Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-04 / 3. szám
11 1997. január 4., szombat Sport 11. oldal Kispályás labdarúgótorna: Szolnok, Rákóczifalva Csak a fele fér be a terembe Pécs, Kecskemét és Hódmezővásárhely az indulók között Egy héttel ezelőtt a 4+1-es futball hívei számára rendeztek tornát a szolnoki Olaj-csarnokban, január 4-5-én viszont a hagyományos kispályás foci kedvelői lépnek parkettre a Tisza- ligetben, illetve Rákóczifalván. Remélhetően a hirtelen kedvezőtlenre fordult időjárás nem rettenti meg a vendégcsapatokat, s valamennyi gárda időben megérkezik a találkozók helyszínére. A versenykiírást követően szinte éjjel-nappal csengett a szervezők telefonja, akkora érdeklődés nyilvánult meg a hét végi esemény iránt, hogy a jelentkezőknek közel a felét már el kellett utasítani. Hiába a két helyszín, hiába a 2x15-es játékidő, harminckét csapatnál több nem kaphatott szereplési lehetőséget. így is reggel 8 órától késő estig zajlanak majd a selejtező küzdelmei. Vasárnap délelőtt a közép-, illetve elődöntőknek még szintén két csarnok ad otthont, a délidőben sorra kerülő finálét pedig a szolnoki Olaj-csarnokban rendezik. A 32 együttest - az erőviszonyok figyelembe vételével- nyolc négyes csoportba sorsolták, melyen belül körmérkőzésen döntik el az érdekeltek a két továbbjutó sorsát. A győzelemért három, a döntetlenért egy pont jár, ki nem állás esetén- várakozási idő a sűrű program miatt nincs - a vétlen fél 3- 0-ás gólkülönbséggel kapja meg a pontokat. Egyenes kiesés esetén döntetlennél (3-3) hetesrúgásra kerül sor. Nevezni maximum 12 játékost lehet, a neveket tartalmazó listát az első találkozó előtt 30 perccel kötelesek leadni a csapatvezetők. Szombat - Szolnok, Olajcsarnok - A-csoport (8.00): Sláger Törökszentmiklós, Konwex Szolnok, Besenyszög, Pronett Kft. Szolnok. B-cso- port (11.30): Vörös Ördögök Gödöllő, Viri Kér Szolnok, Hírős Építők Kecskemét, Lévai SC Szolnok. C-csoport (15.00): Nefag Szolnok, Korai Kft. Pécs, Zebras Kft. Kenderes, Dreher Sörpatika Cegléd. D-csoport (18.30): Vakok Szolnok, FC Sirokkó Abony, Kőtelek, KGF SE Szolnok. Rákóczifalva - E-csoport (8.00): Konstrukció-Szathmáry Szolnok, Mésziker-Ancsin Söröző Rákóczifalva, Szajol, Kocka Házak Martfű. F-cso- port (11.30): Törökszentmiklós, Martahon Monor, Tisza- jenő, Mókusok Szolnok. G- csoport (15.00): Bereczki Bt. Rákóczifalva, Zöld Elefánt Hódmezővásárhely, Víz Budapest, FC Gösser Abony. H- csoport: Thermo FC Szolnok, Randevú Sörház Kiskunhalas, Bármikő Bt. Abony, Evezőscsárda Szolnok. Vasárnap - Szolnok, Olaj- csarnok, 8.00: A1-B2, 8.35: D1-C2, 9.10: A2-B1,9.45: D2- C1. Rákóczifalva, 8.00: E1-F2, 8.35: H1-G2, 9.10: E2-F1, 9.45: H2-G1. A két ág elődöntőit 10.20-kor és 10.55-kor játsszák, míg a döntőkre 11.30- kor kerül sor. A két helyszín győztese 12.30-kor méri össze erejét Szolnokon. (géléi) Rajt a német teremtorna-sorozaton Szombaton rajtol a német labdarúgó teremtorna-sorozat. A január 25-én és 26-án rendezendő müncheni döntőig 15 selejtezőtornán vívhatják ki a német Bundesliga-csapatok a finálébeli szereplés jogát. A döntőben pályára lépő együttesek 350 ezer márkát kasszírozhatnak, a győztes további 75 ezer márkával gazdagodik. Ám a pénzdíjas selejtezőtornákon való fellépést is beleszámítva, a döntőbe jutott csapatok akár egymillió márkát is összegyűjthetnek. A selejtezőtornák különböző minősítésűek a mezőny erősségétől függően, így bonyolult pontszámítási rendszer után derül ki, melyik négy csapat kvalifikálja magát a döntőbe. Ahol egyébként négy együttes helye már biztos: a címvédő 1860 Münchené, a rendező Bayern Münchené, a bajnok Borussia Dortmundé és a kupagyőztes Kaiserslau- temé. A selejtezőknek - mivel a teremtornák nemzetköziek - magyar résztvevője is lesz. A január 11-én és 12-én esedékes stuttgarti rendezvényre meghívást kapott a Ferencváros. A zöld-fehérek mellett a házigazda VfB Stuttgart, a Stuttgarter Kickers, a Freiburg, a Karlsruhe és a Schalke 04, valamint a holland Feyenoord és a svájci Aarau lép parkettre ezen a tornán,’ amely egyébként a legmagasabb minősítésű. A teremtorna-sorozatról a ZDF 75 órát élőben sugároz. A „Zsebherkules” visszavonul Suray Bonaly csak tartalék Az ötszörös Európa-bajnok Su- rya Bonaly csak tartalékként szerepel a január 19. és 26. között megrendezendő párizsi műkorcsolya és jégtánc Eu- rópa-bajnokságon résztvevő francia csapat listáján. A műkorcsolyázónő technikai felkészültségét ugyanis elégtelennek találták a „gallkakasos” válogatott vezetői. Az Eb-n induló francia csapat - férfiak: Philippe Cande- loro, Thierry Cerez, nők: Vanessa Gusmeroli, Laetitia Hubert, páros: Sarah Abitbol, Stephane Barnadis: Sabrina Lefrancois, Nicolas Osseland, jégtánc: Marina Anissina, Gwendal Peizerat; Sophie Mo- niotte, Pascal Lavanchy. Platini az évszázad legjobbja a Juventusnál A Gazzetta dello Sport című olasz sportláp megszavaztatta a Juventus labdarúgóklub vezetőit, valamint egykori és jelenlegi futballistáit arról, kit tartanak a Juventus FC legjobb játékosának ebben az évszázadban. A voksok többségét a francia Michel Piatini kapta, így övé lett a büszke cím. A zebrák november elsején ünnepük fennállásuk századik évfordulóját. A Gazzetta dello Sport ez alkalomból megrendezett szavazásán Piatini (1982 és 1987 között volt a Juve játékosa) Dino Zoffot (1972-1983) és Gaetano Scireát (1974-1988) előzte meg. Michel Piatini annak köszönheti a megtisztelő titulust, hogy nagy része volt a Juventus 1985-ös BEK-győ- zelmében. Nairn Szulejmanoglu török súlyemelő bejelentette: véget vet pályafutásának. A 30 esztendős háromszoros olimpiai és hétszeres világbajnok súlyemelő a Milliyet című lapnak adott interjújában kifejtette, elege van a versenyzésből, ám sportvezetőként továbbra is szeretné a török súlyemelést segíteni. Szulejmanoglu, aki Bulgáriában Szulejmanov néven született (de ismerhettük Salama- novként is), 1986-ban költözött Törökországba, az 1988-as szöuli olimpián nyerte első ötkarikás aranyérmét, majd Barcelonában és Atlantában is első lett. Ő az egyetlen súlyemelő, aki három olimpián is diadalmaskodni tudott. - Harmincéves vagyok. Elegem van. befejezem aktív sportpályafutásomat. A súlyemelés nagyon sokat nyújtott nekem, főleg örömöt. Legközelebbi nagy célom a sydneyi olimpia lett volna, az újabb négy esztendei nagy erőfeszítést azonban már nem tudtam vállalni. Most már csak azt szeretném, ha sokat pihenhetnék, és bepótolhatnám azt, amit fiatal koromban elmulasztottam - nyilatkozta Nairn Szulejmanoglu. A „Zsebherkulesnek” is becézett súlyemelőt Törökországban egymás után hatodszor választották meg az év sportolójának. Miguel Indurain, aki bejelentette, hogy visszavonul a professzionista versenyzéstől, a ’96-os Tour de France versenyen. feb/reuters Hét végi sportműsor Szombat Röplabda. NB I., férfiak: Ifjúsági válogatott - LRI- Malév. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 11. Ö0. Teremlabdarúgás. Országos torna. Szolnok, Olaj- csarnok, Rákóczifalva 8.00. Vasárnap Teremlabdarúgás. Országos torna. Szolnok, Olaj- csarnok, Rákóczifalva 8.00. Indurain befejezte A találgatásoknak vége, a nagy kérdés Miguel Indurain (32) jövőjéről megoldódott. Az ötszörös Tour de France-győztes spanyol kerékpáros ugyanis Pamplonában egy nemzetközi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy befejezi profi pályafutását. Indurain még hozzátette, az elmúlt hónapokban voltak olyan időszakok, amikor úgy gondolta, mégis folytatja a versenyzést. Később aztán maradt eredeti elképzelése mellett, s ezentúl szeretné megismerni az élet más területeit is. A kiváló ibériai kerekesnek 1996-ban nem sikerült sorrendben hatodszor is megnyernie a Tour de France-t (11. lett), majd néhány héttel később idő előtt feladta a spanyol körversenyt. Döntésében közrejátszhatott az is, hogy 1996 végén lejárt a Banesto csapattal kötött szerződése. Indurain visszavonulásának híre nagy csalódást okozott a sportkedvelő honfitársai körében, hiszen a nagyszerű kerekest minden idők legkiválóbb spanyol sportolójának tartják. Néhány érdekesebb adat Miguel Indurain pályafutásáról: 1964. július 16-án született Villavában, 188 cm magas, 80 kg. Profi pályafutását 1984-ben kezdte. A Reynolds (1984-89) és a Banesto (1990-96) csapatban szerepelt. Ötszörös Tour de France-győztes, kétszer nyert a Giro d'Ita- üan. Olimpiai bajnok Atlantában, világbajnok 1995-ben. Elutasított fellebbezés A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) fellebb- viteli bizottsága csütörtöki ülésén elutasította a török Besiktas fellebbezését, s így a korábbi fegyelmi döntés maradt érvényben. Ennek értelmében január 7-én Athénban, zárt kapuk mögött újra kell játszani a december 11-én verekedés miatt félbeszakadt Aris Saloniki (görög) - Besiktas (török) férfi Korac-kupa csoportmérkőzést. A görögök a 45 ezer márka pénz- büntetés mellett kötelesek kifizetni a törökök jövő heti utazásával kapcsolatos valamennyi költséget. Érvényben maradt továbbá a két eltiltott játékos, a török együttes amerikai idegen- légiósa, Gary Alexander négy, illetve a Saloniki Constantinos Angelidis három meccses eltiltása. Röplabda: ifi Eb-selejtezők előtt Jászberényi szakvezető a lányoknál, Szolnokon vendégeskednek a fiúk Nehéz sorozat előtt állnak a magyar ifjúsági röplabda-válogatottak. A jövő héten a nők (1980-81-es születésűek) a romániai Pitestiben, míg a férfiak (1979-esek) Szolnokon lépnek pályára Európa-bajnoki selejtezőkön. A magyar női ifjúsági válogatott Fehéroroszországgal, Oroszországgal, Romániával, Ausztriával és Franciaországgal veszi fel a küzdelmet Pitestiben.- Nem sokat tudunk csoportbeli ellenfeleinkről - árulta el Litkei Gábor szövetségi edző, a Jászberényi RK extraligás hölgyeinek mestere. - A sportág hagyományait tekintve viszont megállapítható, hogy hatalmas bravúr lenne, ha megszereznénk az első két hely valamelyikét. December 16-tól Jászberényben készült a válogatottunk, egy jó hangulatú csapat kovácsolódott össze, amely fel- készülten várhatja a megmérettetést. A fiúk ismerős környezetben, házigazdaként léphetnek parkettre a selejtező mérkőzésein. Litkei Gábor, Berényből került a szövetségi kispadra- A felkészülés eddigi eredményei bizakodással tölthetnek el bennünket, reméljük, a jövő héten Szolnokon végig versenyben leszünk a továbbjutást jelentő első helyért a finnekkel, az ukránokkal és a fehéroroszokkal - mondta Németh Lajos, a Magyar Röplabda-szövetség ügyvezető elnöke. Eézilabdás doppingügy Goran Stojanovic a főszereplője annak a doppingbotránynak, amely a német kézilabdabajnokságban robbant ki. A bajnok THW Kiel szerb kapusa ugyanis a december 18-i Schutterwald elleni bajnoki mérkőzés előtt arccsontsérülése miatt fájdalomcsillapítót vett be. A játékos vizsgálatakor kiderült, hogy a gyógyszer Codeint és Koffeint is tartalmaz, márpedig mindkét szer szerepel a doppinglistán. így a 29 éves Stoja- novicot eltiltás, csapatát pedig pontlevonás fenyegeti a 27-26- ra megnyert találkozó után. Egyébként Stojanovic csak a mérkőzést követően tájékoztatta a klub vezetőit arról, hogy bevett a hazájából hozott gyógyszerből. Az egyesület által elvégeztetett magánellenőrzésen az is kiderült, hogy a gyógyszer koffeintartalma nem magasabb, mintha valaki két csésze kávét meginna, a Codein pedig lassítja a reflexeket. Persze, ettől függetlenül mindkét szer doppingnak minősül. <,Vil >+ y-i) :OV ,rr.- ■■■■■ CC iÜiniOJßfcv*; lü/í&fT Aiiháíij Döntés az utolsó percekben Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) megszokott, hogy a mérkőzéseken óriási küzdelem folyik. A magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott nyolc összecsapás végeredménye közül ötöt csak az utolsó percekben állítottak be. Ted Donato hosszabbításban esett találatával nyert 3-2-re a Boston Bruins gárdája Hart- fordban. Városi rangadót játszottak New Yorkban, ahol a Rangers fogadta az Islanders gárdáját. A második harmad végén még 3-2-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző, de a lefújáskor mégis a hazaiak örülhettek. A záró húsz percben előbb az orosz Alekszandr Karpovcev egyenlített, majd három és fél perccel a vége előtt Mark Messier végleg eldöntötte a találkozó sorsát. Chicagóban vendégsiker született, ahol az utolsó tíz percben tudott újítani a Phoenix Coyotes a hazai Blackhawksszal szemben. A befejező játékrész derekán a phoenixi Bob Cor- kum a vendégeket juttatta előnyhöz, amit még Keith Tka- chuk is „megtoldott” 1:09 perccel a zárás előtt. A Nyugati-főcsoport élén álló Colorado Avalanche hátvédje, a német Uwe Krupp 2:15 perccel a dudaszó előtt szerte- foszlatta a vendég Calgary Flames álmait, hiszen találatával a Lavinának sikerült otthon tartani a győzelemért járó két pontot. A mostanában csak pislákoló St. Louis Bluest mindössze 85 másodperc választotta el attól, hogy ismét vereséggel hagyja el pályáját, hiszen a vendég Montreal Canadiens ekkor még 2-1-re vezetett. Az utolsó pillanatban érkezett az idei All-Star gálára is beválasztott Brett Hull, és kicsikarta a hosszabbítást. A ráadásba- azonban már nem esett talál Eredmények: Hart' Whalers - Boston Bruins 4- hosszabbítás után, New Jersey Devils - Pittsburgh Penguins 1 6, New York Rangers - ' York Islanders 4-3, Cl Blackhawks - Phoenix Coy. 2-4, St. Louis Blues - Montreal Canadiens 2-2 - hosszabbítás után, Colorado Avalanche - Calgary Flames 3-2, Vancouver Canucks - Los Angeles Kings 4-3, San Jose Sharks - Philadelphia Flyers 1-4. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Néplapot ..............példányban ................................................hó 1-jétől a következő címre: N év:............................................................................................. C ím: ............................................................ 1 hónapra 595 Ft J 1 negyedévre 1785 Ft J 1 félévre 3570 Ft J 1 évre 7140 Ft J ............................................................utca ........................hsz. A z előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban J készpénzzel,; J folyószámláról, J csekken fizetem. aláírás i