Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
2. oldal Világtükör 1997. február 19., szerda Kovács László külügyminiszter lengyel kollégája, Dáriusz Rosati meghívására kedd este Lengyelországba utazott. Varsói megbeszélésein a kétoldalú viszony és az euroatlanti integráció kérdéseit tekinti át tárgyalópartnereivel. Komoly incidens zavarta meg kedd délután a belgrádi diákok újabb felvonulását: egy Tavria típusú gépkocsi vezetője szándékosan belehajtott az egyetemisták menetoszlopába, majd kiszállt járművéből és késsel fenyegette a tüntetőket. Meg nem erősített hírek szerint az incidensben két diák köny- nyebb sérülést szenvedett. A még szerb kézen levő hor- vát Duna mentén mintegy 700 ezer taposóaknát rejthet a föld - jelentette be Willy Hanset tábornok, a térségbe vezényelt nemzetközi ENSZ-erő katonai parancsnoka. A tábornok szerint eddig a régió 20 százalékát tisztították meg az aknáktól. Sztrájkkészültséget hirdetett keddtől a Szlovákiai Színházak Szakszervezeti Tanácsa. Amennyiben a kormányzat nem teljesíti követeléseiket - amelyek a színházigazgatók pályáztatására, a színházi törvény felfüggesztésére vonatkoznak -, úgy szombattól országos munkabeszüntetésre szólítják fel az ország minden társulatát. Béremelést követelnek az Akropolisz két hete sztrájkoló dolgozói. A görög kulturális miniszter törvényellenesnek nevezte a munkabeszüntetést, és megtorlással fenyegetőzött. Kétnapos látogatást kezdett kedden Moszkvában Klaus Kinkel német külügyminiszter. A politikus a NATO-bővítéssel kapcsolatos kérdésekről tárgyal az orosz vezetéssel. A disszidálni szándékozó Hvang Dzsang Jop észak-koreai pártvezető Pekingből feltehetően egy harmadik ország közvetítésével juthat majd el Dél-Koreába. A phenjani külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy országa hozzájárul a pártvezető távozásához. Súlyos állapotban van Teng Hsziao-ping - közölte egy jól informált tajvani vezető. Az 1990 óta visszavonultan élő politikus szélütést szenvedett. A kínai külügyminisztérium illetékese kedden ismét cáfolta a hírt. Egy asszony életét vesztette, ketten megsebesültek egy déllibanoni faluban az izraeli tüzérség keddi támadásában - jelentette a dél-libanoni Szidón rendőrsége. Az izraeli tüzérség a Hezbollah síita milícia támadására válaszolt. Jasszer Arafat Moszkvában. A palesztin autonómia vezetőjét Oroszország régi barátjaként üdvözölte Borisz Jelcin a Kremlben. Arafat támogatást vár Moszkvától a végleges közel-keleti rendezésről márciusban tartandó tárgyalások előtt. fotó: feb/reuter Decemberben aláírhatjuk a csatlakozási szerződést? Albright a NATO-bővítésről Madeleine Albright kedden a NATO-tagországok külügyminiszterei előtt kijelentette: abban bízik, hogy még idén decemberben aláírhatják a csatlakozási szerződést a szövetségbe meghívást kapott államokkal. Az amerikai diplomácia vezetője európai körútja során kedd délelőtt Brüsszelben az Európai Unió, délután a NATO intézményeit kereste fel. A bizottságnál tett látogatás alkalmával Albright asszony közölte: az unió kilátásba helyezett bővítése módot ad a kelet- és közép-európai országoknak, hogy ismét teljes egészében Európához tartozzanak. Hans van den Broek, a bizottság külpolitikai és kelet-európai ügyekért felelős tagja hangsúlyozta: az Európai Unió és a NATO leendő bővítése párhuzamos, de egymástól független folyamatok. „Az a célunk, hogy a NATO- tagfelvételi tárgyalások az év végéig befejeződjenek, és a decemberi külügyminiszteri találkozón már sor kerülhessen a csatlakozási szerződés aláírására” - jelentette ki Madeleine Albright az Észak-atlanti Tanács keddi rendkívüli ülésén mondott beszédében. Hozzátette: bízik abban, hogy a taggá válásra 1999-ben sor kerül. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta: a NATO „minden tőle telhetőt meg fog tenni egy hosszú távú stratégiai partneri kapcsolat” kialakítására Oroszországgal is. Az Oslóban tárgyaló miniszterelnökünket fogadta V. Harald király Bővíthetőek a kétoldalú kapcsolatok Nagyon fontosnak tartom azt a támogatást, amelyet a norvég kormánytól kapunk a NATO-csatlakozás ügyében - jelentette ki Horn Gyula kedden Oslóban, miután megbeszélést folytatott norvég kollégájával, Thorbjörn Jaglanddal. A magyar kormányfő, aki küldöttség élén kétnapos hivatalos látogatásra érkezett a skandináv országba, elmondta: Magyarország egyetért Norvégiával abban, hogy a NATO bővítésének az összeurópai érdekekkel összhangban kell megtörténnie, s ebben a folyamatban senkinek nincs vétójoga. A kétoldalú kapcsolatok területén a magyar félnek több olyan javaslata és kezdeményezése is van - egyebek mellett a honvédelem és a diplomácia területén amelyek a viszony szorosabbra fűzésére irányulnak. Ezeket szerdán Jörgen Kosmo védelmi és Björn Tore Godal külügyminiszterrel tartandó tárgyalásokon tekintik át. Horn utalt arra is, hogy Magyarország nincs megelégedve a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődésével: alacsony a magyar-norvég vegyes vállalatok száma, s gyengének találjuk a norvég cégek érdeklődését a magyarországi privatizáció iránt. A magyar miniszterelnök közölte: a NATO-csatlako- zásra való felkészüléshez már eddig is kaptunk támogatást Norvégiától. Magyarország most szeretné részletesebben is megismerni a haditechnikai eszközök beszerzésével kapcsolatos norvégjai tapasztalatokat. A kormányfői találkozó után Horn Gyulát magánkihallgatáson fogadta V. Harald király, majd feleségével, Sonja királynéval ebédet adott a magyar kormányfő és felesége tiszteletére a Skaugum palotában. Románia feketelevese Meghúzzák a nadrágszíjat szomszédunkban Radikális gazdasági reformintézkedéseket jelentett be Victor Ciorbea román miniszterelnök hétfő este. A program értelmében fölszabadítják az árakat, meggyorsítják a privatizációt és liberalizálják a devizapiacot. A gazdasági egyensúly helyre- állításáért az országnak a növekedés és a foglalkoztatottság átmeneti csökkenésével kell fizetnie - mondta a kormányfő. Ciorbea bejelentette: feléré apad az iparnak nyújtott támogatás, s a kormány felszámolja a veszteséges vállalatokat. Az év végéig 3600 céget adnak magánkézbe. Az intézkedések következtében a GDP idén mintegy 2 százalékkal fog csökkenni, s az év első hónapjaiban az infláció várható üteme 97 százalék lesz. A megszorító intézkedéseket csak részben ellensúlyozzák a tervezett szociális lépések. Nő a családi pótlék, a mezőgazda- sági nyugdíj összege és a minimálbér. A benzin árát keddtől 1900 lejről 2900-ra emelték. A távfűtés ára a jelenlegi többszörösére emelkedik május 1 -je után, a földgázé tízszeresére. Az elektromos energia ára ugyancsak jelentősen nő. Az élelmiszerárakat keddtől ugyancsak felszabadították, a kenyérért a háromszorosát kell fizetni a román boltokban. Kiszabadultak a túszok. Az utolsó hat túszt is elengedték hétfőn a tádzsik iszlám gerillák. A két ENSZ-megfigyelő - az ukrán Valentyin Kurzosz (balra) és a svájci Nicolaus Heimberg - két hétig voltak a lázadók fogságában. fotó: feb/reuter Megúszta a főkolompos a börtönbüntetést Az áldozat könyvet írt ítéletet hirdettek a minap a Reemtsma-ügyben. Az emberrablás kiagyalóját nem kapták el a hatóságok. A tettesek, Wolfgang Koszics és Peter Richter 33 napig tartották fogva „a „cigarettacárt”, Jan Philipp Reemtsmát. Váltságdíjként - átszámítva - hárommil- liárd forintot csaltak ki a Reemtsma családtól. Az ítélet- hirdetés alig fél óráig tartott. Az emberrablást és a család megzsarolását kiagyaló Thomas Drach Koszics börtöntársa volt. A nyomozás során az is kiderült, hogy Drach, miközben a német rendőrség és az Interpol kereste, a magyarországi Érden pihente ki bolgár származású, ausztrál állampolgárságú barátnője társaságában a fáradalmakat, és igyekezett a milliárdokat tisztára mosni. Magyarországi tapasztalatai alapján támadt az az ötlete, hogy Dulai Sándor néven tárgyal a lecsúszott, anyagi gondokkal küszködő, de büntetlen előéletű Peter Richterrel. Egyezkedett Reemtsma