mely életben tartotta, és életben tartja a mai napig is ezt a szép szokást. Ki nem fejezett érzéseink, el nem mondott köszönetünk, fél­reértések után maradt lelkiismeret-furdalásunk is benne lehet abban a csokor virágban. Persze uraim, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezen kívül még 364 nap van egy évben! A legutóbbi adatok tanúsága szerint a megyénkben majdnem ezer válás jutott az alig több mint kétezer es­küvőre. Talán sok zátonyra futott házasságot lehetett volna megmen­teni, ha egy kis figyelemmel, tisztelettel és szeretettel a veszekedők át­segítik egymást a nehéz időkön. Naiv gondolat? Első hallásra talán igen, de számtalan példa igazolja, van rá lehetőség. Banka Csaba Férfiak a nők napjáról Az emberiségnek több mint a felét alkotják. Lehetnek ezüs­tös hajú nagymamák, agyon­hajszolt anyák, dolgozó kis­mamák, üde, viruló szépsé­gek, copfos csitrik, totyogó, öntudatos aligévesek: ők nők. Ez a nap az övék, de mi ün­nepeljük őket, ezért férfiakat is faggattuk március 8-áról. Kerezsi János kertész, Kis­újszállás.- Nálunk 2:1-re vezet a szebbik nem, feleségem meg a kislányom is virágot kap. Egy biztos: csodálatos virágaink lesznek, Hollandiából érkez­nek, és különös ismertetőjelük, hogy kétszer virítanak. Errefelé qetp,.divat,{elv^rüi az árakat, mert a jó kertész nem egy nap­­bap gondolkozik. Matók István polgármester, Jászboldogháza.- Ez a családunkban ünnep, mert a fiamat is köszönteni kell, ugyanis Zoltán. Azután a neje­met is egy szál virággal. Ez ak­kor is úgy volt, amikor még Zol­tán nem született meg. A köz­ségházán meg az intézmények­ben szolid az ünnepség: egy szál virág, esetleg egy üveg pezsgő mellé sok-sok jókívánság. Molnár Ferenc nyugdíjas, Széchenyi-lakótelep.- Tisztelem, becsülöm a szebbik nemet, mert rengeteg apró munkát elvégeznek körü­löttünk. Jószerivel meg sem állnak, egyik következik a má­sik után. Ahol tudok, segítek nekik, noha anyagilag nem bí­rom ekkora nyugdíj mellett. Ráadásul a virágok ára itt, Szolnokon az égbe szökik. Én apró csokikat veszek minden hölgynek a családban, és szét­rakom kis tasakokba. Szerintem ez is szép megemlékezés, főleg azért, mert nálunk a csoki min­den korosztálynak nagyon ízlik. Szigeti Sándor 21 éves főis­kolai hallgató.- Nekem a nőnapról először a barátnőm jut eszembe, akivel két éve járunk együtt, és na­gyon szeretem. Bár a pénzem kevés, azért valamit adni sze­retnék neki. Azután édes­anyámnak, a húgomnak, nagy­mamámnak, meg a barátnőm édesanyjának is veszek valamit. Bán László 23 éves főisko­lás, két hónapos ifjú házas.- Ez lesz az első olyan nő­nap, amelyet férjként, feleség­ként töltünk el. A párom koz­metikus, és természetesen ve­szek neki valamit. Szerintem nem az a lényeg, hogy mi lesz, hanem a gesztus, az, hogy örö­met szerzek, neki, Nagy Sándor Kunszentmár­­tonban, közel a nyolcvanhoz. Neki más a véleménye.- Nálunk nem volt divat megemlékezni erről a napról, mert minden nap nőnapnak számított. Sajnos a párom no­vemberben meghalt, azóta egyedül élek. jól bírom magam, nem húzódok egyik gyerekhez se, de nagyon hiányzik. Szom­baton kinézek hozzá, mert a hóvirágot szerette. Nyílik sok­féle itt a kerítés mellett, viszek neki egy csokorral. Elmondha­tom, ez lesz az első nőnapi vi­rágom neki... Szóval ilyenek vagyunk mi férfiak: figyelmesek és feledé­kenyek, rohanók és szórakozot­­tak, gyarlók, akik valamelyik kedves nő halála után jövünk rá az eltávozott hiányára. Ezért, amíg élnek szeretteink, ne arra gondoljuk, hogy egy szál virá­got, apró figyelmességet meg­érdemelnek azok, akik a szeb­bik nemhez tartoznak, és ér­tünk, gyerekeinkért, unokáin­kért élnek. Mert a nők döntő többsége ilyen. D. Szabó Miklós A z ezerarcú nő Nők. Nagyon szépek és csak szépek, idősek és fiatalok, háztartásbeliek és munkahelyen dolgo­zók, gyermekünk, testvé­rünk, társunk, anyánk, nagyanyánk, munka­társnőnk, akik az év minden napján ott van­nak körülöttünk, s akik­nek a jelenléte olyan természetes, hogy néha már-már tudomást sem veszünk róla. Nők. Csábítók és elcsá­­bulók, biztatók és hide­gen visszautasítok. Ké­nyelemhez szokott, jólé­tet követelő cicababák, és a család boldogulásáért, gyermekeik jövőjéért mindenre kész család­anyák. A görög mitológia sze­rint az aranykorban az ember egyesítette magá­ban a nőt és a férfit, így alkotott egészet, ám az istenek kettévágták, s megszületett a férfi- és a női nem. Az ókori görö­gök azt mondták, hogy ez büntetésből történt, ám mi férfiak biztosak lehe­tünk benne, hogy sokkal inkább az istenek jótéte­ménye volt. A nők többsége várja március 8-át Ha nem volna, bizony hiányozna! Várják-e a hölgyek a nőnapot? Mit jelent a gyengébb nem tag­jainak az, hogy március 8-án köszöntik őket? Hiányozna-e az életükből, ha valami oknál fogva megszűnne? - Ezekről kér­deztük meg néhány ünnepelt véleményét. Bede Ferencné, Juhász Mik­­lósné és Mihály Andrásné a szolnoki IBUSZ-irodában dol­gozik. Bede Ferencné: - Várjuk a nőnapot, és jólesik, hogy meg­emlékeznek róla. Nem a virág miatt elsősorban. Én például egyébként is elég sokszor kapok virágot a férjemtől. A nőnapi köszöntés azért más, mint a többi, mert ez a női mivoltunk­nak szól. Ilyenkor még idegenek is köszöntik az embert. Például ha bejön egy-egy törzsutas az irodába, felköszönt bennünket. Mihály Albertné:- Igen, én várom ezt a napot, mert úgy ér­zem, ilyenkor a nőkre jobban odafigyelnek. Az irodánkban mindig megemlékeznek róla. Ez az ünnepség jó alkalom egy kö­tetlen beszélgetésre a munkatár­sak között. Nem szeretném, ha annyira megváltozna a világ, hogy a nőnap elmaradna. Juhász Miklósné: - Szerin­tem szükség van a nőnapra, bár én nem várom kimondottan, de ha megemlékeznek róla, jó ér­zéssel veszem. Nem szoktam hazavinni a virágot, amit a munkahelyemen kapok, hanem magam elé teszem az irodában, hogy egész nap lássam. * * * Bohács Györgyné Magyar Pi­roska és Bársony Sándorné Erika a tiszapüspöki polgár­­mesteri hivatal előadói. Bohács Györgyné: - Otthon virággal köszöntenek ezen a napon. Nem tartom kiemeltnek ezt az ünnepet, mert egész év­ben szeret, becsül a családom. Nemcsak én kapok virágot, ha­nem a lányom is, a nagymama is. Nekem nem jelentene nagy űrt, ha nem volna nőnap, mert számtalan olyan alkalom van, amikor köszönthetnek, ünne­pelhetnek bennünket. Szerin­tem a férfi nő iránti tiszteletét nem ezen az egy napon kell ki­fejezni, hanem egész évben fi­gyelmesnek lenni irántunk. Bársony Sándorné: - Termé­szetesen várom március 8-át. A fiam és a férjem nem szoktak megfeledkezni róla. Ráadásul a fiam Zoltán, az ő névnapját is ilyenkor ünnepeljük otthon, és előrehozzuk a Sándorok kö­szöntését is. Hiányozna a nő­nap, ha nem volna, mert meg­szoktuk. A munkahelyen is kö­szöntének bennünket, régebben nagyobb ünnepségek voltak, de most is megemlékeznek rólunk virággal, ajándékkal. * * * Papp Sándorné eladó a tö­rökszentmiklósi Csillag Divat­házban:- Jólesik egy kis figyelmes­ség, hiszen a mai világban egyébként nem nagyon kap az ember. A munkahelyen a férfi­kollégák köszöntenek bennün­ket virágg'T, ajándékkal, otthon pedig a férjem. A munkahelyi ünnepség remek alkalom arra is, hogy beszélgessünk egy jót. A nőnap megemlékezést jelent számunkra, tiszteletadást, oda­figyelést. Paulina Éva „Olykor csak a jó Isten vigyázott ránk” avagy Angyal Mária regényes élete Nagy Lászlóné Angyal Mária rubindiplomás pedagógus A Cinkotára telepített pozsonyi Magyar Királyi Állami Ta­nítóképző Intézet kapuit Angyal Mária 1921-ben nyitotta meg először, és 1926. június 26-án kapta meg tanítói diplo­máját. Utána a század világégései másfelé sodorták, és a vé­letlen hetven év után, 1996 őszén jutalmazta meg, hogy ugyanabban a teremben, ahol ifjú hölgyként vizsgázott, ké­pesítőzött, átvehette rubindiplomáját. Igaz, haját hófehérre meszelték a tovatűnt telek, hiszen időközben kilencvenéves lett. Az ereje fogytán, a szeme sem a régi, de a szelleme ele­ven, és jószerével mindenre emlékszik, ami fontos. Kolozs megye egyik kis falu­jában jegyezték be a nevét 1906. szeptember 26-án An­gyal Máriaként. Mindkét szü­lője pedagógus volt, és 1916- ig éltek ott. 1918-ban Nyitra vármegyében Csejte község következett, majd visszaköl­töztek Kolozsvárra. 1918. december 24-én oda is bevo­nultak a románok, de az új hafalom mellett nem kívántak hitet tenni, ezért úgy határoz­tak, tovább járják az élet út­ját. Ráadásul az édesapának és az édesanyának nehéz volt egy helyen állást kapni, hi­szen az egyikük református, a másikuk katolikus volt. Haj­dúszoboszlón kezdtek, majd 1922-től Pécs következett egy jó évtizedig. Közben Angyal Mária is befejezte a tanítóképzőt, és Fejér megyébe helyezték. In­nen az újabb állomás, Tisza­­földvár következett, egészen 1944-ig. A fiatal tanítónőnek négy évig udvarolt egy dél­ceg katonatiszt, miután elve­­hette. Két fiuk, egy lányuk született. 1944-ben az apa a csapatá­val, a fiatal édesanya. Nagy Lászlóné a három aprósággal indult el nyugat felé. Paraszt­szekérre tették kevés motyó­­jukat, és el is jutottak Szent­­gothárdig. Mária néni, el­mondása szerint ott, mintha Isten hangját hallotta volna: minek mégy te Nyugatra? Nem az a te hazád! így az­után visszafordultak. Nem kevés viszontagság után Jászfény szaru, majd me­gint Tiszaföidvár következett. A párjának elvették a rangját, a nyugdíját, ezért napszámos lett. Igen ám, de sok volt az éhes száj, így Mária néninek is dolgoznia kellett. 1953-tól is­mét elővette az oklevelét: nap­közis nevelőként került nyug­díjba Szolnokról, az Áchim úti iskolából. Azóta eltemette a párját, és az egyik fiát, viszont öt unoká­val gyarapodott a család. Oly­kor elmereng azon: hogyan bírta ki azt a temérdek viszon­tagságot. Vallásos révén így magyarázza: biztos az Isten vi­gyázott ránk. Régi vágya, hogy jó lenne erdőben élni! Pesti házát fel­adva, ma Újszászon a kastély­­otthonban lakik, másodmagá­val egy kis szobában. Az abla­kuk alatt évszázados fák szunnyadnak, várják a kikele­tet. Nyaranta falig lopakodik a virágszőnyeg. Elégedett lenne, de betegségek kínozzák. A lá­tása hűtlen lett hozzá, lassan­­lassan 91 évesen már járni sem tud. Pedig szeretne kibaktatni, érezni a szél simogatását, virá­got szedni. Helyette emlékei virágaiból szedett össze egy csokorra valót. D. Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents