Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-08 / 33. szám
2. oldal Világtükör 1997. február 8., szombat A magyar kormány mintegy 2 millió forint értékű gyógyszersegélyét adta át pénteken a baranyai magyarság képviselőinek Szalay Zsolt zágrábi nagykövet a még szerb ellenőrzés alatt álló horvátországi Laskón. A segélyszállítmány 53-féle gyógyszert tartalmaz. Az amerikai külügyminisztérium meggyőződése, hogy Törökország nem fogja megakadályozni a NATO keleti irányú kibővítését. Nicholas Burns szóvivő azt mondta: bizonyos abban, hogy a szövetség vezetői ratifikálni fogják a kiszélesítésről szóló határozatot. Horvátország kiemelt külpolitikai célja a teljes jogú tagság elérése a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulásban (CEFTA) - nyilatkozta a horvát külügyminisztérium egyik tisztségviselője. Zágráb arra számít, hogy 1998 közepén csatlakozhat a szervezethez. Kancellári tevékenysége leglesújtóbb adatának nevezte pénteken Helmut Kohl a munkanélküliségi helyzetről előző nap közzétett hivatalos statisztikát. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal szerint januárban 4,66 millió állástalant tartottak nyilván Németországban. Marosvásárhelyen ülésezik szombaton az RMDSZ „belső parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa. A tanácskozás napirendjén szerepel a választások értékelése a koalíciós tárgyalásokról, valamint a szövetség helyzetéről szóló beszámoló. Két aknagránátot lőttek ki csütörtök este a hercegovinál Mostar horvátok ellenőrizte nyugati felére a bosnyákok és a horvátok között megosztott város keleti feléből. A robbanás jelentős anyagi károkat okozott, de senkit nem sebesített meg. Kiszabadult Tádzsikisztánban a Nemzetközi Vöröskereszt két, az ország keleti felében elrabolt munkatársa. A középázsiai köztársaságban működő fegyveres banda - amelynek elkötelezettsége egyelőre ismeretlen - több ENSZ-megfigyelőt, illetve orosz újságírókat is túszul ejtett. Járványszerű méreteket öltött a gyermekek elleni erőszakhullám az Egyesült Államokban. Egy atlantai székhelyű szervezet felmérése szerint a 14 éven aluliak ellen elkövetett gyilkosságok háromnegyedét ebben az országban hajtják végre. Szakadékba zuhant csütörtök este egy autóbusz az északnyugat-pakisztáni Kohat település közelében. A járművön tartózkodó 53 ember életét vesztette. Indokolatlan az osztrák aggodalom Lapvélemény a magyar—szlovén-olasz együttműködésről Feszült figyelemmel kíséri az osztrák külügyminisztérium a határai mentén formálódó hármas együttműködést: Olaszország, Szlovénia és Magyarország kooperációját - írta a minap a Die Presse című osztrák konzervatív napilap. A lap szerint az osztrák diplomácia igyekszik rájönni, hogy mi lehet a célja ennek az új „tengelynek”, hiszen a három országot látszólag csak az az egy dolog köti össze, hogy határosak Ausztriával. A Die Presse úgy véli, hogy így akarják előkészíteni Magyarország és Szlovénia NATO-csatlakozását. Taggá válásuk esetén ugyanis Eszak- Olaszországgal együtt NATO- beékelődés alakulna ki a térségben: délen a nyugtalan Balkán, északon pedig a belépésre nem hajlandó’ vagy nem képes országok, Ausztria és Szlovákia. Az újság szerint a NATO-ban hónapok óta azon törik a fejüket, hogyan lehetne ebben a stratégiai helyzetben közlekedési összeköttetést kiépíteni Eszak-Olaszország és Magyarország között. Az osztrák lap úgy érzékeli, hogy Magyarország kivételével egyik ország sem mutatott érdeklődést Ausztria esetleges részvétele iránt.-A magyar-olasz-szlovén együttműködés az euroatlanti integráció elősegítését, az adott országok NATO-csatla- kozásának előmozdítását szolgálja - válaszolta lapunknak Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. Mivel Ausztria nem NATO-tag, úgy véljük, számára érdektelen a részvétel ebben a kooperációban - tette hozzá. Ugyanakkor vannak olyan beruházási tervek, amelyek több ország, köztük nyugati szomszédunk bevonásával valósulhatnak meg. A tavaly életre hívott hármas együttműködés következő állomása a február 15-én sorra kerülő államtitkári találkozó lesz, s a tervek szerint még az idén a kormányfők is tárgyalóasztalhoz ülnek. őrült volt az elnök Az