Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-16 / 13. szám

1997. január 16., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Hamis vagy igazi? A forrás hitelessége sok mindent elárulna Újabb politikai botrány hul­lámait indította el az egyik napilap kedden megjelent terjedelmes írása, amely - a szerkesztőség állítása szerint - a szocialisták választásokig ívelő kommunikációs straté­giájáról készült tanulmány szó szerinti változata. Az MSZP vezető politikusai ol­lóval összevágott tákolmány­nak nevezték a dolgozatot, s a politikai alvilág szocialistákat lejárató manipulációjaként kommentálták a történteket. Kedden még nem nyilatkoztak arról, perelnek-e vagy sem. Szerdán az ellenzék is hal­latta hangját: több párt sietve sajtótájékoztatót hívott össze, hogy kifejtse, bizony, a „szo- cikra” nagyon is ráillenek az ügyesen megszerzett és kiadott tanulmányban leírt módszerek. A polgárokat megtévesztő, hangulatjavító intézkedések bevezetése, az ellenzék jobbra- tolódásának hangoztatása, a Fi­desz elszigetelése, majd párt- szövetségbe „édesgetése”, a kisgazdák megosztása logikus okfejtésnek látszik. Az MDF-es Csapódj Miklós szerint az ominózus újságban közölt szocialista stratégia azt a hamis üzenetet hordozza, hogy nincs más alternatíva, mint a je­lenlegi MSZP-SZDSZ kor­mányzat, ezért minden eddigi­nél fontosabb az ellenzék haté­kony összefogása. Torgyán József sem rejtette véka alá véleményét: „Az MSZP megkezdte elvtelen vá­lasztási kampányát, durva tá­madást intézett az ellenzék, ezen belül az FKGP és annak elnöke, illetve családtagjai el­len.” A kisgazda-sajtótájékoz­tatón az is elhangzott, hogy ve­szélyes vizekre evez az, aki a szocialistákkal kacérkodó Fi­desszel akar választási szövet­séget kötni, s hogy a kisgazdák nem támogatják a fiataldemok­raták hatalomra kerülését. A KDNP vezetői nem kérdő­jelezik meg a dokumentum hi­telességét - mondta Giczy György elnök, hozzátéve: Isé- pyék is a szocialisták eszköze­ivé váltak a párt szétverésében. Tegnap délután telefonon ke­restük Kósáné Kovács Magdát, az MSZP ügyvezető alelnökét, aki a keddi sajtóbeszélgetésen elhangzottakhoz annyit fűzött hozzá: a „dolgozatot" közlő új­ság főszerkesztője maga is el­ismerte, hogy ellenzéki politi­kus juttatta el hozzájuk az anyagot. Csintalan Sándor elnökségi tagtól megtudtuk, hogy a párt­ból többen „hivatalos síkra” te­relnék az eseményeket. E héten eldől: feljelentést tesznek-e is­meretlen tettes és a napilap el­len, illetve a sajtótisztesség megsértése okán panaszt tesz- nek-e a két újságíró-szerve­zetnél. Furcsállotta azt az „aktivi­tást”, amellyel mind a honi sajtó, mind a közvélemény fel­kapta a „primitívre sikeredett” hamisítvány keltette botrányt. Szerinte, ha az újságok az in- nen-onnan összeollózott mon­datok eredete után kutatnának, érdekes következtetésre jutná­nak. Maga is látott néhány, for­rásul szolgáló papírt. Ezek egyike egy hatoldalas, aláírás és fejléc nélküli „dokumen­tum”, amelynek ötödik oldalán még a betűtípusok sem egyez­nek, míg a másik oldala nem más, mint egy A5-ös méretű könyv valamelyik lapjának fénymásolata. (takács) Járvány (még) nincs Noha néhány nappal ezelőtt egy honvédségi zászlóaljnál 43 katonán influenzaszerű tüneteket észleltek, s a gyors­teszt egyiküknél A vírust mu­tatott ki, a bizonyító labora­tóriumi vizsgálat még tart. Dr. Straub Ilona, az Országos Közegészségügyi Intézet fő­igazgató-helyettese lapunk ér­deklődésére hangsúlyozta: a gyorsteszt nem jelent végérvé­nyes megállapítást. A részletes és pontos elemzéshez egy hétre van szükség. Tény, hogy két vidéki kórházban is észleltek kisebb halmozódásban jellegze­tes tüneteket (így végtagfájda­lommal párosuló magas lázat), de az esetek száma oly elenyé­sző, hogy a helység említése csak pánikot keltene. A fővárosban január első he­tében 2719-en, a második héten már 4323-an jelentkeztek házi­orvosuknál influenzaszerű pa­naszokkal. A legveszélyeztetet­tebb korosztályról, a gyerme­kekről nincs összesítés, az isko­lai téli szünet miatt. Október végétől országszerte működik az influenzafigyelő szolgálat az alapellátásban, ám egyéb említésre méltó ese­ményt vidékről nem jelentettek. A környező országokban sincs még járvány. Hazánkban a térítésmentes oltóanyagot valószínűleg már valamennyi veszélyeztetett (így krónikus idős beteg, egészség- ügyi dolgozó) megkapta. A re­ceptre felírhatókból pedig még bárki kaphat a patikákban. (cs. b. j.) Nagy úr a normatíva az iskolában Gimi van négyéves, van hatéves, sőt több... Válaszút elé érkeztek a nyolcadikosok: hol koptatják szep­tembertől az iskolapadot? Most mérlegelhetik a negyedike­sek és a hatodikosok szülei is, hogy gyermekük általános is­kolába vagy gimnáziumba járjon-e jövőre. Az igazgatók a jelentkezési lapokat február 15-éig továb­bítják a diákok által megjelöl­hető három közül az elsőként megcélzott középiskolába. A középiskolák vezetői maguk határozzák meg, hogy felvételi beszélgetés, vagy az általános iskolai teljesítmény alapján veszik-e fel a pályázó­kat, mindenesetre az első he­lyen március 7-éig kell választ adniuk. Az elit gimnáziumok­ban az ősz végén előzetes fel­vételiket is tartottak, itt a beju­tásra fogytán az esély. Az utóbbi néhány évben gyakorlat, hogy ilyen tájt dönthetnek a szülők negyedi­kes gyermekük további sorsá­ról is. Formájában - és tartal­mában is - sokszínűvé vált ugyanis az iskolarendszer. Többségében megmaradt a nyolcosztályos általános isko­lára épülő négyosztályos gim­názium, ám mód adódott négy „elemi” osztály után nyolcosz­tályos, vagy hat „polgári” után hatosztályos gimnáziumi to­vábbtanulásra is. Az oktatásügy elismert szaktekintélye. Juhász József minisztériumi főtanácsos sze­rint viszonylag sok iskola vál­lalkozott erre a kísérletre, de ’összességében a diákoknak csak körülbelül a 10 százaléka tanul hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumi csoportban. Az általános iskolák vezetői nem csapnak reklámot az isko­laváltoztatás lehetőségének. Az ok: minden tanulójukhoz ragaszkodnak, hiszen a gyer­mekek száma után kapja az in­tézmény az anyagi támogatást, az úgynevezett normatívát. A szülőknek módjuk van a különböző pályaválasztási ta­nácsadó könyvekből tájéko­zódni, és ha mielőbb gimnázi­umban akarják tovább tanít­tatni gyermeküket, ki kell töl­teniük a továbbtanulási jelent­kezési lapot. (der) Májustól emelik a családi pótlékot A három- és többgyermekeseknek alanyi jogon jár Sokan e napokban várták a postást az 1997-re beígért megemelt családi pótlékkal. Késedelemről nincs szó. E változás ugyanis - a kor­mányrendelet értelmében - az előző évi adóbevallás alapján májustól esedékes. Forgó Györgyné, a népjóléti tárca főosztályvezetője la­punk érdeklődésére elöljáró­ban hangsúlyozta: a családi pótlék emelésére 4 év óta először kerül sor. Tavaly 94,8 milliárd forint jutott e támogatásra, a költségvetés ezt az összeget 7,5 milliárd- dal növelte. Egyidejűleg több változás is életbe lép. Emelkedik a jo­gosultsági jövedelemhatár és”: a korábbi három kategória helyébe kettő lép. Á’gyerme- kek számától függően növek­szik a családi pótlék összege. Azok az egy- és kétgyer­mekes családok, amelyekben az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 21 200 forintot, teljes ösz- szegű családi pótlékra jogo­sultak. Azok viszont, ahol 21 201­23 000 között van az egy főre jutó jövedelem, a családi pót­lék 50 százalékát kaphatják. A gyermeküket egyedül ne­velő szülők az iménti jövede­lemhatárokat 1,2 szorzóval növelt összegben vehetik fi­gyelembe. Családi pótlék a szülőnek a háztartásában élő, 16 éves­nél fiatalabb, illetve az alap­vagy középfokú oktatási in­tézmény nappali tagozatán A családi pótlék havi összege gyermekenként 1 gyermekes családnak 1 gyermekes egyedülállónak 2 gyermekes családnak 2 gyermekes egyedülállónak 3 és többgyermekes családnak 3400 Ft (emelés 650 Ft) 4000 Ft (emelés 750 Ft) 4200 Ft (emelés 950 Ft) 4800 Ft (emelés 1050 Ft) 5200 Ft (emelés 1450 Ft) 3 és többgyermekes egyedülállónak 5600 Ft (emelés 1650 Ft) tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermek után 6600 Ft (emelés 1500 Ft) tanuló 16 évesnél idősebb, de 20 évnél fiatalabb gyermeke után jár. Akkor is jogosult rá, ha a gyermek esti vagy leve­lező tagozaton tanul, ám ke­resete nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. A tartósan beteg gyermek után, életkorára te­kintet nélkül fizetik a pótlé­iTPii . U Idj )íiss j : Az 1997. március 31-tg benyújtandó jövedelemnyi­latkozatot (amelynek beszer­zési helyéről a közeli hetek­ben értesíti a tb a lakosságot) mindenkinek ki kell töltenie, aki háromnál kevesebb gyermeket nevel saját háztar­tásában. Ez utóbbiak alanyi jogon, tehát anyagi helyze­tüktől függetlenül jogosultak a pótlékra. Számukra azon­ban csakis akkor folyósítják a1 pénzt, ha időközben egyik gyermek sem nőtt ki az ese­dékességi korosztályból. Az egy főre jutó jövede­lemszámításnál a közös ház­tartásban élő családtagokat kell figyelembe venni. A csa­ládi pótlékot igénylő sze­mélyt, annak házastársát vagy élettársát, a 20 évesnél fiatalabb, kereső tevékenysé­get nem folytató gyermeket, a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló gyermeket, továbbá azt a ro­kont, akinek eltartására a csa­lád a házasságról, a családról és a gyámságról szóló tör­vény alapján köteles gondos­kodni, s ennek eleget is tesz. Ha a jogosultságban év közben 6 hónapot meghala­dóan változás áll be - például betegség, munkanélküliség, születés, elhalálozás - az egészségbiztosítót értesíteni kell, s annak jogában áll a pótlék összegét a változás évének végéig másként meg­állapítani. Emelkedik egyébként a gyes és a gyet is, de ezek már január 1-jétől, mivelhogy a (örvény szerint a gyermek- gondozási segély és a gyer­meknevelési támogatás ösz- szege a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegével azonos. Márpedig 1997-ben az öregségi nyugdíj legkisebb összege 19,5 százalékkal, azaz havi 11 500 forintra emelke­dik január 1-jétől. Cs. Benkő Judit Légies ka--'ólat. A magyar és az ámen légierő közötti együttműködésről is tárgyalt szerdán Budapesten Keleti György honvédelmi miniszter és Robert D. Bauerlein, az Amerikai Egyesült Államok Légierő Minisztériumának he­lyettes államtitkára. Szakadhat a KDNP. Ameny- nyiben Giczy György pártelnök nem tér vissza a demokrácia út­jára, elképzelhető a pártszaka­dás a Kereszténydemokrata Néppártban - mondta Leitner Gábor, a KDNP országgyűlési képviselője azon a szerdai saj­tótájékoztatón, amelyet két frakciótársával, Pálft Dénessel és Rapcsák Andrással közösen tartott. Nincs bérmegállapodás. Nem jött létre szerdáig, a kitű­zött határidőig, a bérmegálla­podás a villamosenergia-ipar- ban, holott ezt évente mellé­kelni kell az ágazati kollektív szerződéshez. A Villamosener- gia-ipari Dolgozók Szakszer­vezeti Szövetsége azonban még bízik abban, hogy január végéig sikerül megegyezésre jutni. Elavult autók. A Közlekedési Főfelügyelet tavaly mintegy 800 ezer járművet zárt ki a for­galomból, miután azok nem fe­leltek meg az érvényes előírá­soknak. Az engedélyezési dí­jakból a felügyelet 1996-ban 7,6 milliárd forintos bevételre tett szert. Szándékuk szerint az idén a díjak nőni fognak, az emelkedés mértéke azonban még bizonytalan. A magyar utakon futó mintegy 2,3 millió személygépkocsi átlagéletkora változatlanul 11,24 év, a jár­művek 63 százaléka elavult. Repülnek a pilóták. Elfog­lalta új állomáshelyét Pápán il­letve Kecskeméten az a har­mincöt pilóta, akik a taszári le­építés után is a honvédségnél kívánnak maradni. Az idén még egy alföldi és egy dunántúli honvédségi alakulat szűnik meg. Francia nap a Duna Tv-ben. Franciaország legvonzóbb tá­jaival, Párizs nevezetességeivel és hangulatával ismerteti meg a nézőket a Duna Televízió pén­teken reggel 8 és éjfél között Jacques Chirac francia államfő magyarországi látogatása al­kalmából. A rendőrség rendet tesz. Februártól minden vezetői posztot betöltenek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - kö­zölte Berta Attila budapesti rendőrfőkapitány. Elmondta azt is: februártól megkezdik a til­tott helyen parkoló autók el­szállítását. Ezt a feladatot nem bízzák külső cégekre, a kocsik összegyűjtését rendőrök végzik majd szolgálati feladatként. A revíziók éve Avkormány mai ülésén tárgyal a Kormányzati Ellenőrzési Iroda tavalyi tevékenységéről és idei első féléves munkater­véről. A Kormányzati Ellenőrzési Iroda tavaly 36 vizsgálatot fe­jezett be, míg 1995-ben 22-t. Tavaly az eredetileg tervezett ellenőrzéseken kívül 7 vizsgá­latot a kormány, illetve a mi­niszterelnök utasítására vé­geztek el, köztük a Budapest Bank privatizációjának elem­zését. 1997-ben megközelítőleg 30 ellenőrzést tervez a KEI, ebből 9 új vizsgálat az első félévben kezdődik. Ezek so­rában felülvizsgálnák például a mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari exporttámogatás rendszerét, valamint a szeren­csejátékok ellenőrzési rend­jét. A termelők helyzetére a tartós bizonytalanság, a kiszolgáltatottság jellemző Tovább csökken a mezőgazdasági termelés A mezőgazdaságban még nem fejeződött be a rendszervál­tás. Az 1990-1994 közötti drasztikus visszaesést követően az elmúlt két évben sem történt érdemi változás, a feszült­ségek nem csökkentek. Nem átmeneti jelenségről, hanem tartós állapotról van szó - hangsúlyozta Nagy Tamás elnök a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szö­vetségének szerdai közgyűlésén. A MOSZ elnöke rámutatott: az elmúlt három esztendőben több mint harmadával csök­kent a mezőgazdasági terme­lés. A gabonatermesztés, az állatállomány az 1938. évi szintre esett vissza. Műszaki fejlesztés egy évtizede nem történt az ágazatban. A termelők helyzetére a tartós bizonytalanság, a ki­szolgáltatottság jellemző, függetlenül attól, hogy csa­ládi gazdaságban, szövetke­zeti vagy más társas vállal­kozásban termelnek. Ennek okaként Nagy Tamás a ter­meléshez szükséges intéz­mények és rendszerek hiá­nyát, a földtulajdon áldatlan állapotát, az állami szabályo­zás, beavatkozás kiszámítha­tatlanságát, a kárpótlási, szö­vetkezeti átalakulás okozta megrázkódtatások tartós ha­tását említette. A szövetség szerint ebben a kormányzati ciklusban is érzékelhető, hogy az illetéke­sek óvakodnak a távlati fel­adatok meghatározásától. Ez megmutatkozik a találomra megjelölt támogatási célok­ban, és az agrárpiaci rendtar­tás intézményeinek működési zavaraiban. Nagy Tamás eredményként értékelte, hogy a kormányzat, a szak­minisztérium mintegy nyolc­van olyan MOSZ-ajánlást fogadott el, amely lényege­sen javította a mezőgazda- sági termelők anyagi helyze­tét. Az agrár-érdekképviselet javaslatára állították vissza például a kedvezőtlen földte­rületen gazdálkodók támoga­tását, emelték hetvenről nyolcvanöt százalékra a gáz­olaj fogyasztási adójának a visszatérítését, született dön­tés a tagi kölcsönök kama­tadó-mentességéről és támo­gatásáról, a szövetkezeti üz­letrész forgalmának élénkíté­séről. Az elkövetkező időszak legsürgősebb feladatai között említette az elnök az agrár­orientációs törvény megalko­tását, a konszolidációs intéz­kedések kidolgozását, a fel­halmozott adósságok kezelé­sét, a foglalkoztatási problé­mák rendezését, illetve eny­hítését. A termelési és a piaci viszonyok stabilizálása érde­kében az agrárpiaci rendtar­tásra vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát szorgalmazta. Halasztást nem tűrő fel­adatnak nevezte a vidéki te­rületek további leszakadásá­nak megállítását, a földműve­lésügyi tárca intézkedési jogkörének bővítését, külö­nös tekintettel a társtárcáknál lévő, agrárágazatot szolgáló fejlesztési lehetőségekre. Nem mindegy ugyanis - mutatott rá Nagy Tamás hogy mezőgazdaságunk mi­lyen állapotban és milyen fel­tételekkel lép frigyre az Eu­rópai Unió fejlett országai­val. Újvári Gizella •j íihJdJiaíl íiuláíuiiyuii ídljj piJüJjj, VÁRJUK ÖNT hétközben 73° - 1 7°° éréig Szolnokon: hirdetési szalonunkban, a Kossuth téri I. sz. irodaházban. Levélben: AS-M Kft. 5001 Szolnok, Pf. 105. Telefaxon: 56/421-766 Telefonon apró- és kiskeretes hirdetését: 56/424-924 Terjesztési ügynökségünkön: Szolnok, Magyar út 9. T.: 56/375-620

Next

/
Thumbnails
Contents