feleségével is a váltságdíjról, amelyet csak többszöri kísérlet után vehettek át a bűnözők. Richtemek még az sem tűnt föl, hogy a „magyar”, a Dulaiként szereplő Drach színtiszta Ruhr-vidéki táj szólással beszél. Drach időközben eltűnt a pénzzel. Koszicsot emberrablásért és zsarolásért tíz és fél, Richtert, a bűnsegédet öt év börtönre ítélték. Az áldozat, Reemtsma könyvet írt megpróbáltatásairól. FEB A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ezúton tájékoztatja tisztelt tagjait, hogy kamarai osztályainak alakuló osztályüléseit az alábbi időpontokban tartja: II. Élelmiszeripar 1997. február 20„ 9.30 óra III. Könnyűipar 1997. február 21„ 10 óra V. Építőipar és építőipari szolgáltatás 1997. február 25„ 14 óra VI. Gép- és műszeripar 1997. február 14., 14 óra VII. Idegenforgalom, szállodaipar és vendéglátás 1997. február 21. 14 óra IX. Közlekedés, szállítás, hírközlés 1997. február 12.10 óra XI. Oktatási, kulturális és egészségügyi szolgáltatások 1997. február 19., 9 óra Az osztályülés helyszíne: Szolnok, Technika Háza (5000 Szolnok, Kossuth út 4.) Az osztályülésekre tisztelettel meghívjuk tagjainkat. Tárgysorozat:- Tájékoztató a kamara munkájáról, gazdasági szerepéről, jövőjéről - A szakmai osztály elnökségének megválasztása Határozatképtelenség esetén az üléseket a meghirdetett kezdési időpontot követő fél óra múlva ismételten összehívjuk. Műanyag csővezetékrendszer értékesítésére, országos kereskedelmi hálózat kiépítésére agilis, jó kereskedelmi érzékkel rendelkező vállalkozókat, területi képviselőket keresünk. Gyakorlat, kialakított üzletkör előnyt jelent! Fizetés: jutalékos rendszerben. Jelentkezés: ROTUNDA Kft. | Tel./fax: 06-1-326-0310 § MŰTRÁGYA-AKCIÓ! 34,4 %-os friss ammónium-nitrát folyamatosan érkezik. TRANZIT KÉR RT. Debrecen, Jókai u. 1/C. Tel.: 52/412-660, 52/414-559 20/382-693 3x17-es NPK-műtrágyára | előjegyzést felveszünk, s Tehetetlenek a kutatók az influenza kórokozójával szemben Világjárványt okozhat a vírus A tél végéhez közeledve abban reménykedünk, hogy véget ér az emberéleteket is követelő influenzajárvány. Ám neves külföldi szakemberek szerint szinte bármelyik pillanatban kitörhet az 1918. évi spanyolnáthához hasonló világjárvány. Feltehetően a véletlenen múlik majd, hogy mikor söpör végig az egész Földön a influenza- vírus támadása. Az, aki átesett például a kanyarón, egész életre szóló védettséget szerzett. Influenza esetén azonban ilyenre még esélyünk sincs, mert kórokozói a kaméleonhoz hasonlóan átváltoznak. A szerfölött veszélyes vírus melegágya Ázsia, mindenekelőtt Kína. A hatalmas országban máig igen közel él egymáshoz ember, sertés és baromfi. A kacsa nem betegszik meg a vírustól, de legismertebb gazdája. Milliárdszám- ra tenyésznek, szaporodnak szervezetében a különféle változatú influenzavírusok, amelyek megfertőzik a közelben élő disznókat is. A korszerű tudományos-orvosi ismeretek és felszerelések ellenére tavaly Németországban 8,5 millió embert, a lakosság tizedét döntötte ágynak a Wuhan-változatú influenza- vírus - írja a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin. Londonban most az 1918-as spanyolnáthajárvány idejéből megőrzött tüdőszövetminták elemzésével akarják kideríteni, hogy melyik génje teszi a vírust ilyen elképesztően ellenállóvá. A világ 109 nemzeti influenzafigyelő központja rendszeresen tájékoztatja az Egészségügyi Világszervezetet, és minden év februárjában - éppen ezekben a napokban - döntik el, hogy legközelebb melyik vírusváltozat ellen kell oltással fölkészülni. Félő azonban, hogy egy világjárvány esetén, ha azonosítják is a kórokozót, nem lesz idejében és elegendő oltóanyag. A vírus ugyanis képes három hét alatt elterjedni a Földön, a védőoltás előállítása és kiosztása viszont legalább két hónapba telik, (kulcsár) JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNÁI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Szabados Tibor mb. vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133