Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-04 / 3. szám

1997. január 4., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Boldog és felháborodott „Úgy éreztem, hogy ilyen már nincs is, csak a mesében. Azért voltam olyan boldog, mert emberségesen bán­tak velem. Es az élet végül is elsősor­ban erről szól. Az élet ez, nemcsak a politika. Az emberségről is szólnak a napjaink.” Egy szolnoki asszony fogalmazott így, akinek egyszerűen attól volt jó kedve, hogy a megyei kórházban feküdt, ahol nagyon sok em­pátiát, szeretetet és odafigyelést kapott. Pedig érzett némi szorongást eleinte. Annál is inkább, mert húsz év is elmúlt azóta, amikor szült, és most megint egy élet kihordására vállalkozott. Aki meg is született - 2 kiló 20 deká­val. Volt hát miért izgulni a szülés után is. Amíg nem jöhettek haza a gyerekkel, körülnézhetett a kórházban, megtapasztal­hatta az egészségügy mai helyzetét. Véleményét röviden így foglalta össze: boldog voltam és felháborodott. Bizonyára sokan éreznek így, akik kórházba kerülve ugyan­azt tapasztalják, látják, mint ő. Az egyik oldalon a gyógyító­ápoló személyzet figyelmessége, gondoskodása, a másik olda­lon az egészségügyet nap mint nap bombázó bizonytalanságok. Nem elég, hogy modem gép van a kórházban, szakember is kell hozzá, aki kezeli. Szakember kell, hogy műtsenek, hogy ápoljanak. Olvasónk saját tapasztalata alapján ügy ítéli meg, hogy ehhez a munkához akkora erő és kitartás szükséges, hogy ő képtelen lenne éveken keresztül csinálni. A szakmai munka mellett a betegek lelkivilágával is törődni kell. Koraszülöttek jönnek a világra, beteg gyerekek, inkubátorban fekvők, akiknek az életéért reszket a szülő. „Ha meghalt egy gyerek, velünk sír­tak, ha öröm ért bennünket, velünk örültek” - mondta az asz- szony. - „Soha nem felejtem el a vigasztaló szavakat.” Mint ahogy azt sem, amit a másik oldalon tapasztalt: „Én is 25 éve fizetem a tb-t. Hová száll el az a sok pénz? Amikor a kórházban meg kell gondolni, hogy egy villanyégő égjen vagy ne égjen? Amikor haza kellett járnom, hajót akartam enni meg fürödni? Amikor az egészségügyben dolgozókat folyton azzal sokkolják, hogy holnap utcára kerülhetnek, mert kórházakat zárnak be?” Mindehhez még csak annyit tett hozzá: „Mikor ve­szik már végre észre ezt az illetékesek?” Bizony jó volna, ha észrevennék, vagy ha észrevették, ezután hatékonyabban tennének azért, hogy a helyzet ne romoljon, ha­nem végre javulást mutasson, és reményt csillantson meg előttünk. Mert - mint ahogy az asszony is fogalmazta- az élet ez, nemcsak a politika. Az élet mindennapi küzdelmekből áll, örömből, együttérzésből, segíteni akarásból, helytállásból, amit nap mint nap milliók tesznek magától értetődően, kis fizetésből, hivatásszeretetből. Az egészségügyben is, másutt is. Az élet va­lóban ez, és nem elsősorban a politika. De azért nem ártana, ha a politika is nagyobb figyelmet fordí­tana ..a. .hétköznapi küzdelmek,------­h őseire' Mféit Férfíak stresszhelyzetben Ha ki kell mondani: „Szeretlek!” Sok férfi tart a nő intenzív kö­zelségétől. Egy gyertyafényes estétől. Már ennek a bejelentése is úgy hat rájuk, mint valami vészjelzés. Egész nap arra gon­dolnak, miként tudnák elkerülni a megbeszélt meghitt estét, ami a szemükben semmi mást se je­lent, mint valami fenyegetett­séget. Az ilyen alkalmak sok férfi számára pokolian meg- erőltetőek. Természetesen a nő számára szintén, hiszen valami finomat, különlegeset kell készíteni, szépen teríteni, rendbe tenni a frizurát, a körmöket... Nemrégiben egy felmérés során arról faggatták a férfia­kat, mi jelenti a legnagyobb stresszt számukra a kapcsola­tukban. Kiderült, leginkább at­tól tartanak, hogy ki kell mon­daniuk: „Szeretlek”. A férfiak nem szeretnek olyan helyze­tekbe kerülni, amelyekben bi­zonyos viselkedést várnak tő­lük. Sokkal inkább ők maguk akarnak ilyen helyzeteket te­remteni. Ha ők játszhatják az aktív partner szerepét, akkor hódítónak érezhetik magukat. Talán az igazi vonzerő a férfi