Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

1997. február 8., szombat Körkép 5. oldal Nézőpontok A mostohagyermek szerepében? Bevallom őszintén, hogy kérdőjel nélkül akartam először leírni ezt a címet, ami­kor elhatároztam, hogy a Tisza-tóról írok. Aztán mérlegelnem kellett, hiszen tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik nem csak örökbe fogadnák, hanem édes gyermeküknek is tekintik, ezt az európai szinten is felbecsülhetetlen értékű ter­mészeti kincset. Köztük vannak azok az önkormány­zatok, amelyek a 127 négyzetkilométe­res, mesterségesen kialakított vízi világ partján reménységet látnak benne, köztük vannak azok a mezőgazdászok, természetvédők, vízügyi szakemberek, akik tudják: olyan kincs van a birtokunkban, amely vízlépcsőjével, páratlan madár- és növényvilágával, idegen- forgalmával együtt a régióban élő 50-60 ezer ember életét is köny- nyebbé teheti. Csak hát a pénz! A tervek, remények megvalósításá­hoz ebből kellene a legtöbb. És amióta olyan hideg-rideg szaksza­vak ülik meg gyomrukat, mint államadósság, költségvetési hiány, az önkormányzati támogatások beszűkülése, központi területfej­lesztési, környezetvédelmi, idegenforgalmi (stb.) alap nehézségei, tudjuk: ebből van talán a legkevesebb. Mégis! Idén újra felerősödni látszanak a remények. Jómagam is többször írtam arról, hogy az állam vigyázó szemét végre a Tisza- tóra veti. De...! Hallani olyan hangokat is, hogy el kell felejteni a régi „nagykalapos” elosztási rendszert, a központi állami támogatá­sokat. A Tisza-tónak ilyen szempontból nincs sok nosztalgiázni va­lója. Hiszen amíg az idegenforgalom irányításának szemlélete be­bástyázta magát Budapest és a Balaton köré, a mostohagyereknek nem hogy új ruhára nem futotta, de még azt is elfelejtették, hogy 20 évessé cseperedve illene neki egy kis zsebpénzt adni. Nem akarok ellentétet gerjeszteni, de talán elég egy példa ennek érzékeltetésére: a Tisza-tó évek alatt összesen nem kapott annyi támogatást, mint egy veterán evezősverseny a Velencei-tónál. Éles lehet, tudom, az ilyen sarkítás, de az sem oldaná fel ezt a feszültséget, ha arra biztat­nám a Tisza-tónál élőket, a Tisza-tavat féltőket, hogy lobbizzanak, pályázzanak. Oldjanak meg mindent önállóbban. Már azért sem, mert a „magad uram, ha szolgád nincsen” szemlélet itt a sanyarú Keleten legfeljebb csak újabb reményeket, újabb szolgákat szülhet. Ezért remélem, vagy éppen ennek elkerülése végett, hogy végre értékeinek megfelelően kezelik majd ezt a vidéket „odafenn” is. Mert itt nincs szennyvízhálózat, rossz az út, nincs elég komfortos vendégfogadó, szálloda stb., annál a Tisza-tónál, amit azért lassan a Balatonnál is jobban szeretnek egyes vendégek. A kispénzű ma­gyar és a gazdag külföldi egyaránt. Akik pedig a partján élnek, ab­ban bíznak, hogy egyszer nekik is jó lesz ez a szomszédság. Talán, mert tudják: a mesék végén a mostoha gyermek mindig elnyeri méltó jutalmát... A rendvédelmi osztály népszerű a Jászságban Nem gond az elhelyezkedés Aki a rend védelmi fakultációs osztályban szerzi meg érettségi­jét, és a rendőri pályán marad, annak biztos az elhelyezkedése a megyei rendőrség keretében - mondta Hlavacska Andrásné, a jászberényi Liska János Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium igazgatónője. A megállapítást az igazgatónő az 1993 óta folyó, először köz- biztonsági, majd rendvédelmi fakultációvá fejlesztett képzési forma révén, a helyi és a megyei rendőrséggel kialakított kapcso­lat alapján merte tenni. Annak idején a rendőrségi ál­lomány fiatalítása, létszámának növelése adta az ötletet a megyei rendőr-főkapitányságnak a köz- biztonsági osztályok támogatá­sára. A megyei szinten meghirde­tett pályázaton nyílt lehetősége a Liskának az osztály indítására. Az első két évben a diákok emelt óraszámban tanulják a számítástechnikát, az idegen nyelveket, valamint a testneve­lést. A harmadik, negyedik