Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
4. oldal Gazdasági Tükör 1997. március 25., kedd Többféle támogatás pályakezdőknek Önmenedzselésre is oktatják az állást kereső fiatalokat A munkanélküli pályakezdőknek nyújtott segély kedvezőtlen „mellékhatása” volt, hogy az érintetteket nem ösztönözte arra: maguk is keressenek állást, éljenek az esetleg kínálkozó elhelyezkedési lehetőséggel. Ezért a kormány ezt a támogatási formát a pályakezdők elhelyezkedési programjával váltotta föl. ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Derűre ború a BÉT-en Bővíthető a turizmus. A Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint az ezredfordulóig mintegy 25 ezer minőségi falusi vendéglátóhely alakítható ki. A fejlesztésekhez szükséges a PHARE-program pénzeszközeinek bevonása is. A szövetség szorgalmazza, hogy a nemzeti agrárprogramba kerüljön be a falusi vendéglátás, mint a falufejlesztési program szerves része. Nádexport. Az idén először döntöttek pályázattal arról, ki kapja meg a nádvágás jogát a Balatonon, illetve a Kis-Balatonon. A pályázat nyertesei már több mint 700 hektáron végeztek a nádvágással s hozzáláttak a feldolgozáshoz is. A következő hetekben Olaszországba, Svájcba, Németországba és Svédországba szállítanak nádszövetet. Vasúti korszerűsítés. Üzembe helyezték a MÁV első elektronikus biztosítóberendezését a tatai vasútállomáson. A beruházás része a Budapest-Hegyeshalom közötti vasútvonal korszerűsítésének. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 284,80 Francia frank 31,01 Japán jen (100) 145,04 Német márka 143,93 Olasz líra (1000) 104,50 Osztrák schilling 14,87 Svájci frank 121,07 USA-dollár 176,95 ECU 203,10 A segélyezésre szánt összeg megmaradt, de jelentős része munkabérként kerül a címzettekhez - mondja Fejes Katalin, a Munkaügyi Minisztérium főosztályi titkára. - Több mint 20 ezer pályakezdő ugyanis úgy jut hozzá, hogy a Munkaerő Központ azoknak a vele szerződésben lévő munkaadóknak utalja át, akik pályakezdőknek biztosítanak munkaalkalmat. Az eddigi - egészében kedvező - tapasztalatok alapján a programot várhatóan a második fél évben némiképp módosít-Az adatokból kitűnik: az év első hónapjában a legdinamikusabban - 10 százalékkal - a nagy vállalatok teljesítménye növekedett. A közepes vállalkozásoké az átlag körül alakult, a kisvállalkozások termelése viszont csökkent. Az építőiparban és a gépiparban folytatódott a termelés fellendülése, a januárban megkötött új szerződések állományának növekedése az építés területén azonban lelassult. ják. Rögzítik, hogy a támogatás egy évig vehető igénybe. Ám a pénzt differenciáltan kell fölhasználni: a megyei munkaügyi tanácsok személyre szólóan döntenek majd arról, hogy bizonyos alapösszegen felül mennyi jusson a pályakezdő igényjogosultaknak. A rendező elv az, hogy azok a pályakezdők, akik a munkaerőpiacon keresett szakmával rendelkeznek - például banki ügyintézők vagy képesített könyvelők - kisebb támogatásban részesülnek, mint mondjuk Mezőgazdasági termékekből 3 százalékkal többet vásároltak fel az év első hónapjában, mint tavaly. Változatlanul sok sertést értékesítenek, a baromfieladás azonban 20 százalékkal visszaesett. A működő gazdasági szervezetek száma januárban 790 ezerről 773 ezerre csökkent. Legnagyobb a visszaesés az egyéni vállalkozásoknál. Egy hónap alatt 21 ezer egyéni vállalkozó adta vissza engedélyét. a lakatosok vagy a vasutasok, akik nehezebben találnak állást. Segítenek az állástalan pályakezdőknek oly módon is, hogy a munkaügyi szervezetek foglalkoztatási programokat ajánlanak föl részükre. Ennek alapján tájékozódhatnak, hogy hol milyenek az elhelyezkedési esélyek, s arról is, hogy hogyan menedzseljék magukat. Aki nem tud szakmai képesítésének megfelelően elhelyezkedni, képzésre vagy átképzésre vállalkozhat. A gimnáziumi érettségivel rendelkezők képzésben, a szakmával rendelkezők pedig átképzésben részesülhetnek - utóbbiak azonban csak akkor, ha saját szakmájukban most nem tudnak elhelyezkedni. (koós) A központi költségvetés hiánya február végén 46,3 milliárd forintot tett ki. Tavaly az első két hónap 67 milliárd forintos aktív egyenleggel zárult. Az egyenlegromlás meghatározó oka az adósságszolgálati terhek növekedése. Az e címen kifizetett 162 milliárd forint az összes kiadás több mint harmadát tette ki. Az életszínvonallal kapcsolatos adatok szerint a vállalkozási szférában a nettó átlagkereset januárban reálértéken 6,7 százalékkal, nominálisan 26,9 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. Ennek ellenére a kiskereskedelem és vendéglátás január-februári forgalma 10 százalékkal maradt el a tavalyitól. A múlt hét első két napját jellemző derűlátás a hét második felére ismét bessz hangulatra váltott át a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. Az Eg is a hét elején 10 000 forint fölé emelkedett, de pénteken 9985 forinton zárt. A Richter Gedeon Rt. részvénye, 10 760 és 11 100 forint között ingadozott, és az utolsó napot 10 800 forinton zárta, emelkedő tendencia mellett. A Humán Rt. papírja is vesztett árából, végig 2900-3000 forint között mozgott. Gyengén szerepelt az Inter- Európa Bank részvénye. A hét elején 45 600 forintról A kormány jóváhagyta a vámtörvény módosítására tett előterjesztést, amit az Országgyűlés várhatóan a közeljövőben tárgyal. így a változások már áprilisban megvalósulhatnak. A módosított vámtörvény várhatóan július 1-jétől lép életbe, s legfontosabb része, hogy megváltozik az importvám visszatérítésének rendszere - jelentették be tegnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában tartott Vámfórum ’97 tanácskozáson. Az importvám visszatérítésére a jövőben nem számíthatnak azok, akik az európai szabadkereskedelmi 47 250 forintra tornászta fel magát, majd 46 900 forintra csúszott vissza. Az OTP folyamatosan csökkent és pénteken 3410 forinton zárt. A kárpótlási jegy árfolyama is követte a tendenciákat. A hét eleji 66 százalék után a hét végére 69,5 százalékig „erősödött”. Az elmúlt idők egyik legnagyobb OTC-kötése a De'gáz Rt. papírjaira született. A Cashline> Bróker Értékpapír Rt. a Gas de France-szal karöltve vásárolta meg azt a 35 százaléknyi részvénycsomagot, amely teljesen önkormányzati tulajdonban volt. Szakái Iván Cashline Bróker övezeten kívülről vásárolt alkatrészeket építenek be Európába szánt exporttermékeikbe. Az Európai Unió hozzájárulása alapján Magyarország ezt a gyakorlatot részlegesen, 1998 végéig alkalmazhatja. A vámtörvény módosítását elsősorban az indokolta, hogy Magyarország július 1-jétől csatlakozik az úgynevezett páneurópai kumulációs övezethez. Ézt a rendszert az EU, az EFTA-, és a CEFTA-országok, valamint Észtország, Litvánia, Románia és Bulgária hozták létre, hogy az európai térség együttműködését segítsék. Ennek fontos eszköze az „idegen” övezeten kívüli import szigorítása. Kelendő a sertés, a baromfieladás 20 százalékkal visszaesett KSH: A kivitelre épült az élénkülés A gazdaság élénkülése januárban tovább folytatódott. Az ipari termelés 6,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A keresletnek a múlt év utolsó negyedében tapasztalható növekedése azonban az idén januárban nem folytatódott. A belföldön értékesített ipari termékek mennyisége ismét csökkent. A növekedés kizárólag a kivitelre alapozódik - jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Drágul az „idegen” import Július elsejétől: módosított vámtörvény áruválaszték és kedvezőek*' DISZKÓK? A Jééé diszkontokban, ahol engedményes húsvéti vásár várja Önöket. IBS ' S V A lljjj Sj » J Iliiül el jíg$ lüiuiii iiu*^ Hamarosan itt a nyár. Hog^ könnyebb legyen elviselni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni: A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegészítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnót adunk ajándékba. És mindezt csupán 3 450 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakereskedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA 3 450 000 Ft-tói ®I2T2IA «HERING AUTÓHÁZ KFT 5100 JÁSZBERÉNY, Nagykátai út Tel: 06-57-415-038 »TOYOTA KARCAG 5300 KARCAG, Eötvös út 10, Tel: 06-59-312-588 ADAC