számára, hogy ő maga irányít­hatja a kapcsolatot. Amikor már közelségre vágyik, akkor ő maga akarja megteremteni azt. Mert érzéseivel sokkal ke­vésbé tud bánni, mint a nők többsége. A nő pedig meghitt­ségre, közelségre áhítozik. Ezt leginkább úgy érheti el, ha a tervezett - és ezért a férfiban fé­lelmet keltő - közelségből egy- egy alkalmat megragadva, im­provizált közelséget teremt. Nem kevés tapintatra van ilyenkor szükség. De ha a „bú­jócska” után sikerül elérniük a meghitt, valóban közeli kapcso­latot, úgy mindkét fél nagy ju­talmat kap: bensőséges össze­tartozást. Ferenczy Europress Alapvető gondokat megoldva „Piacképes” főiskola A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola a kiteljesedéséhez nem a legkedvezőbb időpont­ban, s nem a szükséges elhelye­zési körülmények között ala­kult. Mostanában ugyanis a fel­sőfokú intézmények összevo­nása van napirenden. A Szol­noki Repülőtiszti Főiskolát például már a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyeteméhez csatolták. A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola elhelyezési körülményeiről elég annyit megemlíteni, hogy központi épülete középiskola számára készült. A megyeszékhely közoktatá­sáért, szellemi kisugárzásáért felelősséget érző embereknek minden okuk megvan tehát arra, hogy élénk érdeklődéssel kísérjék, és tőlük telhetőén se­gítsék a főiskola további bol­dogulását. Jártasság a gyakorlatban A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola már megoldotta a kezdeti alapvető gondokat. Ne­vezetesen azt, hogy az intéz­mény két főiskola kihelyezett tagozataiból alakulva összecsi­szolódjon, egyesítse tanterveit, kialakítsa az alapvető képzés­hez szükséges dokumentációt. Mindenkinek kihívást, plusz­munkát jelentett ez, hiszen nem voltak önálló tantervek. Több tanterv alapján, párhuzamosan folyt a képzés. Voltak olyan év­folyamok, melyeket még az előző intézmények iskoláztak be. Mivel a két előző intézmény sok mindenben eltért egymás­tól, 26 új szabályzatot kellett kidolgozni. A felsőfokú képzés fejleszté­sével egy időben kellett ilyen alapvető dolgokat megoldani. Mindenekelőtt a gyakorlati életre való felkészítést helyez­ték előtérbe. Ezért keresték a kapcsolatot a gazdasági szak­emberekkel és a vállalkozók­kal. Az ország legnagyobb kül­kereskedelmi cégét, a Transe- lektrót például arra kérték, hogy szakemberei gyakorlati útmutatókkal lássák el a főis­kola hallgatóit. A Centrum Áruház segítségével hallgatóik - bár „búra alatt” - belekóstol­nak a vállalkozói lehetőségekbe és felelősségbe. A szolnoki főiskola ma már megállja helyét a felsőfokú ok­tatási rendszerben. Bizonyság erre az is, hogy tíz-tizenkétsze- res a túljelentkezés, és hogy végzősei „piacképesek”, nin­csenek elhelyezkedési gond­jaik. Ez számottevő előny a mai világban. És az sem mellékes: magasabb átlagpontszámmal jelentkeztek ide a felvételizők, mint némelyik, jó hírű régi fő­iskolára. Új tanterv készül A továbblépésre sok minden sarkallja a főiskola vezetőit. Társintézményeihez hasonlóan kénytelenek csökkenteni az óraszámot, s ugyanakkor maga­sabb szintű tudást biztosítani, és finanszírozni a képzést. Sze­rintük ezért egyetlen út járható. Az, ha csökkentik a „padban ülő” órák számát, s a többin - oktatói felügyelettel - számító­gépeken stimulált feladatokat oldanak meg a hallgatók. így az életbe kikerülve gyorsabban megtalálják a helyüket. Az e célt szolgáló tanterv most ké­szül. Egyébként a tanterven kívül is igyekeznek növelni a hallga­tók látókörét. Az európai csat­lakozáshoz szükséges tudás­anyag megszerzését szolgálja például az európai kabinetjük, amely időszerű programokat tűz napirendre. Gyümölcsöző kapcsolatok A szolnoki főiskola hosszú távú fennmaradása feltételez egy in­tegrációs kényszert is. Mint ar­ról már nemrég beszámoltunk. először megyén belül, a mező­túri főiskolával próbálnak in­tegrációs kapcsolatot kiépíteni, majd a gödöllői egyetemhez in­tegrálódni. Gyümölcsöző kapcsolatuk egyébként több felsőfokú in­tézménnyel van. A gödöllői egyetem mellett a szombathelyi főiskolával és a keszthelyi egyetemmel. Ezen az egyete­men egyébként az előadókat is osztályozzák. A szolnoki főis­kola tanárai jó jegyeket kaptak ott. A több mint háromezer hall­gatót képző és negyven száza­lékon felüli mértékben önfinan­szírozó szolnoki főiskola szer­vezete rendkívül szerteágazó. Ezért most a belső információ fejlesztésére, teljes mértékű számítógépes tanulmányi nyil­vántartásra térnek át. A jövő „zenéje” Sok minden vár még megol­dásra a főiskolán. Több nagyte­remre volna például szükség. Az alapozó tantárgyak lénye­gében azonosak minden sza­kon, így összevontan, kisebb költséggel lehetne megtartani az előadásokat. Szükség volna egy olyan számítógépes infrastruktúra kialakítására is, ahol szabad­idejükben gyakorolhatnának a hallgatók. Ennek és a főiskolai könyvtár helyéül a volt ÁÉV szálló lepényszárnyát szemel­ték ki. Újabb szakokat is sze­retnének indítani. Mindehhez azonban javítani kellene a fő­iskola elhelyezési körülmé­nyeit. A főiskola jövőjét egy me­nedzsment szemléletű főisko­lai tanács, az egységes szemlé­let és az intézmény szeretete határozza meg. Remélhetően jó hatással lesz a főiskola irá­nyító munkájára, hogy a na­pokban három főigazgató-he­lyettest választanak. Simon Béla Szupergála, immár negyedszer Ma délután 15 órakor és este 19 órakor, mintegy ezer szerencsés ember élő­ben láthatja az énekes mű­faj hazai élmezőnyét. Kállay Bori, Csere László, Szóka Júlia, mind-mind ismert, kitűnő művészek, akik ezt már sokszor bizo­nyították Szolnokon is. Elterjedt a szupergáláról az a tévhit, hogy egy ope­rettkoncert, pedig a zenés műfaj több ágát felvonultat­ják a színpadra lépő művé­szek. Az opera, és az operett, a könnyebb musical egy­aránt megtalálható a mű­sorban. Lovas Károly főszervező mondta azt, hogy a szilvesz­teri hangulathoz nem ille­nek szomorú dalok. Vidám, fülbemászó dallamokra vá­gyik a közönség, s ezt a há­rom és fél órás műsorban Johann Strauss, Liszt Fe­renc, Lehár Ferenc művei, vagy éppen Presser Gábor és Adamis Anna közös szerze­ménye, a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról hi­vatott biztosítani. Kitűnő táncosok, a buda­pesti Tere-fere Táncegyüttes művészei teszik szebbé az összhatást, s a nem marad el a záróképből az igen látvá­nyos tűzijáték sem. Szolnok, a szerelem szigete Kis túlzással azt is mondhatnánk, Kállay Bori több napig ün­nepli az új esztendőt. 1997 első napján az Interoperett gálán láthattuk őt, és hallhattuk a hangját. A világ több televíziója ál­tal közvetített műsornak a kezdetektől állandó vendége, mint ahogy már nem először lép így január elején a szolnoki Szigli­geti Színház közönsége elé a népszerű művésznő.- Az emberben akari’a-aka- ratlanul is felmerül, vajon mennyire lehet fontos egy rangos esemény után pár nappal itt Szolnokon fellépni. Az ön rangsorában hol talál­ható a mai esemény?- Mindenféle gála fontos, «Hóvá. megjhívfek.g sen az Interoperett kiemelt fon­tosságú program, hiszen szerte a világban közvetítik. Ám rög­tön utána következik a szol­noki, és ezt nem csak az idő­rend miatt mondom. A kollé­gák mind remek művészek, akik biztosítják majd a kitűnő színvonalat, és a közönség is műértő.- Erez-e különbséget egy fővárosi és egy vidéki fellépés között?- Nyilvánvaló, hogy a lehe­tőségek Budapesten mások, mint egy kisváros­ban. Én szakmai éle­tem java részét vi­déken töltöttem el, ám szerencsére ezt nem éreztem hát­ránynak. Miskolc és Debrecen messze van Budapesttől, én mégis ezekben a vá­rosokban lettem is­mert. A vidéki fellé­pések egyébként semmivel nem má­sok, mint bármelyik pesti színházban, én ugyanazt teszem mindenütt.- Volt-e valaha valamilyen kapcso­lata Szolnokkal és a színházzal?- Ez érdekes, mint énekes és színész, a gála előtt tulajdonképpen nem is jártam itt. Ám férjemmel, Vit- ray Tamással kapcsolatunk kezdetén mindig itt találkoz­tunk. Én jöttem Debrecenből, ő Pestről, megittunk egy ká­* vét,'.sétáltunk a Tisza partján, ’ s aztán ritenftifik ‘mindketten vissza a munkánkhoz. Tulaj­donképpen ehhez a városhoz köthető a mi szerelmünk és házasságunk.-Az emberek mindig vár­nak valami mást az új eszten­dőtől. Van-e Önnek ilyen kí­vánsága, esetleg fogadalma?- Sosincs fogadalmam, bár az elhatározások nálam is meg­vannak. Most a kislányomért Fonyó Barbaráért szorítok, aki színésznő, és operaénekes­nek készül. Neki kívánom, hogy 1997 az ő éve legyen. Kertész Zsuzsa és az orosz divatbemutató Kötelező a jó szereplés Szilfai Mártának, a Magyar Állami Operaház művészé­nek nem kell bemutatni a szolnoki színházat, nem elő­ször jár itt, bár ehhez elmon­dása szerint tennie is kell. Például emlékezeteset alakí­tani az újévi gálán, ami eddig már nem egyszer sikerült is.- Hála az égnek, sokszor vol­tam már Szolnokon ebben a gyönyörű színházban - kezdte az énekesnő - ami nagy meg­tiszteltetés számomra. Itt iga­zán műértő a közönség. Ráadá­sul azért is jelent sokat a meg­hívás, mert eszerint elégedettek voltak velem a szervezők. A Szigligeti Színház színpa­dán Strauss Denevér című ope­rettjéből ad elő egy részletet. Amikor terveiről kérdeztem, így válaszolt:- Csak általánosságban be­szélhetek a terveimről, hiszen újévi fogadalmat nem szoktam tenni, számomra a munka sze­retete állandó, midig ugyan­olyan lelkesedéssel dolgozom. Közhelynek hangzik, de szeret­nék új és jó szerepeket kapni, amiben benne foglaltatik a jövő évi szolnoki gála is. Mosolyt fakaszt az arcokra Kertész Zsuzsát aligha kell bemutatni, nemcsak a televízióban láthatjuk már régóta a bemondónőt, hanem előszeretettel hív­ják gálaműsorok konferansziéjának is. Szolnokra szintén régi ismerősként jön, visszatérő vendége a Szigligeti Színház újévi gálájának.- Mit jelent Önnek Szolno­kon a közönség elé lépni, immáron sokadszor?- Szolnok...Tisza­part...hulló levelek, nap­arany, jeges eső... szín­ház...számomra kedves művészek...Lovas Kar­csi...siker. Mindezt jelenti számomra egy-egy felké­rés. Volt, amikor divatbe­mutatót tartottam oroszul, volt, hogy könnyűzenei sztárparádé levezetésére kértek föl, de legkedve­sebb emlékeim a gálamű­sorokhoz kötődnek. Min­dig szeretetteljes az invitá­lás, s én valóban hazajö­vök ide. A múlt évi szüle­tésnapi megemlékezés pe­dig kiváltképp jólesett. A grillázskosárka, s a cukor­vörös rózsák mindennél emlékezetesebbek marad­nak.- A műsor sikere mennyiben függ a konferansziétól, jelen esetben Öntől?- Egy műsor háziasszonyá­nak ugyanakkora a felelőssége, mint minden háziasszonynak, aki vendégeket vár és áraszt el mindenféle finomsággal. Tö­rődni kell mindenekelőtt a kö­zönséggel. Az első mosolyukat kicsalni a legnehezebb. Ha si­került, már biztosítva van a jó hangulat. A művészek érzéke­nyek, nagyon jól akarnak sze­repelni. Egy-egy kedves mon­dat megnyugtatja, kedvre deríti őket. A színház műszaki gárdá­jának is jár néhány jó szó, hisz mindig érezniük kell, hogy nél­külük mit sem érnénk, leg­alábbis nem lennénk olyan eredményesek, mint együtt.-Ennyi „kötelező" feladat mellett mennyire jelenhet meg a személyiség a műsorvezetés­ben?- Nagyon. A háziasz- szony példánál maradva: hiába a lazac, a vaníliak­rém, a kacsapecsenye, ha mind egymásra hajigálva, szép teríték, virágdísz, jó szó nélkül kerül az asz­talra. így van ez a műsor­vezetéssel is.- Okoz-e nehézséget az átállás a televíziós műfaj­ról az „ élőre ” ?- A színpadi szereplés­nek ugyanúgy megvannak a maga fortélyai, mint a tévébelinek. A visszajelzé­sek érkeznek más és más időben. A színházi közön­ség reagálását azonnal érezni lehet, ám a televízió előtt ülők csak utólag tud­ják eljuttatni a véleményü­ket. De az olyankor el­hangzó korholó vagy di­csérő megjegyzésekből a kö­vetkező alkalommal már élni lehet. Adni, mondani, hangula­tot kelteni, mosolyt fakasztani, gondolatokat ébreszteni- igen, ez a mi feladatunk, akármi is légyen a helyszín. Minden­esetre nagyon várom már a ta­lálkozást „élőben, egyenesben, azonnal!”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents