Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-27 / 49. szám

6. oldal Gazdaság 1997. február 27., csütörtök Radiátorgyári látogatás Új termékük: Electrolux Viking Az Electrolux Lehel Radiátor Kft. jászboldogházi gyárának kiemelkedő teljesítménye volt az 1996-os gazdasági évben, hogy a 70 ezer négyzetméter fűtő­felületre kitűzött exportot szinte négyzetméter pon­tossággal sikerült teljesíteni. Az export orientáció a tervezésben és a megvalósulásban teljes mértékben fedte egymást. Ez a gyár termelési értékének mint­egy negyedét tette ki. - A radiátorgyár kollektívája rendkívül szorgalmas társaság. Mint a gumi, nyújtható mindenki - fogalmaz tréfásan Pálvölgyi László ügyvezető igazgató akár a kék-, akár a fe­hérgallérosok táborához tartozik. Pálvölgyi László ügyvezető igazgató A mondottakat egyetér­téssel nyugtázza Du­dás Éva kontroller és Kovács Balázs műszaki ve­zető, akikkel együtt ezúttal négyesben értékeljük a cég 1996. évi eredményeit, vesz- szük sorra az idei év célkitű­zéseit. A belföldi forgalom ugyan az év első három hó­napjában igen mérsékelt volt, ezt azonban kompenzálta a szeptember végétől megélén­külő kereslet. Ez azt eredmé­nyezte, hogy az év utolsó ne­gyedében a termelést olyan módon kellett felfuttatni, amit legtalálóbban a következő mutató jellemez: ha az októ­beri termelési adatokat a szep­temberihez viszonyítjuk, ak­kor 210 százalék körüli a tel­jesítés, vagyis egyik hónapról a másikra megduplázódott a termelés. Ez egyúttal a gyár rugal­masságát, a teljesítőképesség fokozhatóságát jelenti. Az év végi hajrában, a csúcsrajára- táskor - fogalmaz Pálvölgyi László - csupa jó kedélyű ar­cokat lehetett látni. Mindenki bizakodó volt, tudták a dolgo­zók, a csúcsteljesítmény hoz­zájárul a kitűzött célok meg­valósulásához. A külországok közül leg­nagyobb mennyiségben Len­gyelországba szállítottak ra­diátort, de termékeik eljutot­tak Romániába, Boszniába, Horvátországba is. A délszláv polgárháború befejeződésével nyílt lehetőség ezen piacok radiátorral történő ellátására, az Electrolux értékesítő szer­vezetein keresztül. Az évvégi kiemelkedő termelési, értéke­sítési felfutás azt is jelentette, viszonylag rövid időn belül nagyszámú munkaerőt kellett foglalkoztatni, hogy teljesí­teni tudják a megnövekedett igényeket. E „probléma” orvoslásának egyik módjaként a jászberé­nyi Lehel Hűtőgépgyárból vettek kölcsön közel negyven dolgozót, miután ott lefutott a harmadik negyedévi szezon. Felvállalták e munkások köz­lekedési, betanítási gondjait. Olyan hegesztőket sikerült Jászboldogházára verbuválni, akik teljesítménye a radiátor­gyári dolgozókéval együtt biztosította, hogy az össztel­jesítményt 210 százalékra tudták emelni. Ez szép példája annak, hogy az Electrolux nagyválla­lat egyik cégénél felszabaduló munkaerőt hogyan lehet ru­galmasan továbbfoglalkoz­tatni a másik cégénél. Ez a fajta munkaerő átcsoportosí­tás lényeges eleme az Électro- lux humánpolitikai filozófiá­jának és gyakorlatának. Az év végi csúcsraj áratás tette lehe­tővé, hogy a mérsékelt bel­földi értékesítés ellenére is pozitív eredménnyel zárta az 1996-os évet a Radiátor Kft. Amit feltétlenül fontos meg­említeni: a tavalyi év ugrásra kész állapotot jelentett a gyárnak. Feszített felkészü­lést a piaci igények design, vagyis termékoldalról való A legújabb modell az ELECTROLUX VIKING A VIKING radiátor gyártóeszközei kielégítésére. A tavalyi évben két új terméket fejlesztettek ki a jászboldogházi radiátor­gyárban. Az ELECTROLUX PA­NEL hőteljesítménye meg­egyezik a RADAL PANELé- vel, azonban lényegesen kie­gyensúlyozottabb, esztétiku- sabb felületű, annál moder­nebb design változat. A radiá­torok gyártásánál általánossá tették a négycsonkos kivitelt, ami azt jelenti: a radiátorok mindkét oldalról csatlakoz­tathatók az előremenő és visszatérő csővezetékre, ugyanakkor elláthatók légte­lenítő szeleppel, amely lénye­ges módon egyszerűsíti bár­mely fűtési rendszer légtelení- tését. Helyi légtelenítést tesz lehetővé. További változás, hogy a radiátor csatlakozó csonkjait a korábbi, szükség­telenül nagy, egy collos mére­tűről háromnegyed collosra módosították. Ezáltal a köz­csavarok, záródugók, légtele­nítő szelepek méretei kiseb­bek, esztétikusabbak lettek. Következő lépésként a VI­KING radiátor kifejlesztése következett. A korábbinál va­lamivel szélesebb, nagyobb hőteljesítményű radiátornak a felülete még simább, a jelen­legi „divatirányzatnak” meg­felelőbb küllemű. Mintegy 20 százalékkal magasabb hőtel­jesítményű lesz. A gyártás előkészítési stádiumban van, a sorozatgyártás megindítását 1997. második negyedévében tervezik. A tesztek jó ered­ménnyel már lezajlottak. A VIKING radiátor szerencsés ötvözete egy szebb, jobb vo­nalvezetésű és egy magasabb hőteljesítményű radiátornak. Mind az ELECTROLUX PANEL, mind az ELECT­ROLUX VIKING új desig­nok, gyártáselőkészítésük 1996-ban fejeződött be. Mindkettőhöz megtervezték, kiviteleztették a szükséges gyártóeszközöket. Ezek pró­báját nullsorozat követte. Utána legyártották a szüksé­ges mértékben módosított, ki­egészítésre szoruló gyártó- eszközöket, célgépsorokat. Kis ráfordítással rövid idő alatt, sorozatgyártásra készí­tették elő az ELECTROLUX PANEL radiátort, megte­remtve a gyártási készséget. Az ELECTROLUX VIKING jelenleg nullsorozat gyártás előtt áll. Az előkészítő, ter­vező, kivitelezői munkák nagy erőfeszítéseket igényel­tek, mivel ugyanaz a kollek­tíva végezte az adaptálást, próbát, amelyik emellett a A csomagoló üzem termeléshez szükséges fo­lyamatos kiszolgálói, fenntar­tói munkát is ellátta. A termékfejlesztéssel pár­huzamosan egyéb innováció­kat is végrehajtottak a gyár­ban. Ezek egyike a raktárfej­lesztés, amely azt jelentette, hogy a készáruraktárt olyan állványrendszerrel látták el, ami a korábbinál nagyobb mennyiségű radiátor fedett tá­rolását biztosította, targoncás kiszolgálással. Az Euro-rak- lapokon tárolt radiátorokat egységrakományokban, nagy teherbírású állványok külön­böző magasságaiban tudják elhelyezni. Új tesztkamrát, úgyneveztt klímakamrát helyeztek üzembe, amely a további ra­diátor fejlesztéseknél nélkü­lözhetetlen lesz. A tervező­mérnökök által megálmodott új radiátorok helyben történő vizsgálatát, hőtechnikai mé­réseit teszi majd lehetővé. Nem kell ezentúl vizsgálóin­tézett, vnek tesztelésre átadni a tervezett és kifejlesztett új ké­Nagy befogadóképességű, állványos készáruraktár nek kommunikációs trénin­geket a csoportvezetőknek, vezetéselméleti kérdésekkel foglalkozó tréningeket a mű­vezetőknek. Ezeket a specifi­kus tanfolyamokat az Electro­lux magyarországi nagyválla­latai részére központilag szervezik hétvégeken, kelle­mes környezetben, ahol az Épül a jövő radiátorfejlesztéseit szolgáló klímakamra szülékeket. Mindez megold­ható lesz gyáron belül, hama­rább tudnak ésszerű változta­tásokat bevezetni. A radiáto­rok hatékonysága gyorsabban növekedhet a korábbiakhoz képest. Az első benyomás fontos­sága miatt - ami az üzembe érkező vendégeket éri - a ra­diátorgyár bejáratánál lévő recepciót is felújították, újjá­varázsolták a padlótól a pla­fonig, a bútorokkal együtt. Nagy hangsúlyt helyeznek a folyamatos tréningek szerve­zésére, amelyekbe az alkal­mazotti állomány jelentős ré­sze bekapcsolódik. Szervez­Az újjávarázsolt recepció, a Védelem Kft. munkatársaival előadók a hallgatókat is be­vonják, aktivizálják a prog­ramokba. A jászboldogházi alkalmazotti állományból so­kan résztvettek az angol nyelvi képzéseken is. Az ide­gen nyelvi, kommunikációs felkészültség a svéd kollé­gákkal való kapcsolattartás miatt is fontos. Az információs hálózat, a telekommunikáció terén is je­lentős haladást értek el a radi­átorgyárban. Új telefonvona­lakat helyeztek üzembe, az alközpontot új rendszerkészü­lékekkel látták el, a távbeszé- lési lehetőségek ezzel lénye­gesen kibővültek. A vállalati lokális számító­géphálózatot újabb munkaál­lomásokkal bővítették, majd április 1-jétől csatlakoztatják az Electrolux számítógépes világhálózatához, melynek eredményeképpen online kapcsolat alakul ki a Radiátor Kft. és a többi Electrolux vál­lalat között. A jászboldogházi Electro­lux Lehel Radiátor Kft. új termékeivel - az ELECTRO­LUX PANEL és az ELECT­ROLUX VIKING radiátorai­val - készül az áprilisi buda­pesti AQUATHERM fűtés- technikai szakvásárra. PR Simon Cs. József (Fotó: Sárközi János) Sorozatgyártásban készül az esztétikus, ELECTROLUX PANEL radiátor A radiátor lelke a hegesztett csőváz

Next

/
Thumbnails
Contents