Új Néplap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-22 / 68. szám

TÖRÖKSZENTMIKLÓSRÓL Vetőmag és anyakoca segélyként 3. o, Aki mulasztott, most többet fizet 3. o. A víz a jövőnk tükre 4. o. Gazdaság 4. o, A fekete özvegy 5. o. Érdekességek 8. o. Vili. évfolyam, 68. szám 1997. március 22., szombat C 1 színesben, MÁRCIUS 27-ÉN 4 oldalon az ^Cptóp ban Magyar Levente sikere Vácott Első a polgármesterek közt Tegnap a Vácott b» Jegyzője kitüntetéseket, megrendezett Vá- TjJjm Az Év Polgármestere rosi Polgármesterek címet Magyar Levente. Randevúján a napi- ■ <MB| Jászberény polgármes­lapokban közzétett, fWE lcrc veJ'et,e át- A dijat -és a szervezőkhöz Ml Melocco Miklós szob­bcküldött mintegy |n| ^jjÉfijj rászművész „A város­hétezer szavazólap f* ‘ ’ ‘ építés allegóriája" című alapján kiosztották ^alkotását - Kuncze Gá- Az Év Polgármestere, Az Év bor belügyminiszter adta át Alpolgármestere és Az Év Magyar Leventének. A megyei gazdakörök a tárgyalások hívei A miniszter elfogadta a 12 pontot Az összes kérésünk az, hogy a becsületes munkának tisztességes jövedelem legyen az ára - fogalmazódott meg tegnap Szolnokon, a megyei gazdakörök szövetsége elnökségi ülését követő sajtótá­jékoztatón. Mint elhangzott: mindaddig, amíg erre lehetőséget látnak, addig tárgyalnak, s az Országgyűlés jövő heti, adó, tb, il­letve és őstermelőket érintő döntéseitől teszik függővé, hogy is­mét az utakra vonulva fejezzék-e ki elégedetlenségüket. A köztársasági elnök avatta fel a Lehel új gyárát Mérföldkő az ipari kapcsolatokban A hosszú távú gyümölcsöző svéd-magyar kapcsolatok szimbólumaként tegnap Jászbe­rényben Göncz Árpád köztársasági elnök és Anders Scharp, az Electrolux igazgató bi­zottságának elnöke az új, 12 ezer négyzetmé­ter alapterületű fagyasztóládagyár hivatalos felavatásakor nem elvágta, hanem összekö­tötte a két ország nemzeti színű szalagjait. Az ünnepélyes eseményt megelőzően Leif Jo­­hasson, az Electrolux leköszönő elnöke tájékoz­tatta a sajtó képviselőit a világcég piaci pozí­cióiról. Kiemelte, hogy az Electrolux stratégiai termékcsoportjai - háztartási készülékek, ke­reskedelmi berendezések és a szabadban hasz­nálható gépek - közül mindegyik gyártása meghonosodott Magyarországon. Kertész Tibor, a Lehel Hűtőgépgyár Kft. el­nök vezérigazgatója a gyáravatást megelőző köszöntőjében aláhúzta, nem csak egyszerű gyáravatásról, hanem a svéd-magyar ipari kooperáció mérföldkövének letételéről beszél­hetünk az ünnepélyes esemény kapcsán. (Folytatás a 3. oldalon) Friss szövetkezet, akár a tej E héten, március 18-án alakult meg megyénkben az Alcsired Kft. égisze alatt az Alcsired-érdekeltségű négy tejtermelő társaság, illetve magánszemélyek szervezésében az első tej­beszerző és -értékesítő szövetkezet, amelynek elnökét, Nagy Pétert a tervekről kérdeztük. Dr. Török István, a szervezet országos alelnöke, megyei el­nöke elöljáróban elmondta, a gazdakörök 12 pontba szedve megfogalmazták az ágazat akut gondjainak megoldását célzó elveket és javaslatokat, ame-Az országból megyénk és Nyíregyháza városa csatlako­zott ahhoz az Európai Közös­ségek által támogatott prog­ramhoz, amelynek neve K.I.T.R. project. A kezdeményezés az olasz­­országi Emilia Romagna tarto­mányból indult el, és jelenleg olasz, német, spanyol, észt, magyar és marokkói tagjai vannak. Az említett országok­ból egy-egy tartomány vagy megye csatlakozott a program­hoz. A résztvevőkben az a kö­zös, hogy mindegyiküknek van termálvízkincsük, és mind­egyiküknek az a törekvése, hogy ezt a kincset minél jobban hasznosítsa. A programban résztvevők meglátogatják egymást és ta­pasztalatot cserélnek, ki hogyan hasznosítja a gyógyvizet, mi­lyeket - a csütörtökön folytatott tárgyalások eredményeként - elfogadott Nagy Frigyes föld­művelésügyi miniszter, s egyetértettek az abban foglal­takkal a parlamenti pártok is. (Folytatás a 3. oldalon) lyen szolgáltatásokat hoznak létre a gyógyvízkincs köré. Mint a tegnapi konferencián is kiderült, megyénk elsősorban azt várja ettől a tagságtól, hogy olyan kapcsolatokat szerez, amelynek révén potenciális be­fektetőket ismerhet meg. Más­részt ez a kapcsolat lehetőség arra is, hogy tájékozódjanak a külföldi, konkurens kínálatról. Az együttműködésben részt­vevő megyék, területek, tarto­mányok közös kiadványt adnak ki. A kiadványt olyan orszá­gokba is eljuttatják, amelyek nem tagjai a programnak. A ki­adványban szerepel ajánlatuk, természetesen megyénk gyógyvízkínálata is. A konferencia résztvevői ma Nyíregyházára látogatnak, ahol Sóstó-gyógyfürdővel ismer­kednek meg. P. E. Az ügyvezető elmondta, hogy a társaság létrejöttének célja a koncentrált, közös tejértékesítés, illetve az Alcsired Kft.-nek mint szakmai vezető cégnek a tartó­san jó, extra minőségű tej terme­léstechnológiájának az alkalma­zása. Ezzel is kiküszöbölve azt, hogy ne egy „szürkés színű fo­lyadék” termelése valósuljon meg, hanem az igazi élelmiszer­­termelést biztosítsák. Ennek a központja Szolnokon, az Alcsi­­szigeten található. Érdekesség, hogy nem csak megyén belülre, hanem megyén kívülre is kiteljed a szövetkezet ,.hatósugara”, ugyanis a jászkis­­éri Laktored Kft. mellett a Szar­vasi Agrota-Alcsired Kft., il­letve két Pest megyei cég - a Tolditej és az Arany tej Kft. - vesznek benne részt. Bár talán még korai határo­zott jövőbeni célokról beszélni, azt azért Nagy Péter hangsú­lyozta, hogy az új szövetkezet nyitott bármely, az értékesítés­ben, illetve az Alcsired-techno­­lógia használatában hozzájuk csatlakozni kívánó társaság, magánszemély számára, ám maguk az alapító tagok egyelőre zártként hagyták meg a szövet­kezetét, azaz egyelőre új belépő tagokkal nem számolnak. B. Gy. Sorokban Nyári időszámítás Az idén is március végén, egy hét múlva, március 30-án kez­dődik a nyári időszámítás, ami­kor hivatalosan vasárnap haj­nali két órakor kell az órák mu­tatóját 60 perccel előbbre, tehát három órára igazítani. A nyári időszámítás vége október 26-án lesz, a hónap utolsó vasárnap­ján állítjuk vissza az órákat hajnali három óráról két órára. EU-csatlakozás A magyar társadalom túlnyomó többsége - a felmérések szerint - annak ellenére akarja az or­szág EU-csatlakozását, hogy tisztában van a szükséges áldo­zatokkal - mondta Pataki Ist­ván, a Külügyminisztérium he­lyettes államtitkára az „Európai Unió mint az állampolgárok közössége” című konferencia nyitóülésén. A kormány kom­munikációs stratégiájáról szólva elmondta: annak 1998- ig (a tárgyalások megkezdésé­nek feltételezett időpontjáig) tartó első szakaszában a hang­súlyt a minél szélesebb körű tá­jékoztatásra helyezik. Igazságügyi reform Hamarosan nyolc, az igazság­ügy reformjához szükséges tör­vényjavaslatot terjeszt a kor­mány a parlament elé - mondta Avarkeszi Dezső, az Igazság­ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkára egy kaposvári ta­nácskozáson. Az ítélőtáblákkal kapcsolatban kifejtette: a négy­szintű bíráskodás gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az ügyek in­tézését, bevezetése legkoráb­ban 1998 októberében, de való­színűbb, hogy csak az azt kö­vető év elején lehetséges. NATO-költségek A várható NATO-csatlakozás nem terheli majd meg jelentős mértékben a költségvetést. Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának el­nöke pénteken, nyíregyházai sajtótájékoztatóján úgy véleke­dett: a kiadások 15-20 száza­lékkal nőhetnek, s ilyen nagy­ságú többletráfordításra egyéb­ként is szükség van, ugyanis ti­zenöt éve nem volt megfelelő eszközpótlás a hadseregnél. Mi lesz a gyógyvízkincsünkkel? Befektetőket remélünk A szolnoki, a Jászságban lévő, a tiszafüredi és a berekfürdői gyógyvizeket, gyógyfürdőket látogatták meg annak a nemzet­közi konferenciának a résztvevői, akik tegnap a megyeházán tanácskoztak a gyógy- és termálturizmus lehetőségeiről. Kevés a pénz útburkolásra Összesen tízmillió forint áll a kunszentmártoni önkormányzat rendelkezésére, hogy szilárd bur­kolattal lefedesse az útalappal már ellátott utcákat, valamint a külterületi részeket aszfaltozott úttal kösse össze a várossal. A meglévő pénz arra lenne elegendő, hogy a sok helyen már öt-hat éves útalapok egyharmadát fedjék le aszfaltréteggel, ráadásul ebből az összegből másfél milli­ónyit felemészt a fagykárok hely­rehozatala - tájékoztatta lapunkat Lázi Béla, a városgondnokság igazgatója. A következő önkormányzati ülésen a képviselőtestület fog dönteni, melyik utca élvez majd elsőbbséget a többivel szemben. Valószínűleg három-négy utca lakói láthatják házuk előtt az út­hengert munka közben. A külterületek bekötőútjait pá­lyázati pénzből szeretné megépít­tetni a város vezetése. A VE. Weöres Sándor országos gyermekszínjátszó találkozó megyei bemuta­tóját rendezték meg tegnap a fegyverneki művelődési központban. Felvételünkön a jász­­kiséri Tribili csoport a Ludas Matyi című darabot mutatja be, feldolgozásban. fotó: i. cs. Engedély nélkül vágták ki Védett volt a „gyilkos” fa Mint ismeretes, kedden délben halálos baleset ért egy tiszasülyi gátőrt fakitermelés közben. A Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság emberei az ártéren vágták a fát, köztük azt a 30 méteres nyárfát is, amelyik a tragédiát okozta. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Az előzetes szakértő vélemény alapján a megyei rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztálya fog­lalkozás körében elkövetett, ha­lált okozó gondatlan veszélyezte­tés miatt indított nyomozást. Mint megtudtuk, ez idáig nem nyilvánítottak gyanúsítottá sen­kit, a kihallgatással várnak a munkabiztonsági szakértői véle­mény elkészültéig. Minthogy a fakitermelésre nem volt enge­dély, felmerült, esetleg egy másik jogsértés, a lopás is számításba jöhet a sajnálatos eset kapcsán. A baleset helyszíne a Közép- Tiszai Tájvédelmi Körzet terüle­tére esik. A favágásra ezért a Hor­tobágyi Nemzeti Park természet­­védelmi szakhatóságától kellett volna előzetesen engedélyt kérni. Mint azt a nemzeti park illetéke­sétől megtudtuk, ők nem adtak ki ilyen engedélyt, sőt ilyen irányú kérelem nem is érkezett hozzá­juk. A fa kivágására egyébként nem is adhatták volna áldásukat, mivel március 15-től általános, szeptember 1-ig tartó fakiterme­lési tilalom lépett életbe. A ter­mészet védelme érdekében ezen az időtartamon belül ugyanis csak egészen különleges indo­kokkal - például életveszély megszüntetése miatt vagy nagy értékű vagyon védelme érdeké­ben - lehet fát kivágni. Ezek mér­legelése azonban elsőként a vizs­gálatot folytató rendőrségre tar­tozik. -hgy-

Next

/
Thumbnails
Contents