osz­tályban pedig komoly rendvé­delmi ismereteket szerezhetnek, az egy-egy rendőrségi szakem­ber által tartott órákon. Megis­merkedhetnek a bűnügyi, közle­kedésrendészeti, jogi ismeretek alapjaival. Az igazgatónő hozzátette, az ország hasonló fakultációt mű­ködtető iskolái részére most dolgozzák ki a programcsoma­got, melynek keretében rendőr­tiszt- valamint tiszthelyettes­képző iskoláik felvételijében előnyt jelent majd, ha valaki egy ilyen fakultáció keretében sze­rezte meg érettségijét. A fakultáció eredményes, az idén érettségiző első végzős osz­tály és a mostani harmadikosok nagy része rendőri pályán kíván elhelyezkedni. Az előfelvételi alkalmassági vizsgán több mint nyolcvan általános iskolás vett részt. A korábbi évekhez hason­lóan a legtöbben Jászberényből és a Jászságból jöttek. Bővítik az óvodaudvart Nagyobb helyet a gyerekeknek! Bővíteni akarják az idén az óvodai játszóudvart Vezse- nyen. Egyúttal az iskolaudvar rendezését is szeretnék befe­jezni. Először az iskolaudvar bővítése valósult meg. A szűk udvart úgy tudták tágasabbá tenni, hogy megvették a mellette lévő öreg házat, lebontották, és a te­rülettel nőtt a diákok tere. Most az óvoda udvarát is hasonló­képpen szeretnék bővíteni: a mellette lévő ingatlan lebontá­sával nyernek újabb teret. Mindehhez persze pénz szükségeltetik. A Vezsenyi Ál­talános Iskoláért Alapítványra befolyt összeget akarják a fent említett célokra fordítani. Ala­pítványi pénzből vették meg az iskola melletti épületet, hogy bővítsék a területet. A szociális konyha építésére is adtak 200 ezer forintot. Az iskolába pedig tévét, sporteszközöket vásárol­tak. Az alapítványra lakossági adományokból folyt be pénz. Karcagon Gazdag kulturális program Március elsején mesemondó verseny lesz az óvodások­nak. 3-án kezdődnek az Ara­nyos-napok, 6-án pedig a művelődési központban a Dzsungel könyvét nézhetik meg a gyerekek, a Pécsi Sándor Gurulószínház elő­adásában. A zeneiskolások hangver­senyére 10-én, az Éneklő if­júság kórushangversenyére 15-én, míg a moziba egy me­sejátékra 19-én várják a kar­cagiakat. A Gyermekek Házában 29-én ismét lesz húsvéti ját­szóház, s a mezőgazdászi könyvhónapot is j megrende­zik a városban. Április elsején „bolondok” napját tartanak a könyvtár­ban -játékos vetélkedővel. A költészet napja alkal­mából tudományos ülés lesz, és felavatják a Csokonai- ivókutat. A megyei felnőttkórusok minősítő hangversenyét 12- én, a zeneiskolások hangver­senyét 16-án, a Kazinczy- verseny területi vetélkedőjét 18-án, a Föld napját - mely­hez pályázaton is nyertek pénzt - 22-én tartják a vá­rosban. Ugyanabban a hónapban még dr. Oroszi Sándor elő­adása és a Verseghy-verseny megrendezése is szerepel a programok között, a múze­umban pedig Vasarely-szita- nyomatokból nyílik kiállítás. Az előzetes tájékoztatás szerint a karcagiakat az év további részében is sok érde­kes, hasznos kulturális ren­dezvény várja.-de­Tiszabő és a negyedik világ Aki végigjárja Tiszabő utcáit, szemügyre veszi a több­nyire szegényes házakat, nemigen gondolja, hogy me­gyénknek ez a kis faluja egy világmozgalom magyaror­szági központja, és sok lakója megfordult már a világ jó néhány nagyvárosában, beleértve Genfet és New Yorkot is, ahol az ENSZ szervei működnek. A Negyedik Világ mozgalom olyan szervezet, amely a világ legszegényebb, legelesettebb országaival, népeivel, népcso­portjaival foglalkozik. Ma­gyarországon is vannak tagjai. Néhányan Budapesten élnek, a szervezet központja azonban Ti szabón van. S hogy nem va­lamiféle látszatszervezetről van szó, azt többek között a mozgalom francia-angol nyelvű lapja, a Jeunesse Quart-Monde bizonyítja, amely majdnem minden szá­mában ír Tiszabőről. Vendé­gek is gyakran megfordulnak a kis Tisza-menti faluban a vi­lág minden tájáról. A szálak a tiszabői klub­könyvtárban futnak össze, s aki kezében tartja őket, Ambrus Andrásné, az egész falu Jolika nénije; aki mikor mint helyi képviselőjelölt bemutatkozott, az igazi ne­vén sokan nem is ismerték a gyűlés résztvevői közül. „A fiaimmal együtt a mozgalom révén sok or­szágba eljutottunk” mondja Ambrus Andrásné. „Voltunk Genfben az ENSZ ottani székhelyén, de a New York-i központban is. Genfben fo­gadott minket Butrosz Gáli akkori főtitkár is. Sőt, bár nem akarok dicsekedni, egy Leesing nevű amerikai kis­városban díszpolgárrá vá­lasztottak.” A „fiai” azok a roma és nem roma fiatalok, akik sza­badidejük nagy részét az ő vezetésével működő klub­könyvtárban töltötték, s ahová ma már jószerével a gyermekeikkel együtt jár­nak, „ ‘V­, „Sokuknak ez’ az otthona. itt tanultak-amíg iskolások voltak, innen mentek kato­nának, és amikor leszereltek, az első útjuk ide vezetett.” A régi, korszerűtlen, nagy­termes művelődési ház most klubkönyvtárként működik. A tiszaböi küldöttség tagjait be­mutatták Butrosz Gálinak, az ENSZ akkori főtitkárának is. A könyvtárban hideg van, takarékoskodni kell. „Talán egy hétre való tü­zelőnk van még” - mondja Ambrus Andrásné. Az önkormányzat nem tudja fenntartani a klub­könyvtárat, átadta az Egész­séges Tiszabőért Alapít­ványnak, amely pályázati pénzekből, adományokból működteti. Nagy szerencse, hogy az egyháztól kapott használatba egy vendéghá­zat, ahol elszállásolhatják a vendégeket, és csereprogra­mokat bonyolíthatnak le. A nagytermet néhány asz- szony takarítja. Ambrus Andrásné magyarázóan meg­jegyzi: „Egyedül dolgozom itt, csupán egy fűtő a segítsé­gem. Visszajárnak az egy­kori fiaim-lányaim segíteni, egyedül nem győzném.” Tiszabő lakossága 2052 fő, a munkanélküliség mintegy 80 százalékos. Nincs mit szé­Ez a fotó Genfben, az ENSZ ottani székházának előcsar­nokában készült a tiszabőiekről. Középen fehér kabát­ban Ambrus Andrásné. píteni, ilyen munkanélküliség és az ezzel járó átlagos élet- színvonal mellett, ez a ne­gyedik világ egyik szigete Magyarországon. De biztató, hogy a 12 400-as állományú könyvtárnak 592 olvasója van. Főleg a gyerekek és az idősebbek jönnek, a középkorosztályt el­foglalja a napi betevő falat megszerzésének gondja. „A gyerekek közül sokan itt készítik el a házi feladatukat. Meg­beszéljük az olvasmá­nyaikat, játszunk, fel­adatokat adok nekik, vetélkedőket, szavaló­versenyeket és egyéb rendezvényeket tar­tunk.” A ház egyetlen me­leg szobája a nyugdí­jasklub helyisége, ahol a hely nagy részét egy szövőszék foglalja el, amelyen néhány idő­sebb asszony rongy­szőnyeget sző. „Most csak ennyien vagyunk,” mutat körbe egyikük a négy társán „pedig a klubnak több mint negyven tagja van. A rongyszőnyeget eladjuk, ab­ból jön egy kis pénz kirándu­lásra, erre-arra. Ha többen összejövünk, valaki felolvas, így a szövés vagy a csiga- tészta-készítés (mert azzal is foglalkozunk) nem olyan unalmas.” Az előtérben néhány fiatal beszélget, a klubkönyvtár ve­zetője odainti az egyik fiatal­embert. „Zoli velünk volt Géni­ben,” mondja, „és fölszólalt az ENSZ ottani székházá­ban.” Mága Zoltán bólogat. Megkérem, hogy beszéljen erről egy kicsit bővebben. „Tgv.aly, októberben yojf. Tiszabő sorsát, helyzetét is­mertettem a. világ minden,tói széből összegyűlt emberek- • nek. Hogy milyen körülmé­nyek között élünk itt. De Strasbourgban is beszéltem erről, tizenhat ország küldöt­tei előtt.” Azután egy kis keserűség­gel a hangjában elmeséli, hogy New York-ban is járt egy küldöttséggel a családok nemzetközi éve alkalmából. Ott minden ország delegáció­jával ott volt az illető ország nagykövete, csak a magya­rokkal nem törődtek kinti dip­lomatáink. Végül a franciák vették pártfogásukba az elár­vult magyar delegációt. Mága Zoltán szerencsés, hiszen van munkája. Éjjeliőr a polgármesteri hivatalban. És a mindenkori diszkók le­mezlovasa. „Nem olyan komoly dolog az” - mondja szabadkozva „de talán jobban érzik magukat az emberek, ha csinálom, és az a fontos.” Bistey András Szobaszínházi esték Vidám