Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-17 / 14. szám

1997. január 17., péntek Megyei Körkép 3. oldal Polgármesteri klub Élénk érdeklődés mellett tar­tották meg tegnap a Polgár- mesteri Klub ülését Szolno­kon, a Városi Művelődési Központban. Három előadót hallgattak meg a jelenlévők. Dr. Beregi László, a megyei kör­nyezetvédelmi felügyelőség ta­nácsosa a környezetvédelem me­gyei helyzetét vázolta, különös tekintettel a hulladéklerakókra és a szennyvízelvezetésre. El­mondta, hogy ezen a két területen az idén jelentős előrelépés vár­ható a megyében, elsősorban pá­lyázatokon nyert pénz segítségé­vel. Beszélt az egykori szovjet katonai objektumok állapotáról, az országos kármentesítési prog­ramról, végül pedig a termálvi­zekről. Közismert, hogy me­gyénk termálvizekben gazdag, de új lelőhelyeket mégis csak na­gyon körültekintően lehet ter­vezni a vízkészletproblémák mi­att. Kivétel, ha a ,,használt” vizet visszasajtolják a talajba, ez azon­ban rendkívül megdrágítja a víz­nyerést. Dr. Zelnik István, a brüsszeli székhelyű Euro-NEFAG Kft. ügyvezető igazgatója bemutatta cégét, s példákkal illusztrálva mondta el, hogyan nyerhetnek pénzt nyugat-európai forrásokból az önkormányzatok. Iváncsik Imre, a megyei köz­gyűlés elnöke ezúttal a megyei területfejlesztési tanács elnöke­ként a testület tavalyi munkájáról és idei terveiről számolt be a pol­gármestereknek. Kiemelte a re­gionális együttműködés fontos­ságát, a tervezett főbb témák kö­zül pedig szólt a rizstermesztés rekonstrukciójáról, a Jászsági Főcsatorna továbbépítéséről, az infrastrukturális tervek készítésé­nek támogatásáról. Mint mondta, megmarad a környezetvédelem elsőbbsége tevékenységükben, de a munkahelyteremtő beruhá­zások támogatása, a termelőtevé­kenységek telephelyeinek elő- közművesítése és az úthálózat fejlesztése is kiemelt feladat lesz. Labilis katonaállások (folytatás az 1. oldalról) vállalják, és saját döntésük alapján elhagyják a sereget. A tervek szerint a tiszti létszám nem változik. A nemzetvédelmi egyetem szolnoki repülőtiszti főiskolai karán hetven hivatásos katona tölti jelenleg felmondási idejét. Ez év szeptemberéig bizonyo­san nem történik változás, ám a folyamatban lévő katonai fel­sőoktatási reform újabb, immár csekély mértékű leépítést eredményezhet. A Munkába Helyezést Elő­segítő Bizottság honvédségi al­bizottságának a vezetője, He­gedűs Henrik őrnagy szerint ’97 végéig várhatóan 45 ezerre csökken a Magyar Honvédség létszáma. A hadsereg átalakí­tása tehát még nem fejeződött be a szolnoki alakulatoknál sem. A nem kimondottan rózsás prognózis szerint akár több száz szolnoki katona munkahe­lye is veszélybe kerülhet, -hgy­A Bayer Hungária Kft. szervezésében alsólégúti szimpóziumot rendeztek tegnap a szolnoki Hetényi Géza Kórház-Réndelőintézetben. Dr. Böszörményi Nagy György és dr. Ré- pássy Gábor vendégprofesszorok külföldi tapasztalataikról és saját kutatási eredményeikről tartottak előadást. A meghívottak a szünetben a Bayer cég termékeivel ismerkedtek, fotó: cs. i. Közgyűlés előtt a Civil Regionális Társulás Mottójuk: összefogásban a jövő Tóth Ferencné neve ismerősen cseng Szolnokon a szociális segí­tők körében. Lassan egy évtizede, hogy vezeti a Széchenyi vá­rosrész Kismama Klubjából kinövő Kamasztanyát, hátrányos helyzetű lányok, fiúk pótmamájaként.- Újabban a Civil Regionális Társulás (CRT) titkáraként, irodavezetójeként is tevékeny­kedik. Mit kell tudni a fiatal szen’ezetről?- Szolnok és a város regionális vonzáskörzetében szétszórtan működő nonprofit szervezetek számára szeretnénk egy hatéko­nyan működő központi iroda alapjait megteremteni, amely az információáramlás, az együttmű­ködés, érdekérvényesítés mellett közös pályázatok írására is lehe­tőséget adna.- Úgy tudjuk, jelenleg is szervezés alatt áll a CRT.- Az a tapasztalatunk, sok szervezet dolgozik még mindig elszigetelten. Őket is hívjuk tag­jaink sorába, a Szolnok Városi Művelődési Központban szom­baton délelőtt 10 órakor tartandó közgyűlésünkre. Közösen talán könnyebben megtaláljuk azokat az anyagi és szakmai erőforráso­kat, amelyek nélkül hosszú távon nem életképesek a civil szerveze­tek.- A CRT az önkormányzato­kat is partnernek tekinti?- A helyi közösségek problé­máinak megoldásában fontos a partneri kapcsolat az állammal és az önkormányzatokkal. Ez utób­biak igen sokat „szenvednek” at­tól, hogy a szociális, egészség- ügyi, oktatási, kulturális problé­mák terhe nyomja a vállukat. Ezek egy részét átvállalhatja a harmadik szektor. Természete­sen, ha nem csak passzívan áll­nak mögötte az önkormányzatok, hanem segítik is. scsj Szakszerű és humánus rendőröket akar a jászberényi kapitány A polgárok biztonsága a legfontosabb Közel egy év telt el azóta, hogy új vezetőt neveztek ki a Jászbe­rényi Rendőrkapitányság élére. Lukács István alezredes - mint elmondta - a rendőrség működési alapelveiként a szakszerűsé­get és a humanitást jelölte meg. A Jászság rendőrei egyébként nem könnyű esztendőt tudhatnak maguk mögött. Már csak azért sem, mert a meghirdetett alapelvek szerinti tevékenységet számon is kérte a kapitány. A nem megfelelő színvonalú intézkedések, szol­gálat ellátások következményei közül bizony a keményebb esz­közök sem hiányoztak. A hiá­nyosságok fegyelmi eljárásokat eredményeztek, s több, kapi­tányságon belüli vezető pozíci­óban is történtek változások. A lakosság nyilván a határo­zott, következetes rendőri fel­lépést igényli. Minthogy a köz- biztonság szempontjából a köz­területi és a bűnügyi szolgálat a meghatározó, így e két szakte­rület munkájával szemben me­rülnek fel fokozott elvárások. A jelenlegi helyzet azonban nem túl rózsás. A közterületi szolgálat most 19 egyenruhást nélkülöz. Biztató azonban, hogy a rendőr szakközépisko­lából kikerülők várhatóan nyár­tól kezdve enyhíthetnek vala­melyest a létszámhiányból eredőlfeszültségeken. Lukács alezredes ettől az év­től a kapitányság személyi ál­lományának stabilizálódását reméli. Fontos feladatot jelent továbbá a kisebb települések körzeti megbízotti szolgálatai­nak kiépítése. A kapitányság idén is nagy hangsúlyt fektet a polgárok korrekt tájékoztatá­sára. Többek között ezt a célt szolgálta a kapitányságon, a napokban megrendezett sajtó- beszélgetés is. -hgy­Eszmecsere megyecsere előtt? (Folytatás az 1. oldalról) a polgármester asszony bízik a számukra pozitív döntésben.- Nem hiszem, hogy olyan je­lentős költségbe kerülne mindez, és azt sem, hogy az or­szágot ez különösebben leter­helné. Nem hiszem, hogy egy Tocsik-ügytől többe kerülne ­húzta alá Hegedűs Jánosné, majd hozzátette: a megyei köz­gyűlésnek 1989 óta folyamato­san lehetett volna már informá­lódnia a helyzetről, hiszen akkor volt az első ilyen irányú szava­zás Tiszaugon. Akkor még a „maradni" tábor győzött.- Azóta istenigazából itt, a helyszínen senki nem nézte meg, hogy miért is volt az akkori szavazás, és hogy változott-e a helyzet, esetleg éppenséggel ja­vítani kellene rajta. Se a régi, se az új vezetőknek nem jutott eszükbe e témában megkérdezni a falu népét - hangsúlyozta a polgármester asszony. B. Gy. Látlelet Hitelrontás vagy leleplezés? Bármennyire csodálkozunk is rajta, a politikai hatalom természe­téhez elválaszthatatlanul hozzátartozik az állandósulásra való tö­rekvés. A választásokon győztes párt (vagy pártok) szereplői sem csupán négy évben gondolkoznak, hanem ennél jóval nagyobb időszakban. Mindenképp van ebben némi igazság, hiszen egyet­len választási ciklus alatt a győzteseknek a legkisebb elért ered­mény is döntő jelentőségűvé válhat. Csakhogy az ellenzék is a hatalom megszerzésére törekszik, ezért alkalmazza gyakran a lejáratás kevésbé elegáns formáit. Akárcsak a hatalmon lévők, akiknek valóban elemi érdekük fű­ződik politikai befolyásuk megőrzéséhez. A manipuláció legdur­vább eszközeinek használatától sem riadva vissza, mivel - ironi­kusan fogalmazva - a tét túlságosan nagy ahhoz, hogy a válasz­tópolgárok józan felismerésére és ítélőképességére lehetne csu­pán hagyatkozni. Éppen ellenkezőleg, minduntalan tudatosítani kell a társadalom tagjaiban, hogy a fennálló politikai rendszernek nincs alternatívája. Csak rosszabb és kiszámíthatatlanabb lehet bármely fordulat, vagy esetleg egyenesen a zűrzavar örvényébe rántja a társadal­mat. Egyik-másik ravaszul megkomponált támadás, az amúgy is megosztott ellenzék ellen ezért valóban hozhat eredményt. Fel­téve, ha az alkalmazott stratégia titokban marad. Ám ez mégis csak ritkán fordul elő, nyilván azért is, mert például az új hatalmi elit nem mindegyik tagja érzi magát kellő biztonságban. S minél szembetűnőbbek a különbségek, a hangoztatott elvek és a gya­korlat között, illetve minél plasztikusabban nyilvánul meg a ma­gukat szociálliberálisnak nevező politikai főszereplők görcsös el­szántsága a változatlanság megőrzése iránt, annál nagyobb a ve­szélye az egyértelmű lelepleződésnek. Habár idáig csak bizonyta­lan hitelességű és forrású információkat szerezhettünk a legna­gyobb kormányzópárt kommunikációs stratégiájáról (az egyik el­lenzéki lapban közzétett „dokumentumot” pedig akár silány ha­misítványnak is tekinthetjük), de az kétségtelen tény, hogy a vá­lasztási küzdelem érzékelhetően megindult. Kissé abszurd módon ugyan, ám a várható leleplezések és hi­telrontások, fenyegetések és lejáratások aligha tanúskodhatnak másról, mint a pártharcok kíméletlenségéről. Méghozzá annyira elkerülhetetlen öntörvényűséggel, hogy hiába való is lenne a tisz­tesség szabályainak betartását egyik vagy másik félen számon kérni. így ha bárki arra gondolna, hogy a választópolgári akarat szuverenitásán múlik minden, alighanem illúzióinak foglya ma­rad. A végjáték ismeretében ugyanis ki emlékszik majd egyálta­lán arra, hogyan kezdődött a küzdelem. Legfeljebb akik vagy vesztesként, vagy győztesként vettek részt benne. De míg a fejlett társadalmakban a politikai váltógazdaság valamennyi állampol­gár számára eleve biztonságot ad - éppen, mert két egyenrangú erő áll egymással szemben -, addig Magyarországon csak a vélet­lenszerűség bizonyos. Ha megnyeri a jelenlegi koalíció a válasz­tást, ha nem. Kerékgyártó T. István Nyugati típusú szövetkezeti modell A Bázis szakmai bázist kínál a gazdálkodóknak A kengyel-bagimajori magtárházat kis befektetéssel át lehet ala­kítani hűtűházzá, és így jobban lehetne hasznosítani a jelenlegi­nél. Ilyen és ehhez hasonló lehetőségek feltárása, a mezőgazda- sági és ipari termelők üzleti alapon való segítése céljából alakult meg a Bázis Első Magyar Általános Integrációs Szövetkezet, amely a napokban megyénkben tartotta első igazgatósági ülését. Mint Bállá Imre igazgatósági tagtól, elnök-helyettestől meg­tudtuk, a Bázis többcélú és tu­lajdonosi (holding típusú) szö­vetkezeti modellként jött létre. Most 23 tagjuk van, Pest, Szolnok és Bács megyéből. Március 15-ig még bővítik a taglétszámot, mintegy 150-200 tagra számítanak az ország egész területéről. Akkor köz­gyűlést tartanak, ahol a szö­vetkezeti tulajdonos csoport határozza meg a további fel­adatokat, természetesen a megalakuláskor lefektetett cé­lok szellemében. Sokan a „szövetkezet” szót meghallva a régi „kolhozos” időszakokra gondolnak. Itt azonban egy teljesen más, nyugati típusú szövetkezeti modellről van szó, amely már jól működik a Nyugaton. Sokan, elsősorban a kister­melők elszigetelten dolgoz­nak, finanszírozási gondjaik vannak, nem képesek olyan terméket előállítani, ami jól elkel a piacon. A Bázis vállalja, hogy meg­felelő szakmai támogatást tud nyújtani például növényvé­delmi, piaci vonalon. Például Nyugaton nagy igény van a biotermelés áru­cikkeire és a minőségi termé­kekre, de technológia és szak­emberek kellenek, hogy ezt akár a kis gazdaságokban is meg tudják valósítani. A megtermelt terméknek biztos piacot keres a szövetke­zet, és segíti a termelőt abban, hogy elérje a kívánt gazdálko­dási színvonalat, többek között tárolási, feldolgozási lehetősé­get is nyújtva. A Beiersdorf Kft., a világ egyik vezető kozmetikai gyártóművének, a Beiersdorf konszernnek a ma­gyarországi leányvállalata. Jól ismert és sikeres termékeink eladásának érdekében (NIVEA, LIMÁ­RA, ATRIX, 8X4, LABELLO, GAMMON, HANSA­PLAST, LEUKOPLAST..) Szolnok megye területére területi képviselőt keresünk. Feladat: sikeres termékeink piacának bővítése, rendszeres kapcsolattartás a meglévő vevőkkel, új vevők felkutatása, határozott és megnyerő fellépéssel a vállalat képviselete. Elvárásaink: - 25-35 év közti életkor- legalább középiskolai érettségi- magabiztos fellépés- jogosítvány, lakástelefon- hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előnyt jelent- idegennyelv-tudás előny, de nem feltétel. Amit kínálunk: - vonzó, versenyképes jövedelem- vállalati autó privát használattal- önálló munkavégzés- folyamatos, magas szintű szakmai képzés Ha felkeltettük érdeklődését, akkor fényképes szakmai önéletrajzát a következő címre küldje el a megjelenéstől számított egy hétig: Madarász Tibor Beiersdorf Kft. Kelet-Mo. Area Manager 5600 Békéscsaba V. Pozsonyi u. 46. 'I23378/1H' Juvenal Kft. Szolnok, Jászberény, Széchenyi krt. 26. Dózsa Gy. út 4. Tel./fax: 56/425-100, 427-800 Tel.: 57/412-622 Az év első szenzációja VW Golf „Trend"- Fantasztikus szereltség alacsony áron: dupla légzsák, szer­vokormány, indításgátló, zöld hővédő üvegezés, fűtött ab- lakmosófúvókák, a vezetőülés és a kormány magasságában állítható, párnázott műszerfal, különleges üléshuzat.- A gazdag belső szereltséghez méltó külső párosul: iker főfényszóró, sötétített hátsó lámpabúra, kerékjárati szélesítés, küszöbspoiler, 185/60 R 14 kerékabroncs Mindez pl. 1.4 i hengerenként! bef. motorral 2.196.000 Ft-ért. mmm LAKÁSKASSZA szerződések értékesítéséhez munkatársakat keresünk, A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉRŐL. * Kimagasló jutalék, közvetlenül az alapítótól. * Jelentkezés: a pályázóktól rövid önéletrajzot kérünk a következő címre: Rozgonyi Tibor 5000 Szolnok. Kellner Gy. út 2-4. Tel.: 56/375-010 vagy Barna Sándor 5300 Karcag, Horváth E u. 7. Tel.: 59/314-555 Minden jelentkezőt tájékoztatunk a felvételről, és a munkavégzéshez szükséges felkészítés módjáról. * INGYENES OKTATÁS ÉS TANANYAG „Pénz áll a házhoz"

Next

/
Thumbnails
Contents