Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-07 / 5. szám

1997. január 7., kedd ÉVFORDULÓK 7. oldal Magna Hungária lovasexpedíció, tiszafóldvári központtal Blendemondák Interjú Szűcs Róberttel, a csapat fotósával Századvégi kalandozások. Közel száz nap. 4500 kilométer Ta­tárország, Baskíria, Oroszország és Ukrajna útjain. Szeren­csére nem tartoznak az utazási irodák látókörébe eleink ván­dorlásának állomásai. Talán ezért lehet még érdekes. Szűcs Róbert, az Egyetemi Élet című lap néprajz szakos munkatársa, a Magna Hungária lovasexpedíció - amelyet többek között Pet- raskó Tamás, a tiszafóldvári Magyar Forrás Alapítvány front­embere hívott életre - tagjaként fotózta végig ezt a túrát.- A Rádió Derecske stúdiójá­ban beszélgetünk. A Deep Fő- rest és a Marta Song ment az előbb. Mondta, hogy a baskírok nagyon szerették ezt a zenét.- Sebestyén Márta zenéjét többször átmásolták a baskír fa­luban, Tetszett nekik. Valószí­nűleg azért, mert nagyon közel áll az ő zenei világukhoz is. Egyébként a kazetták és a könyvek sokat segítettek ne­künk akkor, amikor ránk tört a honvágy, ami már egy hónap után jelentkezett. Nem tudtunk semmit Magyarországról. Rá­dióadást nem lehetett fogni, le­veleket nem kaptunk, mert ál­landóan mozogtunk. Egyetlen kapcsolatunk egy műholdas kommunikációs készülék volt, amellyel rövid üzeneteket tud­tunk küldeni az expedíció hazai központjába, Tiszaföldvárra.- Ugorjunk vissza. Hogyan szerveződött ez az expedíció?- Lovas, a sportot kedvelő emberekben felmerült, hogy a honfoglalás 1100. évfordulóját méltó módon kellene megün­nepelni. Wladár Sándor, a Mű­egyetem testneveléstanára és Petraskó Tamás, a tiszafóldvári Magyar Forrás Alapítvány frontembere összefogásából született meg ez a millecente- náriumi túra.- Ön hogyan keveredett a csapatba?- Egy sajtóbeszélgetésen ta­lálkoztunk. Kíváncsivá tett a dolog. Ha a feltételeknek meg­felelek, akkor együtt lovagol­hatjuk végig az utat - mondták érdeklődésemre a szervezők.- Mit kellett teljesítenie?- Tavasszal számtalanszor edzőtáboroztunk, mert az volt a legfontosabb, hogy jól kijöj­jünk egymással. A felkészülés során fotós elképzeléseimet is vázolni kellett. Úgy gondoltam, hogy az expedíció mindennapi élete mellett fotografálnék nép­rajzi jellegű és a volt Szovjet­unió emlékeit megörökítő ké­peket is.- Nem volt önben olyan ér­zés, hogy túl ismeretlen ez az út ahhoz, hogy elvállalja?- A kezdet kezdetén a ka­landvágy dominált, nagy volt a lelkesedés. Indulás előtt volt meg. Ekkor úszik minden a sárban. Ennek ellenére a falu lakói lenyűgözően fogadtak bennünket. Legnyugatabbra szakadt testvéreiknek tekintet­ték az expedíció tagjait. Sajnos egy hét után el kellett jönnünk.- Hogyan sikerült a volt Szovjetunió relikviáinak a megörökítése ?- Most az ország olyan, mint egy felbolydult méhkas. Min­denki jön-megy. Nagy a belső nemzetiségi, vallási keveredés, a vándorlás. A kaukázusi zöldsé­gesen keresztül a vándorcigá­nyokig mindenki kereskedik. Cél a jobb megélhetés. A prob­lémaszint persze eltérő. Vannak gazdagabb részek (Tatárország, Baskíria) és szegényebb térsé­gek - ez főleg Oroszország kö­zepe. Ezt próbáltam megfogni a Az expedíció kicsi, de elszánt csapata- Szóval jöttek a dolgos hét­köznapok.- Visszafelé már rendszeres volt a táborverés. Ez úgy zaj­lott, hogy hajnalban elindultak a lovasok, utána volt táborbon­tás, majd autóval a lovasok elé mentünk. Általában 40-50 ki­lométeres távot tettünk meg naponta. így ment ez száz na­pon keresztül.- Es a klasszikus táborkellé­kek? Az őrség és a tábortűz?- Tűz volt, ha volt fa és nem szakadt az eső. Az őrség csak jelzésértékű volt, meg arra szol­gált, hogy a vodkától bódult embereket távol tartsuk a lovak­tól. Biztonsági őrt, fegyvert nem vittünk magunkkal. Persze, en­nek semmi értelme nem lett volna, hiszen ezen a részen a tank sem visszatartó erő.- Voltak-e komolyabb biz­tonsági gondjaik?- Eléggé anarchikus állapo­tok vannak arrafelé. Egyszer a helyi „sheriff’ kitörő ovációval fogadott bennünket. Rögtön birkát rendelt, főztek ránk, pisz­tolyával lövöldöztünk. Máshol meg nagyon nehezen jutottunk át. Tudni kell, hogy a nagyobb városok előtt határátkelőkhöz hasonlatos ellenőrző pontok vannak. Egy kellemetlen inci­densünk is volt. Az egyik falu­A lovasok nagy feltűnést keltettek, bárhol is jártak egy kis gyomorgörcsöm. Egyébként az utolsó napok Magyarországon borzalmasak voltak. Ez az időszak hűsvétra esett. Már mindenki az út kiin­dulópontján, Tiszaföldváron volt. Az utolsó percben is ál­landóan rohangáltunk, élelmi­szert töltöttünk fel, vámpapíro­kat intéztünk, úgy két órát, ha aludtunk. Persze, az a rengeteg ismeretlen dolog, abban a ha­talmas országban, na meg fo­gadásunk Kara Jakupovóban, vándorlásunk első állomásán, szinte teljesen elfeledtette ve­lünk a gondokat, azt, hogy mi­lyen messze vagyunk Magyar- országtól. Talán itt, ebben a színbaskír faluban éreztük azt, hogy valahová megérkeztünk, ami nem olyan idegen.- Milyen ez a vidék?- A klíma elég zord. A tél nagyon hideg, a tavasz pedig egyik pillanatról a másikra jön ból négy hátaslovat loptak, s aznap éppen négy lovasunk lo­vagolt. Géppisztolyos rendőrök cibálták le őket a lovakról, s csak késő este rendeződött az eset.- Ezek szerint még mindig nehezen lehet közlekedni a volt Szovjetunióban.- Ez most egy új dolog. Bo­risz Jelcin rendelete alapján, a maffiaellenes intézkedések ré­szeként hozták létre ezeket az ellenőrző pontokat. Úgy vélem azonban, hogy mindez inkább a szabadságjogokat nyirbálja.- Néprajzosként milyennek látta az utal?- Zömében a Kara Jakupo- vából származó felvételek az értékesek, de minden területen fotóztam épületeket, használati tárgyakat. A Volga partján, Magna Bulgária területén a régi bolgár nemzetség házai is kuri­ózumnak számítanak. fényképeken is. Körülbelül 5000 dia készült. Valószínűleg ebből az anyagból könyv is születik.- Miket látott?- Az egyik legérdekesebb egy vonuló cigánytábor volt. Expedíciónk éppen egy pusztai tó mellett álldogált. Egy pilla­nat alatt megérkezett 10-20 fe­hér Lada. Az autók, úgy mint régen a szekerek, öt percen be­lül körbevették a tábort. Na­gyon szervezett volt az egész. Látszott, hogy a Ladák újak, s így könnyen vándorolhatnak Oroszországban.- Azt hiszem, hogy egy ilyen hosszú túrán meghatározhatja a hangulatot, hogy milyenek arrafelé a lányok.- Nekem a magas, vékony, hosszú barna hajú, fekete szemű tatár lányok tetszettek. Kedvesek és barátkozóak vol­tak. Egyébként nehezen lehet már azt a tisztaságot érzékelni itt, amivel ott találkoztunk.- Lassan közeledünk haza­felé. Tud-e valamit a vereckei emlékműbotrányról ?