kísértet Összefogott a színház néhány vállalkozó kedvű fiatal színé­sze, csatlakozott hozzájuk ren­dezőként egy hazánkban dol­gozó német fiatalember, s mert nagyon akartak valamit: tettek egy vidám kísérletet, színre vit­ték a népszerű angol darabíró „valószínűtlen” komédiáját. Valószínűtlen, hisz csaknem két órán át egy szellemalak, az íróférj elhunyt feleségének kí- sértete - akit titokzatos szeán­szon idéznek meg - úgy jár-kel, tesz-vesz a családi szalonban, hogy csupán a volt férj látja, hallja (no meg mi, nézők), mindenki másnak láthatatlan. Lesz is ebből galiba! Feleségé­ben felébred a féltékenység, félreértésekből, illetve félrehal- lásokból rendre komikus jele­netek támadnak, s már-már le­hetetlenné válik a házasélet is, úgy „elfajulnak” a dolgok. A gátlástalanul tevékenykedő kí­sértet egyre több bajt okoz, jó lenne megszabadulni tőle, visz- szaküldeni oda, ahonnan jött, az ámyékvilágba. Ámde még annak sem sikerül, aki idevará­zsolta. Jelenléte egyre kíno­sabb, lelkén szárad a férj fele­ségének „Váratlan” halálos au­tóbalesete is. Ám mit tesz Isten, illetve a szerző, árnyalakban az is megjelenik, s így már két du­dás, azaz két kísértet nem fér meg egy szalonban. Újabb bo­nyodalmak, a két volt feleség között kitör a viszály. Mit lehet itt tenni? A férj angolosan tá­vozik, ráhagyva otthonát a ma­rakodó kísértetekre. Mindez igen ügyesen megépítve, pom­pás helyzetek, szellemes dialó­gusok, ahogy egy szalonvígjá­tékban elő vagyon írva. Valószínűtlen történet ez, ámde mindvégig mulatságos, nem untat, bárha mélységei nemigen vannak, épp csakhogy érinti a boldognak látszó pol­gárcsalád belső, erkölcsi prob­lémáit. Nehéz volna bármi ko­molyat kiolvasni belőle. Ehhez igazodik Robert Sturm rende­zői elképzelése is, és további ötletekkel igyekszik dúsítani a kellemes szórakozást nyújtó já­tékot, mely ritmusában emel­kedést mutat - bár lehetne he­lyenként feszesebb és sodróbb is. (Lesz is bizonyára, ha majd elmúlnak a premierrel együtt járó, fokozott izgalmak és gör­csök.) Nem „angolos” interpre­táció ez, az ódivatú játékhoz friss szemmel közelít a rendkí­vül lelkes csapat - reálisan az irreálishoz is. A férjet alakító Vasvári Csabának is csak a pi­pája „angol”, egyébként olyan rokonszenves mai fiatalember, aki kellemetlen helyzetéből egyre reménytelenebbül keresi a kiutat, az az író, aki maga is alig érti. hogyan történhetnek meg vele ily fura dolgok. Ha még színesebb volna, nagyvo­nalúbban sarmosabb, az csak növelné játékának vonzerejét. A feleség szerepében Csarnóy Zsuzsanna akkor van elemé­ben, amikor a féltékeny asz- szonyt kell hoznia, máskor vi­szont bizonytalan a figura megformálásában; úriasszonya darabos. Aki viszont mindig elemében van, az Császár Gyöngyi: ő a bogaras szellem­idéző Madame Arcati. Külö­nös alak, akárcsak foglalko­zása, találó gesztusokkal jel­lemzi, mértékkel karikírozza is. A játékba lendületet visz. Gombos Judit (Elvira, a kísér­tet) mozgékony, harsány, mégis valahogy elszürkül, akár csak leple, amely betakarja. Néhány villanása azért akad. Magyar Tivadarnak erre sincs alkalma, hálátlan szerep az övé, az orvosé, csak rezonál, nem cselekszik - azt viszont jól teszi. Éliás Anikó főleg ügyes ügyetlenségével jeles­kedik, szobalányként, mint fe- cseri, naiv doktorfeleség - ha- lovány. A Vidám kísértet szerzője, Noel Coward, maga is híres komédiás, amikor vígjátékát írta, alighanem érett, nagy formátumú színészekre gon­dolt, hisz az effajta szalonjáté­koknak, mint ez is, a színészi produkció adja a sava-borsát. Itt most tehetséges fiatalok megbirkóznak vele, akarván szívvel-lélekkel a sikert. Ami bizonyára meg is lesz a folyta­tásban, a bemutató tapsai leg­alábbis ezt ígérik: egy köny- nyed, kellemes színházi estre mindig vevő a néző. V. M. Csarnóy Zsuzsanna (Ruth, a feleség, balról) és Császár Gyöngyi (Madame Arcati)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents