Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-11 / 289. szám
2. oldal VILÁGTÜKÖR 1996. december 11., szerda Lutz Károlyt megválasztották 1997-re az Eurocontrol elnökének. A magyar közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a kelet-európai térségből elsőként áll a brüsszeli székhelyű Európai Légiközlekedés-biz- tonsági Szervezet élén. Több mint 20 milliárd dollárra becsüli az Európa Parlament az EU-bővítés költségeit tíz ország egyidejű felvétele esetén. A strasbourgi szervezet keddi ülése megvitatta a jövő évi munkaprogramot, amelynek része a keleti bővítés előkészítésének folytatása is. Kettős hatalom alakul ki Hongkongban. A Kínához visz- szakerülő brit gyarmat törvényhozása fél évig úgy működik majd, hogy egyidejűleg létezik az új és a régi parlament. Nagy-Britannia és Hongkong vezetése ellenezte, hogy a tavaly megválasztott törvényhozás helyébe Kína újat állítson. A* orosz kormány az év végéig rendezi a bérelmaradásokat. Csemomirgyin kormányfő a szenátus rendkívüli ülésén elmondta, hogy 7,9 billió rubelt (mintegy 1,5 milliárd dollárt) fordít a kabinet ebben a hónapban a hátralékok rendezésére. A legnagyobb az elmaradás a katonák fizetésénél, mintegy 3,9 billió rubel. Újabb tények váltak ismeretessé a hétfői bécsi levélbombával kapcsolatban. A Caspar Einem belügyminiszter mostohaanyjának szánt küldeményt a posta visszaküldte a feladóhoz, vagyis arra a névre és címre, amelyik a borítékon szerepelt. Albiné Schneider asztrológus azonban tudta, hogy ő nem adott fel ilyen levelet, és értesítette a rendőrséget. Országos orvossztrájk kezdődött Lengyelországban. A kórházakban és rendelőkben csak ügyeleti rendszer működik. Az orvosok az egészség- ügyi szféra jobb anyagi megbecsülését követelik, beleértve az ágazatnak jutó magasabb költségvetési támogatást is. Fotókiállítást rendeztek Pécs törökországi testvérvárosában, Kütahyában a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából. Törökországi emigrációja során 1850-1851-ben Kossuth Lajos is a város vendége volt. Közfelháborodást váltott ki Japánban, hogy azok a minisztériumi tisztségviselők is részesednek az év végi jutalomban, akik a közelmúlt korrupciós botrányainak főszereplői. A japán közalkalmazottak és a magánszektor munkavállalói évente kétszer vehetik föl az összesen mintegy öthavi fizetésnek megfelelő jutalmat. Fokozódó nyomás Milosevicsre A Külügyminisztérium sürgeti a demokratikus normák betartását Budapest megkülönböztetett figyelemmel kíséri a vajdasági magyarlakta körzetekben a választási szabálytalanságok következtében kialakult helyzetet - mondta Szentiványi Gábor. A Külügymisztérium szóvivője hangsúlyozta: a Kis-Jugoszláviában erősödő feszültség, az erőszak alkalmazásának veszélye láttán Magyarország sürgeti a demokratikus normák, a választási eredmények tiszteletben tartását. Sajtótájékoztatóján Szentiványi Gábor elmondta: Magyarország szeretné, ha a szomszédos országban a törvényes rend és a demokrácia normáinak betartásával oldódnának meg a konfliktusok. A belgrádi vezetésre gyakorolt nyomás fokozása érdekében Washington lemondta John Kornblum belgrádi útját. Az európai ügyekben illetékes amerikai külügyminisztériumi államtitkár-helyettes Slobodan Milosevics szerb elnökkel is találkozott volna. A lépés a jugoszláviai helyhatósági választási eredmények megsemmisítésének és az ellenzékkel szemben tanúsított bánásmódnak a következménye - közölték Washingtonban. Amerikai részről azt is jelezték, hogy szükség esetén kezdeményezni fogják a day- toni megállapodás nyomán megszüntetett ENSZ-szank- ciók ismételt bevezetését. Vukasin Jokanovics jugoszláv belügyminiszter szerint a tüntetéseket csak akkor fogja szétzavami a rendőrség, ha a felvonulók erőszakos cselekményeket hajtanak végre. Értesülések szerint a szerbiai ellenzék kész kompromisszumot kötni a hatalommal, s egyes városokban részt venni a megismételt helyhatósági választásokon, ha a választások törvényesek lesznek. Katonaanyák kitüntetése. Ida Kuklina vette át Stockholmban az Orosz Katonaanyák Bizottságának nevében az alternatív Nobel-díjnak is nevezett Right Livelihood-díjat, amelyet a Csecsenföldön bevetett fiaik védelmezéséért érdemeltek ki. fotó: feb/reuter Lesz-e nagykoalíció Izraelben? A Munkapárt vezetésének fiatalítása átrendezi a politikát Távozik az alapító atyák nemzedékének utolsó képviselője Izraelben. A Munkapárt vezetésének kétharmada foglalt úgy állást, hogy jövő év júniusában új elnököt kell választani a 74 éves korában visszavonuló Simon Peresz helyett. A politikus, aki többször töltötte be a miniszterelnöki posztot, a lassú búcsú híve. Szeretne még beleszólni abba, legyen-e nagykoalíció Izraelben. Az utóbbi időkben különböző nehézségekkel küszködő Netanjahu miniszter- elnök sem veti el az ilyen koalíció gondolatát. Peresz posztját valószínűleg a csaknem két évtizeddel fiatalabb Ehud Barak örökli meg. Ő Izraelben a legtöbb katonai kitüntetés birtokosa, s vezérkari főnöki beosztásáig vitte. A közel-keleti országban ez a múlt biztosítékot nyújthat azoknak is, akik „árulással” vagy „gyengeséggel” vádolják a béketárgyalásokon kompromisszumot keresőket. Barak, aki korábban külügyminiszter is volt, annyira megelőlegezte magának a pártelnökséget, hogy kijelentette: a koalícióról természetesen maga akar dönteni. Jelentkeztek azonban további utódjelöltek is, köztük Joszi Beilin, aki az oslói békemegállapodások egyik kimunkálója volt. De rendkívül népszerű Hajim Ramon is, akire oda kell figyelni. A Munkapárton belüli örökösödési háborút bonyolíthatja, ha a megsértődött Ramon esetleg kiválik, s új pártot alapít. Egyes hírek szerint partnere lehet Ronni Miló, Tel Aviv Likud-párti polgármestere. Ő ugyanis nehezményezi, hogy Netanjahu túlságosan nagy teret enged az ortodox vallási erőknek. Ez a háttere azon találgatásoknak, hogy Ramon, Milo és az ismert televíziós személyiség, Dudu Topas együtt alakítanának egy olyan centrumpártot, amely gyökeresen is átrendezheti az izraeli politikát. NATO külügyminiszteri értekezlet Brüsszelben Csúcsértekezlet júliusban Történelmi tanácskozásnak ígérkezik a NATO júliusi csúcsértekezlete - jelentette ki Javier Solana, a szervezet főtitkára. Az Észak-atlanti Tanács mostani brüsszeli ülésén elhatározták, hogy jövő év július 8-9-én, Madridban rendezik meg a védelmi szervezet csúcsértekezletét, amelyen az első kelet-európai országok - köztük feltehetően Magyarország - csatlakozásával foglalkoznak. Beszédében Solana főtitkár részletesen szólt az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok fontosságáról. Értesülések szerint a közös nyilatkozatban minden bizonnyal határozott ígéret hangzik el arra, hogy a NATO nem fog atomfegyvert telepíteni egyetlen új tagország területére sem. Warren Chrístopher reményét fejezte ki, hogy orosz kollégája kész lesz egy leendő NATO-orosz charta lehetséges tartalmának megvitatására. Az amerikai külügyminiszter elutasította annak lehetőségét, hogy egy ilyen szerződés az EB ÉSZ keretébe illeszkedő, jogilag kötelező hatállyal bíró dokumentum legyen. Chrístopher a tanácskozáson kijelentette: „A mai Európában a NATO nem tervezi, s nincs is szüksége arra, hogy atomfegyvereket helyezzen el bármely új tagország területén.” Tanulmány az Európai Unió bővítéséről Hiú remény a gyors integráció Irreálisnak és nem kívánatosnak ítélik a világszervezet közgazdászai az EU bővítését a jövő század kezdetére. A 15 tagú Európai Unió és a bebocsátásra váró kelet-európai országok csoportja - ahelyett hogy egymással elhamarkodott frigyet kötne - jobban tenné, ha elsőbbséget adna az integrálódás felé vezető gyakorlati lépéseknek, példásul mérsékelné a kereskedelmi korlátokat. A túl korai csatlakozást megszenvednék az új tagok, mert képtelenek lennének felvenni a versenyt az egységes piacon - olvasható az ÉNSZ Európai Gazdasági Bizottságának év végi jelentésében. A 158 oldalas tanulmány főként a volt szovjet tömbbel foglalkozik, megállapítva, hogy az idei gazdasági növekedés a térségben átlagosan 3,5 százalékos lesz a tavalyi 5,5 százalék helyett. Albániában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban és Szlovákiában viszonylag erőteljes, 5-7 százalékos növekedés mutatkozik, Bulgáriában viszont 8—10 százalékkal esett vissza a termelés, Magyarországon pedig nulla a növekedés. A jelentés készítői szerint a csatlakozási tárgyalások aligha kezdődnek 1997 vége előtt. Még a reformban élenjáró országok, mint Magyarország, Lengyelország és Csehország is túl derűlátó a gyors felvétel lehetőségeit, esélyeit illetően. Nem valószínű, hogy akár a fejlettebb gazdasággal rendelkező országok is csatlakozhatnának az Európai Unióhoz a jövő évtized közepe előtt - írták az ENSZ szakértői. Nincs egység a cigarettareklámok ügyében Nemdohányzó Európa Az Európai Unió országaiban évente félmillió ember halálát hozzák összefüggésbe a dohányzással. A Tizenötök egységesen kívánnak fellépni a „dohánypestissel” szemben. Novemberben elfogadott határozatuk látszólag teljes egységet tükröz: eszerint az unió országai fejlesztik együttműködésüket a dohányzás okozta betegségek gyógyításában és a megelőzésben.- Európa lakosságát, s különösen a legveszélyeztetettebb népcsoportot, a fiatalokat meg kell óvnunk attól, hogy rászokjanak a cigarettára - hangsúlyozták legutóbbi szakértői tanácskozásukon az egyesülő Európa képviselői. Döntésük értelmében szigorúan tilos lesz fiatalkorúnknak dohánytermékeket eladni, s be kívánják tiltani a cigarettareklámokat is. Ez utóbbi kérdésben azonban az „antinikotinista egységfront” fölbomlani látszik. Noha 1989 óta az Európai Unióban rendszeresen napirendre kerül a dohányfélék reklámozásának általános tilalma, a tagállamoknak nem sikerült megegyezniük. Főként azért nem, mert a legerősebbek: Nagy Britannia, Németország és Hollandia mereven elutasítják az általános reklámtilalmat, elsősorban gazdasági okokra hivatkozva. Elvégre a dohány nagy „dohányt” jelent az államkassza számára. FEB Az AIR SERVICE Repülőgépes Szolgáltató Részvénytársaság megvételre felkínálja az alábbi ingatlanjait: telekgerendást telephely terület: 1,9 hektár, kétszintes épület 524 m2, üzemanyagtároló 10 x 100 köbméter, iparvágány, kenderest telephely Cím: Kenderes, Vasút u. 3. terület: 8,5 hektár beépített terület: 4.300 m2 (műhelyek, irodák, raktárak) üzemanyagtároló 11 x 100 köbméter saját iparvágány További felvilágosítás: 1669-246, vagy 1668-463 telefonokon Az ajánlatokat ármegjelöléssel 1997. január 6-ig kérjük eljuttatni a vezérigazgató titkárságára Cím: 1112 Budapest, Kőérberki út 36. V _________________________________________________ Á B-AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ RT. ÚJ ÉLETBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓSÁGA ALAPÍTÓ TAGOKAT - KÉPVISELŐKET - KERES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETÉN. A képviselő feladata lesz az új élet- és nyugdíjbiztosítások értékesítése, pénzügyi tanácsadás. Ha Ön lendületes és jó kapcsolatteremtő képességgel, valamint érettségivel rendelkezik, várjuk fényképes, kézzel írott pályázatát az alábbi címen: ÁB-AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ RT. | Szolnok, Ságvári krt. 2. „KÉPVISELŐ” jeligére, § Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az ivóvízszolgáltatás és szennyvízkezelés szakmai irányítására felsőfokú, szakirányú állás betöltésére pályázatot ír ki. A pályázónak meg kell felelnie a 18/1992WII.14./ KHVM rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott képesítési előírásoknak. Kunmadaras Nagyközség vízmű kapacitása: 500 - 3000 rrí/nap A pályázat benyújtási határideje: 1996. december 30. A pályázathoz csatolni kell:- szakmai önéletrajzot- iskolai végzettséget igazoló diploma másolatát- erkölcsi bizonyítványt. Az állás betölthető: 1997. január 15. napjától Lakbértámogatás biztosítható, önkormányzati lakás biztosítása megbeszélés tárgyát képezi. Bővebb felvilágosítás: Bozsó Sándor alpolgármester Kunmadaras, Kossuth tér 1. 59/327-401,59/327-425. .121383,,h. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája •• Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér i. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónáhír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: .4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon; 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forini.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133