- A túra legmegdöbbentőbb pillanata volt. Azt hittük, hogy már közel vagyunk Magyaror­szághoz, de - tapasztaltuk - itt voltunk a legtávolabb. Jól jel­lemzi a viszonyokat az a pályá­zati szempont, amely szerint az alkotónak arra kellett töreked­nie, hogy műve ellenálljon a rombolásnak. Egyébként ál­landó rendőri ellenőrzésben volt részünk az emlékmű mel­lett. A történetről annyit, hogy a Kárpátaljai Magyarok Kultu­rális Szövetsége megvett egy területet, amelyen a világszö­vetséggel közösen egy emlék­művet tervezett. Ennek az elké­szítését egy munkácsi mű­vészre bízták. Semmi kifogás nem volt a terv ellen, egyszer azonban az emlékmű építését leállították, azután le is bontot­ták.- Adódik a kérdés: Ön sze­rint van-e hatása a kárpátaljai magyarok körében annak, hogy Magyarország először Ukraj­nával kötött alapszerződést?- Nehéz erre válaszolni. Csongoron, a határon túli első magyar faluban a környék pol­gármestereivel találkoztunk. Úgy tűnt, Kijev arra törekszik, hogy határt szabjon bizonyos törekvéseknek. Ennek oka a gazdasági helyzet mellett tuda­tos politikai program is lehet.- Milyen volt visszaidézni ez a száz. napot?- Érdekes, elfeledve az akkor szinte elviselhetetlen dolgok nehézségeit. Egyébként már tervezzük a következő utat. Úgy néz ki, hogy 1997-ben egy három hónapos Afrika-túrán fogok fotózni. Visszatérve erre az expedícióra: fontos, hogy továbbvigyük a magyar történe­lem ezen dicső korszakával való foglalkozást. Szarvák Tibor Legyünk végre büszkék! Előrebocsátom: nem vagyok filmkritikus - még csak műkedvelő, azaz amatőr szinten sem filmszakértő sem, csak egyszerű „filmfogyasztó”. Aki jobb híján azt nézi, amit kap. Sajnos ez a felkínált választék eléggé si­vár és egyöntetű. Éppen ezért nyújtott szá­momra különleges élményt a Honfoglalás című film nagyívű, remekbeszabott film­eposza. Valóban megérte az előzetes várako­zásokat, hiszen azt kaptuk, amit maximálisan elérhettek az alkotók a meglehetősen szűkö­sen mért anyagiak szabta keretek között. Szó se róla, ideje volt már valakinek filmet készítenie a magyar történelem egyik legna­gyobb eseményéről, a honfoglalásról, hiszen ebben a témában még sohasem született tör­ténelmi játékfilm. S itt aláhúznám a törté­nelmi szót. Nem kisebb nevek írták ugyanis a forgatókönyvet s adtak tanácsokat a korabeli állapotokról, viseletekről, mint Nemeskürty István, azaz a „Tanár úr”, illetve László Gyula professzor, a téma avatott szakértője. Ezért a történelmi hűség - a mindig szüksé­ges fiktív jelenetek mellett is - szavatolva van. Az alkotók úgy gondolták, emellett for­rásul felhasználják a Képes Krónika magya­rok bejöveteléről szóló részét, illetve a ma­gyar eredetmondákat is - Emese álmát, Csaba királyfit, a csodaszarvast. Jól tették, hiszen mindegyik gyönyörűséges történet. A legtöbb nemzetnek megvannak az eredet­mondáik, amelyek aztán szájról szájra, majd betűkben is rögzülve terjedtek az évszázadok folyamán. Ezekre minden nemzet büszkén tekint, és a legnagyobb féltéssel ápolja őket. Miért is tennénk akkor mi mást? A magyar törzsek vándorlását Etelköztől a pusztaszeri megérkezésig „nyomon követő” film szereplői is mind „kipróbált”, nagy te­hetségű színészek. Ráadásul olyanok, akik hi­telesen azonosulni tudnak a szerepükkel, nem kis mértékben éppen azért, mert fontosnak tartották e filmet. Éppen ezért szomorú azt tudni, hogy államilag eleve fele­désre ítélték az alkotást. Öt éve pat­tant ki az öt­let Koltay Gábor fejé­ből: készül­jön 1996-ra, a (sajnos időközben visszamon­dott) világki­állításra és a honfoglalás 1100. évfor­dulójára egy játékfilm e témában. Az még csak érthető, hogy a jelenlegi kormányzat nem támogatta e fil­met. Még csak a millecentenárium hivatalos rendezvényei közé sem kerülhetett! Annál érthetetlenebb, hogy az előző kormány sem igyekezett kezét-lábát törni az érdekében. így nem maradt más, mint szponzorokat „felhaj­tani”, szinte szó szerint pénz után koldulni- futkosni. Még szerencse, hogy akadtak szponzorok, akik felkarolták az ügyet. Emel­lett mégis többször át kellett írni a forgató- könyvet, kihagyni nagyobb jeleneteket, hely­színeket. (Csak közbevetőleg jegyzem meg: ha az amerikai történelem részét képezte volna valamilyen oknál fogva a honfoglalás, az évfordulóra - ha nem már előbb - valószí­nűleg pénzhegyeket mozgattak volna meg egy igazán nagyszabású filmért. . .) A film azonban szerencsére mégis elké­szült, és a bemutató (december 12.) óta máris százezren(!) nézték meg a mozikban. (Egy­előre sajnos megyénkben nem vetítik. Ez kissé érthetetlen, hiszen minden filmet szinte a bemutatóval egy időben nálunk is megte­kinthet az érdeklődő. így jobb híján vagy Bu­dapestre utazik fel, vagy vár.) Persze a nya- valygások, fintorgások egyes kritikusok vagy magukat annak vélők részéről rögtön bein­dultak, amint erre a film készítői számítottak is. Ezeken nemes egyszerűséggel felül kell emelkedni, és azt nézni, hogy a közönségnek mennyire tetszik a mű. Ez jelenthet mércét ugyanis igazán. Örüljünk annak, hogy néhány pótcselekvésként elkészült, élvezhetetlen és „fogyaszthatatlan” magyar film (például Sztracsatella, Haggyállógva Vászka és a többi) után vagy mellett születnek még olyan filmek, amelyet nem csak öten néznek meg. Nagy a hiány manapság a magyar történelmi filmek terén. Mert amilyen csodálattal tudtuk nézni az Egri csillagokat, a Kőszívű ember fiait, a Fekete várost, ugyanúgy megdobog­tatja a honfiúi szívet a Honfoglalás. Vádolja­nak bár elvtelenséggel, mégis azt kell mon­danom: ezt a filmet akkor sem illetném ke­mény vagy éppen kigúnyoló bírálattal, ha va­lóban rossz lenne. Valahogy nem tudnám megtenni. Elvtelenül meg pláne. Örülnék, hogy végre valakinek eszébe jutott, hogy ké­szítsen egy filmet. Már csak ezt önmagában díjazni kell(ene). Legyünk hát büszkék arra, hogy végre el­készült ez a film, amely segít helyreállítani igencsak megbicsaklott nemzettudatunkat, magyarságunkat. Mert igenis kutya köteles­ségünk tudni, honnan jöttünk, merre találha­tók a gyökereink, kik is voltak a honfoglalók. Éppen ezért - ahogy Sinkovits Imre mondta ­ezt a filmet is kazettán meg kellene kül­deni minden iskolába, hogy láthassa a leg­fogékonyabb nemzedék. Le­gyünk büszkék erre az alko­tásra, a maga hibáival együtt, ame­lyek megszám­lálva sem tud­ják még csak megbillenteni sem a pozití­vumok serpe­nyőjét. Le­gyünk büszkék e filmre, ha már másért nem, hát azért, mert megyénkbéli ifjú legény, a karcagi Bene Sándor személyesíti meg - amint erről többször írtunk - az ifjú Árpádot. És legyünk büszkék erre a filmre azért, mert rólunk szól, őseinkről, hőseinkről, akiknek génjeit a mai napig magunkkal hordozzuk, mert - miként Koncz Gábor fogalmazott - igenis úgy érezzük, mi is ott voltuk köztük, együtt jöttünk be új és immár végleges ha­zánkba, Magyarországra a honfoglalókkal. Legyünk büszkék minderre, örüljünk e film megszületésének, amit egyben jóérzéssel ajánlok mindenkinek! Baranyi György Szembenézve, de egy célért munkálkodva. Árpád fejede­lem (Franco Nero) és apja, Álmos (Sinkovits Imre, jobbra) a film egyik jelenetében. Emlékezés Péter bácsira A megyei Nyugdíjasok Egyesülete szolnoki csoportja az új esz­tendő első összejövetelét az emlékezésnek szentelte. Az utóbbi években oly igaztalanul elfeledett, de annál nagyobb íróra, Veres Péterre, az idősebb generáció körében oly nagy népsze­rűségnek örvendett Péter bácsira emlékeztek, születésének századik évfordulója alkalmából. Az Alföld, a szegényparaszt­ság, Balmazújváros szülötte­ként indult el, hogy életét meg­sokszorozva megírja nagy mű­veit: A számadást, A gyepsort, a Szűk esztendőt, a Mit ér az ember, ha magyar?-t, A próba­tételt, A pályamunkásokat, A Balogh család történetét, mely trilógia a szegényparaszti élet XX. századi enciklopédiája. Önéletrajzi írásaiból kiderül, hogy gazdag és küzdelmes 73 évet élt, hisz közéleti ember­ként is sokat tett népünk fel­emeléséért: már 1914-től részt vesz az agrárszocialista mozga­lomban, 1930-tól aktívan mű­ködik közre a népi írók moz­galmában - Szabó Pállal, Dar­vas Józseffel, Erdei Ferenccel és másokkal együtt. A történe­lem kihívásai elől nem tud ki­térni, s 1937-től közreműködik a Márciusi Front irányításában, majd 1945-49 között a Nem­zeti Parasztpárt elnökeként a földosztásban, az új, demokra­tikus rend kialakításában. Tisztelőinek, olvasóinak tá­bora hatalmas volt. A hatvanas években Szolnok megyében is gyakran megfordult, számtalan író-olvasó találkozón vett részt. Minden településen hihetetlen nagy-nagy szeretettel fogadta a nép, a helyi értelmiség. „Zz a szíves-látás nem akármilyen vendégnek szólt, hanem Veres Péternek. A vérükből való vér­nek. Akinél jobban emberben még sohasem bíztak.” (Czine Mihály) Ha vesszük a fáradságot és újraolvassuk Péter bácsi írásait, talán rádöbbenünk: üzenetei napjainkban is időszerűek! Né­hány, jellemző gondolata:- „Rajtunk - láttam - EU­RÓPA nem segít.” (Debrecen, 1945)- „... a huncutságot és az egyéni erőszakot, a személyes hatalmaskodást nem szentesíti soha semmi.” (Balmazújváros, 1945)- „... miénk a történelem: vessük magunkat bele! A leg- közepébe...”- „Képtelen vagyok hazug helyzetben élni. Még akkor sem, ha a saját életérdekem ezt diktálja.”- „... én ezt az egy életet meg szeretném sokszorozni. Józan­ságra, realista eligazodásra sze­retném nevelni írással és élő­szóval ezt a mi népünket...”- „Egy közösségen belül mindig a jók fedezik a rosszra hajlamosak bűneit.” Kevés írónak volt életében, halála után annyi méltatója, tisztelője, mint Veres Péternek. Illyés Gyula találóan minősíti a nagy író emberi értékét: „Or­szágban, nemzetben gondol­kodni! - ezzel a kifejezéssel, ezzel is ő ajándékozta meg kor­társait, még pályája elején. Le­omlott bástyák, vesztett küz­delmek után egy nép talpra állí­tása, világszintre emelése volt a gondja. Az igény és műveltség e szintjének követe volt köz­tünk. Milliók hívták úgy - a Kossuth apánk meghittségével -, hogy Péter bácsi.” D. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents