Új Néplap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-15 / 12. szám
2. oldal Körkép 1997. január 15., szerda Nem lesz rendkívüli állapot Bolgár pártvezető nyilatkozata a válság megoldásáról „Nem vitatkozom Horn Gyula úrral. Igaz, hogy különbözőek vagyunk. Elismerem, hogy van alapja annak a megállapításának, amely a bulgáriai reformok késlekedésére vonatkozott” - jelentette ki kedden Szófiában az MTI-nek Georgi Parvanov, a kormányzó Bolgár Szocialista Párt vezetője. A kormánypárt Legfelsőbb Párttanácsának elnöke, aki néhány hete vette át a párt irányítását, elmondta: a különbözőségek ellenére a bolgár és a magyar szocialisták eszmei alapja közös. Parvanov, aki Todor Zsiv- kov 1989. évi eltávolítása óta már a negyedik vezetője az újjászervezett és nevet változtatott volt állampártnak, kijelentette, hogy a jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetért valamennyi kormányt felelősség terheli Bulgáriában. A politikus szerint az országban nem lesz rendkívüli állapot, a legfontosabb feladat most az indulatok lecsillapítása, továbbá Nikolaj Dobrev (jelenlegi belügyminiszter) vezetésével egy olyan kormány megalakítása, amely legalább egy-másfél évig hivatalban maradna. A pártvezető azt állította, hogy az utcákon, főképpen a mintegy 1,2 milliós Szófiában tüntető - szerinte néhány tízezres - tömeg nem jelenti a lakosság többségi véleményének a kifejezését. Parvanov kiemelte, hogy pártja kész lenne a koalícióra az ellenzéki Demokratikus Erők Szövetségével (DESZ) is, ám kétséges, hogy az részt venne-e egy olyan kormányban, amelynek a szocialisták is tagjai. A politikus szerint pártja nem fogad el olyan megoldást, amelyben az új kabinet megbízatása egy évnél rövidebb lenne. ti év, ííj döntés Belgrádban. Az ellenzék felhívására keddre virradóra csaknem 400 ezer ember tódult az utcákra a szerb fővárosban, hogy köszöntse a pravoszláv új esztendőt. A belgrádi választási bizottság elnöke tegnap bejelentette: a testület jóváhagyta a helyhatósági választások második fordulójában született eredményt, amelynek alapján a 110 tagú fővárosi önkormányzatban 60 helyet szerzett az Együtt ellenzéki koalíció. Elemzők szerint a szövetséget tizeneggyel több mandátum illetné meg. fotó: feb/reuter A román védelmi miniszter szerint nem hoznak létre közös alakulatot Szakítani kell az előítéletekkel Victor Babiuc (58) jogtudós, politikus, a Petre Román kormány volt tagja az 1996 decemberében megalakult bukaresti kormányban a honvédelmi tárcát kapta. A román miniszter válaszolt a Ferenczy Europress kérdéseire. Jacques Chirac támogatja, hogy Magyarország már 2000- ben bekerüljön az Európai Unióba. A francia államfő erről az Élysée-palotában beszélt kedden, amikor fogadta a Párizsban dolgozó magyar újságírókat. Chirac csütörtökön kezd kétnapos látogatást Magyar- országon. Élesen bírálta a Der Spiegel című német lapban nemrég megjelent Hom-interjú egyes részleteit az orosz külügyi szóvivő kedden. Gennagyij Tara- szov kétségbe vonta a magyar kormányfő azon kijelentéseit, miszerint Oroszországnak nincs köze a NATO tervezett bővítéséhez, s Moszkva nem lehet a földrész biztonságának egyik garantálója. A NATO tervezett bővítésének ellensúlyaként egy keleti katonai tömb létrehozását sürgette kedden Vlagyimir Zsirinovsz- kij, az orosz szélsőjobb vezére. A duma egyik bizottsága kedden törvénytervezetet dolgozott ki Jelcin elnök lemondatásáról. A dokumentum az államfő megromlott egészségi állapotára hivatkozik. * Gondban a KDNP. Mizsei Zsuzsa, a KDNP decemberben megválasztott választmányi elnöke azt várja, hogy a vidéki választmányok ügyében benyújtott kereseteket visszavonják a perek kezdeményezői, akik csaknem 70 küldött mandátumát kérdőjelezik meg. A tisztázatlan helyzet Mizsei szerint gátolja a párt cselekvőképességét, és a perek elhúzódása veszélyeztetheti a KDNP indulását a legközelebbi országgyűlési választásokon. Érvényes vallomás. Hiába vonta vissza Tocsik Márta jogásznő még októberben tett vallomását arra hivatkozva, hogy azt gyótgyszerezett állapotban tette, a büntetőeljárási törvény szabályai szerint jegyzőkönyvezett vallomást visszavonni nem lehet, az továbbra is értékelhető bizonyítékként. Ezt Fábián János, a legfőbb ügyész helyettese nyilatkozta kedden. Drága kátyúk. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a tavalyi évhez hasonlóan az idén is a tervezettnél jóval több pénzt kénytelen fordítani az útburkolat kárainak helyreállítására. A tárca 1996- ban 2,7 milliárd forintot fordított az útkárok rendbehozatalára. Bűnügyi konferencia. Elvi megegyezésre jutottak a Belügyminisztériumban „A bűnözés, az igazságügy és a közrend nemzetközi perspektívái” című nemzetközi konferencia 1998- as, budapesti megrendezéséről.- Milyennek látja a román hadsereg külkapcsolatait?- Közép-Európában élünk, szomszédainkkal eddig is jóban voltunk, a jövőben is ez politikánk alapja. Tudom, önt, a magyar-román katonai együttműködés érdekli. Ez eddig is kiváló volt, de még tovább szeretnénk javítani. Hivatalba lépésem óta szó szerint pár nap telt el, így mélyebben nem ismerhetem a hadsereget, de munkatársaimnak már feladatként szabtam nieg a kapcsolatok erősítését. Szó van nemcsak felső, de alsó szintű, sorállományú találkozások ismételt beindításáról, az üdülések, a kulturális és szakmai tapasztalatcserék számának növeléséről.- Mi a véleménye arról, hogy francia-német példára közös magyar-román egységet hoznának létre?- Minden bizonnyal lesz ilyen, de valamely nemzetközi szervezeten belül fog ellátni feladatokat. Önálló egységet nem tervezünk. Mi nem elszakadni, hanem belépni szándékozunk a nemzetközi katonai szervezetekbe. Egy külön egység pedig az önállósulást, az elkülönülést jelentené.- Mint politikustól kérdezem, hogyan alakul a magyar kisebbség helyzete a jövőben Romániában ?- Szakítanunk kell az eddigi előítéletekkel. A kisebbség itt, az ország területén él. Az állam és Európa érdeke az, hogy a magyar kisebbség a jövőben is megőrizze szellemiségét, kultúráját. A történelemmel a történészek foglalkozzanak, az ő feladatuk, hogy vitatkozzanak, bizonyítsanak. Mi a jelenünket éljük, és a békés, biztos, fejlődőképes jövőt szeretnénk biztosítani aZ ország népének - nemzetiségtől, vallástól függetlenül. Matthaeidesz Konrád Hónapokba telhet a fokonzulátus megnyitása Horn Gyula Hágába készül Horn Gyula január 30-án az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandiába látogat - jelentette be kedden Szentiványi Gábor. A magyar kormányfőt Hágában fogadja Beatrix királynő - mondta a külügyi szóvivő, hozzátéve: Horn Gyula a magyar integrációs folyamatról is tájékoztatni kívánja vendéglátóit, köztük Wim Kok holland miniszterelnököt. Fontos állomásához érkezeit Magyarország euroatlanti integrációja azzal, hogy kedd délután megalakult a NATO- csatlakozást előkészítő tárcaközi bizottság, amelynek vezetője Somogyi Ferenc államtitkár. Szentiványi Gábor elmondta: a testület felelőssége lesz az, hogy hiteles tájékoztatást kapjon a lakosság a NATO- bővítés menetéről, hazánk és a szövetség kapcsolatairól. Kérdésre válaszolva a szóvivő kifejtette: Magyarország támogatja Románia részvételét a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulásban (CEFTA). A főkonzulátusok újbóli megnyitásáról, a kétoldalú viszony további kérdéseiről január végén egyeztetnek a külügyminisztériumok illetékes államtitkár-helyettesei. A kolozsvári képviselet megnyitása - technikai és személyi kérdések miatt -jó pár hónapig eltarthat. Halmai Katalin Amerikai vélemény a belarusz-orosz egységről Moszkva kevésbé siet Az orosz-belarusz közeledés tervét Borisz Jelcin támogatja, de legutóbb az egyesülési ütem mérséklésére intette belarusz kollégáját. Amerikai elemzők szerint a háttérben nagyravágyó elképzelések is állnak. A belarusz elnök olyan választási programmal győzött 1994- ben, amely szorosabb kapcsolatokat ígért a nagy keleti szomszéddal. Alekszandr Lukasenko mindig hangsúlyozza Borisz Jelcin iránt érzett rokonszenvét, Belarusz és Oroszország föderációjáról pedig az idén márciusra népszavazást tervezett. Jelcin hétfőn kelt levele némi mérsékletre inti a belarusz államfőt: az egyesüléshez „viszonylag fejlett (közös) adminisztratív testületekre” van szüksége a két országnak - írta az orosz elnök, utalva a referendum elhamarkodott meghirdetésére. Megfigyelők szerint az oroszoknak jó okuk van a lassításra, noha az egyesülés gondolata mindkét országban roppant népszerű. Egyrészt azért, mert Fehéroroszország az egyik legszegényebb volt szovjet tagköztársaság, amelyben a gazdaság átalakítása még szinte el sem kezdődött. Mivel Belaruszhoz képest még Oroszország is fejlett államnak számít, Moszkvának dollármilliárdokba kerülne a valutaunió - írta a Los Angeles Times. Sokan más okokat is sejtenek a háttérben. A két ország egyesülésével a nagyravágyó és fiatal, mindössze 42 éves Luka- senko közel kerülne a húsos fazékhoz: a betegeskedő Jelcin egyik lehetséges utódjelöltje lehetne. Ferenczy Europress Az Észak-dunántúli Áram- szolgáltató Részvénytársaság (ÉDÁSZ) közgyűlése - az ÁPV Rt.-vei és a cég francia tulajdonosával, az EDF-fel egyetértésben - a leváltott vezérigazgató székébe Künszler Bélát, az ÁPV Rt. korábbi, energiaügyekkel foglalkozó ügyvezető igazgatóját ültette. Á hétfőn meghozott döntés olyan látszatot kelthet, mintha a franciák így akarták volna megjutalmazni az áramszolgáltatóért folytatott versenyben annak idején melléjük állt Künszlert. Á gyanakvók az idevonatkozó törvény egyik passzusára hivatkoznak: 2 évig eleve nem vállalhatna vezető állást a privatizációs szervezet volt alkalmazottja egy olyan cégnél, amelynek eladásában részt vett. Mint megtudtuk, ez alól a szabály alól indokolt esetben Csiha Judit privatizációért felelős tárca nélküli miniszter felmentést adhat. Erről kérdeztük az ÁPV Rt. szóvivőjét, Dudits Adámot.- Künszler Béla tőlünk való távozása elé ugyanúgy nem volt okunk akadályt gördíteni, mint az ÉDÁSZ élére való kinevezése elé, amelyhez a miniszteri hozzájárulást a francia tulajdonos kifejezett kérésére kapta meg. Az ÉDÁSZ-szal kapcsolatos privatizációs döntést egyébként nem Künszler úr hozta, hanem az ÁPV Rt. igazgatótanácsa. T. M. A civil szervezetek fölött egyre több felhő tornyosul Az egyszázalékos „puding” próbája Utoljára szerepelt a nyilvánosság előtt az Országgyűlésnek a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását előkészítő bizottsága, az úgynevezett egyszázalékos törvénnyel ugyanis megszűnik a szerepe. Fiiló Pál, a bizottság elnöke meglehetősen borúlátóan emlékeztetett rá, hogy a költség- vetés a tavalyi 390 millió forinttal szemben az idén csak alig több mint 260 millió forintot juttatott a mintegy 800 egészségügyi, szociális, karitatív, oktatási, környezetvédelmi, kulturális és más közérdekű szervezetnek. A bizottság tagjai ezért úgy látták jónak, ha ezt az összeget csak fél évre hirdetik meg. A pályázatokat egyébként február 15-ig lehet beadni. A második fél évre támogatóként már „belép” az 1 százalékos törvény, de attól függetlenül - vagy talán éppen azért - újra át kell majd tekinteni a civil szervezetek sorsát - tette hozzá Filló'Pál. Egy sereg ma még nyitott kérdés ugyanis komoly gondot okozhat. Nem tudni például, hogy a törvény által szabadidő-foglalkozásnak nevezett fejezetbe beletar- toznak-e hobbiegyesületek, sportklubok vagy sem. A jogszabály végrehajtása hátrányos megkülönböztetésre is lehetőséget ad. A közösségeknek ugyanis meg kell keresniük az állampolgárokat, mintegy agitálva őket, hogy részükre ajánlják föl jövedelemadójuk 1 százalékát, márpedig akiknek még postaköltségre sem jut, aligha tudják majd hirdetésekkel, reklámcédulákkal elérni lehetséges támogatóikat. Az is gond lehet, hogy az olyan szervezetek, amelyeknek - akár önhibájukon kívül - köztartozásuk van, nem juthatnak hozzá az állampolgárok által nekik szánt 1 százalékhoz, az a pénz a költségvetést gazdagítja majd. Filló Pál szerint számos jel utal arra, hogy az idei esztendő ugyancsak kemény éve lesz az egyszázalékos törvénynek. És a civil szervezeteknek, (koós) Modellváltás helyett a mai gyakorlatot kellene megújítani A nyugdíjasok is nemet mondanak A pénzügyminiszter szerint elkerülhetetlen a jelenlegi nyugdíj- rendszer változtatása, a tárca által javasolt vegyes finanszírozású gyakorlat bevezetése. Nem kevesen vannak azonban - s a legkülönbözőbb korúak akik ezt vitatják. A nyugdíjasok érdekképviseletei szerint semmi sem indokolja a jelenlegi módszerrel való szakítást: nem modellváltásra, hanem reformra van szükség. Ez a Nyugdíjasok Országos Szövetségében hangzott el, Budapesten. Medgyessy Péter a tegnapi társadalmi vita bevezető előadásában hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer átalakítása elsősorban a jövő generációinak a sorsát befolyásolja, de érinti a mai nyugdíjasokat is. A tervezet szerint megváltozna például a nyugdíjemelés módszere: a jövőben fele-fele arányban a nettó keresetek növekedéséhez, illetve az inflációhoz igazítanák azt. - Ez a gazdasági ingadozások hatását jobban tompítaná - érvelt a miniszter, de elismerte, hogy a fellendülés időszakában az előnyökből kisebb mértékben részesülnének az idősek. Jelentős változtatást tervez a tárca az özvegyi nyugdíjaknál is. Javaslatának lényege az, hogy elhunyt házastársa nyugdíjának bizonyos százalékát a sajátjával együtt megkaphatná az özvegy. Medgyessy hangsúlyozta azt is, hogy a tb-járulék egyharmadára, az új, úgynevezett tőkefedezeti pillérbe befizetendő összeg tőkerészére az állam garanciát vállalna. A miniszter szerint az új modellben szükség lesz az egyéni járuléknyilvántartásra, hogy tudni lehessen: ki mennyit fizetett be, hol tart. Ezzel lehet a munkavállalókat ösztönözni a járulék befizetésére. Pirityi Ottó, a NYOSZ alel- nöke szerint a finanszírozási problémák miatt nem szabad eltérni a mai rendszertől, annak megreformálásán kellene dolgozni. A nyugdíjasok szerint a megoldást hosszú távon a járulékok hiánytalan behajtása jelentené, erre pedig az állam köteles ügyelni. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kfl. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Finvág Zoltán • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, . Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes. Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye halárán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 Az ÁPV Rt. volt igazgatója a privatizált cég élén Ha megvette, hadd vigye?