Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-20 / 43. szám

8. oldal Riport - Műsorajánlat 1997. február 20., csütörtök „Felsőágyas, nullkilométeres gyalogos” kapitány lett Szolnokról ment világgá- A Műszaki Egyetem közle­kedésmérnöki karának hajó­zási szakán a nulladik évfo­lyam hallgatóinak tengerjáró hajón kellett szolgálatot telje­síteniük. így kerültem én is a Tata nevű hajóra. Úgy kezd­tem a pályámat, mint Nelson admirális - azzal a különbség­gel, hogy nekem nem fedélze­tet kellett sikálnom, hanem a WC-t. A tengerészeinél úgy volt, s úgy lesz, hogy az ember a legalsó fokon kezdi a rang­létrát. Az egyetemi és a katona­ságnál töltött évek után kezd­tem építeni tengerészeti karri­eremet. Továbbra is matróz voltam, mert a nemzetközileg legelfogadottabb rendszer sze­rint a tiszti képesítés megszer­zése után nem lehet senki ten­gerésztiszt anélkül, hogy két évig matrózként ne hajózna. Kapitányi vizsga A matrózkodás után magyar hajókon szolgáltam, majd a nyolcvanas évek végén egy olasz hajón kezdtem meg nemzetközi pályafutásomat. Azóta kisebb-nagyobb meg­szakításokkal ezt csinálva ér­tem pályafutásom csúcsára. Két hónappal ezelőtt ugyanis Lengyelországban letettem a kapitányi vizsgát. Egyszer meg akartam szá­molni, hol jártam már a vilá­gon. Meddő fáradozás volt. Könnyebb számba venni azt, hol nem jártam. Főleg azok­ban az országokban nem jár­tam, melyeknek nincs tenge­rük. Útjaim során sok szépet és rengeteg ocsmányságot lát­tam. Nem olyan romantikus a mi szakmánk, mint sokan gondolják. A mai hajózás in­kább iparszerű tevékenység. A technika fejlettsége igen rövid idő alatt rengeteg áru átrakását jelenti. Egy közepes tenger­járó hajó is akkora, hogy két­ezer vagon árut raknak bele - mégpedig néhol órák alatti' Mivel a raktárak és a gyárak többnyire a kikötők körül vannak, mi a leggyakrabban a legszebb országoknak is csak a „hátsó udvarát” látjuk. S mi­vel egyre kevesebb ideig áll­nak a hajók a kikötőkben, nincs lehetőségünk arra, hogy turistaként nézzünk szét. Tizenhat zsilipen át Ettől függetlenül amit különö­sen szépnek, örök érvényűnek tartanak a világon, azt többsé­gében láttam.. Azt hiszem, éle­tem legszebb emléke, hogy azon a legfeljebb huszonöt magyar közé tartozom, akik végighajóztak a Szent Lőrinc- folyón és a Nagy-tavakon. Ta­lán ennek a folyónak zuhatag- jait és a Niagara-vízesést kike­rülve láttam a legszebb tája­kat. Tengerszintről indult a ha­jónk és tizenhat zsilip segítsé­Kasza Csaba: Leggyak­rabban a legszebb orszá­goknak is csak a „hátsó udvarát” látjuk gével jutottunk fel 450 méter magasra. Csodálatos vidék a Nagy­tavak környéke. Életemben először ott láttam kék vizet. A tenger ugyanis ritkán kék, in­kább zöldes. A korallzáto­nyoknál, Ausztrália, a Ba- hama-szigetek környékén, a Karib-tengeren lehet elég sű­rűn kék tengert látni - máshol nem nagyon. A mai életnek is szerves ré­szét képező, hagyományos építkezésű japán falvak mel­lett a szerintem Brazíliánál szebb Írország tetszett még nagyon. Természetesen a vi­láglátás során sok egzotikus látványban van része az em­bernek. Mint már említettem, nem olyan romantikus a mi pá­lyánk, mint ahogy azt az át­lagember képzeli. Néha az itt­honitól eltérő, olyan életszitu­ációba kerülünk, ami segíti el­viselni a mindennapos mono­tóniát. Kezdő tengerészként például, amikor az ember mindent tudni akar a világról, s nincs olyan kikötő, ahol ne szeretne szétnézni, Port Szu­dánban a városközpontban sé­táltam. Rengeteg teve kóborolt az utcán, mint nálunk a ku­tyák. Egyikük odajött, s bök- dösni kezdett. Az egyik hely­beli magyarázta, hogy enni kér. Vettem egy füzér banánt, amit a teve két nyeléssel eltün­tetett, s néha hajókürtként el- bődülve, rendületlenül tovább bökdösött. Hátrafordultam, ijesztgettem. A teve emeletnyi magasságból értetlenkedve bámult, s nem tágított, tovább bökdösött. Mérgemben jól orrba vágtam. A teve erre számot vetett helyzetével, s a piaci sokaság óriási vihogása kíséretében, jó másfél liter nyállal pofán köpött. Találkozás a polippal Puerto Ricóban a korallzáto­nyon, az apálykor keletkező egyik medencében polip teke- redett a karomra. Mikor oda­néztem s megláttam két nagy szemét, hirtelen Krisztus kö­vetője lettem, úgy megijed­tem. Akkor szembesültem elő­ször egy ilyen „tengeri szörnnyel”. Most itthon vagyok, Szol­nokon. Sokan kérdezik: med­dig tart a szabadság? Tudni kell, hogy a tengerészek min­dig egy bizonyos időtartamra szerződnek. Ezt elsősorban az anyagiak határozzák meg. Akik már túl vannak a na­gyobb beruházásokon, a la­kásszerzésen, azok egyre ke­vesebbet vannak vízen, egyre többet itthon. Én két-három hét múlva fo­gok egy skót hajóra szállni. A skótok egyébként a közhiede­lemmel ellentétben nem „skó­tok”. Hat hónapos, meghosz- szabbítható szerződésem van velük. A szerződés időtarta­mát egyébként nem mindig lehet betartani, mert ha vala­hol valami váratlan történik, befolyásolja a hajózást. Egy holland kollégám mesélte, hogy az Öböl-háború idején két évig nem engedték tovább a hajóját, és azt sem, hogy a személyzet hazautazzon. Ilyen eseteknek mindig ki vagyunk téve. A világ forrongó részeit is be kell járnunk. Igaz, hogy a hajózás biztonságát vala­mennyi fél igyekszik megte­remteni, néha mégis kerülhe­tünk nehéz helyzetbe. Bejrút­ban például a harcok idején a kikötőben békés volt a hely­zet, amikor egy olasz hajóval gabonát szállítottunk oda. En­nek ellenére kirakodás közben egyszer csak lőni kezdték a hajónkat. Gyorsan elvágtuk a köteleket, s nyílt vizekre ha­józtunk. Ciprus táján várakoz­tunk arra, hogy a tulajdonos eldöntse: hol rakjuk ki szál­lítmányunkat. Nagymérvű kalózkodás S ami legkevésbé romantikus a' számuifkía: a kalózkodás egyre nagyobb méreteket ölt a világon. Vannak frekventált helyek. Ilyen az Indonézia és Malajzia közötti rész, a dél­kínai tenger. India part menti részei sem eléggé biztonságo­sak. Ny ugat-Afrika és Brazília bizonyos részei is ide sorolha­tók. Sajnos, halálesetek is elő­fordultak, pedig senki nem száll velük szembe, mindenki rögtön megadja magát. Ez is benne van a pakliban. Mindennek ellenére hosz- szabb távon nem szeretném abbahagyni a tengerészkedést, mert az a maga sok-sok kínjá­val és hátulütőjével is sokkal kiszámíthatóbb, kiegyensú­lyozottabb, biztosabb megél­hetést jelent annál, mint amit látok szolnoki környezetem­ben. Elmondta: Kasza Csaba. Lejegyezte és régi észt szólás­sal élve, jó széllel való hajó­zást kíván: Simon Béla Ez a kilenc hónapos kis üregi bagoly igazi szenzáció, mert ő az első olyan, aki fogságban - az antwerpeni állatkertben - bújt ki a tojásból. Testsúlya 8,3 gramm volt, most már 24,6 grammra „hízott”. Felvételünkön éppen egérbelsőséggel táplálják, fotó: feb-reuters RÁDIÓ MR SZOLNOKI KÖRZETI SZERKESZTŐSÉGE Szolnok, 1350 kHz (222,22 m), kábel- frekvencián 102,8 MHz. Telefon: 56- 421-133. 11.55-18.00 Alföldi magazin. Szó­rakoztató közszolgálati magazin. A tartalomból: 12.30 Beszédtéma. Mire jók a tanfolyamok? 13.00 Alföldi kró­nika 13.20 Stúdióvendég: Báli József karmester 14.15 Mindent bele! Zenés kavalkád 15.10 Jelenidőben városi közgyűlés Szolnokon 16.00 Krónika. A Kossuth rádió műsora 16.55 Forró­nyom. Bűnügyi krónika 17.05 Szóvál­tás. Aktuális párbeszéd a nagykun te­lepülések önkormányzatainak mes­terszállási összejöveteléről 17.30 Al­földi krónika. A nap esemény-össze­foglalója RÁDIÓ 2000 Az FM 92,2 MHz-en és a 107,6 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 56-426- 400. (A műsor fogható FM 90,4 MHz-en és a 101,45 MHz kábelfrekvencián is.) 5.00 Kávé helyett - Zene korán ke­lőknek, ébredezőknek - 6.00 Éb­resztő. Reggeli, zenés műsor. Benne: 6.00, 6.30, 7.00 Hírek, időjárás - 7.30 BBC-világhíradó - 7.45 Helyi informá­ciók - 8.00 Napról napra. Zenés, in­formációs magazin. Benne: 8.01 Ajánló. Műsorismertetés, lapszemle - 8.20 Torpedó. A nap játéka - 9.30 Hí­rek, időjárás - 9.40 Filmes Party - 10.30 A nap menüajánlata - 11.00 Koktél -12.00 Műsorzárás AKTÍV RÁDIÓ Az FM 92,2 MHz-es és a 107,6 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 56-412- 922, 414-922. 12.00-13.00 Délutáni mix - 13.00- 14.00 Nagy slágerek - 14.15 Egyből három - 14.30-16.00 Miegymás - 16.00-18.00 Szilencium - 18.00-18.30 Széf - 19.00-20.00 10 dkg párizsi * Adás közben 12.30-tól óránként hírek RÁDIÓ JÁSZBERÉNY Az FM 97,7 MHz-en. Telefon: 57-412- 416, 404-404. 6.30-8.00 Vekker! Benne: BBC-hí- rek, börze, névnapköszöntő, ese­ménynaptár, lapszemle -16.00-19.00 Warner-ajánló, Korzó, Zenemix - tele­fonos játékok, Mezőgazdasági maga­zin, Barangolás a klasszikus zenében RÁDIÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az FM 96,4 MHz-en. Telefon: 56-390- 176. 6.00-8.00 Jó reggelt, Törökszent­miklósi Benne: 6.30 BBC-hírek - 7.00 Lapszemle - 7.30 Aktuális riportok - 8.00-11.00 Zenés szórakoztató mű­sor. Benne: 8.20 Rock az óra körül (ism.) - 10.20 Zenés nosztalgiaműsor (ism.) - 17.00-20.00 Szentmiklósi ka­leidoszkóp. Benne: 17.00 Alföldi kró­nika -17.30, 19.00 BBC-hírek -17.35 Filmzene - 18.20 Agrárium - 19.50 Esti mese - 20.00-22.00 Kívánság- műsor KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben ­4.30 Reggeli krónika - 4.40 Határok nélkül - 5.40 Falurádió - 8.10 Műsor­szemle - 8.25 Mindennapi tudomány - 8.36 Paragrafus - Jogálom - 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05 Nap­közben - 11.05 Zenés játékokból. Barbárok - 11.37 Macskaregény. Macskaáldás - (ism.) -12.00 Harang­szó. Déli krónika - 12.30 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben - 12.40 Törvénykönyv - 12.50 Külpolitikai fi­gyelő -13.05 Vendég a háznál -13.20 Gregorián a mise változó részeiből ­13.30 A római katolikus egyház fél­órája - 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. Barokk szonáták -14.35 Irodalmi figyelő -15.06 Beszéljük meg! -16.00 Délutáni krónika - 16.10 Mindennapi gazdaság -16.20 Hasznos tudnivalók- 16.25 Felhang - 17.05 Magyaror­szágról jövök... - 18.00 Esti krónika ­18.30 Ráadás - 19.06 Sportvilág ­19.30 Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40 Apám tűzoltó lesz - 20.05 Hagyomá­nyápolók - 20.30 Határok nélkül - 21.05 Dalok Miller Lajos előadáséban- 21.25 Kossuth klub - 22.00 Késő esti krónika - 22.30 Törvénykönyv, Parag­rafus. Válogatás jogi műsorokból - 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő - 23.05 Hallgassuk együtt! Beethoven-művek- URH-ADÓN - 6.55 Körzeti magazi­nok - 18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja ma­gyar műsora - 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dal­lamok - 6.03 Reggeli csúcs - 6.33 Út­közben - 7.00 Hírek. Lapszemle. Idő­járás - 7.30 Hírek. Időjárás - 7.46 Sportreggel. Amiről az aréna mesél - 8.00 Petőfi-délelőtt. Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék - 9.54 Manap­ság... (jegyzet) - 11.20 Örökzöld film­melódiák - 12.00 Muzeális nótafelvé- teleinkböl - 12.50 Korkérdés. Telefo­nos vetélkedő -13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Manapság... - (ism.) -13.07 Ál­lomáskereső - 13.15 Amerikai fiúk. Bertha Bulcsu hangjátéka -13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés - 14.00 Ka­barécsütörtök. Közben: -15.00 Hírek. Időjárás - 17.00 Hírek. Időjárás - 17.03 Petőfi-délután a Szocio-műhely csapatával - 18.54 Gordiusz plusz - .19.00 Hírek. Időjárás - 19.03 Kölyö- kóra - 20.00 A Rainbow együttes ösz- szes lemeze. 13/2. rész - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. És mit tud Antal Imre? - (ism.) - 22.00 Körös körül zene. Norvég, litván és cseh népda­lok, táncok - 22.20 Dzsesszlista - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sport­híradó - 23.10 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-2.00 Ügyeletben - 2.04-3.00 Operettparádé - 3.04-4.00 Örökzöld klasszikusok - 4.04-4.20 Cigánynóták. Bangó Margit énekel BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Muzsikáló reggel - 8.03 Műsorismertetés - 8.10 Pódium. Jesus Lopez- Cobos vezé­nyel - 9.25 Tokody Ilona és Takács Klára operakettősöket énekel - 10.00 Hírek. Időjárás - 10.05 Rádiószínház. Az okirathamisító - 11.12 Magyar elő­adóművészek felvételeiből -11.45 - A bartóki második dialektus - 12.00 Hí­rek. Időjárás -12.05 Hangverseny dél­időben -14.00 Hírek. Időjárás -14.05 A látogató - 14.51 Zenekari opera­részletek -15.20 Kamarazene -16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Szimfonikus költemények - 16.35 Csemiczky Mik­lós műveiből - 17.00 Harmóniában a Matávval! - 17.30 Rézfúvósegyütte- sek felvételeiből - 17.45 A zene üze­nete - 18.00 Hírek. Időjárás - 18.05 Harmóniában a Matávval! (élő) - 19.07 Felejthetetlen arcok az Opera­házból -19.35 A BBC szimfonikus ze­nekarának hangversenye - 20.23- 20.28 Hírek. Időjárás - 20.28-20.43 Giordano Bruno - dalok - 21.15 Olasz barokk muzsika - 22.00 Hírek. Időjá­rás - 22.05 Napjaink zenéje - 22.56 A Deller Consort Purcell - felvételeiből - 23.30 Párbeszéd - 24.00 Hírek. Időjá­rás. Szózat Valamennyi magyar és külföldi adó adáskezdetig fenntartja a mű­sorváltoztatás jogát. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csator­nán 17.00 Képes Képújság - 19.00 Ak­tuális. Hírmagazin -19.30 Kisasszony (brazil filmsorozat) - 20.00 Aktuális. Hírmagazin (ismétlés) - 20.30 Hét tonna dollár (magyar vígjáték) 90’ - ism. * Hírek, információk a 426-244- es telefonszámon közölhetők MARTFŰ VTV 17.00 Képújság 18.00 Hír 7. Martfűi híradó 18.15 Líra. A zenei képzésről 18.35 Otthonról haza 18.45 Telefonos játék - hívható 15.00-15.30-ig a 450- 765-ös telefonszámon 19.00 Film TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai Benne: 9.05 Marienhof (német tévéfilmsorozat) 52/9. rész: Félreérté­sek 25’ 10.00 Hírek 11.10 Franken- berg-kastély (német sorozat, ism.) 14/5. rész: Borotvaélen 48’ 12.00 Déli harangszói Hírek. Időjárás 12.05 Üz­let délidőben 12.25 Welcome to Hun­gary 12.55 Telepakk 14.00 Hírek. Idő­járás 14.05 Műsorismertetés 14.10 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat, ism.) 15.00 Repeta Benne: 15.05 Póráz 15.15 Átváltoztatunk! 15.20 Érettségi tétel: Ottlik Géza 15.30 Kolumbusz to­jása 15.35 Repeta riporter 15.45 He­lyesírás 15.50 Klipszövegfordító 15.55 Versreszelő 16.05 A tegnap holnapja 16.15 Kukkoló 16.30 A ho­mok titkai (brazil sorozat) 180/65. rész 29’ 17.05 Kormányvárő 17.30 Mizujs? 17.55 HIT-köznapok 18.15 Üzlet 18.30 Kép-játék 19.00 Gyermekbiblia (angol rajzfilmsorozat) 26/19. rész: Jézus példabeszédei. Az irgalmas szamaritánus 19.15 Múzsa 19.30 Hír­adó. Időjárás 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 Kisvá­ros Kivégzés 35’ 20.55 Az én mozim 60’ 22.00 Operabál ’97 23.00 Maffiák és maffiózók (angol dokumentumfilm) 23.45 Visszapillantás (angol zenés film) 25’ 0.10 Híradó TV 2 14.55 Műsorismertetés 15.00 Palack­posta 15.30 Robin Hood (angol rajz­filmsorozat) 52/13. rész: Füstbe ment tervek 15.55 Zöld bolygó (18/18. rész) 16.15 Sorstársak 16.25 ARTE Repeta plusz 17.00 Titkos küldetés (ausztrál filmsorozat) 24/6. rész 26’ 17.30 TOP 40. Slágerlista 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok 19.05 Char­lie Grace (amerikai sorozat) 9/3. rész 45’ 20.00 Horizont 20.30 Klip-mix 20.40 Istenek órája Bibliai álmok és látomások (1. rész) 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.10 Idő­járás 22.15 Aktuális 22.35 Kenósorso- lás 22.40 Viszontlátásra, fiúk (szovjet film) FF 78’ 24.00 Magyarok cseleke­detei TV 3 14.30 Műsorajánlat 14.35 A bosszú völgye (amerikai western) 16.05 Ne­gyedóra (ism.) 16.25 Salty, a fóka (kanadai sorozat) 16.55 Havi fix 17.10 Táncol a kongresszus (osztrák film) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Bay- watch (amerikai sorozat - 8.) Aki megmenekült 20.10 Mr. Rozsda 20.45 Aloha Sport 21.00 Psychic (amerikai krimi) 22.35 Napi profit 22.45 Negyedóra gazdaság 23.00 Aloha Sport (ism.) 23.10 Aszfaltbetyár (ism.) HBO 16.30 Taz-Mánia (amerikai rajzfilm) 17.00 Alf (amerikai sorozat) 17.30 Nagyfőnök (hongkongi film) 106’ 19.20 Folytassa, doktor! (angol vígjáték) 91’ 21.00 Dilis bagázs (amerikai vígjáték) 108’ 22.50 Salvador (amerikai film) 118’ 0.55 Jelige: Vörös cipellők DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.30 Starting Business English (ism.) 9.00 Képes krónika 12 00 Déli harang­szó. Lapozó 12.20 Régiók (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Minoritates Mundi (ism.) 13.55 Szürkehályog (ma­gyar dokumentumfilm, ism.) 14.40 Pá- ger Antal filmjeiből Elveszett paradi­csom (magyar tévéfilm, ism.) (1986) 63’ 15.45 A vadonban A pézsmatulkok ha­zája 16.40 Horgásztanyán 17.05 Hé- léne és a