Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-30 / 25. szám
1997. január 30., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Több mint kétmilliós értékben új védőruhát és sisakot kapnak a kisújszállási tűzoltók. A tizenkét garnitúra komplett ruhafelszerelést pénteken adják át az állománynak. Az amerikai tűzoltósisakok külön érdekessége, hogy mindegyiken megtalálható a városcímer, valamint viselőjének neve és vércsoportja. fotó: m. j. Szóbeszéd tárgya lett Karcagon az alpolgármester lemondása „Nyíltan nézek tanítványaim szemébe” A karcagi képviselőket kedden tájékoztatta H. Tóth János arról, miért mondott le alpolgármesteri és egyéb tisztségeiről, s hagyta ott több évtized után a tanítást a Varró István Ipari Szakmunkásképzőben. A lemondás oka szóbeszéd tárgya lett, hírbe hozva őt tanítványával. A képviselő lapunk kérdésére határozottan cáfolta a rosszízű pletykákat. Önkormányzati ülés Jászberényben Emelkedő távfűtési díjak Az energiaárak országos emelkedése Jászberényben is szükségessé teszi a távhőszolgáltatások hatósági díjainak emelését. Egyebek mellett ennek mértékéről is szavaztak tegnap délután a város választott képviselői az év első önkormányzati ülésén. Csipkecsodák és társaik A karcagi városi Csokonai könyvtárban tegnap a nyugdíjas-olvasókör tagjai mutatták be csipkecsodáikat, hímzett térítőikét. A könyvtár minden évben lehetőséget biztosít a bemutatkozásra a nyugdíjasoknak. A résztvevők közül többen még a zsűrit is - dr. Bellon Tibomé igazgató, Fodor Judit, Vargáné Hermán Mária könyvtárosok - ámulatba ejtették a szép karcagi vert csipkékkel és richelieu-te- rítőkkel, így nem volt könnyű kiválasztani a legszebbeket. A keresztszemesek, csuhé- szatyrok és falvédők is szemet gyönyörködtetőek voltak, hiszen többórás munka áll mindegyik mögött. A bereki üveggyár ajándékait a kötött ruháért Tóth Erzsébet, a vertcsipke- csodáiért Győri Ferencné, a hímzett térítőiért Nagy Istvánná kapta. Különdíjas lett Tasnádi Mihály né, aki több munkájával is eredményes volt a tegnapi bemutatkozáson. -deLétrejöttek a vadászterületek (Folytatás az 1. oldalról) Több tucat vázlat született, mire - természetesen kompromisz- szumok árán - kialakult a véglegesnek mondható megyei térkép a vadászterületek határaival. Ahol a földtulajdonosok nem tudtak - szó szerint - dűlőre jutni (szám szerint 23 esetben), ott a hatóság húzta meg a határokat. Az erről szóló határozatokat minden településre elküldték, amelyekkel szemben fellebbezésnek már nincs helye, jogorvoslatért a bírósághoz kell fordulni. A létrejött 56 vadászterületből a legnagyobb, egyben a föld- tulajdonosok együttműködésének jó példája a karcagi, amely több mint 30 ezer hektárt foglal el, s határa megegyezik a település közigazgatási határával. A legkisebb Túrkeve szomszédságában terül el, alig több mint 3 ezer hektáron. A Hortobágyi Nemzeti Park megyei részén egy különleges rendeltetésű vadászterületet jelöltek ki. A hogyan továbbról Horváth Ferenc elmondta: a földtulajdonosok április végéig köthetnek bérleti szerződést, 53 esetben valószínűleg vadásztársasággal, valamint 3 szövetkezettel. Ezzel együtt kell benyújtaniuk a vadászati hatósághoz a tíz évre szóló üzemtervet (vadgazdálkodási tervet) jóváhagyásra. Az FM-hi- vatal ezt akkor tagadhatja meg, ha a terv a szakmai szempontoknak nem felel meg. Ezt elősegítendő várhatóan márciusban elkészül a vadállománybecslés. Amikor jóváhagyták az üzemi tervet, mehetnek a vadászok a „pénztárhoz”, hogy a tervezett éves kilövés, vadbefogás után befizessenek őzenként ezer, mezei nyulanként száz, fácánonként pedig ötven forintot. A vadászat tehát idén sem lesz olcsó mulatság, sőt... L. Z.- Megromlott egészségi állapotom miatt hoztam ezt a döntést- hangsúlyozta H. Tóth János, aki jelenleg betegszabadságon van. - Az előnyugdíjba menés gondolata már az előző tanévben is, amikor több kollégám élt ezzel, megfogalmazódott bennem, de végzős kereskedőosztályomat szerettem volna még elballagtatni.- Mégis otthagyta az osztályt.- Ez nem volt könnyű döntés, hiszen ’70-től tanítottam itt, s ez idő alatt több ezer gyereket indítottam el az életpályáján. Mint többdiplomás több tantárgyat is oktattam, most 13 osztályban heti 25 órában tanítottam, ami nagy megterhelést jeA Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság elnöke a politikai helyzetet elemezve elmondta: két ellenzéki erőcentrum - a Fidesz-MDF és a KDNP-Kisgazdapárt - körvonalazódik. Deutsch Tamás szerint nem ellenzéki túlzás, hogy az elmúlt két év teljesítménye után a ’98-as választás kormányváltó választás lesz. Tavaly nyár eleje óta a közvélemény-kutatások alapján a négy parlamenti ellenzéki párt szalentett a számomra. Emellett elláttam az alpolgármesteri teendőket, irányítottam a temetői kórust és a városi népdalkört is.- Volt-e konfliktusa valamelyik osztállyal?- Úgy érzem, hogy az I. B-t kivéve minden osztályban szerettek a tanítványaim, melyre bizonyítékok a tőlük kapott levelek. Az I. B-ben anyagismeretet tanítottam. Kezdetben nem volt gondom velük, aztán konfliktusom támadt három diákkal a jegyeik, a magatartásuk, a tanuláshoz való hozzáállásuk miatt. Nem készültek az órákra, agresszívan reagáltak számonkéréseimre, ez megviselte a már megromlott egészségi állapotomat. vazóbázisa messze meghaladja a kormányzó pártokét - mondotta. Ez utóbbi pártok 1996 nyaráig még verbális tomamu- tatványokkal magyarázatokat találhattak arra, hogy rajtuk kívül nincs másik, kormányzásra képes erőcsoport. A gazdaságpolitikáról szólva Deutsch úgy véli, a mintegy nyolc éve zajló privatizáció a gyakori irányváltások miatt szitokszóvá vált. A 90 százalékban lezajlott privatizációnál- Képviselő úr! Több mendemonda is kering Önről. Mit szól ehhez?- Ezeket szeretném megcáfolni, s kijelentem, hogy nem vagyok bűnös, nyíltan nézek a tanítványok és választópolgáraim szemébe. A rendőrségen pedig a híresztelésekkel ellentétben sincs ellenem feljelentés. Ezt egyébként megerősítette Szabó Dénes karcagi rendőrkapitány is.- A rendőrséghez hivatalos úton H. Tóth Jánossal kapcsolatban sem a munkáltató, sem az esetleges érintettek részéről bejelentés, feljelentés nem érkezett. A nem hivatalos úton hozzánk eljutott információkat a szükséges mértékig kontrolláltuk, de az úgynevezett városi mendemondákban nemhogy bűncselekmény alapos gyanújára - mely egyébként büntető- eljárás alapja lenne de egyáltalán arra utaló cselekmény sem merült fel. D. E. kedvezőtlenebb jelenségnek ítéli azt a fajta tőkekoncentrációt, amely tovább gyengíti a ma is gyenge közép- és kistulajdonosi réteget. scs Dr. Magyar Levente polgármester a két ülés közt történt eseményekről beszámolva elmondta, a Jászsági Önkormányzatok Szövetségének ülésén döntöttek a regionális hulladéklerakóról. Ennek értelmében - megvalósítási tanulmány szinten - két telephely tervezését kezdik el. Ezek közül a polgármester a felső-jászsági megvalósítása mellett voksolt a szövetség ülésén az alsó-jászsági szeméttelepet támogató többség ellenében. A polgármester egyebek mellett hangsúlyozta, mivel a szeméttelepre várhatóan Jászberényből szállítják majd a legtöbb kommunális hulladékot, a város nélkül gazdaságosan az aligha lesz működtethető. A távfűtés díjait a testület február 1-jei hatállyal megemelte. A város két távhőszolgáltatójá- nak (Berénykom Kft., illetve Lehel Hűtőgépgyár Kft.) díjsza(Folytatás az /. oldalról)- Sajnos vannak vándorló lumpen családok, amelyeknek a város nem tud rendszeres nevelési vagy egyéb segélyt adni, mert albérletben laknak, ideiglenes lakcímen. E családok gyermekei szemlátomást alultápláltak. Jellemző, hogy a fenntartó étkezési támogatásával olykor 4 forintra csökkentett ebédtérítést sem képesek kifizetni. Ugyanakkor vannak nagyon szegény családok, amelyek már-már a lehetetlennel próbálkoznak, hogy gyermekük ebédjét kifizessék. Ők azok, akik határidőmódosításokat kémek, de mindig fizetnek. Az Újvárosi Általános Iskolában 419-en tanulnak. 54 százalékuk, 246 tanuló kért év elején étkezést. Közülük húszán ma már nem esznek az iskolában, mert a szülők nem tudják az étkezési díjat kifizetni. Lee lossy Kálmánné hat éve ifjúságvédelmi felelős az iskolában. - A lemorzsolódás tovább növekszik majd - mondja -, mivel az önkormányzat százalékosan megítélt támogatása (Folytatás az 1. oldalról) A költségvetés jelentős hitellel, mintegy félmilliárd forinttal számol, amely azonban belül marad azon a mértéken, amit a törvény meghatároz. Nincs tehát szó arról, hogy a város olyan mértékben kezdene eladósodni, amely a későbbi éveit lehetetlenné vagy sokkal nehezebbé tenné. A beruházás és fejlesztés 15 százalékot tesz ki. Ez a mutató és a hozzá társuló törekvés jelzi, nem a vagyon felélése, hanem átalakítása a cél. Leegyszerűsítve: részvébása nem egységes. Fűtési idényenként a Berénykomnál a lakossági és egyéb fogyasztó alapdíjai 110 Ft/köbméterről 123,20 Ft/köbméterre emelkedtek, míg a Lehelnél köbméterenként 79,27 forintról 116,34 forintra növekedett. A fűtés hődíja lakossági fogyasztóknak köbméterenként 226,50 Ft-ra emelkedett idé- nyenkét a Berénykomnál, a Lehel ezt a díjtételét 227,44 Ft-ra változtatta. Az önkormányzat és a Lehel Hűtőgépgyár Kft. közötti ingatlancsere kapcsán Rabi Tibor, a vállalat alelnöke képviselői kérdésre válaszolva elmondta, készáruraktáruk bővítése miatt van szüksége a gyárnak az új területekre. A fejlesztéssel megszűnő parkolóhelyeket más arra alkalmas területen igény szerint újra kialakítják, és a meglévőket felújítják. mellé a családok már most sem teszik hozzá a csökkentett ebédpénzt. így onnan kezdve, amikor elfogy a pénz, nem tudjuk biztosítani tovább az ebédet. Kérdésünkre, hogy az étkezést nem kérő, közel kétszáz tanuló közül hányán éhezhetnek, Leelőssyné úgy válaszolt: konkrét felmérés nem készült, de az osztályfőnökök jelzései alapján minden osztályban vannak ilyen tanulók. A diákokkal együtt uzsonnázó pedagógusok figyelmessége, segítőkészsége enyhít ezeken a helyzeteken. Van osztályközösség, ■ ahol szolidaritásból szétosztják egymás között az aznapi uzsonnákat. Sok család azért maradt ki a városi önkormányzat étkezési- segély-támogatásából, mert a szükséges jövedelemigazolásokat egyszerűen nem lehetett beszerezni tőlük. Nemegyszer családlátogatást kezdeményezett az iskola ifjúságvédelmise például a Motor úton, ám a telepgondnok igazi támogatását, segítségét sem tudta ehhez megnyerni. S. Cs. J. nyék helyett közműveket hoz létre Szolnok, azaz azzá forgatja át a meglévő vagyonát, amivel alapvető önkormányzati feladatait megfelelő színvonalon biztosítani tudja. A költségvetés másik jelentős része a polgármesteri hivatalnál került felhasználásra, az úgynevezett szakfeladatoknál, amelyek a napi működést biztosítják. A hivatalnál bekövetkezett egy negyvenfős létszám- csökkentés, ugyanis az illeték- hivatal elkerült a megyei ön- kormányzathoz. Deutsch Tamás: magyarázkodás verbális tornamutatványokkal Kormányváltó választás előtt? 1996 eleje óta áll az ellenzéki pártok választási szövetséggel kapcsolatos elképzelése. Miniszterelnök-jelöltje még a Fidesznek sincs, ám 1997 vége felé ezt nyilvánosságra kell hozni a pártoknak - válaszolta egy kérdésre a szolnoki Hozam Klub tegnapi vendége, Deutsch Tamás, a Fidesz-MPP alelnöke. Éhező gyerekek az iskolákban Gazdálkodás nyolcmilliárddal Szövetségeskereső Munkáspárt Sajtótájékoztatóra invitálta tegnap délutánra az újságírókat a Munkáspárt Szolnok Városi és Városkörnyéki Koordinációs Bizottsága. Donkó Jolán, a bizottság alelnöke a városi és városkörnyéki pártszervek újjá választásáról számolt be. Elmondta, hogy a megújított koordinációs bizottság elnökévé ismét Ben- csik Mihályt választották, a központi bizottságba pedig Bencsik Mihályt és Szarvas Gézánét delegálták. Bencsik Mihály ezután rövid áttekintést adott a városban és környékén végzett egyéves munkáról. Felidézte a NATO-ellenes aláírás-gyűjtési akciót, mely az országban a legsikeresebbek egyikének bizonyult. Beszélt a NATO-elleni szolnoki tüntetésről, amely eddig az egyetlen volt hazánkban. Beszámolt a pártnak a helyi politikai, kulturális és sportéletben folytatott tevékenységéről, így többek között a nagy sikerű József Attila szavalóverseny előkészítéséhez nyújtott segítségről, az MTE újjáalakításában, a túrkevei Munkás Kupa megrendezésében játszott szerepéről. A Munkáspárt fölemelte a szavát azok érdekében, akik önhibájukon kívül kerültek olyan nehéz helyzetbe, hogy kilakoltatás fenyegeti őket. A koordinációs bizottság elnöke elmondta, hogy a Munkáspárt nem vállal közösséget a jobboldali politikát folytató koalíciós pártokkal, a rendszerváltás többségben lévő kárvallottjainak képviselője kíván lenni. Újságírói kérdésre Bencsik Mihály elmondta, hogy részben már a választásokra gondolva, megkezdték a városban a kapcsolatépítést más politikai erőkkel, így az MSZP baloldali tagjaival, az MSZMP szolnoki szervezetével, s kísérletet tettek az MSZDP-vel is a kapcsolatfelvételre. B. A. Stanley Norman: Piros lámpás ház az őrszigeten (10.) Nem is egy lövés dörrent, hanem kettő. S ami a legérdekesebb, mindkettőt hallotta. Márpedig akit lelőnek, főleg ily közelről, ahol biztos a találat, hogyan hallaná a másodikat is? Lehet, hogy a túlvilágon van már, és oda visszhangzott az a fegyver? Ott akarnák megszabadítani földi kötelékeitől is? De hisz a feje egyben van, és még lát is. Mi történt vele egyáltalán? Ahogy a szorítás engedett, úgy futott szerteszét elkínzott testében a vér. Már volt annyi ereje, hogy hátára forduljon. Caterina akkor hajolt fölé tágra meresztett szemekkel.- Hát élsz, drágám? Ó, egyetlen szerelmem, akkor még időben érkeztem. A két maffiózó a földön feküdt. Egyiknek a fejét vitte szét a golyó, a másiknak a melléből patakzott a vér. Látszott, már csak percei vannak hátra. Ferguson kérdő pillantásokat vetett a lányra. Halott maffiózók Jöttem hazafelé - mondta Caterina - és láttam a kapuban Federicót, azt a gazembert. Ismertem a Hordóból is, egy vagyonnal tartozik a mamának. Tudtam, ha ő itt van, te bajban lehetsz. Ezek hármasával járnak. Kezdtem kérlelni, hogy engedjen be, veled akarok beszélni, mire ő befogta a számat, aztán felemelte az öklét, hogy agyoncsapjon. Ezeknél nincs kegyelem. Tudtam, hogy képes megölni, mert mindig megszégyenítettem. Valahányszor velem akart lefeküdni, mondtam, hogy a világ minden kincséért sem, inkább zárdába vonulok. Amikor ütni készült, nekem már a kezemben volt a hosszú kötőtű, és mielőtt lecsapott volna az ökle, torkon szúrtam. Csak nyekkent egyet, és összecsuklott. Gyorsan kihúztam övéből a fegyverét, és beosontam. A szobaajtó tárva-nyitva. Épp akkor nyomták a homlokodhoz azt a pisztolyt. Én hamarabb lőttem - szerencsére. De most tűnjünk el innen. Rábólintott, és követte a lányt a macskaköves utcán. A sarkon emberek ácsingóztak, és pernyék szálldostak a levegőben. Találkozni azonban senkivel sem akartak. Végül is egy rövidnadrágos férfi, kezében egy rádiós bőrönddel, zsebében egy térképpel, mindkettejüknél pisztoly.... Ok az azonnali letartóztatásra.-Látta Giorgio papát, signorina? — kérdezte egy kölyök, aki elszaladt mellettük. - Most viszik el egy mosótek- nőben, alaposan odaégett.- Micsoda?- Az ám. Magára gyújtotta a lakást. De a szomszédok azt mondják, volt előzőén nála néhány látogató, akik még kiabáltak is vele - és futott tovább a hírrel. Futottak ők is. Az ellenkező irányba. Ferenczy Europress Következik: Fényjelek az éjszakában