Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-22 / 18. szám
>97. január 22., szerda Körkép 9. oldal ídagógusok 13. havi fizetése Volt, ahol már kifizették, öbb helyen a napokban fizetik Kamarakoncert Szolnokon Az Amadinda együttes nagy sikert aratott Hétfőn este a kamarakoncertbérletsorozat keretében hangversenyt adott az Amadinda ütőegyüttes. A négytagú kamaracsoport első szolnoki koncertje számos érdeklődőt vonzott a megyeháza dísztermébe. Az Amadinda az első magyar professzionista ütőegyüttesként 1984-ben alakult; alapítója - és egyben művészeti vezetője Rácz Zoltán, tagjai: Bojtos Károly, Holló Aurél és Váczi Zoltán. Az együttes egy egzotikus ütőhangszer nevét vette fel; repertoárján - ahogyan erről a koncert közönsége is meggyőződhetett - távol-keleti és afrikai tradicionális zenék mellett átiratok és eredeti kompozíciók szerepelnek. Az Amadinda megalakulása óta elkötelezett híve a kortárs zenének; feladatának érzi annak művészi szintű tolmácsolását - nem véletlen tehát, hogy számos rangos nemzetközi verseny gypztese. Az együttes küldetésének tekinti a kortárs zene és a közönség között tátongó szakadék áthidalását. A koncert nyitányaként az Amadinda „házi” zeneszerzője: Holló Aurél mutatkozott be két átirattal; a darabok közül (Orlando Gibons és Maurice Ravel kompozíciói) mindenképpen a másodikhoz nyúlt szerencsésebb kézzel. Az együttes műsorán eredeti művek is szerepeltek; elsőként ugyancsak Holló Aurél kitűnő darabja, a Zen Gardens - később pedig egy ízig-vérig huszadik századi kompozíció: Luka Ligeti Pettern Transformation című darabja képviselte az ezerarcú kortárs zenét. Nem is igazi ütőskoncert az, melynek műsorán valamilyen formában a jazz nem szerepel. Ezúttal három nagyszerűen hangszerelt standard képviselte ezt a szintén jellegzetesen XX. századi zenét. A hangverseny nem véletlenül kapta a „Zenekultúrák találkozása” címet: pazar tradicionális zenék hangzottak el eredeti hangszereken - egyebek között az együttes „névadóján”: az amadindán - Báli szigetéről, Ugandából, Zimbabwéből és Tahitibői. Nehéz dolog szavakkal visszaadni e remekbe sikerült hangverseny hangulatát. A siker kovácsai: a négy kitűnő, sokoldalú, boszorkányos technikájú muzsikus - köztük a rátermett műsorvezető, Rácz Zoltán - sziporkázóan szellemes ötletekkel fűszerezték műsorukat, mértékkel, jó ízléssel élve a látvány eszközével is. A hallottakat vastapssal jutalmazó, a helyéről mozdulni nem akaró közönségtől az Amadinda együttes különleges ráadással (John Cage művével) vett búcsút. Szathmáry Judit Alulfizetett ügyeletekben dolgoznak :olnok általános és középisko- nak egy részében már hozzájutok 13. havi fizetésükhöz a pe- gógusok. így az Eötvös Altalá- is Iskolában január 17-én, a rnstantinban 16-án fizették ki illetményt. Ez utóbbiban el- ondták: a 13. havi pénzzel az ipbér jellegű pótlékok nem jár- k együtt (mint például az osz- yfőnöki pótlék), éppen ezért vés volt a kifizetett összeg, ás iskolákban a napokban - gnap vagy éppen ma - fizették- :etik ki a 13. havi béreket (mint Fiumei Úti vagy a Kassai Úti Italános Iskolában). A Tisza- rti Gimnázium és Egészségei Szakközépiskolában szintén lapokban vehetik kézhez a dol- izók a pénzüket, mivel a TA- ISZ-tól most kapták meg az il- tményt tartalmazó számítógé- :s flopyt. Itt felhívták a figyel- ünket, hogy a 13. havi fizetés ávatalos” neve 13. havi illet- ény, ami egyben azt is jelenti, így mindez nem jutalom, nem :egy” a kifizetése, hanem meg- et minden pedagógust. A Varga atalin Gimnáziumban ma fize- c ki az illetményt, mivel oda is gnapelőtt érkezett a flopy a \KISZ-tól. A fizetésüket a pe- igógusok itt bankkártyára kap- k, ám jelen esetben helyben, az kólában fizetik ki a pénzt. Mint egtudtuk, a csúsztatásnak - és im csúszásnak - az az oka, >gy így - az adórendszer meg- iltozása miatt - jobban járnak a idagógusok. Ugyanis a régi és rendszer szerint ezres nagyság- ndi különbségek is vannak a kivetett összegben, természetesen : új adórendszer javára. Karcagon január 15-e előtt fizették a közalkalmazottaknak . a köztisztviselőknek a 13. havi vetést - tudtuk meg Nagyné ászló Erzsébet gazdálkodási ixlavezetőtől. A kórház, a házi- •vosi intézmény, valamint a lúlt év szeptemberében a Nép- •léti Minisztérium meghirde- tt egy pályázatot. A sikeres ílyamunkák között szerepelt 'bbek között a szolnoki Hu- ián Szolgáltató Központ be- iványa is. A Szociális Programok íróijához benyújtott pályázatuk me: „Komplex segítő prog- iin a munkanélküliségből lódó problémák kezelésére. A lírás értelmében 1997 első ne- yedévében e programnak telsülnie kell. Amint arról Lakatos Fe- :ncné, a HSZK-n belül mű- ödő családsegítő szolgálat ve- jtője tájékoztatott, a HSZK e rogramjával célul tűzi ki a mnkához jutás belső feltételeiek megteremtését, illetve a tunkanélküliségből adódó vociális, mentálhigiénés prob- mák megelőzését és kezeiéit. És hogy milyen eszközökkel )g ez megvalósulni?- Szaktanácsadói szolgálat íűködtetése munkanélküliekek - ezen belül pályaválasz- isi, munkavállalási, munkaközintézmények és iskolák esetében 1950-en kapták meg ezt a juttatást. Kisújszálláson van. aki az elmúlt héten megkapta, de a legtöbben a héten kapják meg a pénzt, de mint Bartus Mihályné pénzügyi osztályvezetőtől megtudtuk, ennek nem pénzhiány volt az oka, csak az, hogy a számfejtési programot késve kapták meg. Ugyanez a helyzet Kunmadarason is, ahol hétfőre várta dr. Nagy Mihályné pénzügyi csoportvezető a számfejtési program érkezést. A 13. havi bér pénzügyi fedezete mind a 204 köztisztviselő és közalkalmazott esetében a rendelkezésére áll a hivatalnak, így a számfejtés után nem lesz akadálya a kifizetésnek. Tiszafüreden az önkormányzat a január havi bérkifizetés során rendezte a pedagógusok 13. havi járandóságát is. A Tiszazugban a megkérdezett intézmények mindegyikében kifizették már a tizenharmadik havi fizetést. Jászberény oktatási intézményeiben ma fizetik ki a 13. havi béreket. A megyei TÁKISZ-tól hétfőn érkeztek meg a számító- gépes lemezek, amelyekre már az idei adószámításnak megfelelően kerültek a kifizetendő pedagógusbérek. Jászapáti általános iskoláiban már tavaly december elején örülhettek a pedagógusok a 13. havi fizetésnek, míg a város megyei fenntartású két középiskolájában néhány héttel később, e hónap elején vehették kézbe soron kívüli járandóságukat a tanárok. Jászfényszarun ugyancsak december elején megtörtént a kifizetés. A jászárokszállási pedagógusok 13. havi bérét a múlt héten fizették ki. jogi, pszichológiai és szociális szaktanácsadás.- Csoportok összehívása állástalanok számára. Ide olyan emberek jelentkezését várják, akik a munkanélküliségből adódó problémáik megoldásához segítséget kérnek, továbbá álláskeresési technikákat, ezzel kapcsolatos információkat szeretnének kapni. Az intézmény 1997-ben is folytatni kívánja a jövedelem- pótló támogatásban részesülők foglalkoztatását. Számukra is indítanak csoportokat. Bíznak abban, hogy a hat hónapos foglalkoztatás leteltével klienseik könnyebben juthatnak álláshoz. Annak tudatában, hogy legrosszabb esetben továbbra is jogosulttá válnak a munkanélküliek jövedelempótló támogatására. 1997-ben is készséggel áll az intézmény azon ügyfelei rendelkezésére, akiknek a munka- nélküliségből eredően szociális, mentális, pszichés problémáik adódnak - tette hozzá a szolgálatvezető. Földes Barnabás A Hetényi Géza kórházzal már sikerült megállapodni, a megye többi egészségügyi intézményével még most egyeztetnek. így lehet jellemezni a helyzetet;'arrrr az egészségügyi -doh gozók ügyeleti alulfizetését ilféti.'"‘. •'**>* * Az egész országban évek óta1 kevesebbet fizetnek a törvényesen megállapítottnál az ügyeleti szolgálat résztvevőinek. A Magyar Orvosi Kamara megyei szervezete megegyezett a Hetényi kórházzal, és az idén már emeltek az ügyeleti pénzen, a törvénynek megfelelően, ami körülbelül 90 százalékos növekedést jelentett. Korábban egy 15-18 éve dolgozó, legalább egy szakvizsgával rendelkező orvos tizenhat órás ügyeletért bruttó 2925 forintot kapott, most 4144 forintot. A Hetényihez hasonlóan a megye más kórházaival a Magyar Orvosi Kamara területi szervei egyeztetnek. Lehetőség van három évre visszamenőleg is kérni az alulfizetettségből adódó díjhátralékot, ami országosan 20-25 milliárd forintot jelent. Többek között az ügyeleti díjak témája volt az egyik napirendi pont a MOK megyei szervezete napokban tartott küldöttközgyűlésén. Tiszaburán A gyerekek 80 százaléka roma Tiszaburán az Általános Művelődési Központ önálló gazdálkodási jogkört kapott, mivel tavaly megszűnt az ottani gamesz. Négy intézmény: az általános iskolá, a könyvtár, a művelődési ház és az óvoda tartozik hozzá. Hogy ebben az új rendszerben a költségvetésük miképpen alakul, azt még nem tudják pontosan, hiszen időközben alaposan emelkedtek egyes szolgáltatások vagy az energiahordozók árai. Az általános iskolánál maradva: háromszázötvennégy diák koptatja a padokat, az óvodába száztizenkilencen járnak, és összességében elmondható: a gyerekek nyolcvan százaléka roma. Ebben a tanévben harminchat nyolcadikos végez, de mivel a nagyobb lányok között kismamák is akadnak, lesznek olyan magántanulók, akik a tanév végén vizsgáznak. A végzősök szakmunkásképzőkbe, szak- középiskolákba, speciális szakiskolákba iparkodnak, kevesen próbálkoznak gimnáziummal. Különösen Török- szentmiklós, Kunhegyes, Ti- szaföldvár, Karcag, Szolnok középfokú intézményei népszerűek a tiszaburai diákok között. Gondolnak azokra is, akik befejezték a nyolcadikat, de valami miatt otthon maradtak. Nekik a művelődési házban szakmákat adó tanfolyamokat szerveznek, amelyekre egyenként általában tizenöt-húsz burai fiatal jár. Jelenleg ezüstkalászos, bútorkészítő és varrótanfolyamok vannak. D. Sz. M. Szobrot állítanak Petőfinek Költőn Nemes kezdeményezést indított el az új évben a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete. A legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor szobrát kívánják felállítani az erdélyi Költőn. Az elhatározáshoz az indítékot az adta, hogy az idén lesz 150 esztendeje, hogy Petőfi házasságot kötött Szendrei Júliával. Az ugyancsak erdélyi Erdődön 1847. szeptember 8-án mondották ki a boldogító igent, majd a kohói Teleki-kastélyban töltötték rövid, de boldog napjaikat, nászutukat. A kezdeményező szolnoki nyugdíjas-egyesület felhívással fordult az ország valamennyi nyugdíjasához, hogy legalább tíz forint hozzájárulással támogassák az akciót. Célszerű lenne, ha a szerény, de hasznos pénzösszeget szervezetenként, településenként csoportosan szednék össze, gyűjtenék be. A sok kicsi sokra megy elv alapján a pénz fogadására bankszámlát nyitottak az OTP-nél. A befizetett összegből az őszi évfordulóra szeretnék a köztéri szobrot felállítani, amelynek elkészítésére neves szobrászművészt kérnek majd fel. Félnek a jánoshidai özvegyasszonyok „Miért nem erősebb a törvény?” (Folytatás az 1. oldalról) a rendőrök. A második napon már a beismerő vallomás birtokában szervezték a sajtótájékoztatót.- Tudták, hol kell azt keresni! - állítja a mindent halló, mindent látó „falut járó asszony”, nem rejtve véka alá a gyanúsított fiatalember családja iráni tanúsított érzelmeit sem. - Kegyetlen egy család az! Van köztük egy kislány, gyerek még, de a történtek után, valamelyik nap azt mondja nekem: „Nem döglöttetek még meg mindnyájan?” Hát milyen emberek ezek, kérem? János, akit most elvittek a rendőrök, még harmincéves sincs, és majd egy évtizedet töltött börtönben. A lopásért, garázdaságért, rablásért már többször is elítélt férfi erőszakos jellemével nem áll egyedül a famíliában. Testvérei közül többen is megismerték már a rácsokon túli életet. A helybeliek között komoly kutatást kellene végezni, hogy olyan polgárra találjon az ember, aki valami jót is tud mondani rájuk. A gyilkosság után két napra János apját is elragadta a halál.- Nem engedték be a házba, kinn aludt az ólban, részegen. Még egy vödör vizet is rálocs- csantottak, hogy biztosan megfagyjon - terjeng szájról szájra okkal vagy ok nélkül a szóbeszéd.- Félünk tőlük! - mondják az özvegyasszonyok. - Most már gyilkosság is történt, nem igaz, hogy nem lehet tenni semmit sem ellenük. Miért nem erősebb a törvény? A település tavaly október óta van rendőr nélkül. Aki volt, úgy látta, könnyebben boldogul az egyenruha nélkül. Mi tagadás, a munkáért járó bér önmagában valóban nem jelenthet nagy vonzerőt.- A körzeti megbízotti állást meghirdettük - mondja a falut és a benne élőket tövéről hegyére ismerő Molnár Istvánná jegyző. - Az önkormányzat a lehető legtöbbet kíván segíteni. Felajánlottunk egy, a főutcán lévő kétszobás, összkomfortos házat annak a rendőrnek, aki vállalná ezt a feladatot. Ezért nem kellene fizetni, sőt, még a téli tüzelőt is biztosítottuk volna. De hát ez idáig nem akadt jelentkező. A helyzet pedig csak romlik. Ahogy nőnek a megélhetési gondok, úgy jelentenek egyre nagyobb veszélyt a bűnre hajlamos emberek. A többség, merthogy Já- noshida 2700 lelkének zöme tisztességes, becsületes ember, inkább spórol, ahogy tudja, úgy segíti egymást. Az özvegyasszonyok pedig már számolnak a veszéllyel: január tizenegyedike óta nem felejtik el bezárni az ajtajukat. Horváth Győző Sikerrel pályáztak Korszerű számítógépes laborral bővült nemrégen a martfűi Szakképző Iskola és Gimnázium. így az ötödéves diákok a legkorszerűbb technikát használhatják a cipőtervezésben. fotó: m. j. Ajándékok Kuncsorbára Kuncsorbán jelenleg nyolc- száztizenketten élnek, és kevés kivétellel talán minden család kapott ajándékcsomagot ézek- ben a januári nemszeretem napokban. Először ötvenet adott a Vöröskereszt megyei elnöksége a nagycsaládosoknak, egyedülállóknak, rászorulóknak. Ezt a mennyiséget a községi önkormányzat további százhetvennel kiegészítette, így összesen kétszázhúszan vehettek át ajándékot. Egy-egy csomag cukrot, lisztet, rizst, száraztésztát, konzerveket, teát, sárgaborsót, mintegy tízféle élelmiszert tartalmaz, ezer forint értékben. az Ön megtakarít ása, * amennyiben efőfizet az Új Néplapra: 1 hónapra 152 Ft *Az eladási árhoz viszonyítva. BELFÖLDRE Bérmentesítés nélkül feladható, az esedékes díjakat a címzett fizeti. "Néplap SZOLNOK Kossuth tér 1. Pf: 105. 5001