Új Néplap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-12 / 290. szám
2. oldal Körkép 1996. december 12., csütörtök Hat hónapra visszamenőleg még igényelhető az ellátás Pótolható az elveszett pótlék A gyermektámogatási rendszer tavalyi átalakítását követően 170 ezerrel csökkent a családi pótlékban részesülő családok száma. Mint utóbb kiderült, a csökkenésben nem csupán a jövedelemkorlátozás bevezetése játszott szerepet, hanem az is, hogy sokan elmulasztották benyújtani kérelmüket, illetve hibásan töltötték ki az igénylőlapot. Kérhető-e utólag, visszamenő- legesen az ellátás? - kérdeztük Forgó Györgynétóí, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetőjétől.- Igen - válaszolta a szakember mert a családi pótlék visszamenőlegesen hat hónapra jár. Akik tehát a tavaly áprilisban megállapított jövedelem- határok alapján jogosultak az ellátásra, erre vonatkozó igényüket most utólag még benyújthatják. Emlékeztetőül: az érvényben lévő rendelkezés szerint azok a szülők jogosultak erre a gyermekellátására, ahol az egy főre eső jövedelem 19 500, egyedülállók esetében 23 400 forint. Akik idejében eleget tettek a rendelkezésnek, de rosszul töltötték ki az igénylőlapot és emiatt húzódik ügyük intézése, késve ugyan, de nem hat hónapra, hanem a teljes időre visszamenőleg megkapják az ellátást. Akik annak idején megfeledkeztek az igénylésről, később pedig azért nem jelentkeztek, mert úgy vélték, hogy már végképp elkéstek vele, most pótolhatják a mulasztást. Esetükben - az idézett előírásnak megfelelően - igényük beérkezésének dátumától számítja vissza az egészségbiztosítási pénztár a hat hónapot. Az utólagos igényeket egyébként a munkaviszonyban levőknek - ha a munkaadó kifizetőhellyel rendelkezik - a munkahelyükön, a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek a nyugdíjfolyósító igazgatóságnál, egyéb esetekben a megyei egészségbiztosítási pénztáraknál, illetve kirendeltségeknél kell benyújtani. Az igénylőlaphoz jövedelemigazolást kell csatolni az előző (1995) évi személyi jövedelemadó-bevallás alapján. (újvári) Az olasz köztársasági elnök a Parlamentben. A Budapesten tartózkodó Oscar Luigi Scalfaro az Országgyűlés plenáris ülésén üdvözölte a magyar-román alapszerződés ratifikálását; a dokumentumot példaértékűnek nevezte. fotö: feb/reuter AZ ENSZ-főtitkári tisztség betöltésére tartott próbaszavazásokon Kofi Annan, a béke- fenntartó műveletekért felelős ghánai ENSZ-főtitkárhelyettes kapta a legtöbb voksot, de egyelőre ő sem élvezi egyöntetűen az állandó tagok bizalmát. A koalíciós képviselők kivonultak a szlovák parlamentben Michal Kovác államfőnek a kormányzó hatalmat élesen bíráló beszéde alatt. * A szlovák nyelv védelmét szolgálni hivatott nyelvtörvény megszegőit a törvény rendelkezései szerint az új év első napjától már bírságolni is lehet. * A szlovák parlament hárompárti Magyar Koalíciójához tartozó Magyar Polgári Párt nyilatkozatban jelentette be, hogy feljelentést tesz az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki a múlt héten az ablakon keresztül fegyverrel belőtt a párt rimaszombati irodájába. Tajvan újraegyesítését az anyaországgal Peking békés úton kívánja megvalósítani, de szükség esetén nem riad vissza katonai eszközöktől sem - jelentette ki a kínai védelmi miniszter Washingtonban. * * * Javaslat kompromisszumra. A KDNP hétvégi tanácskozása legyen tárgyalási fómm, amelyen a kölcsönös megegyezés jegyében Giczy György elnökké jelölése mellett válasszák ügyvezető elnökké Latorcai Jánost - javasolja a KDNP két alapító tagja, Keresztes Sándor tiszteletbeli elnök és Varga László országgyűlési képviselő. Lesz Phare-pénz. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány örömmel nyugtázza, hogy a kormány a jövő évi költségvetéséből 1,8 milliárd forintot irányoz elő az alapítvány finanszírozására. Ez az összeg az Európai Unió 8,5 millió ECU-s támogatásával együtt biztosítja az MVA 1997. évi tevékenységét: a kis- és középvállalkozások támogatását. Salamon László frakciótag. A Fidesz frakciója titkos szavazással úgy döntött, hogy Salamon László független képviselőt, korábbi parlamenti alelnö- köt tagjai sorába fogadja. Sikerdíjtárgyalás. A Fővárosi Bíróságon megkezdődött az úgynevezett Tocsik-ügy tárgyalása, amelynek során a privatizációs szervezet pereli Tocsik Mártát több mint 790 millió forint visszafizetéséért. Az APV Rt. feltűnő aránytalanság címén támadja a jogásznővel kötött közvetítői szerződést, míg Tocsik Márta úgy véli: eredményesen elvégezte a rábízott munkát, s a sikerdíj mértékét szerződés határozta meg. A tárgyalást márciusban folytatják. Az adóhatóságnak kulcsa lesz az adatbank trezorjaihoz Országos információs hálózat A gazdaság egészét feltérképező új informatikai rendszert alakítanak ki a szakemberek. Olyan hálózatot, amely a vállalkozóknak és a döntéshozóknak naprakész adatokat szolgáltat, s egyben hathatósan segíti a feketegazdaság „kifehérítését”, az adóelkerülések és az adócsalások felderítését is. Az új rendszerről tegnap a kormányzati, önkormányzati szervezetek, az adóhatóság és a vámhivatal képviselőinek részvételével kezdődött tanácskozás. Az Európai Unióban elfogadott adatközvetítő rendszerek kidolgozói, a francia CE- SIA cég vezető képviselői ismertették azokat az eszközöket és eljárásokat, amelyek révén vállalatok és hivatalok ezrei között megvalósítható a megbízható, gyors adat- és in- fonnációcsere. A konferencián elhangzott, hogy a cég- és ingatlannyilvántartásban már megkezdték a korszerű informatikai rendszer kialakítását. A tervek szerint három-négy éven belül a nemzetgazdaság nagy Részének adatai benne lesznek a hálózat elektronikus adatbankjában. Az elektronikus trezorból az illetékesek - például az adóhatóság - bármikor lehívhatják a cégek árbevételi és forgalmi adatait. (németh) Feketébb már nem lesz a gazdaság? Az idén már nem folytatódott a feketegazdaság térnyerése, ám így is a hazai termelés 30 százalékára tehető teljesítménye - állapította meg a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság. A testület elnöke, Bencze József szerint a fekete- gazdaság növekedésének megállítása eredmény, de a tartósan magas szint káros a gazdaság egészére. Az APEH idén az áfa-visz- szaigénylések 16 százalékát vizsgálta meg. Ennek eredményeként várható, hogy összesen 20 milliárd forint lesz az az összeg, amit jogosulatlan visszaigénylés címén nem fizet vissza az adóhatóság. A bizottsági ülésen megállapították, hogy a szerencsejá- ték-piac ma már nagy részében legális keretek között működik. Egyetértettek a Szerencsejáték Felügyelet javaslatával, hogy szigorítani kell a játékautomaták utáni adózást, a kaszinókra új koncessziós pályázatokat kell kiírni, s fel kell térképezni a telefonos és az internetes szerencsejátékokat. Foglalkozott a testület a közbeszerzési törvény végrehajtásának tapasztalataival is. Megállapította, hogy a jogszabály megszületése óta mintegy háromezer eljárás keretében 300 milliárd forint felhasználásáról döntöttek a különböző szervezetek. A felmérések szerint a törvény alkalmazásának eredményeként körülbelül 5 százalékos megtakarítást sikerült elérni. Szerencseposta Hát ilyen még nem volt! A múlt heti telitalálatossal együtt az idén immár nyolcadszor ütötték meg az ötös lottó főnyereményét. Felbontva ezzel minden eddigi matematikai esélyszámítást, amely szerint 1 a 43 millióhoz az esély egy ötös találat elérésére. Az ötös lottó karrierje Fortuna jóvoltából az idén nyolc szerencsés játékos összesen 1 milliárd 332 millió forinttal lett gazdagabb. És az évnek még nincs vége! A jövő héten 20 millió forint vár arra, aki helyesen tippeli meg a kisorsolt öt számot a lottón. 38 millió a hatoson Aki úgy véli, hogy nehéz a ki- lencvenbői öt számot eltalálni, annak érdemesebb negyvenötből hatra tippelnie. Ráadásul ezen a héten a hatos lottó ígér többet: kereken 38 millió forintot. Égig érő Joker Szédítő magasságba, 75 millió forintra kúszott a Joker nyereménye. Bárki legyen is, aki megnyeri ezt a fantasztikus összeget, minden bizonnyal felejthetetlen karácsonyi ajándék lesz számára. A totón ezen a héten 5 millió várja a plusz 1 találatot helyesen megtip- pelőt. Jól jár az is, aki helyesen tölti ki a Góltotót, mert szerencsés esetben 1 150 000 forint üti a markát. Nagyobb téttel - többet Milliós nyeremények voltak a múlt héten a kenőn. A három darab nyolc telitalálatos szelvény tulajdonosa közül ketten hatvanforintos téttel játszottak, így 1,2 millió forintot nyertek. Jól ismét az a játékos járt, aki hatvan helyett háromszáz forinttal fogadott, mert 1,2 millió helyett 6 millió forintot nyert. A negyedik szerencsés nyertes kombinált szelvénnyel, tíz szám kilenc variációját játszotta meg. Ez mindösz- sze 600 forintjába került, s szerencséje révén busás nyereményhez - 6 millió 648 ezer forinthoz - jutott. Péntek 13 - szerencsenap Kevesen tudnak egy ősi, baljós színezetű babonát ellenkező előjelűre változtatni. A Szerencsejáték Rt.-nek azonban sikerült bebizonyítani, hogy a 13-ra eső pénteki nap sokak számára a szerencse napja. Pénteken - szeptember 13-hoz hasonlóan - ismét egy tucat autót sorsolnak ki egy tucat óra alatt. A játék reggel 8-kor indul és este 20 óráig tart. Ez alatt óránként kisorsolnak egy percet, és egy játékost azok közül, akik ebben a percben (a feladószelvényen a gép rögzíti az időpontot) legalább 120 forintos téttel küldték játékba lottó- vagy kenószelvényeiket. A sorsolás eredményét folyamatosan, minden óra 13 perckor közli a Danubius, valamint a Kossuth rádió az óránként elhangzó hírek után. A tizenkét szerencsés nyertes jutalma egy-egy Volkswagen Póló. Érdemes figyelni a híreket, mert akik még aznap 21 és 22 óra között személyesen jelentkeznek a nyereményért a Budapest, Hungária körút 175-177. sz. alatti Aral-kútnál, 100 ezer forint értékű benzinutalványt kapnak ajándékba. Még mielőtt bárkinek hiányérzete támadna az autók számát illetően, rögtön hozzátesszük: megvan a tizenharmadik is. Tulajdonosát szintén aznap fogják kisorsolni, a kenó- manó-figurát beküldő játékosok közül, az 1300 kenő pamutpóló nyerteseivel együtt. Ezzel azonban korántsem ér végét a Szerencsenap. Este 22 óra 25 perckor a televízió 1 -es csatornáján lesz látható az „Induljon el egymillióért" vetélkedő szuperdöntője, ahol milliós nyereményeső várja a kilenc fordulóban továbbjutott, valamint a december 2-ai gyorsított csatornán bekerült kenójátékosokat. Ez utóbbi résztvevők nemcsak saját zsebükre, hanem szűkebb pátriájuk, megyéjük számára is játszanak, illetve nyernek majd tíz- és százezreket, kinek-kinek mennyire futja szerencséjéből. Lesz ráadás-kenósorsolás is. Akik pénteken legalább 120 forint értékben kenóznak, dupla esélyük lesz a nyerésre, mivel szelvényük részt vesz az aznapi szokásos, valamint az azt követő ráadáshúzáson is. A ráadássorsolás nyertese az lesz, aki a legmagasabb telitalálatot éri el a kenőn. Ő nyeri meg egyúttal az Opel Corsát is. S hogy a tévé előtt ülő nézők se maradjanak ki a szerencsenapi dári- dóból, telefonon keresztül bekapcsolódhatnak a játékba. A három legügyesebb, legszerencsésebb játékos 1-1 kétszemélyes, háromnapos Ca- sino-hétvégét, illetve 100, 50 és 25 ezer forint értékű zsetont nyer, amit kedvére elkaszinózhat. (X) Milosevics ellencsapása A toll fegyverével... Az immár 23. napja tartó belgrádi békés felvonulásokkal kapcsolatban az egész világsajtó azt találgatja, alkal- maz-e Milosevics erőszakot. A hét elején már a belgrádi sajtó is „tüzelni” kezdett: megjelent a Fles (amely cím az angol „flash”, azaz „villanás” szerb olvasata) kormánypárti bulvárlap legelső száma. A lapot a legszélsőségesebb, legközönségesebb revolversajtó és a szovjet Pravda keverékének tartja a Washington Post belgrádi tudósítója, és bizony a lap szerkesztői nem is igen titkolják politikai hovatartozásukat. Jellemzésül néhány téma a legelső számból: egy riport szerint Belgrád utcáin valójában civil ruhás muszlim katonák tüntetnek. Kik pénzelik a felvonulásokat? A kokainbárók, a kábítószerpiac császárai - állítja a másik cikk szerzője. A lap még azt is tudni véli, hogy amikor az ellenzék egyik vezetőjét (pontosabban annak feleségét), Dragica Draskovicsot a rendőrség letartóztatta, akkor ő valójában azt az éjszakát nem a rendőrségen, hanem szeretőjének az ágyában töltötte. Már az első számban is olvasói levelek ítélik el a kormány és a Milosevics-ellenes nézeteket. A kiadvány készítői azonban megfeledkeztek egy apróságról: a szerkesztőségnek a lap impresszumában még postacíme sincs. A média nagy része Jugoszláviában állami kézben van. Milosevics azonban „lecsapott” a független magánrádiókra is, és csak amerikai nyomásra visszakozott; a csata most új eszközökkel folytatódik. Állandó jellegűvé vált az elszegényedés A román nemzet állapota A román parlament két házának tegnapi együttes ülésén Victor Ciorbea kijelölt miniszterelnök röviden ismertette kormányának programját. Erősen kritikus hangot üt meg „a nemzet állapotáról” szóló bevezetőjében a Ciorbea-kor- mány programja „azokkal kapcsolatban, akik az utóbbi években nem tudtak meggyőzően szakítani a korábbi diktatórikus rendszer gondolkodásmódjával és gyakorlatával”. A volt vezetők a program megfogalmazása szerint „Nico- lae Ceausescu politikai diktatúráját olyan gazdasági diktatúrává alakították, amely napról napra megfojtotta az egyszerű emberek reményeit”. „A volt vezetők demokráciát ígértek nekünk, és oligarchiát adtak, jogállamot ígértek, és szélesre tárták a kaput a szervezett bűnözés előtt, társadalmi igazságosságot ígértek, de korrupciót, szegénységet és a politikai rendőrségre emlékeztető gyakorlatot nyújtottak”. A szegénység globális és állandó jellegűvé vált - a többi között ez olvasható a Ciorbea- programnak a nemzet állapotáról szóló fejezetében. Kispénzűeknek nagy teher Javaslat az energiaárak ellentételezésére Az MSZOSZ feltétlenül szükségesnek tartja az energiaárak emelésének kompenzációját - elsősorban a nyugdíjasok és a szociális illetve lakástámogatásban részesülők körében. A szövetség indítványának lényege az, hogy az ellentételezésben mindazok részesüljenek, akiknek jövedelme nem haladja meg a 19 500 forintot. Boros Sándor, az MSZOSZ gazdasági szakértője munkatársunknak elmondta:- Az MSZOSZ elfogadhatónak tartja az energiaár-emelést, de csak az infláció mértékével arányosan.- A kompenzációt illetően úgy véljük: azért kellene 19 500 forintnál meghúzni a „vonalat”, mert mintegy 1 millió 700 ezer nyugdíjasnak jelenleg ennyiből, vagy ennél is kevesebből kell megélnie. Ők már a tűrőképesség határán járnak, tovább nem terhelhetők.-Ugyancsak ebbe a jövedelmi körbe tartozik nagyon sok olyan család, amely két, három vagy több gyermeket nevel. Ők szintén a létminimum határán élnek, s az energiaárak drágulása lehetetlen helyzetbe sodorja őket.- Az MSZOSZ ugyanakkor - elsősorban a sorozatos benzináremelések kapcsán - elengedhetetlennek tartja a teljes energiaszektor átvilágítását.- Kezdeményezni kívánjuk a díjtételek kiszabásának szigorúbb ellenőrzését és szorgalmazzuk a fogyasztóvédelmi törvény mielőbbi megalkotását is. (szalóky) JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. 1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 5^/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620. Jászberény. Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklósi Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865. kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint.# Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 7 —-----------------------------------i------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------/