Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-11 / 289. szám

JÁSZSÁGI KÖRKÉP 6., 7. oldal Országos gordonkaverseny Újabb országos zenei esemény színhelye lesz a hét végén Szolnok. A Friss Antalról elnevezett gordonkaversenyt ren­dezi meg a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, a Magyar Zene­iskolák Szövetsége, a szolnoki önkormányzat és a Bartók Béla Zeneiskola. A zeneiskolai versenyt három- évenként rendezik meg Szol­nokon. Az idei vetélkédés sor­rendben már a nyolcadik. A há­rom nap alatt több mint húsz te­lepülés zeneiskoláinak tanulói mérik össze tudásukat. A gor­donkaversenyt Várhegyi Attila Szolnok polgármestere nyitja meg pénteken 14 órakor a Tán­csics Mihály utcai Helyőrségi Művelődési otthonban. Cibakháza hatodszor pályázik útalapra Alföldi település nehezebben kap pénzt Bátorszőlő, Cibakháza külte­rületi része esős időben tulaj­donképpen megközelíthetet­len. Nincsen kövezett útja, ilyenkor csak sártengeren ke­resztül érhető el. Már ötször próbálkozott a ci- baki önkormányzat pályázat út­ján pénzt nyerni a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­tériumtól az összekötő út meg­építésére, ám mindeddig siker­telenül. A napkban döntenek Buda­pesten a hatodikról, ám félő, most is ugyanazt a választ kap­ják, mint eddig: túl nagy a faj­lagos költség. Összesen 5800 méternyi aszfaltozott utat sze­retnének építeni, ami azon túl, hogy elérhetővé teszi Bátorsző­lőt, csatlakozna az épülő Martfű-Kunszentmárton úthoz. Ötvenhatmillió forintra nyúj­totta be idén az igényét a köz­ség, szakemberek véleménye szerint nem lehet ennél olcsób­ban elvégezni a munkát. Pedig (Folytatás a 3. oldalon) Bűnösnek találtatott a jászkiséri szatír Diszkós lányokra vadászott A faluban akkoriban nagy visszhangot keltő rémségsorozat még ’94 februárjában kezdődött. Aztán májusban és augusz­tusban újabb áldozatok következtek. Jászkisér lakói joggal fél­tették diszkóba járó lányaikat, hisz nem tudhatták, mikor csap le újból az akkor még ismeretlen szatír. Márpedig az erőszakos támadó a szórakozóhelyről hazafelé tartó bakfisokat kedvelte a leg­jobban. A legények egyszerűen útját állták a gyanútlan lánynak, hogy „vezérük” beteges kéjvá­gya beteljesülhessen. Ha „csak” ennyi történt, akkor még „jól járt” a szerencsétlen áldozat, akadt ugyanis olyan, aki nem úszta meg ennyivel. Hosszú hónapok teltek el, míg eredményt ért el a nyomo­zás: négy fiatalember került a zsaruk érdeklődésének közép­pontjába. A Jászberényben megkezdett bírósági tárgyalást aztán egy eljárásjogi szabály- változás semmissé tette. így mindent elölről kellett kezdeni a Szolnoki Városi Bíróságon. A hosszúra nyúlt eljárás tegnap fejeződött be a dr. Jenó'vári Éva tanácsa által hozott - még nem jogerős - ítélettel. Duka Mártont, a még mindig előzetes letartóztatásban lévő fiatalembert többrendbeli erő­szakos közösülés és szemérem elleni erőszak miatt találták bű­nösnek. Négy év hat hónap bör­tönt kapott, ám társa, aki csak segített az erőszakolásnál, fel­függesztett fogházbüntetést ér­demelt. A másik két vádlott ga­rázdaságot követett el, ők pró­bára bocsátásuk során bizo­nyíthatják: megjavultak, -hgy­Kiegészítő bútorokat készítenek német és angol exportra a kisújszállási Kunfa Kft.- nél, ahol jelenleg nyolcvanan dolgoznak. A vállalkozás, mely a valamikori Vas-, Fa- és Építő­ipari Szövetkezet faipari ágazatából alakult, közel 100 milliós termelési értéket állít elő az idén. Felvételünkön a lakkozott széktámlák szárítása látható. fotó: mészáros Nő a veszélyeztetett gyerekek száma Ma még az intézet a megoldás Speciális átalakításon mentek keresztül megyénkben a gyer­mekotthonok. Változott az arculatuk is, bővült azoknak a köre is, akiknek otthont nyújtanak. Az egyik legjelentősebb válto­zás a Szolnoki Szakképző Is­kola- és Gyermekotthonban történt, ahol családi házakban helyezték el a gyerekeket - az intézményi forma helyett. A megyében jelenleg négy speciális szakiskola működik, Érdeklődésünkre Bittner Imre, a Nyidofer Rt. marketingigaz­gatója elmondta: 1996-ban cé­ahol a hátrányos helyzetük vagy adottságaik miatt tanul­mányaikban elmaradt fiatalok az általános iskola után tanul­hatnak. Országosan egyedülállónak minősül a homoki diákotthon családgondozói és utógondo­gük kötött termesztési szerző­dést a dohánytermelőkkel, amely alapján sok, a termesz­zói munkája, amelynek ered­ménye, hogy sok értelmileg sérült fiatal megtalálta helyét a védő munkahelyeken. A kar­cagi egészségügyi gyermek- otthonban pedig a fejlesztő- és terápiás tevékenység vált hí­ressé. A kisújszállási és a ti­szafüredi gyermekotthon is nyitott a változásokra, persze ehhez pénz is kellene. (Folytatás a 3. oldalon) tést segítő támogatást, hiteleket nyújtottak az év során.- Úgy gondolom, bennünket veszteség ér azzal, hogy azok­tól a dohánytermelőktől, akik­kel nekünk van szerződésünk, a másik cég vásárolja fel az álta­lunk integrált és finanszírozott dohányt - hangsúlyozta a mar­ketingigazgató. Ez az első számú ok, amiért a Versenyhi­vatalhoz fordulunk. (Folytatás a 3. oldalon) Sorokban Könyvpártoló önkormányzat Budapest. Ezt a címet adomá­nyozta a művelődésügyi mi­niszter, Magyar Bálint Jász- Nagykun-Szolnok Megye Ön- kormányzatának. A művelő­désügyi tárca ez évben először hirdette meg a cím elnyerésé­nek lehetőségét. Több mint 300 pályázat érkezett a miniszté­rium címére. Az elnyert cím 600 ezer forint pénzügyi támo­gatással jár. Nehéz helyzetben a tudomány Szolnok. Tegnap Szolnokon járt Berényi Dénes professzor, a Debreceni Akadémiai Bizott­ság elnöke, s a megyei közgyű­lés elnökével, Iváncsik Imrével a tudomány helyi lehetőségei­ről, támogatásáról beszélgettek. Mint a DAB elnöke elmondta, az önkormányzatokkal való rendszeres kapcsolattartás munkájuk egyik alappillére, s fontos, hogy megyei szinten is megfelelő legyen az informá­cióáramlás. Két Lotti Az 50. heti játék nyerőszámai: 11,53,61 és 8, 62, 66. A 2 talá- latosok nyereménye 399 forint. A többi nyerőosztályban nem volt találat. Tanboltot nyitott a me­gyeszékhelyen a Szolnoki Ke­reskedelmi és Gazdasági Fő­iskola a Centrum Áruházban és az Ady Endre úton. Az utóbbi helyen (képünkön) a Transelektro által forgalma­zott termékeket árusít­ják. FOTÓ: MÉSZÁROS A nyíregyháziak szerint „elszipkázzák” a szolnoki fermentálóba a termelőket A dohányért meg kell küzdeni? A Dohányfermentáló Rt., Budapest nevű cég - amely gyakorlati­lag szolnoki központú - nemrég indította újra szolnoki dohány- fermentáló üzemét. A cég vezetői bizonnyal számoltak azzal, hogy mindez nem lesz zökkenőmentes, hiszen a kétéves szünet érezteti hatását a piacon is, amelynek döntő részét az amerikai tulajdonosi többségű nyíregyházi dohányfermentáló, a Nyidofer Rt. tartja kézben. Ez utóbbi most úgy döntött, hogy a Versenyhi­vatalhoz fordul a Dohányfermentáló Rt.-vel szemben, mivel azok véleményük szerint „elszipkázzák” a termelőiket tőlük. Felnőttoktatás megyei segítséggel Bemutatkozó látogatásra érke­zett Szolnokra dr. Heribert Hinzen, a Német Népfőiskolái Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézetének egyik vezetője, akit elkísért Tóth Sz■ János, a Magyar Nép­főiskolái Társaság főtitkára. A megyei közgyűlés elnöké­nél, Iváncsik Imrénél tett láto­gatáson szó esett megyénk fel­nőttoktatásáról és a távlati lehe­tőségekről. A német és a magyar partner megállapodást kötött a magyar közművelődés fejlődésének elősegítésére, s ez sókat jelent­het a megyében felnőttoktatás­sal foglalkozó intézményeknek is. A két szakember segítséget kért a közgyűlés elnökétől. A munkaerő-piaci átképzésbe szeretnének bekapcsolódni, ahol hasznosítani tudnák a né­met tapasztalatokat. P. E. Karácsonyi előzetes címmel koncertet adott tegnap a MÁV Járműjavító Férfikara, Zsákai Katalin vezényletével a szolnoki Vasutas Művelődési Központban fotó: mészáros Új erdő négyszáz hektáron Ősszel is számottevő erdőfelújí­tást, -telepítést végzett a Nagy­kunsági Érdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Rt. Az Alföldnek eb­ben a térségében, meglehetősen kevés az ózondús levegőt árasztó erdő. Mint Donkó Ká­roly műszaki igazgató elmon­dotta, saját erdeikben 122 hektá­ron újították fel az ültetvényt, a kitermelt, illetve kipusztult fák helyére főleg tölgyet és nyárfát ültettek. Új feladat volt az őszi prog­ramban a magántulajdonban lévő földek igényelt fásításának az elvégzése. A gazdaság 280 hektár új őszi erdőültetést vállalt a parcellázott területeken. A leg­több magánmegrendelésű telepí­tést Szolnok környékén, a Jász­ságban, Tiszasüly és Kunszent- márton határában és a tanyák környékén végezték. Szolnokon a kivágott Zagyva menti ártéri erdők helyére több ezer új cse­metét ültettek, s tavasszal már üdébb látványt nyújtanak a ki- zöldellő nemesebb fafajták. A NEFAG Rt. erdészetére vár az a feladat is, hogy a kar­cagi Szentannai Sámuel Mező- gazdasági Szakközépiskola ré­szére gyakorlati tanerdőt léte­sítsen. Ä kijelölt öthektámyi te­rületre mintegy ötvenezer tölgyfacsemete kerül. Mivel ezen a területen jórészt cukor­répát termeltek, a telepítés a ta­vaszra is áthúzódik. A y Konyhaszekrénybe beépíthető, 4 terítékes olasz mosogatógép bevezető áron: 45.500 Ft! ; CENTER Szolnok, Vércse út 17. Tel.: 423-324

Next

/
Thumbnails
Contents