Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-04 / 29. szám

1997. február 4., kedd Sport 11. oldal Atlétika - Lepopapír ugrógála a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban A magyar bajnok 219-cel diadalmaskodott Talán egy esztendeje sincs, hogy néhány megszállott szol­noki atlétabarát fejében megfo­gant az ötlet: rendezzünk nívós magasugró-viadalt a Tisza-parti megyeszékhelyen. Miért éppen ebben a számban? Nos, több oka is van. Egyfelől látványos, kitűnően „eladható”, másfelől az utóbbi években sikert sikerre halmozó ugróink már igen ré­gen megérdemelnék, hogy végre hazai közönség előtt is fellépjenek. Az egykori magas­ugró, Halász Sándor volt az öt­letgazda, aki pénzt, energiát nem kímélve igyekezett tető alá hozni a rendezvényt. Az utóbbi hónapokban, hetekben aztán felgyorsultak az események, olyannyira, hogy tisztázódott, február 3-a lesz az a bizonyos nap.- Na, milyen? - kérdezte Ba- lasi Péter, a városi sportcent­rum első embere, mikor betop­pantam az arénába. Hát, nem tagadom, lenyűgözött a lát­vány, de úgy vélem, mások is így voltak ezzel, hiszen valóban sikerült méltó körülményeket varázsolni. A szervezők termé­Kovács Tivadarnak a harmadik hellyel kellett beérnie A Szolnoki MÁV Ideál-SE kiválósága, Kovács István 222-ig könnyedén libbent át minden magasságon FOTÓK: csabai szetesen nem rejtették véka alá, kicsit izgulnak, vajon a labdajá­tékokon felnőtt szolnoki publi­kum vevő lesz-e a Lepopapír Kft. nevével fémjelzett ugrógá­lára? Nos, a mintegy ötszáz néző már a legifjabb generáció vetélkedésén is együtt élt a sportolókkal, akik egyéni re­kordok garmadájával kápráztat­ták el a nagyérdeműt. Hajrá, Isu! - állt egy transz­parensen, ami már a fő verseny egyik esélyesének, a szolnoki Kovács Istvánnak szólt. Nem akármilyen mezőny jött össze a ligetben, ugyanis minden részt­vevő 215 centiméter fölötti egyéni csúccsal rendelkezett. Nyugati mintára, a Lepopapír ugrógálán is „háttérzene” szólt. Néha az ember úgy érezte, rockkoncerten van, holott „csu­pán” magasba ugrottak a fiúk. De nézzük, kik is húztak szöges cipőt? Bakler Zoltán (VE- DAC), Somogyi János (BEAC), George Niketics (Par­tizán Beograd), Dejan Vrelja- kovics (Crvena Zvezda), Edu­ard Rajter (Maccabi Tel-Aviv), Akác Zoltán (Tiszaújváros), Szórád Rajmund (Csepel), Ko­vács István és Kovács Tivadar (Szolnoki MÁV-Ideál SE). Két méteren kezdett a mezőny, mely senkinek nem okozott gondot. A következő, 204 cen­tis akadályon is könnyedén lib­bentek át a „gumiemberek”. A 208-on viszont a jugó Niketics és az ex-szolnoki, izraeli ál­lampolgár Rajter is elvérzett. A következő vízválasztónak a 216 bizonyult, melyet a két Kovács mellett csak Szórád és Bakler vitt át. Élesedett a küzdelem. Sajnos, az ausztráliai ifi-vb ki­lencedik helyezettje Kovács Tivadar „elszállt”, csakúgy, mint Szórád Rajmund. A 222- re ketten maradtak, a magyar bajnok Kovács Pisti és a reme­kül küzdő Bakler Zoltán. Az addig hibátlanul ugró Kovács váratlanul elbizonytalanodott, de Bakler mozgásán is látszott, bizony inkább görcsös, mint könnyed. Summa summárum, egyik srácnak sem sikerült át­jutni a lécen. Ezt Kovács bánta legkevésbé, hiszen - miután neki volt a legkevesebb rontott kísérlete - ő nyerte a viadalt. Végeredmény: 1. Kovács István 219, 2. Bakler Zoltán 219, 3. Kovács Tivadar, Szórád Rajmund 216. (sárközi) Elber távozni készül Tómba, a bizakodó király- Nem látom a jövőt jelenlegi csapatomban, új lehetőségek után nézek - nyilatkozta a spa­nyolországi Tenerifén edzőtá­borozó Bundesliga-együttes brazil gólvágója. Az új hely­színről, a folytatásról még nem döntött, de komolyan foglal­koztatja az a lehetőség, hogy a szezon végén „bőmadrágot húz”, túl csábítónak tűnik ugyanis a Bayern München kö­zel 10 millió márkás ajánlata.- Decemberben és januárban teljesen szétszórt voltam, most már azonban rendeződtek a dolgok a fejemben - elmélke­dett Elber, aki mostantól csak a futballra koncentrál. - Szeret­ném a VfB-t UEFA-kupa-indu­lást jelentő helyezéshez segí­teni a bajnokságban, s meg is teszek mindent ennek érdeké­ben. A VfB Stuttgart legény­sége egyébként jó körülmények között készül a Kanári-szigete­ken. Példaszerűen végzi vala­mennyi játékos a kirótt napi penzumot. - Giovane igazi profi, biztos vagyok benne, hogy amíg közöttünk van, min­dent elkövet a csapat sikeréért - értékelte Elber nyilatkozatát a stuttgartiak vezető edzője, Joa­chim Löw. Elber egyébként be­fejezte segélyakcióját, amelyet szülővárosa, Londrina szegény gyermekeiért indított. Most a németországi rákos gyermekek megsegítésén fáradozik. Vidáman, integetve lépett a ha­talmas tömeg elé a ,Jdrály”.- Hölgyeim és uraim, minden a legnagyobb rendben, nem tu­dok szenzációval szolgálni - mondta Alberto Tómba, az alpesi sí világbajnokság színhelyén, az olaszországi Sestriere-ben közel 200 újságíró részvételével meg­rendezett sajtótájékoztatón.- A jövő évi naganói lesz a negyedik téli olimpiám, ami ta­lán jó alkalom lesz a visszavonu­lásra - válaszolta egy kérdésre Tómba, aki újra remekelt az el­múlt héten. A rendkívül népszerű olasz sí­elő már a tavalyi világbajnokság után a visszavonulás gondolatát fontolgatta, de mindig meggon­dolta magát. Nem valószínű, hogy anyagi gondok miatt foly­tatja, mivel évente közel 10 mil­lió márkának megfelelő összeg üti a markát.-Lehet, hogy már Sestriere után abbahagyom, de elképzel­hető az is, hogy még 2002-ben is versenyzem. Majd értesítem önöket - felelte tréfásan a vissza­térő kérdésekre Tómba, aki feb­ruár 12-én óriás-műlesiklásban, majd rá három nappal a záró ver­senyszámban, a műlesiklásban kíván rajthoz állni.-Nagyon elfoglalt leszek a következő napokban, ezért szé­pen kérem, hogy egy kicsit hagy­janak békén - fejezte be vidám tájékoztatóját Alberto Tómba. Krisztián elrepült Hogy mennyit aludt a vasárnap esti mérkőzés után? Valószínű nem sokat. Hétfőn kilenckor ugyanis indult a gépe Ferihegyről, amely egészen Spanyolországig vitte a MÓL Szolnok KK bal­kezes bombázóját. Szép Kiss Krisztián április 30-ig Pontevedra lakosa lesz, és a helyi Sociedad Deportivo Teucro első osztályú együttesében kölcsönjátékosként lép pályára a következő negyedévben. Hogy mit illik ilyenkor kívánni? Természetesen kéz- és lábtö­rést. De csakis azért, hogy egyetlen karcolás nélkül megússza a külföldi vendégszereplést. Három hónap nem nagy idő, főként akkor, ha az ember új környezetbe kerül. A sok látnivaló feldolgozása, a hazaitól el­térő életforma bizonyára okoz majd némi átállási nehézséget, ám ami a lényeg: a kézilabdát Hispániában is csarnokban, par­ketten játsszák, és gömbölyű játékszerrel. Krisztián a maga szakmájában már eljutott odáig, hogy a játék nyelvén bárkivel képes megértetni magát. Ezért gondolom és egyben kívánom neki, bemutatkozása alkalmával olyan mélyenszántóan tegye le névjegyét, mint ahogy azt tette például a legutóbbi két hazai bajnokin. A Tatabányának tizenegyet, a fehérváriaknak tízet vágott a hálójába, mintegy bizonyítványt kiállítva arról, hogy a külföldi meghívás nem holmi egyszeri ajándék a számára. Va­lójában nem is az, a szavakkal többnyire fukarkodó kézilabdás eddigi röpke pályafutása alatt is számos jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, tehát megdolgozott azért, hogy február­tól pesetában számolja a fizetését. Az már csupán rajta múlik, lesz-e a kölcsöngyerekből több évre szerződtetett profi. Legyen úgy. Mi pedig, akik itthon maradunk, megtartjuk őt jó emlékezetünkben, s néha arra gondolunk, de jó lenne egy balkezes bombázó a szolnoki csapatban. Amolyan Szép Kiss Krisztiánhoz hasonló kaliberű, csendes, gólerős kézilabdás. (ni) Sampras a világ tetején A tenisz-világranglisták élén nincs változás. A hét végén Zágrábban győztes Samprasen (5774 pontja van) kívül még soha senkinek sem volt ennyi pontja a ATP-rangsor- ban. A második helyen álló horvát Goran Ivanisevic (3562) 2212 ponttal marad el az amerikaitól. A férfiaknál egyébként az első 15 helyen nincs változás. Érdekes­ség: a már visszavonult svéd Ste­fan Edberg (1561) a 17. pozícióról egyet előrelépett, mert a gépi nyil­vántartás „késedelmes”. Samp- rasnek nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja őrizni tekintélyt pa­rancsoló fölényét. Az elkövetkező két hónapban pontosan 1473 ATP-pontot tesz kockára azzal, hogy San Jóséban, Memphisben, Hongkongban és Tokióban is pá­lyára lép címvédőként. A női mezőnyben Graf (5028) némileg növelte előnyét a máso­dik helyezett svájci Martina Hin­gis (3995) előtt. Női kosárlabda NB I., B-csoport „Eligazított” főiskolások Szolnoki MÁV SE-ÁFDSE 72-45 (36-23) Szolnok, 100 néző, vezette: Szalontay, Farkas Szolnoki MÁV: Kovács 6, Tóth 10, Szavercsenko 18/3, Pasek 14/3, Kurucz 16. Csere: Janik, Cseh 4, Horváth 4, Szombathelyi, Csabai. Edző: Novák Gábor. ÁFDSE: Izsó 5, Varga, Dómján E. 14, Budaházi 9, Pintér 4. Csere: Drong 8, Dómján Zs., Szabó 5. Edző: Szabó Antal. Kipontozódott: Szaver­csenko a 31., Budaházi a 38. percben Szolnoki pontokkal indult a találkozó, közelről és távolról egyaránt biztos kézzel szórták a pontokat a hazaiak. A tabella alsó régióiban tanyázó vendé­gek nemigen találták a játék ritmusát, előfordult, hogy har­minc másodperc kevésnek bi­zonyult számukra egy dobó­helyzet kialakításához. A vasu­tasok fokozatosan estek vissza ellenfelük szintjére, kimaradt ziccerek sokasága borzolta edzőik - és a nézők - idegeit. Nem ízlett Kuruczéknak, hogy a főiskolások egész pályás le­támadásra tértek át, így szüne­tig öt pontra olvadt előnyük. A folytatásban Szavercsenko ci­pelte hátán csapatát, ám a játék­rész derekán kipontozódott. Mégsem került veszélybe a ha­zai siker, mivel a fővárosiak egyre inkább elfáradtak. A szolnoki lányok ekkor már tet­szés szerint érhették el pontjai­kat, rászolgáltak a győzelemre. A játékot viszont gyorsan fe­lejtsük el... Novák Gábor: - Védekezé­sünkre nem lehetett panasz, tá­madójátékunkra annál inkább. Húsz-huszonöt eladott labdára nincs mentség. Minikosárlabda Könnyedén a középdöntőben A legkisebbek is elkezdték országos kupaküzdelmeiket a hét végén. Szolnokon a mini A-csoportban a házi­gazda SZVSI mellett a Nagykőrös, a SZEDEÁK, Salgótarján és Budafok csa­pata vívott selejtezőmérkő­zéseket, bár ez utóbbi ver­senyen kívül indult. Az első napon a szolnoki együttes minden ellenfelét - előbb a Salgótarjánt, majd a Buda­fok együttesét - meggyőző fölénnyel verte, csakúgy, mint a Nagykőrös csapata. Másnap a két veretlen gárda összecsapása zárta a tornát, melyen a sportiskolások meglepően könnyed (76-37- es) győzelmet arattak, így megnyerték a selejtezőt, míg a vesztes nagykőrösiek végeztek a második helyen. A további sorrend: SZE­DEÁK, Salgótarjáni FSKK, Budafok. A Kecskeméten sorra ke­rülő középdöntőbe a torna első két helyezettje jutott. Sakk, Mezőgép Kupa Szép volt, újszásziak! A hét végi utolsó fordulóval vé­get ért a megyei egyéni bajnok­ság. A közel egy hónapig tartó tornára két csoportban hatvan sakkozó nevezett. A nemzetközi szövetséghez (FIDE) bejelentett versenyen hazai és nemzetközi értékszám szerzésére nyílt lehe­tőség. A zárófordulóban a helyezé­seket már kevésbé befolyásoló, inkább presztízsmérkőzések zaj­lottak. A dobogóra pályázók nem engedtek beleszólni „ille­tékteleneknek” a végső sorrend alakulásába. Az első táblán Ká­das, míg a másodikon Varga ült esélyesként az asztalhoz. A hosszú ideig kiegyenlített küz­delmet hozó első táblánál a ki­váló villámjátékosként ismert, Kádas gyakori időzavarral küz­dötte le ellenfelét ismét az óra segítségével. Varga pillanatnyi esélyt sem adva ellenfelének hozta a kötelezően elvárt pontot. A negyedik táblán igazi tétmér­kőzést láthattunk Tajti és Nagy előadásában. A végeredmény egyben Nagy előkelő negyedik helyezését is jelentette. Az ötö­dik táblán Sápi győzelme a mes­ter felsőházi tagságát jelentette. Az A-csoportban a kevés FIDE-s induló ellenére négy újoncnak sikerült a nemzetközi ranglista várakozói közé kerülni. Eredmé­nyességük sorrendjében: Kiss B., Nagy K., Lőrinczy, Dancza. A csoport végeredménye: 1. Kádas 8,2. Varga 7, 3. Molnár 6, 4. Nagy K. 5,5, 5. Kiss B. 5,5, 6. Sápi 5 pont. Az első öt helyezett az Újszász SE versenyzője 6. a jászberényi Szekuritás SE. A győztesek és helyezettek a Mezőgép Rt., valamint a Keres- kedelnú és Hitelbank Rt. által felajánlott díjakat vehették át. A legeredményesebb nem díjas újoncnak járó különdíjat Muhari István (Szekuritás SE) érdemelte ki. A B-csoport végeredménye: 1. Busi 8, 2. Kókai K. 7,5, (mindkettő Martfű), 3. Babucs 6,5 (Szekuritás), 4. Szilágyi 6, 5. Kurucz 6 (Karcag), 6. Muhari G. 6 (Szekuritás) A legeredményesebb ifjúsági versenyzőként ifj. Kónya része­sült különdíjban. Kiss Abonyban Téglagyár Kupa néven hat csapat részvételével teremlabdarúgó-tornát rendeztek. A körmérkőzéses formában lebonyolított sorozatot végül a szolnoki Vegyiművek SK gárdája nyerte, megelőzve az azonos pontot elért Törökszentmiklóst, valamint Tószeget. A képzeletbeli dobogóról alig szorult le a rendező megyei másodosztályú együttes, a Sz. MÁV II-Abony, az ötödik helyen a szegediek végeztek, míg a hatodik a KUTE lett. A torna legjobb kapusának Szabó Sándort (Vegyiművek SK), legjobb mezőnyjátékosnak Barabás Sándort (Törökszentmiklós) választották szervezők. fotó: mészáros

Next

/
Thumbnails
Contents