ecuadori törvényhozás csütörtök esti rendkívüli ülésén megfosztotta államfői mandátumától Abdalá Bucaramot, és helyére ideiglenes megbízatással Fabian Alarcónt, a kongresszus elnökét választotta. A kongresszus rendkívüli ülésen „fizikai és szellemi alkalmatlanság” címén fosztotta meg az elnököt tisztétől, amelyet csak fél éve töltött be. Az erre vonatkozó indítványt a 82 tagú törvényhozásban 44-en szavazták meg, 34-en ellenezték. Bucaram nyilvánosan is „őrültnek” mondta magát. Hol a csendes-óceáni Guayaquil kikötővárosban lévő rezidenciájáról, hol quitói luxusszállókból kormányozta az országot, mert - mint vallotta - fél az elnöki palotában szerinte kísértő szellemektől. A szavazatok 54 százalékával elnökké választott politikus népszerűségét nem csupán rendhagyó kilengései ásták alá, hanem szigorú gazdasági és egyéb intézkedései, amelyeket az ökölvívó-mérkőzések, a bikaviadalok, valamint a pornográf filmek betiltása céljából tett. Az énekléssel is kacérkodott fotó feb/reuter Kis-Jugoszláviában még sokáig eltarthat az átalakulás Lesz-e Havelja Belgrádnak? Két belgrádi újságíró volt a vendége annak a budapesti ke- rekasztal-beszélgetésnek, amelyen külpolitikai újságírók a várható jugoszláviai fejleményeket boncolgatták. Tito birodalmának felbomlása után a világ az utódállamok fegyveres konfliktusára figyelt - fejtegette Radomir Diklics, a független BETA hírügynökség igazgatója. „Csak a legutóbbi fejlemények irányították rá a figyelmet a jugoszláviai rendszer antidemokratikus vonásaira.” Radomir Licina, a Nasa Borba című napilap fő- szerkesztője megmutatta újságjának azt a példányát, amely közölte a helyhatósági választások meghamisítására vonatkozó bizonyítékokat. Szerinte a történtek alapján valószínűsíthető, hogy a korábbi parlamenti voksolások összesítésénél is csaltak. Az elemzők szerint kérdéses, mit kezd az ellenzék a hatalmával, ha - mint várható - a belgrádi honatyák hivatalosan is elismerik győzelmüket. Kis- Jugoszláviában ugyanis erősen központosított a hatalom, az önkormányzatokat üres kasszával hagyja ott a vesztes fél, és Milosevicsék aligha fognak az új testületek segítségére sietni. A tét azonban ennél is több. Kis-Jugoszláviának demokratikus átalakulásra van szüksége, ezért is sípolnak-dobol- nak hetven napja a felvonulók. Csakhogy Belgrádnak nincs olyan Václav Havelhoz fogható hiteles politikai személyisége, aki a szerbiai „bársonyos forradalom” élére állhatna. Elgondolkodtató az is, hogy az Együtt ellenzéki mozgalomban tömörülő politikai szervezetek nem tudtak megegyezni olyan közös, minimális programban, amely a balkáni országot elvezetné Európába. Toronyi Attila Befejeződtek az amerikai-orosz tárgyalások Helsinkiben lesz a csúcs Az amerikai-orosz kétoldalú viszony összes fontos kérdése terítékre került azokon a tárgyalásokon, amelyek csütörtökön és pénteken folytak Washingtonban A1 Gore amerikai alelnök és Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő irányításával. A vegyes bizottságot 1993-ban hozták létre elsődlegesen azzal a céllal, hogy szervezze és irányítsa a két ország együttműködését a kiemelt gazdasági és technológiai területeken. A mostani ülésen külön hangsúlyt kapott Bili Clinton és Borisz Jelcin márciusra tervezett csúcstalálkozójának előkészítése, az eszmecsere időpontjának és helyszínének meghatározása. Állítólag a kormányfőt azzal a kéréssel küldték Washingtonba, hogy egyeztesse vendéglátóival: a tárgyalásokat ne Washingtonban, hanem - az orosz elnök erejét kímélendő - Moszkvához közelebb eső helyszínen rendezzék meg. Washingtoni közlés szerint a csúcstalálkozó színhelye Helsinki lesz. Az elnök egészségi állapotával kapcsolatos kétségeket eloszlatandó, Viktor Csemomir- gyin kijelentette: a csúcstalálkozóra március második felében bizonyosan sor kerül. A bizottsági ülésről elmondta, hogy főként a jelenleg évi hárommilliárd dollárt kitevő amerikai tőkebefektetések növelésére helyezte a hangsúlyt. Kiszivárogtatások szerint az amerikai fél kifogásolta az oroszországi technológia- és fegyverszállításokat Ciprusnak, Iránnak és Indiának. Fellendülés várható 25 év alatt megháromszorozódhat a termelés Ha igaz az a közgazdasági elmélet, amely szerint a világ- gazdaságban a fellendülés, majd a pangás és a hanyatlás ciklusai váltják egymást, most jók a kilátások. Az ezredforduló utáni első évtizedekre kibontakozhat egy újabb, nagyméretű fellendülés, amely 25 év alatt megháromszorozhatja a világ termelését, és megduplázhatja az átlagos életszínvonalat. Ilyen dinamikus fejlődésre utoljára a háború utáni évtizedekben volt példa, s abból elsősorban Eszak-Amerika és Nyu- gat-Európa országai részesedtek. Ezúttal Ázsia, a harmadik világ országai lehetnek a legnagyobb nyerők. Kína gazdasága például huzamos ideje óriási ütemben, évi tíz százalékkal nő, a délkeletázsiai „kis tigriseké” hét-nyolc százalékkal. Közép- és Kelet- Európában az ütem kisebb, de fölgyorsulhat, ha a külföldi tőke az eddiginél nagyobb mértékben kezd majd beáramlani. A fellendülést mindig új technikák, technológiák alapozzák meg, s ezek már most hasznosíthatók. Az elektronika, a biokémia, a környezetvédelemi legújabb vívmányainak hatása a következő században bontakozik majd ki, míg a számítástechnika robbanásszerű fejlődése elősegíti a termelési költségek csökkentését, a magasabb termelékenységet. (heltai) Kenőpénzért adtak zsoldot Különös pert tárgyal a moszkvai bíróság Bíróság elé állították a moszkvai helyőrség két tisztjét, Turas ezredest és helyettesét, Szmirnov őrnagyot. A helyőrség pénzügyi osztályának két vezetőjét azzal vádolják, hogy kenőpénzt fogadtak el tiszttársaiktól az esedékes zsold kifizetéséért. Turas és Szmirnov a járandóság húsz százalékára tartott igényt. Aki nem fogadta el az egyezséget, üres kézzel távozhatott. A Krím félszigeten állomásozó orosz tengerésztisztek különösen nehéz helyzetben voltak. Moszkvába kellett utazniuk a pénzükért, s ott hosszú órákig álltak sorba az illetékes kifizetőhely ajtaja előtt. A furcsa zsarolásra először akkor derült fény, amikor az érintettek bepanaszolták a két vezetőt a helyőrségi parancsnokságon. Az elöljárók azonban - ahelyett hogy megbüntették volna őket - részesedést kértek a zsákmányból. Turas azonban rajtaveszett, mert nem akart osztozkodni. Erre följelentették az államügyészségen. Várhatóan február végén hozza meg a bíróság az ítéletet a vesztegetési ügyben. A két tisztre akár tízéves börtönbüntetést is kiszabhatnak. Ferenczy Europress 1 3 6 7 JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT FELVÉTELT HIRDET SZEMÉLYÜGYI SZERVEZŐ FŐISKOLAI SZAKRA A jelentkezés feltétele: érettségi Jelentkezni a felsőoktatási intézménybe pályázók részére rendszeresített lapon lehet. A jelentkezési lapok benyújtásának határideje: 1997. március 1. („A” lap: PROFESSZOROK HÁZA ,,B” lap: 5000 Szolnok, Tiszaliget Pf.: 29) A képzés indítása: megfelelő létszám esetén 1997. szeptember hónapban További információval a konzultációs központban szívesen állunk rendelkezésére. JPTE BTK TK KONZULTÁCIÓS KÖZPONTJA 5000 Szolnok, Tiszaliget, Pf.: 29 Telefon: 56/426-406 M25001/2H* Csúfos kudarc Aggódik az idegenforgalmi szakma Ausztriában: a hagyományos utazási vásáron rekordokat döntött az érdektelenség. A fizető látogatók száma még a 47 ezret sem érte el, bár a résztvevők kitettek magukért. Igaz, a legnagyobbak, a mégiscsak elérhető árakat kínáló utaztatók, mint a Gulet, vagy a TŰI az idén távol maradtak. Hatvan ország - köztük hazánk - 652 kiállítója vett részt a bécsi vásáron. Az eredmény azonban lesújtó: mindössze négyezer látogató foglalt előre valamilyen utat, és csak nyolc százalékuk konkrét időpontban. Alig több mint egyharmaduk viszont két-három hónapos hozzávetőleges dátumot adott meg. A bécsi hírek intő jelnek tekinthetők a március második felében megrendezendő budapesti Utazás kiállítás előtt. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Eddie Murphy Orosz Helga könnyen szakít A Broadway királynője Billy Crystal, a reneszánsz ember Iglesias Tangója Linda de Mól esküvő nélkül - szülni készül Tvr-hét - a műsorújság JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Feleló's vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér I. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint,-fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133