Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1997. január 22., szerda A kis ügyfél nem ügyfél? Ha abba a szerencsés helyzetbe kerülünk, hogy van némi kis megtakarított pénzünk, nyomban keresünk egy kamatokban gazdag befektetési lehetőséget. Ha a választás egy bankra esik, nemcsak az ígért hasznot érdemes számba venni, hanem azt is, hogy ha baj van, milyen bánásmódra számíthatunk. Turizmus ’97. Az Orszá­gos Idegenforgalmi Munka­adói Szövetség (OIMSZ) idén márciusban rendezi meg a Turizmus ’97 című konferenciáját Budapesten. A munkaadók és a vállalko­zók bevonásával szervezett összejövetelen az időszerű kérdéseket vitatják meg. Negatív rekord. Miköz­ben újabb árfolyamrekordok születtek kedden a Buda­pesti Értéktőzsde részvény- piacán, a kárpótlási jegyek ára több mint 20 százalékkal zuhant. Ezért a tőzsde- szabályzat értelmében a je­gyekkel való kereskedést felfüggesztették. Az utolsó üzlet 420 forinton született a kárpótlási jegyre, 210 forin­tot zuhant hétfő óta. Importbőség. A kereske­dők az idén az első félévben átlagosan 10 százalékkal több fogyasztási cikket im­portálhatnak, mint a múlt év azonos időszakában. Ez el­sősorban annak köszönhető, hogy az idén több szabad­kereskedelmi egyezmény is hatályba lép - hangzott el az Országos Kereskedelmi Szövetség keddi tanácsko­zásán, ahol a minisztérium illetékesei adtak tájékozta­tást az ez évi kilátásokról. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 279,47 Görög drachma (100) 66,39 Német márka 103,30 Olasz líra (1000) 106,48 Osztrák schilling 14,69 Spanyol peseta (100) 123,69 USA-dollár 167,59 Dr. Bauer András egyetemi do­cens szerint nálunk a pénzügyi marketing fejlődése fordítottja a nyugat-európai gyakorlatnak. A kereskedelmi bankokban tíz évvel ezelőtt még nem volt elég szakember. Talán ez is az oka annak, hogy az ügyfelekkel való kapcsolatuk kialakításában átugrottak néhány lépcsőt. Az induló bankok forrásaik megtalálásához rengeteget köl­töttek reklámra, mecenatúrára, szponzorálásra. Az eredmé­nyek tükrében azonban el­mondhatjuk: az ismertségért folytatott kampány nem sokat segített abban, hogy a bankok el tudják adni termékeiket. Meggondolatlanság volt elő­állni olyan portékával, amely­nek kelendőségéről előbb nem bizonyosodtak meg. A fogyasz­tóorientált szemléletmód azért A négy ország - miután Ma­gyarországgal folytatott tárgya­lásai eredménytelennek bizo­nyultak - hivatalosan kérel­mezni fogja, hogy a WTO konf­liktusokat megoldó testületé ál­lítson fel bizottságot a panasz kivizsgálása végett. A panaszosok szerint a ma­gyar exporttámogatás megha­ladja az 1994-ben befejeződött is lesz egyre fontosabb, mert a pénzpiacon megjelentek azok a biztosítótársaságok, részvény- kibocsátók, nyugdíjpénztárak, amelyek szintén a lakossági megtakarításokra pályáznak. Márpedig a polgár csak oda vi­szi a pénzét, ahol kellő bizalmat ébresztenek benne. Bauer András úgy gondolja, hogy 1990-ben a bankok abban az illúzióban ringatták magu­kat, hogy a polgárok megtakarí­tásaikkal mindenképpen hozzá­juk fognak fordulni. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a feketegazdaság mérete miatt a pénzek tetemes része meg sem fordul a pénzügyi szférában. Bár az illegális gazdaság mé­rete nem csökkent, az ügyfelek száma szaporodott. Például úgy, hogy a közelmúltban ha­tályba lépett szabály szerint a uruguayi kereskedelmi tárgya­lási fordulón vállalt mértéket. Azt tervezi továbbá, hogy a ko­rábban bejelentett 16-ról 300-ra bővíti a támogatott termékek számát, s ezek között olyanok szerepelnek, mint a gabona, a hús, a tejtermékek, a gyümölcs és a zöldségek. Fischer hozzá­tette: egy ország vagy tagja a WTO-nak és megtartja a szabá­közalkalmazottaknak folyó­számlával kell rendelkezniük, mert munkáltatójuk nem fizet­het többé pénztárból. Ez né­hány százezerrel növelte az ügyfelek számát. Igaz ugyan, hogy velük egyénileg nem fog­lalkoznak majd a bankok, de mint csoport számára kidol­gozhatnának különböző aján­latokat. Létezik egy olyan vállalko­zói réteg, amelyik sem a lakos­sági, sem pedig a nagyvállalati csoporthoz nem sorolható. A középvállalkozói réteg kiszol­gálása gyenge pontja a mai banki gyakorlatnak. Bár szá­muk jelentős, mégsem tekintik őket igazi ügyfeleknek. Igé­nyeik azonban komolyak. Va­lószínűleg érdemes volna szá­mukra is kidolgozni egy vagy több szolgáltatáscsomagot. Az átlag magyar gyakran csalódik, s könnyen megválik bankjától. A márkahűség eléré­séért tehát még sokat kell ten­niük a pénzintézeteknek. Bozsó Bea lyokat, vagy nem tagja a szer­vezetnek. Ha a WTO megállapítja a szabálysértést, akkor felszólítja az érintett országot, hogy ész­szerű időn belül hozza helyre a hibát. Ha nem teszi, akkor al­kalmazni lehet ellene a WTO által jóváhagyott átmeneti meg­torlást, vagy kártérítésre lehet kötelezni. A WTO konfliktus- megoldó eljárása rendesen 7-10 hónapig tart, utána pedig fellebbezés következhet, amely további három hónappal el­nyújthatja az eljárást. Bepanaszolják hazánkat a Kereskedelmi Világszervezetnél Túl sok a magyar exporttámogatás Az USA, Ausztrália, Argentína és Uj-Zéland szerdán közös panaszt nyújt be Magyarország ellen a Kereskedelmi Világ- szervezetnél (WTO) a mezőgazdasági export támogatása miatt - közölte tegnap Tim Fischer ausztrál kereskedelmi miniszter. Nem kell tartani a közös elherdálásától Ingyenes vagyonátadás A térítésmentes állami- vagyon-juttatás a szövetke­zetek részére nem alkot­mányellenes, hiszen ez a je­lenleg hatályos jogszabá­lyokban sem ismeretlen fo­galom. Ezt Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szö­vetségének társelnöke jelen­tette ki kedden - annak kap­csán, hogy a köztársasági el­nök meggondolásra vissza­küldte a parlamentnek a pri­vatizációs törvény módosítá­sát. Jakab a továbbiakban el­mondta: a szövetkezetek számára kezelésbe adandó ál­lami vagyon oszthatatlan szö­vetkezeti tulajdonná válik, abból senki egy fillért el nem vehet. A vagyon elherdálása miatti aggodalmakat felesle­gesnek tartja. A szövetség szerint a tör­vény módosítása a szövetke­zés gondolatát, a mezőgazda- sági termelők érdekeit szol­gálja. A fejlett országokban általánosan elfogadott a szö­vetkezetek támogatása. En­nek nálunk is egyre fonto­sabbá kell válnia, hiszen a nyugat-európai parasztság - amellyel hamarosan ver­senyre kell kelnünk - rendkí­vül jól szervezett. U. G. Szabályozott lesz a piac Készül a cukorrendtartás Kedvező helyzetben van a hazai cukorágazat és figye­lemre méltó eredményeket értünk el az EU-konform cukorrendtartás-tervezet kidolgozásában is - nyilat­kozta lapunknak Kovács András, a Cukor Termék- tanács elnökhelyettese a Budapesten rendezett két­napos konferencia után. Mint elmondta, a hazai cukor­ipar szép eredménnyel zárta az elmúlt évet. A 111 ezer hektáron termelt cukorrépa termésátlaga jóval megha­ladta a korábbi évek átlagát, a gazdálkodók hektáronként 42 tonna répát takaríthattak be. A répa átlagos cukortartalma 15,3 százalék volt. A meg­termelt alapanyagból a gyárak mintegy 570 ezer tonna cuk­rot állítottak elő, amelyből csaknem 100 ezer tonnát ex­portáltak. Jól halad az Európai Unió­nak megfelelő cukorszabá­lyozás kidolgozása is. A cu­korrendtartás tervezete már egy évvel korábban elkészült, de csak idén, január 13-án si­került a feldolgozóknak a répatermelőkkel is meg­egyezniük a többi között a termelési kvóták elosztásáról, a garantált árak, az irányárak kialakításáról, a túltermelés levezetéséről, a piaci egyen­súly megtartásának módjairól és a belföldi piac védelméről. A szabályozási rendszer bevezetésével egy időben más törvényeket is módosítani kell majd. A cukorrendtartás be­vezetésére várhatóan októ­berben kerülhet sor. (-ri -gi) Előfelvételi - először Tapasztalatok a Tiszaparti Gimnáziumból Az elmúlt években, amióta a törvény ezt lehetővé teszi, egyre több középiskola él az előfelvételik lehetőségével. A szolnoki Tiszaparti Gimnázium tavaly novemberben elő­ször tartott előfelvételit, magyarból és matematikából. Kovácsáé Doroszlai Agnes igazgatóhelyettessel arról beszél­gettem, miért döntött úgy az iskola, hogy éppen most vezeti be az előfelvételiket, s milyen tapasztalatokat szereztek. Be­szélgetésünknek az adott időszerűséget, hogy mostanában jár le a jelentkezési lapok visszaküldésének ideje.- Az alacsonyabb létszámú korosztályok elérték a közép­iskolát. Ez azt jelenti, hogy kevesebb a jelentkező. Nem il­logikus ilyen helyzetben elő­felvételi vizsgával „ riasz­tani” az általános iskolás di­ákokat? S nekik nem volna jobb egyszerűen jelentkezni tavasszal a középiskolába a sok izgalommal járó vizsga helyett?- Valóban folyik bizonyos harc az iskolák között a gye­rekekért, s ennek része az elő­felvételi is. Aki ugyanis egy iskolában jelentkezett előfel­vételire, és megfelelt, az már nagy valószínűséggel oda is fog jelentkezni, bár egy gye­rek több helyen is felvételiz­het, s ha több helyre is fölvet­ték, csak azután dönti el, hova mpgy. így az iskolák va­lamelyest már magukhoz köthetnek jó képességű gye­rekeket, de a tanulóknak is megnyugtató, ha tudják már a 8. év elején, hogy egy közép­iskolába fölvételt nyertek.- A Tiszaparti Gimnázi­umban eddig nem volt elő­felvételi. A tanév elején mi­ért döntöttek úgy, hogy most mégis tartanak?- A beiskolázással soha­sem volt gondunk, most sincs, azonban tény, hogy több jó képességű gyerek, aki esetleg hozzánk jött volna, elment olyan közép­iskolákba, ahol előfelvételit tartottak. Biztosra akartak menni, de azért is, mert meg akarták mérni a tudásukat. Nem akarunk elveszíteni egyetlen jó képességű gye­reket sem, ezért tartottunk mi is előfelvételit.- A szavaiból úgy érzem, nincs teljesen meggyőződve az előfelvételi hasznáról.- Vannak előnyei, de hát­rányai is. Hátránya például, hogy az általános iskolában kissé egyoldalúan vizsga­centrikussá válhat a képzés, ami bizonyos fokig érthető is, hiszen sikert akarnak el­érni, mégsem helyeselhető egyértelműen. Már tartanak költséges felvételi tanfolya­mokat az általános iskolá­soknak. Túl korai ez még. Ha így haladunk, lassan az óvodába is csak felvételi vizsgával lehet bekerülni.- Milyen eredmények szü­lettek a novemberi előfeIvé- tel in, s látható-e már, hogy segítette a beiskolázást?- November 23-án 352 ta­nuló jelent meg az előfelvé- telin. A jövendő első osztá­lyok létszámának felét már betöltöttük. Ám, mivel töb­ben biztosan fölvételiztek más iskolákban is, valószí­nűleg kevesebben maradnak nálunk, mint ahányan ma­radhatnának az előfelvételi- sek közül. Hozzánk február 15-ig lehet beküldeni a je­lentkezési lapokat, azoknak is, akik előfelvételit tettek, s azoknak is, akik vizsga nél­kül akarnak beiratkozni. Végleges eredményekről csak azután számolhatunk be.- Vannak-e már, akik je­lezték, hogy biztosan idejön­nek?- Leendő első osztálya­inkban nyolc és tizenhét kö­zött van azok száma, akik föltehetőleg eldöntötték, hogy minket választanak. Ők már elküldték a jelentkezési lapjukat. B. A. Heves megyei termelési központtal termelőket keresünk étkezési napraforgó-termesztésre (nem hagyományos fajták, ipari napraforgóhoz hasonló technológia). Információ: Csőm Pál, tel.: 56/361-716 Hungaro-Sol Kft. 2890 Tata, Gesztenye fasor 41. Tel.: 34/383-854 __________________________________________________________________♦123709/111-__________________________________________________________________ LEHANGOLT AZ AREMELESEK MIATT? NE BÁNKÓDJON! NÁLUNK MÉG TAVALYI, AKCIÓS ÁRON VÁSÁROLHAT! TÉRJEN BE HOZZÁNK ÉS MÉG RÉGI ÁRON VÁSÁROLHAT! - Amíg a készlet tart! ­A Csősz Tóth Kft. lakásfelszerelési üzletei: SZEKRÉNYSOR ■61":6i7'R" 36.970 Ft ELEMENKÉNT: Akasztós szekrény: 12.900 R/ 8.940 Ft Kisajtós szekrény: 5.734/t 3.440 Ft Polcos szekrény: 4.^23 Ft 2.660 Ft Sarokszekrény: 3.550 Ft 2.130 Ft Komód: /í0.000 Ft 6.000 Ft FESULKODO ASZTAL fehér színben "47'i66Q'"R"' 10.590 Ft VIRÁGTARTÓ 3-as o. t05 Ft 3.663 Ft 4*eS 8.357 Ft 5.017 Ft TELEFONASZTAL -fW™ ..... EJJELISZEKRENY f ehér színben __A fehér és tÖlgy színben TV-VIUcUTAKTU 5.050 Ft 2.200 Ft 54»44.'?;?£lappal 3.030 Ft 3.724 Ft SZOLNOK TÖRÖKSZENTMIKLÓS JÁSZBERÉNY Nyitva: H.-P.8-17 a volt sütőipar, most SEPSIKER-udvarban, a Taurina-Agrár Kft. szervizüzeménél, Bercsényi út 16. Rákóczi út 50. 1:56/414-327/16,414-328/16 Óballai út T.: 56/390-082, 60/387-006 T.: 57/411-581 Sz. 8-12 300 nyeremény közül nyerhet áprilisban, ha 1997-ben folyamatosan előfizetője lapunknak! fülap ^ I Ei.CIfizbtO

Next

/
Thumbnails
Contents