Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-11 / 263. szám
12. oldal Információk Események 1996. november 11., hétfő Naptár 1996. november 11., hétfő Márton napja Napkelte: napnyugta: 6.45 órakor, 16.11 órakor. • • Ügyeletes patika Szolnok. Ma az ügyeletes patika a Széchenyi István körút 129.- ben levő Széchenyi gyógyszertár. Vízállás A Tisza tegnap Tiszafürednél 484 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 660 centiméter, duzzasztott, Kisköre alsónál 71, Szolnoknál 109 centiméter apadó. A Hármas- Körös Kunszentmártonnál 113 centiméter, apadó. Előkészítő Szolnok. A Mátyás Király Általános Iskola kedden 16.30 órától tartja nagycsoportos óvodások részére az iskola-előkészítő foglalkozását testnevelésből, néptáncból, képzőművészetből. Kissé melegszik az idő Kontinensünk nyugati partvidéke felett van annak a hatalmas ciklonnak a középpontja, ami a mai és következő napok időjárását alakítja. Ennek áramlási rendszerében az itt levőnél enyhébb levegő érkezik fölénk, ezért a tegnapinál kissé melegebb időben lesz részünk. Ez a levegő azonban meglehetősen nedves is. Emiatt lóként a nyugati, valamint az északi országrész felett többször erősen megnövekszik a felhőzet és helyenként kisebb eső is lehet. Elénk, gyakran erős lesz a déli, délnyugati szél. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, kisebb eső is csak egy-két helyen fordulhat elő. Az élénk déli, délnyugati szelet gyakran kísérik erős lökések. Kora délutánra 15, 17 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 15 Kecskemét: Jászberény: 15 Baja: Tiszafüred: 15 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 10 Velencei-tó: 8 Fertő-tó: 7-9 Duna: 9 9 8-9 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 45-60 40-50 40-50 40-50 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 45-60 55-65 40-50 40-55 40-55 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIAA HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az éjszakaa szélvédett völgyekben képződött köd valószínűleg nem marad meg tartósan, gyorsan javulnak majd a látási viszonyok. Melegfronti hatás érvényesül, az erre érzékenyek fokozott óvatossággal vezessenek! Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Jelbeszéd Szolnok. A siketek és nagyothallók megyei szervezete november 26-án alapfokú jelnyelvtanfolyamot indít a szövetség székházában, a Szapáry utca 19.-ben. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon az 56/373-818 számon a szervezet fogadóóráján, hétfőn 13-16.30 és szerda-csütörtökön 8-12 óra között. Gyógyító előadás Rákóczifalva. Erdős Imre kecskeméti természetgyógyász tart előadást Reiki Klub szervezésében a Faluházban kedden 17 órától. Minden érdeklődőt várnak. Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy ZSARNAI GYÖRGYNÉ (szül.: Benedek Mária) a Szolnoki Papírgyár nyugdíjasa 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1996. november 15-én, 14.30 órakor lesz a Körösi úti temetőben. A gyászoló család Az úttest nem ágy! Kecskemét külterületén a közúton szombaton este Sz. B. huszonhárom éves lakitelki lakos személygépkocsijával keresztülhajtott egy, az úttesten fekvő negyvennyolc éves kerekegyházi férfin, aki a helyszínen meghalt. Hasonló baleset történt Tö- rökszentmiklós külterületén: a közúton szombaton éjfél után tíz perccel T. T. 26 éves görbeházai lakos járműszerelvényével áthajtott az úttesten fekvő H. B. 30 éves, törökszentmiklósi lakoson. A férfi a helyszínen meghalt. „Népes” lakossági fórum Szolnok. Lakossági fórumot tart a Tallinn Általános Iskolában szerdán 17 órai kezdettel Csépány Sándor, a körzet önkormányzati képviselője. A fórum meghívott vendégei: Iváncsik Imre országgyűlési képviselő, Kovács Libór alpolgármester, Vörös Miklós rendőrkapitány, valamint Kéri József, a polgármesteri hivatal gazdasági " " főósZfályvé'áé- tője. A fórumon a várös rriás körzeteiből is szívesen látnak érdeklődőket. Szent Márton- napok Kunszentmárton. A Szent Márton-napok keretében ma 10 órától a katolikus templomban koncelebrációs szentmise lesz. Míg 16 órától a városházán dr. Pap Gábor néprajzkutató tart előadást. MIKULÁS• AJÁNDÉKOT NYERHET! Ha november 10-től december 5-én 16 óráig az ffiütig/ SZOLNOK I/TTl KERESKEDELMI Kl I SPORT - FARMER - SZABADIDŐ ÁRUHÁZ JÁTÉKOSZTÁLYÁN 1000 Ft feletti értéktől ha JÁTÉKOT VÁSÁROL, SORSJEGYET KAP, mellyel DECEMBER 5-én 16 órakor az áruház játékosztályán megrendezésre kerülő NYILVÁNOS SORSOLÁSON AJÁNDÉKOT NYERHET GYERMEKÉNEK! A sorsolásra a „Mikulást” is meghívtuk, aki az akcióban részt vevők között 100.000 Ft értékben SOK ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT SORSOL KI. Ha Mikulásra nem nyert, még van esélye. A nyeretlen szelvények tovább játszanak és részt vesznek a KARÁCSONYI SORSOLÁSON! Nem az adóra Tószeg. Nem vetnek ki iparadót a kis- és középvállalkozásokra - döntött a minap az önkormányzati képviselő-testület. Ugyanakkor a tíznél kevesebb dolgozót foglalkoztató cégek kommunálisadómentességét a testület megszüntette. A testület a helyi adók helyett más bevételi lehetőségeket keres a kiadások fedezésére. Véradás Véradást szerveznek:- kedden Jászladányban a KTSZ Klubban 8-12 óra között;- szerdán a szolnoki MAV- kórházban a dolgozóknak és Kunhegyesen a művelődési házban, mindkét helyen 8-12 óra között. A karcagi véradóban keddtől péntekig 8-tól 12 óráig fogadják a véradókat. Költöznek Szolnok. Várhatóan decemberben költözik Nagyorosziba a szolnoki Légvédelmi Tüzér Kiképző Ezred, ahol az Ötödik Önálló Légvédelmi Tüzérosztály kötelékébe tartozik majd. A hivatásos tisztek 95 százaléka szolnoki alakulatoknál kap beosztást. Városházi esték Szolnok. A Városházi esték keretében kedden 17 órától a városházán Üj élet a romokon címmel lesz előadás, melyen Baranyó Sándor festőművész, dr. Lengyel Bertalan orvos és Tíáfcai "Lajos újságíró működik közre. Kísér Bálint Erika, Si- rtión Erika és Szokóly Lajos. A házigazda Szurmay Ernő, a Verseghy Kör elnöke. Tanácsadás Szolnok. A megyei nyugdíjasegyesület a tagklubok tagjainak jogi tanácsadást szervezett november hónaptól. A tanácsadás igénybe vehető ma 10-11 óra között a Szapáry utca 19.-ben, ahol dr Pintér Zoltán válaszol a jogi problémákra. Külső erő Szolnok. A Lelki Klubban ma 17 órától a győri Oláh Imre ezoterikus, gyógyító tart előadást Gyógyítás Isten energiájával címmel. A klub a Ságvári művelődési házban található. I IXFRA-Elcktroiiik j Lakasriasztok • Autóriasztók Szamítastechmka • Tűzvédelem • Beleptetórendszerek • Rádiótelefonok beszerelése 5000 Szolnok, Liget út 4. I Tel.:56/424-628.60/386-020 BÚZAVETŐMAG A GITR Rt. Vetőmag Üzemében még kapható jó minőségű fémzárolt búzavetőmag, korlátozott mértékben még a legkeresettebb fajtákból- Jubilejnaja 50- GK Öthalom- MV-Errima- Alföld-90- Fatima 2 - is. Érdeklődni: GITR Rt. Vetőmag Üzem Szolnok, Panel út 5. Tel.: 56/426-011 Britr^nagyar együttműködés Szolnok. A honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére a brit nagykövetség és a British Council rendezvények sorával járul hozzá a magyar nép e jeles ünnepének méltó módon történő megünnepléséhez. Ezen sorozat részét képezi a brit tudomány eredményeit, valamint a brit-magyar tudományos együttműködés közös eseményeit bemutató Tudomány és technika című kiállítás. A kiállítás ünnepélyes megnyitója ma 15.30 órakor lesz a Technika Házában. A bemutatót dr. Paul Dick, a British Council magyarországi igazgatója nyitja meg. A kiállítás november 15-éig tekinthető meg. Átalakul az Asztma Klub Gyémámtlakodalmát ünnepelte Tiszapüspökiben a 85 éves Vincze Julianna és a 91 éves Benedek Márton. A házassági évfordulón a helyi polgármesteri hivatalban erősítették meg a hatvan esztendővel ezelőtt tett esküjüket, majd gyermekeik, unokáik, dédunokáik és ükunokáik társaságában otthon folytatták az ünneplést. fotó: illyés cs. Szolnok. Utolsó közgyűlését tartja kedden 17 órától a két és fél éve átalakult Asztma Klub a főiskola Ady Endre utcai épületében. Mivel kereteiket mára kinőtték, megfelelő előkészítés után most döntenek az egyesületté alakulásról. A vezetőség felhívja a figyelmet, hogy a határozatLéna a Hozamban Szolnok. Léna Szancova festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás ä Mária utcai Hozam Klub galériájában kedden 17 órakor. A tárlat november 25- éig tekinthető meg, hétköznapokon 15-18 óra között. Rajzstúdió Szolnok. A Vasutas Csomóponti Művelődési Központban (Jubileum tér 1/a) kedden 18 órától Kaid Nabil festőművész várja rajzstúdiójába az érdeklődőket. képességhez minél több klubtag megjelenésére van szükség. Az átalakulást követően megbeszélik a MÁV Csomóponti Művelődési Házban levő klubjuk összejöveteleinek témáit, a múlt szombati asztmanap tapasztalatait, és videófilmet is vetítenek az asztrna okairól. Hírszerkesztői tanfolyam Szolnok. Hírszerkesztői tanfö- lyamot szervez a Magyar Rádió (MR) oktatási osztálya december 3-5. között az MR Körzeti Szerkesztőségében (Kolozsvári utca 2.). A tanfolyam - amelyen előadást tart többek között Pálffy István, Bedő Iván, Vágási Kálmán, László Péter és dr. Nej György - díja 20 ezer forint. Aki részt kíván venni, jelentkezzen a szerkesztőségben személyesen vagy az 56/421- 133-as telefonon vagy az 56/425-610-es faxon. SZUPEREXPRESSZ A/4 80 g 440 Ft/csomgg + áfa (f kartontól) Ezen kívül november 15-ig akciós órán kínáljuk az alábbi termékeket: ✓ Minolta 650 Ft/csomag / ßiancopy 460 Ft/csomag ✓ Xerox 560 Ft/csomag ✓ Light Copy 450 Ft/csomag ✓ Canon 525 Ft/csomag OYÁRT-KER Kft. SzöK, Újszósziu. 13. Tel.: 56/375-894 BUC’CO BÚTORBOLT! Szolnok, Pólya Tibor út 16/A. (Tabánban). Árkedvezmények a raktár- készlet erejéig, szövetválasztási lehetőség! Nézzen be! Érdemes! *118195/5K* TAPÉTAVÁSÁR! 10 % kedvezmény minden tapétára november 4-től december 15-ig. Tausz Tapétaszaklizlet Szolnok, Baross út 11. (az udvarban). *118767/5K* KONDICIONÁLÓ MASSZŐR tanfolyamot indítunk november hónapban. Iparszövetség Oktatási Központ Szolnok, Verseghy park 8. 1/106. Tel.: 56/414-554. VIRÁGKÖTŐ tanfolyamot indítunk. Ipar- szövetség Oktatási Központ Szolnok, Verseghy park 8. 1/106. Tel.: 56/414- 554. *118813/3H* MÉG fogadunk el jelentkezéseket a SZA- MÍTÓGÉPKEZELŐ és SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOFTVER- ÜZEMELTETŐ tanfolyamokra. Iparszövetség Oktatási Központ, Szolnok, Verseghy park 8. 1/106. Tel.: 56/414- 554. *118811/3H* FIGYELEM! Megérkeztek a legújabb őszi-téli modellek! Női, férfi-, gyermekcipők,' bakancsok óriási választékban a Baross úti üzletsor felső szintjén, a CIPŐÁRUHÁZBAN! * 117852/6K* ______ G YERTYÁK Mikulásra, karácsonyra, születésnapra, óriási választékban a Szolnok ABC emeletén. *119085/ 1K* w SZOLNOK belvárosi garázs eladó. Érdeklődni: 56/372-303. * II9183/2T* KKERÁMIA. ■ Egyes padlóburkoló lapok 10-30% engedménnyel! Új termékeink! MÁRVÁNY és GRÁNIT padlólapok | és ablakpárkányok. = EUROKERÁMIA Kft. Szolnok, Tószegi út 9. (Papírgyárral szemben) Telefon: 56/421-704. ÓRIÁSI szezon végi árengedmény az IQ tapéta szaküzletben, a Szolnok ABC emeletén. *119185/2K* MINDENFAJTA üvegezés! Gyors, olcsó, pontos. 56/420-775. Házhoz megyek. Pintér. * 119247/1K* NÉMET kezdő és középhaladó tanfolyamokat indít a BP nyelvstúdió. Telefonáljon, minden érdeklődőnek részletes tájékoztatót küldünk. Szolnok, dr. Elek István u. 3., 56/429-065, 341- 892. *119279/2H* MÉG JELENTKEZHET! A KIT ABC-eladó szakmunkás szakképesítő tanfolyamára. Kezdés: november 15-én KIT Szolnok, Verseghy park 8. Telefon: 56/375-890 *119341/1H* l LAURA Szolnok, Szántó krt. 29-cel szemben Ú Telefon: 56/413-029 Csempék, padlólapok, kádak, zuhanytálcák, csaptelepek széles választékban, AKCIÓS ÁRON KAPHATÓK!