fiúk (francia tévéfilmsorozat) 215. rész: Közlekedés 17.30 Baltazár professzor: Violetta virágai. Ness csa­lád: Agyalágy professzor szörnyfilmet forgat. Nagyi: Nagyi és a csodamadár 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 A ledőlt bálvány (angol film) FF 94’ 19.50 Filmetűdök klasszikus zenére (lengyel animációs film) 20.05 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Színházi Élet (ism.) 22.00 Eizensteintől Mihalkovig Tükör (orosz film) 74’ 23.15 Bizonyíték a gleccser árnyékában Az alpesi ősember rejtélye (osztrák ismeretterjesztő film) 43’ 24.00 Farkas Árpád: Köszörű-idő­ben SZÍV TV 16.05 Autósport (ism.) 16.30 Torna Cindy Crawforddal 17.00 Hívd Andreát! (ism.) 18.00 Hétpróbás 18.30 Nászúi féláron (magyar vígjáték) 78’ 20.00 Kockáztató 20.30 Reklámvilág 21.00 Mi van vele? 21.15 A halál ideje (amerikai film, 1991) 23.00 Akarunk-e élni? SPEKTRUM 18.00 Vonatozás Nagy-Britanniában Délnyugat-Anglia 19.00 A II. világhá­ború története A Japán elleni háború 1. 20.00 Kirándulás a jövőbe Világvége 20.30 Érzékelés felsőfokon A természel hangjai 21.00 Egy új világért A csend hangja 21.30 A Himalája Titok és misz­tikum 28’ RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Barkácsbaj- nok 13.00 Magnum 14.00 Bärbel Schä­fer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Me- iser 17.00 Agytoma 17.30 Egymás közi 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztárm­agazin 18.45 Híradó 19.10 Robbané­kony - magazin 19.40 Jó idők, ross2 idők 20.15 Dr. Brucknert kérik a műtőbe - Németország legjobb orvosai (német sorozat) 21.15 Schreinemakers 24.0C Hírek SAT 1 12.00 Vera délben 13.00 Sonja 14.0C Charlie angyalai 15.00 Űrszekerek - A következő nemzedék (amerikai sorozat; 16.00 Baywatch 17.00 Mindenki min­denki ellen 18.00 Villám - bulvár maga­zin 18.30 Hírek, sporthírek 19.00 Sze­rencsekerék 20.00 Rex felügyelő (né­met sorozat) 21.00 Minden esetre Ste­fanie 22.00 Alphateam 23.00 Harald Schmidt show-ja a kölni Capitolbó 24.00 Dűne (amerikai sci-fi) PRO 7 11.30 A rendőrfőnök 12.35 Matloch 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella- Ki- esbauer talkshow-ja 15.00 Csevegés 16.00 Hupikék törpikék 16.30 Flintstone család 17.00 Tapsi Hapsi 17.25 Sifpp sonék 17.55 Alf 18.25 Roseanne 18.55 Borzasztó kedves család 19.30 Híre) 19.45 Taff 20.15 X-akták - Történetei az FBI titkos ügyeiből (amerikai sorozat 21.15 Különös szerencse 22.15 Könyör telenül IV. (amerikai thriller) 24.00 Mo zimagazin EUROSPORT 8.30 Atlétika - IAAF, Moszkva 10.00 Sí ugrás vk, Tauplitz 12.00 Sífutás felvétel ről 12.30 Vaasa sífutás 13.30 Szabad stílusú sí, Nagano 14.30 Hódeszka Nagano 15.00 ATP teniszverseny, Ant werpen (élő közvetítés) 18.00 WTA te niszverseny, Hannover 19.00 Sumc 20.00 ATP teniszverseny, Antwerper (élő közvetítés) 22.00 Ökölvívás (ism. 23.00 Atlétika - IAAF verseny, Stock holm (élő közvetítés) 24.00 WTA te niszverseny, Hannover MOZI Szolnokon a Nemzetiben: Mindhalálig (amerikai) 16.30, 18.30; 20.30; Tisza / Kansas City (am.) 18.00 és 20.00; Tál linn A kalandor (am.) 18; Showgirl: (am.) 20; Jászberény Zűr az űrber (am.) 18 és 20; Törökszentmiklós / bátrak igazsága (am.) 19; Cibakház! Osztály, vigyázz (am.) 18; Kunszent márton Sárkányszív (am.) 18 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents