Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-13 / 37. szám

1997. február 13., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Szobaszínházi esték Székek, ti üres székek! Aki szereti a színházi ínyenc­séget, jól jár, ha beül a Szo­baszínházba A székekhez. Jóllehet, ami vár rá, élmény­ben, nem édes, inkább keserű és fanyar, de mert két nagy művész érett játékában kap­juk: gyönyörűséges. Igazában vendégprodukció ez, Törőcsik Mari és Iglódi István hónapok óta játssza már a fővárosban a tragiko­médiát. Most elhozták nekünk is, Szolnokra. Hál’ Istennek. Nem szívderítő játék ez, ismét­lem, Ionesco nem az örömök színházi poétája, ellenkező­leg, a magára maradó ember szomorúságának érzékletes megszólaltatója - szokatlan formában. Erre az estére a kis színház bakacsinba vonva, teljes feketében - már „színé­vel" is jelzi a Fodor Tamás elképzelései szerinti előadás: itt most két öreg - egy idős házaspár, képletesen magá­nyos szigetként az élet tenge­rében - öngyilkossággal vég­ződő játékában az emberi lét kilátástalanságának sötétsé­géről van szó. Szimbolikusnak is tekinthető ez a játék, amelyben az üresen maradó székek - a vendégek ugyanis a valóságban nem, csak képze­letben foglalnak helyet rajtuk - a hiány jelképei; annak, ami elmaradt az élete alkonyához érkező emberpár életéből. Egyszerre mulatságos és szomorúságos, ahogy látha­tatlan vendégeikkel társalog­nak, miközben életük kudar­cait, erkölcsi katasztrófáit idézgetik. Tanulsága, üzenete mindannak semmi, ami tör­tént velük, amit átéltek együtt. A felkért szónok - ő valóságo­san is megjelenik - csak he- beg-habog-dadog, amikor szólásra nyitja száját (Máté Lajos remeklése). A látottak azonban mélységesen elgon­dolkodtatnak, az „üzenet” bennünk fogalmazódik meg, érzelmileg is, belénk hasíta­nak saját életünk elszalasztott lehetőségei (nem kell ehhez megöregedni), és az érzés, hogy dolgaink közepette sok­szor elvész a lényeg, s ilyen­kor - úgy érezzük - nincs már értelme semminek. Az abszurdnak hitt játék mélyen meg tud érinteni ben­nünket, mert a képtelen is a valóság igézetével jelenik meg, a játék emberi mivoltá­ban hozza közelünkbe a drá­mát, így a dolgok képtelen­sége még nyilvánvalóbb. Tö­rőcsik Mari és Iglódi István az idős emberpár szerepében pompás élményt nyújtanak, játékuk kimunkált, pontos, összecsiszolt. Jelentése van itt minden apró mozzanatnak, minden érzésnek, erősebb komédiának, finom iróniának, fél szavakkal és fél mondatok­kal is hatnak, amit ők művel­nek a csupasz térben - semmi díszlet - megejtő varázslat - hamisítatlan színház. Ezen az estén kiderül, nem is oly ab­szurd ez a Ionesco, s némi túlzással, azt mondhatnák: ezen az estén mintha csak egy különös színházi ka­landban volna részünk - minden sötétség ellenére. Eddig minden alkalommal csak a színen voltak üresek a székek, a nézőtéren foglalt volt minden egyes hely. V. M. Karcag Város Értékeinek Védelméért Alapítvány Döntés az első negyedévi támogatásokról A Karcag Város Értékeinek Védelméért Alapítvány idén is tenni kíván a város érté­keinek a megőrzéséért, s új szobor készítéséhez is ad támogatást. A tegnap megtartott kuratóri­umi ülésén dr. Selmeczi Pál elnök értékelésében elhang­zott, sikeres esztendőt hagyott maga mögött az alapítvány, hiszen anyagi támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy 1996-ban elkészült az ország­zászló emlékmű, a Csengős iskola csengőjének a rekonst­rukciója s a Kása József-em- léktábla. Támogatták a Dózsa György úton egy parasztba­rokk lakóház renoválását, a Virág utcán kerítés, az Erkel Ferenc utcán egy parasztház rendbetételéhez adtak pénzt, s 200 ezer forintot átutaltak a református egyháznak is, az egyházi könyvtár rendbetéte­lére. A kuratórium tegnap dön­tött ez első negyedévi támo­gatások odaítéléséről is. Eszerint a beérkezett ké­relmek közül 100 ezer forint adnak a Kun emlékhely to­vábbi fejlesztésére, 200 ezer forintot a Csokonai könyvtár előtti diszkót készítésére, melynek a helyét az elmúlt héten a Képző- és Iparművé­szeti Lektorátus is jóvá­hagyta. A költségekhez az önkormányzat és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus is ad támogatást. A postánál lévő Pásztor­lányka szobor öt méterrel elő­rébb kerül, s a környezetét is rendezik, melyhez 40 ezer fo­rintot, a Györffy István szob­rának áthelyezésére - a Nagykun Református Iskolá­ból kerül át a szobor a Györffy iskola József Attila úti iskolaegységébe - 50 ezer forint támogatást adott a kura­tórium. Bővülő szolgáltatások a Foglalkozási Információs Tanácsadóban Komputer segíti a pályaválasztást A fiatalok már egészen jól „elbeszélgetnek” a géppel; van, aki meg is fogadja a kiprintelt ajánlatot fotó: mészáros A megyei munkaügyi központ Foglalkozási Információs Ta­nácsadója (FIT) új szolgálta­tással igyekszik segíteni a pá­lyaválasztás előtt álló hetedi­kes általános iskolásoknak és a középiskolák végzőseinek. A FIT a közelmúltban egy új, képesség- és érdeklődésvizs­gáló számítógépes program­mal gazdagodott. A program nem csak kérdőíveket tartalmaz, hanem a kiválasztott szakmákhoz megadja a szüksé­ges munkaerő-piaci információ­kat is. A gép arra is képes, hogy - a beletáplált összes hazai közép- és felsőfokú állami oktatási in­tézmény ismeretében - javaslatot tegyen a tovább tanulni szándé­kozónak a kívánt végzettség megszerzéséhez szükséges, szá­mításba vehető iskolára. A „Cho­ices Ct” nevet viselő program al­kalmazása eddig pozitív tapaszta­latokat hozott. A munkaügyi központ a megye valamennyi kö­zépiskoláját tájékoztatta az új le­hetőségről. Tegnap délelőtt a tiszaföldvári Hajnóczy József gimnázium di­ákjai „birtokolták” az ügyes komputereket. A fiatalok úgy ér­zik, a számítógép valóban segít­ségükre lehet a jövőjüket megha­tározó döntésben. A harmadikos Balia Edit ko­rábban közbiztonsági osztályba járt. Minthogy közben úgy érezte, mégsem ez az ő igazi érdeklődési területe, merőben más tartalmú válaszokat adott a számítógép kérdéseire. A vég­eredmény: a javaslat szerint Editnek valamilyen művészet­tel kapcsolatos pályát kell vá­lasztania, ha minden igaz, szí­nészi mesterség vár a diák­lányra. -hgy­A szabaddemokraták támogatják Tiszaug kiválását Önvizsgálatot kémek a megyegyűléstől- A megyénk beteg: települések fontolgatják, kiváljanak-e in­nen. De az egész megyerendszer is beteg, mivel a helyi problé­mák, gazdasági nehézségek miatt az emberek minden szalma­szálat megpróbálnak megragadni boldogulásuk érdekében. Az ugiak kiválási törekvése is ilyen szalmaszál - mondotta teg­napi sajtótájékoztatóján Erdei Pé­ter, az SZDSZ megyei képviselő- csoportjának frakcióvezetője -, s mi támogatjuk ezt a törekvést. Természetesnek tartjuk, hogy egy helyi közösség, amelyik évti­zedeken keresztül elhanyagolt helyzetben van, erre törekszik. Az SZDSZ megyei képviselő- csoportja szerint elsősorban azt kell megvizsgálni, milyen okok vezettek idáig, és ezért mennyi­ben felelős a megye régebbi veze­tése, valamint jelenlegi közgyű­lése. A szabaddemokraták az ügyrendi bizottság Tiszaug kivá­lásával kapcsolatos előterjeszté­sét nem fogják támogatni, mert nem tartalmazza, hogy ki felelős a történtekért - húzta alá Erdei Péter. Talán ha többet fogyasztanak ... Drága a kunszenti víz A Tiszazug talán legdrágább vízdíját űzetik a kunszentmártoniak, bár erről a dicsőségről valószínűleg szívesen lemondanának. Azt már kevesebben tudják, hogy miért van ez az elsőség. Az 1996-os év elején alakult Tiszazugi Vízmű és Építő Kft.-nek önköltséges áron, azaz szigorúan a tisztítási és egyéb előállítási költségeket számítva 118 forintba kerül az ivóvíz köbmétere, míg a szennyvízé száznegyvenhá­romba. Ezek még nem a fo­gyasztói árak, természetesen ezek csak magasabban lesznek ennél. Akkor lehetne kisebb ez az összeg, ha vagy a fogyasztást tudnák növelni, vagy a költsé­geket csökkenteni. Előbbire azért nincs esély, mert a város vízfogyasztása évek óta nem változik. Az utóbbit több tényező teszi le­hetetlenné. A szennyvíztelep már öreg, elavult építmény, az üzemeltetése nagyon sokba kerül. Hasonló állapotban van a csőhálózat is, az idő a díj- csökkentés ellen dolgozik ez esetben is. A csapból kifolyó víz eredeti állapotában nem kifejezetten tiszta, magas a szervesanyag-, ammónia- és metántartalma. Eltűntetik a tél nyomait Szolnokon (Folytatás az 1. oldalról) nyilvános illemhely kerülne. Ezt követően Kéri József, a polgár- mesteri hivatal gazdasági főosztá­lyának vezetője beszélt a képvise­lők elé kerülő legnagyobb súlyú előterjesztésről (három kötetben 2 kiló 30 dekát nyom), az 1997- es városi költségvetésről. Többek között kiemelte, hogy bevételként kerekítve 7 milliárd 785 millió forinttal számolnak, ebből 528 millió hitelként jön, a kiadásra ugyancsak 7 milliárd 785 millió jut. A bevételi oldal a korábbiak­nál most jóval „feszítettebb” mert összegyűjtöttek benne minden olyan elemet, amely valamikor tartalék volt. Lényeges eleme a pénzügyi tervnek, hogy tovább élteti a beruházásokat, így a fel­színi vízműét, a szennyvíztisztí­tóét, a Szántó körút fejlesztésével és a Kodály iskola tanuszodája befedésével kapcsolatosakat. A költségvetésnek több mint felét az 58 intézmény működteté­sére kell fordítani, a sport is meg­kapja a maga 1,3 százalékát, ami 101 millió forintot jelent. A költségvetés konstrukciójá­ból fakadóan egész évben fe­gyelmezett munkára lesz szük­ség, azért, hogy a meghatározott feladatokat végre tudjuk hajtani - hangsúlyozta - vélhetően nem csak a maga nevében - a pénz­ügyi szakember. L. J. A Lehel pénzügyeiről Három év múlva százmilliárd? Az Electrolux Lehel Kft. idei ter­vezett árbevétele 46 milliárd fo­rint, ám nem kizárt, hogy három év múlva eléri a 100 milliárdot - hangzott el tegnap Szolnokon, a Technika Házában, ahol a Ma­gyar Közgazdasági Társaság me­gyei szervezete meghívására Ba- bucs József, a cég pénzügyi igaz­gatója tartott előadást A privati­zált nagyvállalat pénzügyi rend­szere címmel. A beruházásokra évente költött tekintélyes össze­gek is - ’96-ban 4,8 milliárd fo­rint - azt jelzik, hogy az 1952- ben fém tömegcikkek és ágyúhü­velyek gyártásával debütáló - mindössze 100 dolgozót foglal­koztató - egykori Lehel Fém­nyomó és Lemezárugyár impo­náló fejlődést tudhat maga mö­gött. A ’70-es években az ab­szorpciós hűtőszekrények gyártá­sával már sikerült betörniük a nyugat-európai piacokra. Nem véletlen, hogy a svéd Electrolux a ’91-es privatizációval igyekezett beintegrálni a 110 ezer alkalma­zottat eltartó és 20 milliárd dollár éves forgalmat lebonyolító világ­cégébe az abszorpciós hűtőgyár­tás terén legnagyobbnak bizo­nyuló jászberényi versenytársát is. A privatizáció és az azt követő struktúraváltás olyannyira hasz­nált a Lehelnek, hogy a dinami­kus növekedés már évek óta tart. Egy Olaszországból áttelepített porszívógyártó üzem pedig ha­marosan megkezdi a kezdetben évi 400 ezer, majd 3-4 év múlva már 1 millió 300 ezer darabos termelését. scsj Mikszáth emlékére Pályázat novellára, riportra, beszédre A karcagi városi Csokonai könyvtár és a Gyermekek Háza az elmúlt héten Mikszáth Kálmán emlékére pályázatot hirdetett a nagykun települé­sek középiskolásai részére. A 14-48 éves diákok novelláit, karcolatait, riportjait és ünnepi beszédeit március 20-ig kell a könyvtár részére (Dózsa Gy. út 29.) eljuttatni. A pályázat jeligés, így a boríték kívül csak a jeligét tartalmazhatja, s a pályázó nevét, iskoláját a borítékban kell feltün­tetni. A dolgozatokat zsűri fogja ér­tékelni, s a díjátadás április 12-én, a könyvtári kulturális napok kere­tében lesz Karcagon, a Csokonai könyvtárban. Az első díj 5000, a második 3000, a harmadik 2000 forint. A dolgozatok a verseny után bekerülnek a könyvtár hely- ismereti gyűjteményébe. VALENTIN-NAPI MEGLEPETÉS FORINTBAN MÉRVE! KRISTÓF Szolnok, Magyar u. 6. A csúcstechnológia ko­rában élünk, amely­ben mindennapi vi­lágunk - kezdve a televízió­tól, a szervátültetésen át egé­szen az űrutazásig - alig egy évszázaddal ezelőtt még Verne Gyula vagy H. G. Wells képzeletbeli utópiájá­nak tűnhetett volna. Talányokkal és mágiákkal teli légkör lengi át minden­napjainkat, hiszen manap­ság egyre többen járnak - férfiak és nők egyaránt - hi­vatásos jövendőmondóhoz, asztrológushoz, kártyavető­höz, hogy tanácsot kapjanak tőlük magánéletüket, pénz­ügyi helyzetüket vagy éppen az egész emberiség jövőjét il­letően. A jövő előre látásával fog­lalkozó emberek módszerei szerteágazóak és sokfélék. Az egyik legelterjedtebb módszert aló. század közepe óta alkalmazták: ez pedig a Utazzon az időben Nostradamusszal! Mágia és időutazás francia jövendőmondó és asztrológus, Nostradamus ál­tal több mint 400 évvel ez­előtt írt Próféciák című négysorosok megfejtése. A „saloni jós” néven is­mert Nostradamus - Michael de Notre-Dame (1503-1566) francia orvos, asztrológus - Medici Katalin horoszkópké­szítője, majd IX. Károly ud­vari orvosa volt. Sokat fog­lalkozott kora nagy betegsé­gének, a pestisnek a gyógyí­tásával. Hírnevét azonban asztro­lógiai jövendöléseinek gyűj­teményével alapozta meg - a rejtélyes jóslatokat tartal­mazó négysoros versikékből álló Próféciák 1555-ben je­lentek meg Lyonban. Ezekről szól Francis X. King Nostradamus, a jöven­dőmondás nagy könyve című munkája. A Magyar Könyvklub ál­tal gondozott könyvből a kö­vetkező számainkban hat­részes sorozatot közlünk Nostradamus beteljesedett jóslatairól. FEB (Folytatjuk) Gyerekjáték a betörés „Itt jártunk, ha-ha-ha!” A múlt héten napokon át arra ébredtek a túrkevei rendőrök, hogy a település valamelyik iskoláját ismeretlen tettesek fel­törték. Mindig más intézményt választottak a vidám betörők, akik még arra sem sajnálták az időt, hogy a táblára írjanak valami vicces szöveget. „Itt jártunk, ha-ha-ha!” tudat­ták mindenkivel jókedvüket az egyik helyszínen. A behatolás módján sem sokat töprenghet­tek, minden esetben a betört ablakon keresztül jutottak az épületbe. Az elvitt holmik zömmel játékok voltak, de nem hagyták ott a megtalált osztálypénzt és a videomagnót sem. Nem lehetett különösebben nagy tervük a legutolsó alka­lommal sem, amikor szomba­ton éjjel a Kossuth úti suliba szándékoztak ellátogatni. Arra persze a legkevésbé nem szá­mítottak, hogy megérkezésük­kel egy időben az épületben működő riasztórendszer a zsa­rukat is útnak indítja. A három nebuló így csak a szemét me- resztgette az értük érkező túr­kevei járőrök láttán. A „nagy fogás ” két 14 éves középiskolás és egy 12 éves kisegítő iskolás legényke volt. A Túrkevei Rendőrőrs bűn­ügyi nyomozói házkutatást tar­tottak, s az iskolákból eltűnt dolgok nagy része elő is került. A kérdőre vont fiúcskák nem igazán tudtak magyarázatot adni a történtekre, talán csak merő szórakozásból próbálták ki, milyen érzés betörni. Azt azonban, hogy gyerekjá­ték volt az egész, és közben jól érezték magukat, a táblára írt szövegükkel is igazolták, -hgy-

Next

/
Thumbnails
Contents