Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-18 / 15. szám
1997. január 18., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Túri manna Nem egyszer szóvá tettem már, hogy napjainkban mintha kiveszni látszanék az önzetlen segítség, főleg a jobb módúak (értem közöttük a tehetősebb vállalkozókat, jól menő cégek vezetőit) részéről a szegényebbek, a lét peremére sodródottak irányában. Éppen ezért jelent üdítő és szívmelengető kivételt Mezőtúr esete. A nagykunsági településre, szülővárosára ugyanis (nem csak magyar viszonylatban) hatalmas összeget - 4 millió márkát - hagyományozott végrendeletében Bíró Erzsébet, azaz Elisabeth Bender, aki Németországban élt, és ott hunyt el 1995. november 20-án. Ám azt is kikötötte testamentumában, hogy ezt az összeget - amelynek egy részét készpénz, betétek, kötvények, másik részét ingatlanok, festmények teszik ki - idős és beteg emberek ellátására szolgáló szociális otthonra kell fordítani. Jelesül a városban már meglévő efféle intézmény bővítésére, korszerűsítésére. Bizony, sokan irigyelhetik most Mezőtúr városát szerte egész Magyarországban. Nem mindennap lehet ugyanis ilyen hatalmas pénzösszeghez hozzájutni, mintegy égi mannaként. Amikor az önkormányzatok a szigorodó központi rendelkezések, elvonások miatt költségvetési hiányban fuldokolnak, amikor az intézményeik szinten tartására is éppen csak hogy jut pénzeszköz, amikor sok helyütt fejlesztésről vagy bővítésről még csak nem is álmodhatnak, akkor bizony ennek az örökségnek igencsak örülni kell. A túri idősek, elesettek, gondozásra szorulók (vagy éppenséggel akik majd azok lesznek, a tönkrement vállalkozótól a közmunkásig) is végre valamiféle reménysugarat láthatnak maguk előtt: olyan otthont vehetnek birtokukba majd idővel - remélhetőleg nem sokára -, amely a kor színvonalán áll, sőt még vetekedhet is a nyugati hasonló intézményekkel. Nem csodálnám, ha kis hazánk bármely részéről ide vágynának azok az idősek, akik gondoskodásra szorulnak. És ilyenkor az emberfia rögtön felsóhajt: kár, hogy nincs mindegyik településnek egy Bíró Erzsébeté, aki hazájától távol élve sem felejtette el, honnan is jött, merre találhatók a gyökerei. És azt sem felejtette el - talán ismerve a magyar viszonyokat -, hogy melyik társadalmi réteg az (amellett, hogy ma már sajnos szinte bármelyiket felhozhatnánk példának), amelyik kiszolgáltatott helyzeténél fogva igencsak segítségre szorul. És íme, a bürokrácia gépezete sem lendült a megszokott „ellen- támadásba”, hiszen az örökséggé} foglalkozó német ügyvéd már átutalt a városnak 100 ezer márkát, amiből hozzá lehet kezdeni ahhoz, hogy a végakarat minél előbb valósággá váljon. A jóakarat, az együttérzés, az önzetlenség és a hazaszeretet szinte már csodával határos diadalának tartom Bíró Erzsébet cselekedetét. Mert valljuk be: ilyen embereknek és ilyen tetteknek nem mindennap örülhetünk erre, mifelénk. Egy dugába dőlt barterüzlet után Nem mondanak le a benzinkútról Örökbe fogadót keres a Szabó család Mintha az idő is azt súgta volna: nem mindig oly vidám az élet. Borongós, ködös volt a délután, csúnyábbik arcát mutatta a tél, mikor bekopogtattunk Szabó Ferenc csépai házának ajtaján. Őt és családját többen úgy ismerik, mint aki örökbe akarta adni egész családját. Egy újsághirdetésből felkapott téma lett, a televízió is foglalkozott az érdekes esettel, érkezett Szabóékhoz rengeteg levél, csomagok, végül elült a kezdeti lelkesedés, minden maradt változatlanul. Sőt ahogyan az ilyenkor lenni szokott, irigyeinek száma is megnőtt. Az elmúlt években lapunkban is sokat foglalkoztunk a tisza- derzsi önkormányzat barterüz- leteivel. A dolog lényege az volt, hogy az 1500 lakosú falu önkormányzata elsősorban szerény anyagi lehetőségei miatt, a tulajdonában lévő belterületi földeket ajánlotta fel különböző helyi fejlesztések fejében. A részletesség igénye nélkül így lett az önkormányzaté a daráló, a jövőben kialakítandó Tüzép területe, így jutott idegenforgalmi és infrastrukturális tervekhez a falu, mindazok mellett, hogy vezetékes vizet kapott a kemping és új Volánbuszjárat is indul hamarosan. Mint minden egyéb más üzletnek, a barterjellegűnek is voltak azonban kockázatai. Egy gödi székhelyű kft. például 1 hektár 6224 négyzetméteres földterület tulajdonjogáért cserébe azt ígérte, hogy azon benzinkutat és autós boltot épít. Ezzel szemben csak a tervezés indult meg, mert időközben felszámolták a vállalkozást. Az önkormányzatnak nem csak az jelentett gondot ezek után, hogy a földhivatalnál visszaállítsa az eredeti állapotot,, hanem az is, hogy az 1996-ra beígért kész* benzinkút helyén most egy üres telek árválkodik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a község lemondana az idegenforgalmi szempontból is fontos beruházásról. Először a Mól Rt. illetékeseit keresték fel terveikkel, akik azonban gazdasági okokra hivatkozva nem vállalták a az építést. Most egy Heves megyei vállalkozóval folytat tárgyalásokat a derzsi hivatal. Vele a napokban ismertetik az ajánlatukat. Ami talán egyáltalán nem meglepő: ismét földbarter lesz. De remélhetően sikeresebb, mint az előző volt. P. M. Az embernek talán sohasem jutna eszébe, örökbefogadó szülőt keresni magának, illetve nagymamát három gyermekének. Szabó Ferenc olyannyira komolyan gondolta, hogy fel is adott egy hirdetést.- Magam sem tudom pontosan, honnan az ötlet - kezdi a családfő. - Egyszer csak valahogy befészkelte magát a gondolat a fejembe. Talán az amerikai nagynénikről szóló mesék a „hibásak” ez esetben. Szóval vannak olyanok, akik ötven-hatvan éves korukban egyedül élnek, mert egészségügyi, vagy egyéb okokból nem lehettek gyerekeik, és nincsen senkijük, akitől szeretetet kaphatnának. Én ezt megadhatnám, lenne a minket örökbe fogadónak családja, gyerekzsivaj venné körül, s én nem kérek mást cserébe, mint egy jobb élet lehetőségét. Mert azt bizony meglehetősen szűkmarkúan mérte családjának a sors. Pincérként egyre nehezebben kapott munkát, felesége sem válogathatott a lehetőségek között. Még azt sem mondhatják el, hogy házasságuk tizenhat évében pár hónapot az élet naposabb oldalán tötöttek.- Csepelről kerültünk Csépára, egy kilencedik emeleti lakásból egy kertes házba - ecseteli jelképesen az egész életét Szabó Ferenc. - Nem jártunk jobban, mint ahogyan azt akkor hittük, bár Csepelen nem maradhattunk. Kevesebbet kerestem, mint amennyi a rezsink volt. A nagy lehetőség Először egy országos napilap munkatársai jelentek meg Csé- pán, s a miértről faggatták az öttagú családot. Ők pedig a szerencsét látták az újságírókban, főleg amikor Friderikusz Sándor kereste fel őket. Noha eredetileg egyikük sem kunhegyesi, hiszen nem itt születtek, mégis úgy alakult az életük, hogy a nagykun nagyközséghez, majd városhoz kapcsolódnak az évtizedeik. Bencsik János eredetileg ti- szacsegei. A családjára valami olyasmi jellemző, amelyet ő mondott: náluk jószerével mindenki, telefonos. Édesapja 1951- ben jött először Hegyesre, majd esztendő teltével a fia is követte. János vonalfelügyelőként tette a dolgát: először a postánál, majd a Matávnál. Rengeteg ember ismeri, rengeteg embert megismert, amikor javították a telefonokat Jászberénytől Szolnokig, Törökszentmiklóstól Kunhegyesig.- Örültem, hogyne tettem volna, hiszen saját pénzen sohasem teremthettem volna magunknak ilyen nyilvánosságot - folytatja Ferenc. - Kaptunk kisebb csomagokat, szaloncukrot, aminek nagyon örültünk, ám ezután jött a baj esőstől.- A gyerekeket molesztálták, és azóta is bántják ezért az iskolában - szól közbe felesége, Mária. - Nagyon irigyek az emberek.- Még azt is megszólták, hogy honnan van nekünk autónk - veszi vissza a szót a férj -, de azt sohasem nézi meg senki, vajon miből spórolok rá. Naponta csak néhány szelet zsíroskenyeret „lát” közelebbről a gyomrom, a javításokat is a két kezemmel végzem. Most mégis igazuk lesz a kételkedőknek, tovább már nem maradhat nálam, kénytelen vagyok eladni. Mint ahogyan a tizenhat év alatt felépített életünk minden mozdítható darabja előbb-utóbb más tulajdonába kerül. Tankönyvre sem jut A kisebbik Mária ötödikes, előtte még sok minden áll, közelebb van azonban a pályaválasztáshoz a két fiú. Zoltán és Ferenc most nyolcadikosok, s úgy néz ki, felveszik őket Szentesre egy számítástechnikai technikumba. Kérdés, miből tudja ezt a család finanszírozni.- Valahogyan megoldjuk - mondja az anya. - Számolgattuk már, úgy ötezer forintba kerül fejenként a srácoknak az iskola. A havi 28 ezerből valahogyan ki- gazdálkodjuk. Akkor is gondban voltunk, amikor a tankönyveket kellett kifizetni. Bementem az igazgatónőhöz, és haladékot kértem. Ő akkor nem mondott semmit, hanem két nap múlva A főnökeivel mindig kijött, különösen akkor érezte jól magát, amikor Szolnokhoz tartozott. 1996. november 1-jén elérkezett az a nap, amikor negyvenöt hosszú, de érdekes és szép év után letette a munkát. Szerette a hivatását, őt is kedvelték, de ettől kezdve neki már a postás hordja a járandóságot. Párja Pánti Zsófia püspökladányi, és tulajdonképpen 1960 óta Bencsik Jánosné. A Kossuth iskolában mindig az alsó tagozatban tanított, majd igazgatóhelyettesként került nyugdíjba, harmincnyolc év után. Nemzeszó nélkül elvette a gyerekeimtől a könyveket. Szerencsénkre a tévés szereplés segített annyiban, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó a gyerekek könyveit ingyen adja addig, amíg csak tanulnak. „Mindent megcsinálok”- Amikor idejöttünk, akkor Kunszentmártonban dolgoztam pincérként - meséli a család feje.- A tulajdonos azt ígérte, harmincezer forintot ad egy hónapra, de a hivatalos szerződésre csak tizenkettőt írunk, hiszen így kevesebb a járulék. Mindennap dolgoztam, a tanulókat is én oktatgattam. Úgy jött ki a dolog, hogy hazaszaladtam mosdani, egy órát aludhattam, s mennem kellett vissza. Aztán a fizetésnapon mit ád az ég, á harmincezerről mintha szó sem lett volna. Most jövedelempótló támogatáson élünk, a feleségemet rövidesen leszázalékolják, akkor talán több pénzt kap. Azóta maradt a sok alkalmi munka. Szénlapátolás a csongrádi révnél, meggyszedés, meg ami éppen akad.- Én tényleg mindent megcsinálok. Olyan munkáim voltak, amelyek korábban igen messze álltak tőlem. Voltam vállalkozó, kiváltottam az engedélyt. A gond csak az, hogy az önkormányzattól senki sem jött ki hozzánk elvégezni a környezettanulmányt. Pedig a hölgy, akinek ez lett dékek jártak hozzá, és igazolhatják: szigorú, igazságos nevelő volt mindig. Olykor még visszahúzza a szíve, noha a munkája hivatalosan 1996. december 31- én befejeződött. Hiába, az itteni majd’ negyven év nem múlt el nyomtalanul. Két gyereket neveltek, már kiröpültek a családi fészekből, de azért sűrűn hazajárnak. Hát még a három unoka, bár ez a szám korántsem végső. Jönnek, mert Zsóka mama mindig finomat főz, ráadásul olyat, amit ők is szeretnek. Azután a napközi sem olcsó. Szóval jönnek, mert volna a feladata, itt lakik közel hozzánk, munkába menet a házunk előtt jár el. Nyolc hónapig tartott ez az áldatlan állapot, közben zugmérést csináltam, árultam a bort, végül - miután ennyi idő kevés volt a környezettanulmány elkészítéséhez - visz- szaadtam az igazolványt. Dél-Afrika Mondják, a remény hal meg utoljára. Miben bízzon azonban Isten fia, ha egyszer a jót sem nagyon ismeri. Az alagútvégi fény egyelőre nem vakítja el Szabóékat.- Kiút? Azt nem látok. Az a vödör szén, ami a kályha mellett van, az utolsó. Ha eltüzeljük, akkor jól betakarózunk, összeszedjük az udvaron a fadarabokat, valameddig az is kitart. Elkeseredem a sikertelenségek miatt, bosszantanak az emberi hülyeségek, de szerencsére mindig eszembe jut valami. Még akkor sem ijedek meg, ha fel kell élnem mindazt a vagyonúnkat, amit tizenhat év alatt szedtünk össze. Most a reménysugarat Dél-Afrika jelenti, ahol munkalehetőséget keresek. írtam a követségre, azt válaszolták, ha van, aki alkalmaz, akkor mehetek. Igyekszem felvenni a kapcsolatot kint élő magyar származású családokkal, hátha sikerül. Hátha... Pókász E. korog a poci, jönnek, mert a szülők dolgoznak, és mindig várja őket valaki: nagypapa, nagymama, meleg szoba, jó szó. Pedig a város túlsó végén laknak, de hát Istenem, ennyi egészségügyi séta javallt a napi tudományok, hétközi megpróbáltatások túlélése után. A nyugdíjas házaspár jószágokat, aprólékot tart: hol az egyik gyerek családját, hol a másikét segítik. Hogy mit várnak még az élettől, János szolidan így felel: vagy harminc nyugdíjas esztendőt fejenként. Lehetőleg elfogadható egészségben, jó erőben. Úgy legyen, hiszel, akkor már a dédunokákat kell(ene) valamilyen módon támogatni, istápolni... D. Sz. M. Ketten 83 évet dolgoztak A teljes család, minden hozzátartozóval együtt Egy nap a bíróságon „Az öreg csak úgy hanyatt vágta magát.. A hatalmas, vasalt ajtó, a megyei és városi bíróság bejárata reggel nyolckor nyílik. Népes kompánia iparkodik befelé, egy jászárokszállási család. Az előtérben két jókötésű egyenruhás, Szentkereszti Attila és Cser Ferenc biztonsági őrök.- Nem csak a rendre vigyázunk, de útba is igazítjuk az ügyfeleket. Az már előfordult, hogy kiabáltak, vagy egy társaság összevitatkozott a folyosón. Ilyenkor, aki nem kapott idézést, távozásra szólítjuk fel. Fél tíz körül jár az idő. A vagy húsztagú család, rokonság a földszinten a sarokban várakozik. Egy fiatal fiú bilincsben, és az esetet az egyik ott lévő így kommentálja: „Mi rokonok, családtagok vagyunk, ez lesz az első tárgyalás. Pedig az öcsi nem csinált semmit, öt méterre állt az esettől, amikor az öreg csak úgy hanyatt vágta magát. Pedig szívbeteg volt. De ne ezt írja, inkább azt, miért drága a kenyér.” Hogy a koros áldozat miért dobta hanyatt magát, annak a kiderítése aligha a tollforgató feladata. Azt pedig, miért drága a kenyér, már többször is leírtuk, sőt újra le fogjuk írni. Balra a földszinten zárt tárgyalás: súlyos esetről van szó, a szülők a saját gyermekeiket sem kímélték szexuális vágyaik során. Nyílik az ajtó, kilép egy megbilincselt férfi, és egy kisfiú rohan hozzá. Sími kezd a legényke.- Ne menj el, apu! Gyere haza!... Lassan csillapodik az apróság: hogy az apa mikor megy haza, ez hosszú esztendők kérdése, mert az efféle bűnökért egy évtizeddel, vagy ennél is többel mérhető a bűnhődés. Hogy mi lesz a kicsikkel? Egyelőre a GYIVI marad nekik, majd a nevelőszülők következnek, esetleg a rokonok... Néhány ajtóval távolabb szintén érdekes tárgyalás ígérkezik. A Kunság Füszért szolnoki üzletét az egyik éjjel kirámolták: 200 ezer forint értékű cigarettát lovasítot- tak meg. A cigit egy konténerbe rejtették, s úgy beszélték meg, hogy hajnalban megy a kenyeres kocsi, az majd felveszi. Igen ám, de közbeszólt a véletlen: az egyik éjszakai guberáló korán kelt, és nagy meglepetéssel szemlélte a sok gyönyörű doboz füstölnivalót. Elvinni nem bírta, mert tényleg jött a kenyeres kocsi, és a vezetője elzavarta. A guberáló szólt a zsaruknak, a többi meg már gyorsan ment: reggelre lakat alá került minden „illetékes”. Az egyik széken egy fiatalember, Oláh Mihály várakozik.- Törökszentmiklósról tanúnak idéztek meg. Külterületi szerelőként dolgozom, és általában én veszem észre először, ha valami hiányzik a határból.- Mi az a valami- Például egy nagy értékű öntözőberendezés. Fenn az emeleten egy fiatal srác. Kivételesen nem ügyfél, a barátja intéz valamilyen befizetést, és rá vár.- Rólam már írt az Új Néplap, amikor nem is olyan régen a kőművestanulók szakmai versenyén országos győztes lettem.- Balhé még nem volt?- De, ám szerencsére megúsztam pénzbírsággal. Az az ügyvéd úr védett, aki ott jön a folyosón. Az az ügyvéd úr nem más, mint dr. Vidéki László.- Tavaly 250 ügyem volt, az idén is lesz ennyi, gyanítom. Azt tapasztalom, nagyon sok a megélhetési bűnözés, azután mostanában egyre nagyobb veszélyben vannak a hétvégi házak. A munkaügyi bíróságon mostanság átlagos a forgalom. Befejeződött a pedagógusok F-kategóriás bérügye, de nem unatkoznak, mert most jönnek a gyógyszerészek. Sok a felmondás, a munkaviszony megszüntetése miatti panasz is, amelyek végül itt kötnek ki. Ami jó hír: az ügyek döntő többségében pár hónap után ítélet születik. Aznap találkoztunk egy részfoglalkozású bíróval, dr. Szűcs Sándorral is, aki a rendőrség által őrizetbe vett gyanúsítottak bírói meghallgatását végzi, illetve arról dönt, hogy az előzetes letartóztatás elrendelhető-e vagy sem. Tavaly 302 ügyben 460 személy került ily módon ide, és a január azt mutatja, ez az év is hasonló lesz tovatűnt társához. Aki netalántán most nem tárgyal, az készül a következő tárgyalására. Dr. Tupi Judit városi ügyész éppen egy bonyolult gazdasági esetet tanulmányoz.- Jelenleg már nyolc ügy sorakozik a polcomon, eddig ennyi érkezett a rendőrségtől vádemelési javaslattal. Hogy mi lesz a sorsuk, arról az áttanulmányozásuk után döntök.-A szakterülete?- Főleg a gazdasági ügyek, ezek sokkal több felkészültséget igényelnek. De előfordul garázdaság, testi sértés is.- Akad-e hobbija egy ügyésznó'nek- Szerintem mindegyiknek. Nekem az olvasás, a sport, a fitness. Heti négyszer végzem ezeket a gyakorlatokat. No, meg a kisfiam, aki még óvodás, de már tud olvasni. Délutánra hajlik az idő, amikor dr. Kis Istvánnál, a városi bíróság elnökénél kötök ki.- A huszonkét bírónk közül - ha jól számolom - tíz tárgyalt. A többi meg felkészült egy-egy későbbi tárgyalási napjára. Ez bizony reggeltől kora estig általában öt-hét esetet, ügyet is jelenthet, és ennyi ügy eltarthat négyig is. Búcsúzásképpen az egyik fiatal bírónővel váltunk pár szót, aki polgári peres ügyet tárgyal. Hihetetlen, de mindössze tíz-egynéhány ezer forint sorsáról van szó. Igen, olykor ezt is bíróság elé lehet vinni. Meg még válóperes esetek során azt, kié legyen a mákdaráló, esetleg az asztali lámpa, vagy egy fazék. Mert ha széttörik a házasság, az ilyen apróságokon is alaposan össze lehet vitatkozni. Ezekről az esetekről majd egy másik riportban esik szó, természetesen nevek nélkül. Mert annyi tény, roppant tanulságosak. D. Szabó Miklós
