Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-04 / 53. szám

1997. március 4., kedd Megyei Körkép 3. oldal „Sokkal jobban szeretem a komoly háttérmunkát, mint a magamutogatást” A hallgatagság nem jelent tétlenséget Tizenhárom olyan országgyűlési képviselőt jelölt meg egyik országos napilapunk, akik még egyszer sem emelkedtek szó­lásra a Tisztelt Házban. A nevezettek között volt - me­gyénkből egyedüliként - Iváncsik Imre (MSZP), a megyei közgyűlés elnöke is, akit arról kérdeztünk, miként is értel­mezhető ez a hallgatagság. Közérzetünk Csődöt mond a bizalom? Iszapbirkózáshoz hasonlított a kormányzat és a - Postabank fiókok előtt napok óta tömött sorban kígyózó, pénzükre váró - polgárok ellentétes vélekedése egy és ugyanazon dologról. A bank csődhelyzetét cáfoló pénzügyminiszteri, államtitkári nyi­latkozatokkal szemben áll a betétesek meggyőződése: csőd van, de ha még nincs is, a hűsz-egynéhány milliárd kivétele után fel­tétlenül az következik, ki kell tehát tartani a sorban, az utcán - vélekedtek többen a szolnoki fiók előtt hosszú sorban ácsorgók közül is. Az országban itt-ott verekedéssel, tumultuózus jelene­tekkel megspékelt indulatok nehezen zabolázhatok. A kezdetben fővárosi, lokális jelenség átragadt a vidékre. A pániknak, rémhírkeltésnek éppen ez a természete. A rádió, tévé, újságok révén terjed, mint a futótűz. Ahogy a vízbe dobott ka­vics körül a körgyűrűk, a hírek is körkörösen, egyre táguló kör­ben, legtöbbször szájról szájra terjednek. S mivel sok újat nem tudnak közölni a tömegkommunikációs eszközök, a hír iránti kereslet meghaladja a hírkínálatot, ami csak tovább fokozza a hírek torzulását, a pánikot. Hátha mégis igaz a híresztelés? A rémhír termékeny táptalaja legtöbbször a rossz közhangulat, a gazdasági degresszió szülte félelem. Klasszikus esete a tömeg­pániknak a tengerentúlon 1938-ban bekövetkezett tömeghiszté­ria. A rádió Wells Támadás a Marsról című regényéből írt rá­diójátékát sugározta, ami olyan szuggesztív erővel sikerült, hogy a világháborús készülődéstől félő emberek milliói hitték azt valóságosnak, a föld elleni támadásnak. A tömegpánik pil­lanatok alatt kitört. A rémhír valódi funkciója: legitimálja, iga­zolja a félelem jogosságát. Bízunk benne, hogy a bankcsőddel kapcsolatos hírek csu­páncsak rémhírek. Ám a pánikot gerjesztő félelmek nagyon is valóságosak, hétköznapiak, amelyek áttételesen a kormányzat­tal, a törvényhozás bizonytalanságaival szembeni bizalmi csőd­ről árulkodnak. Csak a legutóbbi két hónap történéseit nézve, sajnos hozzájárulhat e bizalmi csődhöz a gazdademonstráció radikalizálódása - amely újabb ötnapos országos tüntetésbe torkollhat -, a kisvállalkozókat érintő januári tébétörvények el­kapkodott bevezetése, majd a tiltakozások utáni kényszeredett finomítása. A szomorú mindebben az, hogy ha tartósan beeső­dül a bizalom, ismétlődő pánikjelenségekre lehet számítani. A pénzügyi rendszer alapjaiban nem rendülhet meg - ez egész államiságunkat veszélyeztetné. Nem a bankcsődtől, sok­kal inkább a tartós bizalmi csődtől kell félteni az országot. Már az ettől való félelem is gerjeszthet pánikhangulatot, ezért a megfontolt, higgadt kormányzás elemi érdeke mindenkinek. De orvosság lehet azoknak is, akik sorban álltak, mielőtt krónikus pánikbetegek lesznek. Simon Cs. József Romokban heverő játszótér A rongálás minden formája érthetetlen, de különösen egy játszótér árthat keveset bárkinek fotó: mészáros A kutyák ügyességi versenyén Három első hely a szolnokiaknak Szép eredménnyel zárult a szolnoki résztvevők szá­mára a hét végén Székesfe­hérváron rendezett II. Fe­hérvár Agility Kupa. A kutyák és gazdáik országos ügyességi versenyén az idén mintegy százharminc ver­senyző indult. Szolnokról a Hungária Agility Klub Szol­nok színeiben három ver­senyző jutott el a Fehérvár Kupára. Szép Pál Phidó nevű kutyá­jával három kategóriában (egyéni összetett futam, egyéni jumping futam, egyéni standard futam - maxi méret) első helyezést ért el. (E kate­góriákban száz versenyző in­dult). A másik két szolnoki ver­senyző, Berta Melinda és Er­dei Tibor a középmezőnyben végzett kutyájával. A szolnoki versenyzők részvételét a NEFAG és a Neusiedler Papírgyár Rt. is támogatta. Szép Pál az egyéni összetett versenyben elért első helye­zésért kapott serleggel Lelőtték, megkötözték (Folytatás az I■ oldalról) Mint a krimikben: a nyomo­zónak szöget üt a fejében a tett helyszínén talált ólomgolyók látványa, aztán rájön, mi az ösz­­szefüggés a nyomozás során fel­fedezett másik holmi, nevezete­sen egy kombinált fogó között. Az ablak bezúzására készített lövedékek kiöntésére használt szerszám volt az első olyan szál, amin biztonsággal közeledhet­tek a tiszaburai illetőségű fene­gyerekekhez. Akadtak még vér­csoportról árulkodó cigaretta­­csikkek, kerékpár- és cipőnyo­mok. végül a rablótámadást kö­vető napon már magabiztosan kopogtattak a zsaruk az első számú gyanúsított ajtaján. Más­nap a bűntársak is sorra kerültek. A kihallgatásokon aztán az is kiderült, feltehetőleg ők hárman voltak azok, akik tavaly novem­berben már meglátogatták egy­szer a tanyát. Sőt, közük lehet több, Tiszafüred környéki betö­réshez is. -hgy­- Egy parlamenti képviselő munkája rendkívül szerteágazó - kezdte válaszát Iváncsik Imié és semmiképpen sem tartanám helyesnek, ha a munkáját abból ítélnénk meg, hogy hányszor szólalt fel a plenáris üléseken. Számtalan más közéleti szerep­lési lehetőség van, amivel én magam igen gyakran szoktam élni. Emellett megyénk szocia­lista párti képviselői minden héten egyszer leülnek a törvény­­hozásban szereplő legfontosabb, a megyét is érintő kérdésekről egyeztetni. Tehát attól függetle­nül, hogy én személy szerint még nem szóltam hozzá a plenáris ülésen, a véleményem rendsze-Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében a gyógyfürdők és a Ti­­sza-tó a főszereplők. Berek­fürdő és Cserkeszőlő most is kínál 1-2 hetes gyógyüdülést. A Hotel Tisza is megjelent ajánlatával - 1-2 hetes, fél­panziós, kezelésekkel, orvosi vizsgálattal egybekötött gyógyüdülésekkel. A megye programjából az idén sem maradhat ki a Tisza­­tavi, abádszalóki nyaralás kempingekben, üdülőházak­ban. A falusi turizmus - pa­resen ily módon jelen van. A la­kosság véleményét is ismerem, közgyűlési elnöki mivoltomból fakadóan is, s ezeket szintén fi­gyelembe veszem álláspontom kialakításánál. Iváncsik Imre elmondta: ami­kor képviselő lett, a honvédelmi bizottságban kezdett dolgozni, és igen aktív munkát végzett. A bi­zottsági tagságról időközben le­mondott, mert amikor a párt me­gyei elnökjelöltnek állította, ezt feltételül szabták. Jó néhány mó­dosító indítványt adott már be törvénytervezetekhez, illetve rengeteget lobbizott a megyét érintő ügyekben. A cigányság helyzetével kapcsolatos vitana­rasztházakban, üdülőházak­ban, helyi programokkal - pe­dig az olcsó szállások iránt ér­deklődőknek szolgál kedvező lehetőségekkel. Kerékpározni is hívják a vállalkozó szelleműeket, bár még nincsenek mindenütt ke­rékpárutak, de vannak jól jár­ható földutak, folyóparti gá­tak. Ma már nem elég csak a természetet ajánlani az üdü­lőknek, az idő jó eltöltését szolgáló programok is kelle­pon időhiány mi­att maradt el a fel­szólalása. Jelen­leg két témán dolgozik, ame­lyekhez módosító indítványokat tesz, és tervezi a fölszólalásait. Az egyik a halá­szattal és horgászattal, a másik pedig a nyugdíjreformmal kap­csolatos törvény.- Még egy dolog kikívánkozik be'őlem: olyan módon, mint ahogy mondjuk a hétfő délutáni üléseken legnagyobb undorral ezt látom, nem is óhajtok meg­szólalni plenáris ülésen - hang­súlyozta a képviselő. - Nagyon sokszor nem azzal foglalkoznak, amivel kellene. Sok felesleges politikai kirohanás van, és' ez nem igazán kedvemre való. Sok­kal jobban szeretem a konkrét, komoly háttérmunkát, mint a magamutogatást. B. Gy. nek. Megyénk az idei szezonra több ilyen rendezvénysorozat­tal is várja az érdeklődőket. Májustól augusztusig tart Ti­szafüreden a füredi nyár, bál­lal, kulturális kínálattal. A Tisza-tó partjára jövők­nek az abádszalóki nyár - mo­torostalálkozóval, tóátúszó versennyel, szépségkirálynő­­választással, nemzetközi jet­skiversennyel, népi- és sport­játékfesztivállal - kínál prog­ramot. Tiszafüreden Halas na­pokat, Jászjákóhalmán gyer­mek népi- és sportjátékok olimpiáját, Karcagon pedig a nagykunsági kulturális napo­kat ajánlják az idegenforgalmi látványosságok mellé. Kunszentmárton talán leg­szebb, de mindenképpen legfes­­tőibb tája az Alsó-Körös partja. A gát mellett a környékbeliek hosszú és fáradságos munkával játszóteret építettek, amely kü­lönösen a környék és a jó le­vegő miatt minden szülő álma lenne, hiszen nem járnak a kör­nyéken autók, a gyerekekre nem kell minden pillanatban odafigyelni az úttest és a jár­művek közelsége miatt. Ám az öröm nem tartott so­káig, nemrégen vandálok az összes padot összetörték, tönk­­retéve a parkot és az azt felépítő emberek munkáját, akiknek nem maradt más, mint össze­szedni a pénzt az új padokra, s nekilátni kijavítani a romokat. Aztán pedig lehet remény­kedni, hogy legközelebb nem fogja bántani senki szemét a fo­lyóparton megbúvó kicsiny ját­szótér. Pókász Endre Megyénk az idegenforgalmi kiállításon A természet mellé program is kell A március 19-én nyíló Utazás ’97 idegenforgalmi kiállításon az Alföld díszvendégként szerepel. Megyénk a bemutatkozó hat alföldi megye egyikeként látható a kiállításon. Azonban saját kínálattal is várja az érdeklődőket. Tiszavárkonyban a pályázatokban bíznak. A középületek jó része felújításra szorul Több mint 78 és fél millió forinttal gazdálkodhat az idén Tisza­­várkony. Most is lesz forráshiánya - 9 és fél millió forint. Ez azonban nem a működésből adódik, hanem a hitelek törlesztő­részletei teszik ki. A törlesztések a beruházási hite­lekből, a gáz- és a telefonberuhá­zásból maradtak az idei évre. A bevételt tekintve úgy terve­zik, hogy fejlesztésre különöseb­ben nem futja a községben, a be­vétel a működésre elegendő. Emellett azonban nem mondtak le arról, hogy fejlesszenek, de ezt pályázatok útján tudják csak megvalósítani. Az intézmények­nek csak egy részébe vezették be a gázt, a polgármesteri hivatal felújításra szorul, hiszen az épület állaga megromlott. Részt kíván­nak venni a minisztériumok pá­lyázatain is. Tavaly például a vál­ságkezelő pályázaton nyert ösz­szegből olyan szociális számító­­gépes program és feldolgozás ké­szült, amit a minisztérium olyan sikeresnek tartott, hogy referen­ciaanyagként használ. Szociális kiadásokra a költ­ségvetés 16 százaléka, havonta 100-120 ezer forint jut. Ehhez jön még a szociális állami norma­tíva. Az orvosi rendelőn kívül min­den önkormányzati intézmény felújításra szorul: az óvoda, a kul­­túrház, az iskola. A közeljövőben tervezik mó­dosítani a bérleti és a közterületi díjakat, hogy az önkormányzat bevételei növekedjenek. Élénkülő civil szervezetek Jászkiséren A művelődési házban szinte mindig történik valami A ’84-es átadás után Jászkisér lakos­sága idegenkedett a Makovecz Imre tervei alapján felépült'új művelődési háztól. Az eltelt több mint 12 év alatt a település szerves részévé vált az épület, ehhez minden bizonnyal hozzájárult az ott folyó élénk közösségi munka. Óvodások is fellepnek a művelődési házban Varga József, a művelődési ház mos­tani igazgatója elmondta, hogy több dolog már megérett a felújításra, de az intézmény pénzügyi helyzete nem te­szi lehetővé a nagyobb átalakításokat. Régebben a magát eltartani nem tudó kulturális egyesületek, egyes tan­folyamok támogatására is lehetőség nyílt az éves keretből, mára ez szinte lehetetlenné vált. Érdekes jelenségként említette Varga József, hogy a település 5-10 éve egyre siralmasabb képet mutató civil szer­veződései, az utóbbi időszakban mintha újra erőre kapnának. Ennek része volt a jászkiséri néptánccsoport megalakulása és jó működése, fokozatosan erősödik a szabadidőklub is. A nyugdíjasklub és a nagy hírű Csete Balázs Hon­ismereti Szakkör tevékenységét nem zavarta a visszaesés. Nagy érdeklődés mellett tartják a műsoros este­ket, gyermekrendezvényeket, különböző tanfo­lyamokat, állandó szakköröket. Banka Csaba Infarktus a buszon (Folytatás az 1. oldalról) Az ütközés miatt az álló busz hátsó ablaka betört, a szilánkok megsebesített egy fiút. A fiatal utast fejsérüléssel szállították kórházba. A Jászkun Volán Rt."vezér­­igazgatója, Szabó István tájé­koztatása szerint dolgozóiknál kötelező a rendszeres pályaal­kalmassági vizsgálat. A szeren­csétlenül járt ember esetében - akinek egyébként 1998 őszéig volt érvényes a pályaalkalmas­ságija -, korábban nem merül­tek fel olyan egészségügyi problémák, amelyek aggoda­lomra adhattak volna okot. A vezérigazgató elmondta, a tragikus eset nyomán áttekintik a cég nyugdíjkorhatáron túli dolgozóinak egészségügyi helyzetét. Amennyiben szüksé­gesnek bizonyul, az esetleges változtatásokról is dönteni kell. A Jászkun Volán Rt. elhunyt dolgozóját saját halottjának te­kinti. -hgy-A vendéglátásban dolgozók hálóztak tegnap este a szolnoki Pelikán Hotel harmadik kocsmárosbálján. Kollégák szórakoztattak kollégákat, volt zene és tánc, valamint szakmai totó, tombola és meglepetés. fotó: csabai

Next

/
Thumbnails
Contents