Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

1996. december 24., kedd Békés, Boldog Karácsonyt! 9. oldal Beszélgetés Gyulay Endre püspökkel Váljon kedvessé minden otthon Nincs karácsonyi asztal kai nélkül. Az utóbbi napokban hosszú sorok kígyóztak a halárusok előtt, hogy beszerezzék az ünnepi menü alapját. fotó: feb/reuters Számos jel utal arra, hogy a katolikus egyház éberen figyeli napjaink történéseit, és vála­szol rájuk. II. János Pál pél­dául az ősszel a pápai akadé­miához intézett levelében új­fent méltatta a fejlődés elméle­tét. A magyar püspöki kar pe­dig a nyár végén körlevelében a család jelentőségét húzta alá. Hogyan tekint az egyház a vi­lágra? - erről beszélgettünk az ünnep alkalmából Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspökkel, a magyar katolikus püspöki kar alelnökével.- Az egyház tanítása a kinyilat­koztatásra épül. A Szentíráshoz és a Szenthagyományhoz ra­gaszkodnunk kell - mondta elöl­járóban a püspök. - Az egyházi tudományok is fejlődnek, és olyan lépéseket mozdíthatnak elő, amelyek a hit és a világi tu­dományok közötti ellentéteket mindinkább feloldják. Vegyük például a világ terem­tésének szó szerinti értelmezését: Isten hat nap alatt teremtette a vi­lágot. A Szentírás kutatói bemu­tatták, hogy ez nem tudományos értekezés, hanem elbeszélés jel­legű, költői leírás. S magára a fo­lyamatra magyarázatot adni - ez a tudósok dolga. Az egyház nem adja fel azt a nézetét, hogy az anyag nem örök, hanem Isten teremtménye, mi­ként azt sem, hogy az emberi lé­lek sem csupán a fejlődés ered­ménye, hanem Isten saját te­remtő műve. (Ez a leglényege­sebb eltérés a materialisták néze­teitől.) Az egyház valóban figyel a világra, a tudományok fejlődé­sére, és ami nem ellenkezik taní­tásával, azt elfogadja. Tiszteli a tudományok autonómiáját. A világ dolgaira való reagálá­sunkról tanúskodik a Magyar Katolikus Püspöki Kar augusztus 20-án megjelent körlevele is. Mi, püspökök, felelősséget érzünk az egész magyar népért, ezért fel­mértük, milyen eredmények vagy kudarcok kísérik napjaink­ban a magyar társadalom életét. Vizsgálatunk során nagyon ügyeltünk arra, nehogy leragad­junk a politika vagy bármelyik párt nézeteinél és nagyon vigyá­zunk arra, hogy csak a valós té­nyeket vegyük figyelembe. Munkánk azonban csak akkor teljes, ha fontos iránymutatás­ként bemutatjuk a 2000 éves egyház tapasztalatait, s főleg a társadalmi kérdésekben 1891 óta írt pápai enciklikákat. E munkában természetesen szükségünk volt azokra a világi tudósokra, akik komoly szakmai felvilágosításokkal szolgáltak, így találkozik az egyházi és a vi­lági tudomány.- Miként tekint az egyház a hazai állapotokra?- Már a francia forradalommal megkezdődött a nagy igyekezet az egyház és az állam szétválasz­tására. Nálunk, Rákosiék idejé­ben terrorisztikus módon történt meg ez a szétválasztás, ami való­jában nem volt más, mint az egyház gúzsba kötése. Ebből adódnak ma is a konf­liktusaink. Az 1990/IV-es tör­vény biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot. De csak elmé­letben. Indíthatunk iskolákat, de ehhez vissza kellene kapnunk épületeinket. A mai úgynevezett normatív támogatás mellett fenn­tartani sem tudjuk a tanintézete­ket. Jogunk van, de a lehetősé­günk kevés. Szerzeteseink is megszervez­hetik közös életüket, de ehhez is szükség lenne rendházaikra, óvodáikra, iskoláikra és kollégi­umaikra. Bár az 1991/XXXII. törvény elméletben ezeket bizto­sítja, a gyakorlati lépések mégis késnek. Sok nehézség van még mindig a hitoktatással, bár jogunk itt is törvényre épül. Sok iskola nem­igen akar időt és helyet biztosí­tani e célra. Komoly gondok ne­hezítik az utunkat. Pedig tevé­keny híveink szeretetmegmozdu- lásai igazolják, hogy nem ártani, hanem szolgálni szeretnénk. Er- tékszemléletünk átadása, keresz­tény erkölcsi nevelésünk hasz­nára lehet a korrupcióra és erő­szakos cselekvésekre hajló test­véreinknek, egyenként is, társa­dalmilag is.- Milyen hatással volt a tár­sadalomra a püspöki körlevél?- A közélet feszültségei, konf­liktusai indítottak bennünket, hogy megújuk a híveinkhez és minden jó szándékú emberhez szóló körlevelünket. Ennek elol­vasása sokakat sarkallt levél­írásra, amelyekben elmondják véleményüket, felkínálják a kö­zösséget segítő munkájukat. Gyakran cseréljük ki nézeteinket a különböző fórumokon, és úgy látom, hogy lassan újra meg­élénkül a közös gondolkodás, függetlenül bizonyos sajtóhatá­soktól. A nyomor enyhítésére mi tár­sadalmi méretekben sokat nem tudunk tenni. Karitatív csoportja­ink azonban mindenüvé eljutnak bár apró, de gyakran szinte élet­mentő segélyeikkel vagy segítő karjukkal, szavukkal. A határon kívülieknek is jut gondoskodá­sunkból, és találunk lehetőséget a nyugati magyarok adományai-' nak továbbítására is. Talán nem kevés az a lelkierő, amelyet templomaink csendjé­ben, a papjainkkal való beszélge­tésekből - akár a gyóntatószék­ben, akár a betegágynál -, az igehirdetésből vagy a szentmise­áldozatból merítenek híveink. Azt hiszem, a karácsony, a betle­hemi istengyermek szegénysége, emberszeretete az idén is Isten felé fordítja gondolatainkat és felmelegíti szívünket, hogy ne csak magunkkal törődjünk, ha­nem szeretetünkkel tegyük ked­vessé embertársaink otthonát. És talán ne csak erre az egy estére. Deregán Gábor Az a karácsony mindig hideg marad Úgy szeretett, hogy hagyott elmenni A család legfiatalabbjaként mindig nekem jutott az a megtiszteltető feladat - persze csak azok után, miután már el is bírtam és vigyázni is tudtam a csomagokra hogy széthordjam családunk szerettei és ismerőséi között a karácsonyfa alá való ajándékokat. Ez a megtiszteltetés egyéb­ként eléggé kellemes kötele­zettség volt, hiszen a pucco- san becsomagolt és színes szalagokkal adresszált pak­kok gazdái mindig is igye­keztek szorgoskodásomat meghálálni. Ahogy nőttem, cseperedtem mint ügyeletes boy-szolgálat, úgy változtak ezek az örömök cukros teá­ból forralt borrá, majd ké­sőbb karcos kisüstivé. Nem is beszélve a baráti kör lány­tagjainak a kalácspuszijai­ról... Az a tél valahogy mégis más volt. Keményen csikor- gósra sikeredett, így aztán nem volt kitörő az örömöm, amikor megtudtam, hogy édesanyám betegsége miatt a száz kilométerre lakó nagyanyámnak is nekem kell eljuttatni „Jézuska sze- retetcsomagját”, amit egyébként a család díszbe öltözve és kalákában tett meg mindig. Mit volt mit tennem, en­gedelmeskedtem a családi parancsnak, nekivágtam a nagy útnak. Lehúzta a ke­zem a sok „szeretet”, ami egyébként évente alig válto­zott: bejgli, zserbó, sült csirke, hurka, kolbász, sajt, fejkendő és meleg alsóne­műk. No, meg egy kis pénz. amit mindig családunk anyagi helyzete determinált. Hideg volt kegyetlenül, amikor Debrecenben át kel­lett szállnom a Hajdúdorogra közlekedő buszra. Istenem, mikor érek én vissza Tisza­füredre? - csak ez motosz­kált az agyamban, amikor a jó öreg „faros” csigalassú­sággal csúszkált a jeges, keskeny falusi úton. Éstére ugyanis nagyon fontos ran­devúra voltam hivatalos. Mire az összes variáció le­játszódott a fejemben, a ha­talmas pakkal nagyapám háza előtt voltam. Olyan volt az, mint a mesékben: fonott kerítés, ámbitusos, búbos- kemencés kis házikó, amely­ben már húsz éve megözve­gyültén élt egy madárcsontú kis nénike. ő volt az én min­dig fekete fejkendős nagy­anyám, aki ünnepi kötőben jött elém, s mindjárt a sze­memre is vetette:- Hogyhogy egyedül jöt­tél?- Tetszik tudni, anyu be­teg lett, így csak én jöttem, mert apu vigyáz rá! De én is sietek vissza, mert vár a kis­lány... motyogtam zavartan, miközben már a szentképek­kel teli, sutos-kemencésen meleg, fenyőgallyal díszített kis szobában szortíroztam az ajándékokat. Nem mertem rá nézni, mert tudtam: kár volt mondani, hogy sietek.- Azért ülj már le egy ki­csit! - leplezte szomorúsá­gát, amikor elém rakta az elmaradhatatlan és utánozha­tatlan foszlóskalácsot. Leül­tem, ettem, s beszélgettünk egy órácskát. Rutinmonda­tokkal próbáltam nyugtatni.- Májd húsvétkor eljö­vünk mindannyian - mond­tam, mikor az órámat néze­gettem. Bölcs öregasszony volt, látta, hogy sietek.- Fél négykor megy vissza egy vonat, ne várjon az a fruska... Botjára támaszkodva kí­sért ki a kapu elé. Az utca végén visszanéztem. Még ott állt. A kis konyhában ott volt a sparhelten a tyúkhúsleves meg a sok-sok finomság, amit nekünk készített. Máig sem tudom megbo­csátani magamnak, hogy ak­kor nem maradtam vele ott. Vele, aki még nyolc évig fe­küdt le egyedül a kis házban, ahol mindig arra várt, hogy legalább a szeretet ünnepén más gyújtsa meg neki a pet­róleumlámpát és a csillag­szórót. Azt a fruskát, akivel akkor este randevúztam, már ré- gesrég elfelejtettem, de ezt a történetet, míg élek, nem tu­dom soha, mert önző módon egyedül hagytam a nagy­anyámat, aki úgy szeretett, hogy hagyott elmenni.-percze­Humoristák karácsonyi jókívánságai pártvezetőknek Mit kívánnak a hét vezérnek? Selmeczi Tibor: Ha én len­nék a Mikulás szponzora, nem csupán a pártelnököknek ad­nék ajándékot, hanem egész pártjuknak. Legyen teljes az öröm. Az MDNP-nek adnék tagságot, akár rettenetes is le­het, sok pici krampusz, csak legyen nekik. Az MDF-nek vezetőséget, akár rettenetes is lehet, sok pici angyalka, csak legyen. A kisgazdáknak bé­kességet kerítenék, vagy még több bort, hogy néha meglás­sák a búzától a tiszta... A Fi­desznek én polgárságot adnék, no meg magvaváló narancsot is a teli puttonyba. Az SZDSZ szabad madarainak fészket ajándékoznék, hogy ne legyen belőlük tuti költöző madár. Az MSZP-nek meg olyasmit aján­dékoznék, aminek közülük né- hányan nagyon örülnének: ad­nék nekik előre amnesztiát. Ha pedig Karácsonyra kéne a pártelnököket megajándékoz­nom, akkor az összes politi­kust összeszedném a Fa alá, és elindítanám őket a Fa vitorlá­sán minimum egyéves világ­körüli útra. Ezzel magunknak is szereznénk meglepetést. Peterdi Pál: Horn Gyula miniszterelnöknek, az MSZP el­nökének 10 millió újabb szakértőt, ha legközelebb megint nem akaija átalakítani a kormányát. Pető Ivánnak a magyar női kézilabda­válogatottat, hogy próbára tehesse magát: ilyen körülmények között is nyugodt tud-e maradni. Tor- gyán Józsefnek még 21 fiúgyer­meket, hogy ha megint polgár- mestert választanak Budapest ke­rületeiben, mindig legyen kivel leégnie. Lezsák Sándornak, az MDF elnökének egy háromke­rekű biciklit, hogy akkor se ve­szítse el az egyensúlyát, ha újabb országjárásra indul. Orbán Vik­tornak, a Fidesz vezetőjének egy gerontológiai szaktanulmányt, amelyből megtudhatja, hogy nem az a lényeg, hogy mikor fiatal egy politikus, hanem az, hogy mikor politikus egy fiatal. Giczy Györgynek, a KDNP vezéralakjá­nak egy orvosi igazolást arról, hogy az ország jelen helyzetében az a legégetőbb kérdés, hogy 1996. december 14-én vagy 1997. január 18-án döfik hátba egymást egy párt vezetői és ezt kötelessé­gük akár bírói úton is érvényesí­teni. Szabó Ivánnak egy doboz ólomkatonát, hogy csekély taglét­számuk ellenére legalább sűrűn álljanak. Nádas György: Nem is a fa alá, hanem kifejezetten a „vezé­rek” alá tenném speciális ajándé­kaimat. Hóm Gyulánák útilaput szánok, hogy miért, az magától ér­tetődő. Pető Iván pelenkát kapna, nehogy „baj” legyen egy újabb koalíciós válság esetén. Torgyán Józsefet a legnagyobb magyar pa­rasztvezér nyomdokain haladva izzó vastrónnal lepném meg. Or­bán Viktornak - termetére és kiál­lására való tekintettel - pónilovat. Giczy Györgynek máglyarakás dukálna, kommentár nélkül. Le­zsák Sándornak ámyékszéket vennék, ami jól passzolna terve­zett árnyékkormányához. Szabó Iván fája alá kerékpárt tennék. Egyrészt azért, hogy megkönnyít- sem számára a demokrácia felé vezető utat, másrészt, hogy két ke­réken kerek pártot varázsolhasson maga köré. FEB Csendes éj: az idén 180 éves Újraírják a világ leghíresebb karácsonyi dalának történetét. A Stille Nacht, vagy miként mi, magyarok énekeljük, a Csendes éj ugyanis két évvel idősebb, mint eddig tudták. Mi több, most, hogy végre megtalálták az eredeti kéziratát, kiderült: az idén 180 esztendős. Elképesztő szegénységben éltek még a múlt században is Salzburg környékén a falvak lakói, ahol manapság irigylendő a jólét, sőt gazdagság. Ott, az osztrák-bajor határon található egy kis helység, Oberndorf, a Stille Nacht/Csendes éj bölcsője. Ott hozta össze a sors a két tehetséges, szegény sorsú fia­talembert: a salzburgi születésű Joseph Mohrt (1792-1848) és a hochburgi Franz Xaver Grubert (1787-1863). Történt, hogy a szentestére, az éjféli misére készülődő falu, Oberndorf templomának tönkre­ment az orgonája. A szájhagyo­mány szerint az egerek szétrágták a fújtatóját. A segédlelkész (mi­után papra már nem tellett a tele­pülésnek) a 26 éves Joseph Mohr hirtelen ihlettől vezettetve, gyor­san papírra vetett egy hatstrófás versikét, és már loholt is lovas szánon a közeli Amsdorfba, barát­jához, a kántortanítóhoz. Gruber- ről mindenki tudta a környéken, hogy Isten megáldotta zenei tehet­ség, azért őt kérte meg Mohr, hogy találjon valami szép dalla­mot a verséhez. De olyat, amelyet gitárkísérettel két férfi és a falu gyerekei elénekelhetnek. Az ihlet Grubert is megszállta, bizonnyal szerepe volt benne az ünnepre készülődés meghittségé­nek, áhítatának is, és nagyon gyorsan, pár óra alatt papírra ve­tette a Stille Nacht felejthetetlen dallamának hangjegyeit. A dalét, amelyről oly sokáig azt hitték, hogy osztrák népdal, vagy éppen Mozart gyermekkori zsen­géje, Haydn vagy Beethoven szerzeménye. Eredetileg egyetlen alkalomra készült volna csupán a Stille Nacht, és lám, ma az egész világ énekli. A jó öreg St. Nikola temp­lomnak, ahol először a két fiatal­ember meg az obemdorfi gyere­kek előadták, már a helye sincs meg. A századforduló utáni évek­ben ugyanis örökös árvízveszély miatt odébb költöztették a falut, amelynek új templomát csak 1937-ben szentelték föl. A kará­csonyi dal csaknem feledésbe ment, szerencse, hogy egy orgona­javító mester lekottázta, magával vitte Tirolba, ahonnan viszont a csengő hangú, világjáró Rainer nővérek vitték tovább, a cári ud­varba, a tengerentúlra. A Rainer lányok kései utóda, a pár éve elhunyt Joseph Aigner, Oberndorf tanítója és polgármes­tere az 1771-ben épült iskolaház­ban megalapította a világ legna­gyobb Stille Nacht-hangfelvétel- gyűjteményét. De azt még ő sem tudhatta, ami nemrég derült ki: Jo­seph Mohr a verset nem 1818. de­cember 24-én írta, hanem - a vé­letlenül föllelt eredeti kézirat bi­zonyítja - 1816-ban, éppen 180 évvel ezelőtt. FEB Ki volt Jézus? A világ mintegy kétmilliárd keresztény vallású polgára veszi kézbe időről időre az Újszövetséget, és olvassa - immár 2123 nyelven - a bibliai történeteket. A júdai sivatagból érkező Megváltó az időszámításunk utáni 20. és 30. év körül hir­dette tanait a palesztin tája­kon: prédikált Isten országá­ról, mígnem Jeruzsálemben beteljesedett végzete. El­árulták, elítélték és kivégez­ték, de feltámadt - áll a Szentírásban. Jézus rejtélyes alakja azonban nemcsak a hívőket foglalkoztatja, hanem a vi­lág valláskutatóit is. Egyre- másra jelennek meg a Bibli­ára, régészeti leletekre és más valós vagy állítólagos bizonyítékokra hivatkozó könyvek, amelyek más-más képet rajzolnak a Názáreti- ről. Egyszer csodadoktor­nak, máskor szentnek vagy lázadónak ábrázolják, mint például a chicagói John Dominic Crossan, aki öt éve megjelent könyvében egye­nesen parasztforradalmár­nak láttatja. Olyan meghökkentő fej­tegetések is napvilágot lát­nak, hogy voltaképpen meg sem halt a kereszten, hiszen hívei levették és el menekí­tették. Eszerint meg is nő­sült, Mária Magdelénával három gyereket nemzett, s titkos egyházszervező tevé­kenységével nagyban hozzá­járult a kereszténység tér­hódításához a Római Biro­dalomban. Az Oxfordban élő Ver­mes Géza világszerte feltű­nést keltő könyvében, A zsidó Jézusban, az Újtesta­mentum központi alakját a Talmudból, a zsidó hagyo­mányokat összegző gyűjte­ményből eredezteti. A berlini Hermann Dete­ring Pál apostolról írt nem­rég magvas tanulmányt, amelyben kimutatja, hogy a Jézus-képet oly nagy mér­tékben meghatározó szent férfiú nem élhetett a máso­dik századnál korábban. Való igaz: a Biblia fenn­maradt hét legősibb máso­lata közül egy sem szárma­zik a II. századnál korábbi időszakból. A padeborni Carsten Pe­ter viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi idők nagy felismerései nem egyebek korábbi felfedezé­sek megismétlésénél. Ki volt Jézus? - kérdezi csaknem kétezer éve a hívő keresztény és az elfogulat­lan történész. Evangéliu­mok, levelek, apostoli törté­netek és látomások szólnak a szenvedő, megfeszített Krisztusról, akit a mai ke­resztények imáikba foglal­nak. Ferenczy Europress

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents