Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-31 / 304. szám

6. oldal Körkép 1996. december 31., kedd Rómeó is, Júlia is ezt vallja: Még ma is léteznek nagy érzelmek Ezekben a napokban több szó esik az érzelmekről, a szeré­téiről, a szerelemről, a családi kötődésekről. Aki nem beszél róla, az is gondol rá. Aki boldog, ilyenkor szélesebben moso­lyog, aki magányos, ilyenkor még mélyebben érzi a kapcsola­tok hiányát. De vannak-e manapság valódi érzelmek? Rudolf Teréz hisz abban, hogy két ember szeretheti egymást egy életen át Ki más lenne leginkább hiva­tott erről beszélni, mint a vi­lágirodalom nagy szerelmes­párja, Rómeó és Júlia? A szol­noki Szigligeti Színházban két fiatal színész éli át estéről es­tére a világhírűvé vált szerel­met: Rudolf Teréz és Görög László. Tőlük kérdeztük meg: Milyen esélye van egy mai Rómeónak és Júliának a szere­lemre? Rudolf Teréz:- Az jutott erről eszembe, hogy láttam egy macedón fil­met, amely arról szólt, hogy két védtelen fiatal szerette egymást, de más-más nemze­tiségűek voltak. A határvonal választotta el őket, és a saját szüleik sem akarták őket áten­gedni a másik oldalra, a sze­relmükhöz. A történet vége az lett, hogy mindkettőjüket megölték. Ez ugyanezt mu­tatja, mint Shakespeare drá­mája, hogy a viszály népek vagy akár két család között hová vezethet.- Vannak ma igazi érzel­mek?- Nagyon-nagyon fontosak most is az érzelmek. Azt mondják, hogy érzelemmentes világban élünk, de én inkább azt mondanám, hogy emberte­len világban. Hiszen érzelmek ma is vannak, mert mindenki szereti a gyerekét, a szüleit, a férjét, a szerelmét, más kérdés, hogy milyen fokon. Szerintem ma is vannak nagy érzelmek, legfeljebb nem írják meg őket. A kollégáim között is szó esett arról, hogy mi történt volna Rómeóval és Júliával, ha nem tragikus lenne a sor­suk. Én azt válaszoltam, hogy akkor biztos nagyon szeretnék egymást. Erre azt mondták, hogy ha te tényleg így gondo­lod, akkor el tudod játszani Jú­liát. Ha te hiszel abban, hogy két ember szeretheti egymást egy életen keresztül... És én hiszek ebben. Görög László:- A műsorfüzetünkben is szerepel, hogy Olaszország­ban ugyanilyen helyzetben lőt­tek le fiatalokat, és nem is túl régi ez a példa.- Sokan azt tartják, hogy ma már nincsenek nagy ér­zelmek.- Dehogynem. Azért aktuá­lis a Rómeó és a Júlia, mert olyan témához nyúlt hozzá, ami nemigen változik. Legfel­jebb csak annyira, ahogy az emberek hormonháztartása és génjei változnak. Shakes­peare-től is megkérdezhette volna valaki - amikor olyan Angliában élt, amelyik ter­jeszkedett, ahol nagyon fontos volt a pénz, ahol vállalatok születtek -, hogy: Mester, Ön szerint van még egyáltalán igaz szerelem? Hát volt, és az­óta is van. Az más kérdés, hogy mi is nagyon függővé váltunk az anyagi dolgoktól. A mi életünkben is nagyon fon­tos, hogy az ember mennyit keres, milyen állásban dolgo­zik. De ettől függetlenül ma is vannak nagy érzelmek ...- Csak nem fogalmazódnak meg?- De igen! Megfogalma­zódnak, csak nem erről beszé­lünk. Ma sajnos a tragédia a téma, az, hogy valami fölrob­Görög László azt vallja: Shakespeare-től is meg­kérdezhették volna, hogy létezik-e abban a korban igaz szerelem? bánt, valaki balesetet szenve­dett. Nem az a hír, és nem az a téma, hogy istenem, egy pár ötven éve együtt él már. Ezzel legfeljebb pletykaszinten fog­lalkoznak - híres emberek ese­tében. Paulina Éva Lencsével, pezsgővel - boldog új évet vár a világ Szerencsehozó év végi eszem-iszom A legtöbb tipikusnak tartott szilveszteri étek eredete az ókori időkre nyúlik vissza. A különböző fogásoknak szerencsehozó vagy termé­kenységnövelő hatást tulaj­donítottak. Európa legtöbb országában lencsét tálalnak fel az év for­dulóján, mert a hiedelem sze­rint annyi pénzérme lapul majd a zsebünkben, ahány szem lencsét megeszünk szil­veszter éjszakáján. Manapság hazánkban is a lencsefőzelék a hagyományos újévi ebéd, míg Ausztriában nem hiányozhat a szilveszteri büféasztalról a hagymás len­csesaláta. Németországban zellert és almát is tesznek bele, a cukros-ecetes páclevet pedig az olaj helyettesíti. Olaszországban is dívik az újévi lencseevés divatja, amit helyenként fehér babbal he­lyettesítenek. A hüvelyesek nem főszereplői a szilveszteri vacsorának, mindössze „ágyat” csinálnak a fő fogás­nak, a töltött csülöknek. A csont helyét szalonnával, fok­hagymával, borssal, szere­csendióval, szegfűszeggel és fahéjjal ízesített darált sertés­hús foglalja el. A lábat végül kis lángon, órákon át főzik puhára. Mellé olajban úszó, sült apró articsókát fogyasz­tottak, amely az olaszok máig kedvelt eledele. Ugyancsak római eredetű a Németországban berlinernek nevezett, lekvárral öltött fánk. Ezt szilveszterkor és farsangkor fogyasztják. Az ókorban azonban kétféle alakban sütötték: a kerek a női, a hosszúkás a férfi nemet szimbolizálta. Németországban egyébként tájanként változik a hagyo­mányos szilveszteri étel. Míg Frankfurt környékén pácolt oldalast fogyasztanak sava­nyú káposztával, addig az északi tartományokban a he­ring a fő fogás. A tradicioná­lis heringsaláta hét hozzáva­lóból áll, ez a mágikus szám hivatott szerencsét hozni a család számára. Ha valaki ná­lunk és otthon el akarná készí­teni, a következőkből állítsa össze: pácolt hering, marha­sült, cékla, hagyma, ecetes uborka, alma és kemény tojás. Ma a pezsgő az, ami nélkül sehol sem képzelhető el az újév köszöntése. Ez a szokás mindössze a múlt századig nyúlik vissza, amikor a nyu­gat-európai nagypolgárság körében divatos volt szilvesz­terkor az úgynevezett „diner a la russe”, azaz orosz vacsora. Ebből természetesen nem hi­ányozhatott a cárok ked­vence: a kaviár és a pezsgő. FEB A hirtelen jött hideg hatására megindult a jégzajlás a Tiszán. Egyes szakaszokon - mint például a szolnoki Tisza-híd térségében - beállt a folyó. fotó: illyés Szabadulás egy csíkos gatya segítségével „Harcos” szilveszteréjszakám története Katonai évei távoiodtával arányosan az ember hajlamos túlfű­szerezni azokat a történeteket, amelyeket még a békebeli Ma­gyar Néphadsereg kötelékében volt kénytelen átélni. Előre le­szögezem, hogy én legtöbbször tettem is azért, hogy ezeknek legyen az életben is elég izgalma, hiszen minden adódó lehető­séget kihasználtam, minden trükköt bedobtam azért, hogy ki­kerüljek a garnizon khakiszínű és bokszszagú miliőjéből. Bob Dylan, Donovan magyar al- teregójaként igen sok meghívást kaptam művelődési házaktól, if­júsági kluboktól, iskoláktól gitá­rommal. A fellépési díjak - tole­rálva a laktanyai szigort T leg­többször szeszes ital formájában kompenzálták sikereimet. Már csak azért is, mert a szabályzat til­totta készpénz felvételét. Gondo­lom, mert a bölcs hadfik sejtették: ez az általános egyenértékes is igen hamar maligánfokú cseppfo­lyós nedűvé alakult volna át! így volt azon a szilveszter előtti napon is, amikor egy isko­lai vezetés kiváló minőségű skót whisky vei hálálta meg a gyere­kekért kifejtett fáradozásaimat. A többhavi zsoldommal vete­kedő nedűt azután elrejtettem egy „Szigorúan bizalmas” fel­iratú dossziéba, gondolván: mi­vel azt évek óta nem nyitotta fel senki, a búvóhely szuperbiztos! Ezzel kezdődtek el a bajok. Mert miután tudtam, hogy a szilvesz­ter éjszakáját szolgálatban kell töltenem, úgy gondoltam, ez a skót „agytompító” segít bána­tomon. Ekkor egy ismert tévé­bemondónő rokona itt töltötte három hónapos tartalékos szol­gálatát, akin láttam, hogy leg­alább úgy utálja a katonásdit, mint én. Ezért, amikor ügyeletes tiszthelyettesként belátogatott hozzám a híradósszobába, fel­nyitva a szigorúan titkos dosz- sziét, úriember módjára kínál­tam: Kérsz egy kis whiskyt? Ezen érdeklődésem számára nagy meglepetést jelenthetett, mert igen megörült. Ám így szólt:- Tudod, ki van most szolgá­latban! „ő maga rettenetes” szá­zados, a maga 110 kilójával. Jobb, ha a whisky szigorúan tit­kos marad! No ez az utóbbi nem történt meg, mert a nagy becsben álló nedű rábeszélésemre, később rá­töltéseimre rohamosan fogyott. Kezdett szilveszteri hangulatunk kerekedni. Akkorra különösen, amikor éjfélkor a századoknál nagyobb lövöldözés kezdődött a pezsgősdugókkal, mint amikor az oroszok katyusái visszafog­lalták Sztálingrádot! A whisky alapozó ekkor tett annyira bá­torrá, hogy pezsgősüveggel, mint öreg harcos, behajoltam az ügyeletes tiszti szoba szűk kis- ablakán.- Boldog új évet, tiszt urak! Tartalékos barátom megszep­pent verébként húzódott a sa­rokba, „ő maga rettenetes”, az ügyeletes tiszt (ÜTI) pedig úgy felbőszült, hogy szinte beszorult 110 kilójával az ablakba és ordí­tott:- Azonnal jöjjön be, katona! Bementem, kezemben a Tör­leyvel, és vártam a legrosz- szabbra, ami dobhártyaszaggató decibelekkel jött is:- Leadja a szolgálatot, s reg­gel jelentkezik a parancsnoknál kihallgatásra. Minimum 20 nap néz ki ezért a szemtelenségért, te, jazzbandita! Letörten kullogtam vissza a híradóba, ahol a gép egy fontos távmondatot ketyegett az ÜTI kódján. Újra vissza kellett men­nem a „sárkánybarlangba”, ahol az „ő maga rettenetes” strand­papucsban, zokniban, atlétában és hosszú, csíkos parasztgatyá­ban osztogatta utasításait tarta­lékos sorstársamnak:- Én most elmegyek pihenni, ha történik valami, csak akkor keltsen fel! Miután leadtam a távmonda­tot, kértem engedélyt távozni, hogy sirassam füstbe ment janu­ári szabadságomat. De a látvány nem hagyott nyugodni, s kide­rült, a bajban jön az ihlet is! Visszamentem a kisablakhoz, s szóltam a „tarcsisnak”.- Hol van a pezsgőm?- A csap alatt, de mit akarsz vele? - jött a szeppent válasz.- Nem lesz semmi baj, min­denért vállalom a felelősséget - mondtam, s ügyes mozdulattal magamhoz vettem a „corpus de- lictit”, amivel már benn is vol­tam a szobában, ahol az ÜTI gúnynevéhez méltó hangzavart rendezett horkolásával. Ingben, csíkos gatyában és zokniban volt, amikor megráztam a vállát:- Százados elvtárs! Mégis meg kellene inni ezt a pezsgőt! Először azt hitte, kísértetet lát, de amikor azonosított, most ta­lán még jobban üvöltött:- Én... Én... Én!!! Lelőlek, felnégyellek! Hát nem volt elég? Reggel azonnal fogdába mégy, de már nem 20 napra. Futira!! - hörgött felajzva...- Akkor maga is jön velem! - tromfoltam meg minden mind­egy alapon pimaszságomat...- Miért? - szelídült meg ettől hirtelen a „dúvad”.- Azért, tnert ingben, gatyá­ban maga nem pihenhet, ha harckészültségben van! Cipő­fűző megoldva, nadrágszíj megeresztve. Teljes harci ruhá­zatban - ezt írja elő a szabály­zat. Ez úgy látszik, hatott! „ő maga rettenetes” felöltözött, s behívta a tartalékos tisztet. A lényeg az, hogy rövid időn be­lül hárman ittuk meg a pezsgőt, de a százados minden pohárnál felém sziszegte: Ezt a szemte­lenséget egyszer még megfize­ted! Te Jazzbandita”...! Úgy­hogy ne hibázz többet. Miután nem hibáztam, a szá­zados is hallgatott, mint a sír. így én lényegében a százados gatyája miatt lettem szabad, s utazhattam haza, ahol gyönyörű hét napot tölthettem el a szil­veszteri szolgálat kárpótlása­ként. Pe,rcze Miklós Magán-diótörőmúze- iimot rendezett be Drezda melletti otthonában Uwe Koscher. Gyűjteménye kö­rülbelül 2200 diótörőbői áll, ami 30 év munkájának az eredménye, fotó: feb-reuters Az élet egyetlen nap Talán ha mindannyian tud­nánk örülni az apró örömök­nek, akkor jobb lenne minden. Mert van, akinek az is sokat je­lent, ha rámosolyog az az em­ber, akivel évek óta haragban vannak. Pedig valamikor a legjobb cimborák voltak, még együtt riasztgatták a háború idején a helybélieket, mond­ván, „jönnek az oroszok!” - vagy éppen a németek. Mindezt egy ködbe vesző rákócziújfalui este mesélte a minap egy idős úr, miközben a buszra vártunk. A nevére nem emlékszem kristálytisztán, ér­dekesen idegen hangzása volt, ami biztos, az a keresztneve: János.- Tudja, ha az ember távol kerül szülőföldjétől, akkor minden, ami onnan származik, meghozza a jókedvét. Én messze innen egy németor­szági kis faluban születtem, pontosan karácsony éjjelén. Édesanyám sokszor mondta, mintha csak az angyalok akar­ták volna így - kezdte minden bevezető nélkül. Szülőfaluját elsodorta a há­ború szele, még csak nem is látta napfényben, mert még aznap éjszaka elindultak meg­keresni édesapját, aki valahol Magyarországon élt.- Először a Dunántúlon ke­restük, Székesfehérvár mellett telepedtünk le. Ott jártam is­kolába is, s az ötvenes évek végén jöttünk először Szen­tesre, aztán Kunszentmár- tonba. Édesanyám pontosan a huszadik születésnapomon, karácsony napján halt meg, megviselték a nehéz évek. Egy számára idegen országban kellett eltemetnünk. Persze apámat sohasem láttam. Egyetlen ember kötötte már csak ide: a barátja, aki elvesz­tette szüleit a harcokban, s vele nevelkedett. Egyszer az­tán, mit ad az ég, karácsony­kor összevesztek azon, amin két fiatalember vitatkozhat: egy lányon.- Harminc évig nem beszél­tünk egymással. A lány az őfe­lesége lett, azóta is együtt él­nek. Később derült csak ki, mennyire fölöslegesen vesz­tünk össze. Én megtaláltam életem párját, akitől kará­csonykor született egy kislá­nyom! A barátommal tavaly, ugyancsak a szent ünnep nap­ján futottam össze véletlenül Budapesten, s közel kétórás beszélgetés után kibékül­tünk... -pe­Hogyan igyuk a pezsgőt? Az újév tiszteletére természetesen pezsgőt iszunk. Jogos a kér­dés: tényleg a legtöbb nyelvben champagne-nak nevezett habzó­bor a legfinomabb? Italszakértők szerint ez ízlés dolga, de hogy a legelőkelőbb és a legdrágább, az biztos. Az igazi viszont az, amit Franciahon Champagne nevű patinás borvidékén szüreteltek. Walter Bischof, a német bor­termesztők szövetségének szó­vivője, a világ egyik legrango­sabb pezsgőszakértője minden­esetre azt állítja, hogy az ol­csóbb pezsgőtől sem fáj jobban másnap az ember feje, mint a nemestől. A szakértő fontos útmutatása: az italt öt-hét fokra hűtsük le, ne rázogassuk, áhítat­tal kortyolgassuk. Arra a kér­désre, hogyan tartsuk frissen a már kinyitott üveget, a szakem­ber tanácsa: tegyünk bele egy hosszú kanálnyelet, ami „kive­zeti a hőt a palackból.” És hogyan nyissuk ki a pezs­gősüveget? Peggy Knickerb- rocker amerikai szakértő hölgy szerint úgy, hogy a fóliát, ami a palack nyakát védi, csak any- nyira távolítsuk el, hogy meg­lazíthassuk a dugót rögzítő dró­tot. Miután ezt a drótot eltávolí- tottuk, magát az üveget, nyílá­sával felfelé, negyvenöt fokos szögben tartsuk. Ajánlatos, hogy e bonyolult művelet során legyen a közelben egy pohár. Ezután következik a legfonto­sabb: a dugót megfogjuk, és a másik kezünkkel az üveget egy irányban forgatjuk. Tehát a fő szabály: ne a dugót, hanem az üveget! Ezután már csak a koc­cintás következik a nem túl hosszú, de ha lehet, eredeti ün­nepi beszédekkel. Ferenczy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents