Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-07 / 260. szám

2. oldal Világtükör 1996. november 7., csütörtök Örömkönnyek a családban fotó: feb/reuter Clinton az elnök Felszabadult és választási győzelmétől mámo­ros hangulatban, mégis ünnepélyes, elfogódott arccal, csaknem nyolcvanezres lelkes tömeg előtt köszönte meg szerda hajnalban elhangzott beszédében Bili Clinton a számára nyújtott tá­mogatást. A keddi választáson a hivatalban lévő elnök meggyőző fölénnyel győzött repub­likánus ellenlábasa. Bob Dole előtt. A győzelmi nagygyűlést az elnök szőkébb hazájában, Arkansas állam fővárosában, Little Rockban tartották meg. A felesége és lánya kí­séretében megjelenő Clinton békejobbot nyúj­tott a republikánusoknak, pártérdekek felett álló egységet és összefogást, felelősségvállalást sürgetett a 21. századi kihívások leküzdésére. Az elnök személyét eldöntő szavazással egy időben megtartott kongresszusi választások eredményeként a republikánusok minden jel szerint megőrizték fölényüket mind a szenátus­ban, mind a képviselőházban. Kovács László magyar külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Bili Clinton újraválasztása az eddigi, szoros együttműködés további bővítését ígéri az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolataiban. Meghiúsították a terrortámadást Diplomáciai közvetítéssel leplezték le az Izrael-ellenes merényletet Az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország segítsé­gével az elmúlt napokban sikerült megakadályozni egy na­gyobb Izrael-ellenes terrortámadást - közölte az izraeli tele­vízióban kedden Benjamin Netanjahu. Élénk politikai tárgyalások a kormányalakításról Bukaresti buktatók Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügyminiszter, az Osztrák Néppárt elnöke és Le- zsák Sándor, a Magyar Demok­rata Fórum elnöke szerdán Kismartonban a két párt által közösen állított 1956-os em­lékművet avatott fel. Lezsák Sándor köszönetét mondott az osztrákoknak, elsősorban a burgenlandiaknak azért a segít­ségért, amelyet 1956-ban a több mint 180 ezer magyar mene­kültnek nyújtottak. Az osztrákok 69 százaléka nem támogatja az Európai Unió gyors keleti bővítését - ez derül ki abból a felmérésből, amelyet az EU Bizottsága készíttetett az unió tagországaiban. Az EU- tagállamok polgárainak átlago­san 42 százaléka helyesli a ke­let- és közép-európai országok csatlakozását, s 28 százaléka el­lenzi azt. Horvátország szerdán hivata­losan is az Európa Tanács 40. tagállamává vált: Mate Granics külügyminiszter Strasbourg- ban, a nemzetközi szervezet székhelyén aláírta a csatlako­zásról szóló dokumentumokat. A szerbiai ellenzéki pártok, valamint a hatalmon lévő szo­cialistákkal szövetségben álló Jugoszláv Egyesült Baloldal képviselőinek állításai szerint a vasárnapi jugoszláviai parla­menti és helyhatósági választá­sokon komoly csalások történ­tek Koszovóban, ahol a Szer­biai Szocialista Párt állítólag „ellopta” a választásokat boj- kottáló albánok szavazatait. Nagy erejű robbanás történt szerdára virradóra az albán fő­városban. A detonáció ledön­tötte egy többemeletes lakóház egyik falát, s megsebesítette a tiranai Fellebbviteli Bíróság ott lakó elnökének két gyermekét. Pakisztán új kormánya szerdán föloldotta a leváltott miniszterelnök, Benazir Bhutto mozgásszabadságának korláto­zását. Ugyanakkor Bhutto fér­jét, Aszif Ali Zar dar it továbbra is őrizetben tartják. Az exkör- mányfő szerint az elnöknek nem volt joga őt meneszteni. Szélsőséges mnszlim fegyve­resek szerdára virradó éjjel meggyilkolták egy algériai falu 31 lakóját. A vérengzés az Al­gírtól mintegy ötven kilomé­terre délre fekvő Szid-el-Ke- birben történt. Az algíri kor­mány ellen harcoló iszlámista ellenzék 1992 óta sorozatos ter­rorakciókat hajt végre. Újabb légitámadást intézett szerdán az afgán főváros észak­keleti része ellen a tálib milicis- ták ellen alakult koalíció légi­ereje. Kabulnak e negyedében van a polgári és katonai célokat egyaránt szolgáló repülőtér. Az izraeli kormányfő nem bo­csátkozott részletekbe, csak annyit mondott, hogy az emlí­tett országok diplomáciai köz­vetítésükkel erősen csökken­tették egy rettegett terrorcse­lekmény veszélyét. Ezekbe az erőfeszítésekbe más államok is bekapcsolódtak, de őket Ne­tanjahu nem nevezte meg - je­lentette a dpa és a Reuter. A kedvező fejlemények kö­vetkeztében a zsidó államban az elmúlt napokban lazítani lehetett a korábban bevezetett biztonsági intézkedések szigo­rán - mondta az izraeli minisz­terelnök. Izrael és a palesztinok köz­ben kölcsönösen egymást vá­dolják a Hebron jövőjéről fo­lyó tárgyalások elakadásáért. Hasszán Aszfur, a palesztin tárgyalóküldöttség tagja kö­zölte: a palesztinok hivatalo­san tiltakoztak az izraeli ma­gatartás miatt, és egyúttal pa­naszlevelet küldtek az Egye­sült Államoknak, az arab or­szágoknak és az Európai Uniónak. Mose Fogéi izraeli szóvivő szerint Izrael nem ha­logatja a tárgyalásokat. Netanjahu a televízióban azt mondta, hogy Arafat téved, ha azt hiszi, hogy a választá­sok után fölálló amerikai kor­mány erős „tárgyalási nyo­másnak” teszi ki Izraelt. Meg­erősítette, hogy Hebron eseté­ben Izrael pótlólagos bizton­sági garanciákat kíván a pa­lesztinok között élő zsidó te­lepesek számára. Az ellenzék választási sikere után intenzív tárgyalások folynak Bukarestben a győz­tes Demokrata Konvenció és a harmadik helyen álló Szo­ciáldemokrata Unió között a közös kormányzásról. A Konvenció és az SZDU ki­dolgozandó megállapodása alapul szolgál majd ahhoz, hogy a két nagy ellenzéki erő szavazótáborát Emil Constanti- nescu, a Konvenció jelöltje ol­dalán közösen mozgósítsák. Constantinescu november 17-ei ellenfele, Ion Iliescu ál­lamfő szerdai sajtóértekezletén a „társbérlet”, az „ellensúly” és az „egyensúly” embereként lé­pett fel. Kijelentette, hogy nem akadályozná az új kormány Stabilnak és teljesen kielégí­tőnek nevezték szerdán az orosz elnök kezelőorvosai Bo­risz Jelcin szívkoszorúér-mű­tét utáni állapotát. Az elnök orvosai és a külföldi specialisták szerda reggel érté­kelték Jelcin állapotát. Az ál­lamfő vérnyomása 110/70 il­letve 120/80 közötti volt, pul­zusa 80-as. Ezeket az értékeket normálisnak ítélték a konzílium résztvevői. Szerda reggel moszkvai idő szerint 6 órakor kapcsolták le a lélegeztető berendezést Jelcin­ről, ezután az elnök saját kezű­leg írta alá azt a rendeletet, amely szerint visszaveszi a ha­talmat a műtét előtt ideiglene­A bővítés nem fáklyásmenet - fogalmazott Somogyi Ferenc, az integrációs államtitkárság vezetője azon a szerdai sajtó- tájékoztatón, amelyen bemu­tatták a „Magyarország fel­készülése az FU-tagságra” című könyvet. A mintegy ezer példányban megjelent kötetet elsősorban döntéshozóknak, tudományos kutatóknak és az integráció iránt érdeklődő szélesebb nyil­vánosságnak szánják szerkesz­tői: Balázs Péter, hazánk kop­penhágai nagykövete és Marc Maresceau, a Genti Egyetem Európai Intézetének igazgatója. A belgiumi flamand közös­ség, a Genti Egyetem és a Magyar Külügyminisztérium pénzügyi hozzájárulásával ké­szült könyv összesen kilenc ­munkáját, sőt támogatná, „amennyiben az az ország ja­vára szolgálja”. Az RMDSZ vezetői pénte­ken ülnek össze, hogy kidol­gozzák álláspontjukat a jö­vendő kormánnyal és azzal kapcsolatban, mit ajánlanak a választóknak az elnökválasztás második fordulójában. Az RMDSZ esetleges kor­mányra kerüléséről eltér a Konvenció különböző erőinek véleménye. A tömörülés legna­gyobb pártja, a KDNPP vezetői jelezték, hogy a magyarság ér­dekképviseletével is tárgyalni akarnak a kormányról, míg a Nemzeti Liberális Párt alelnöke kizárta, hogy pártja az RMDSZ-szel együtt vegyen részt a kabinetben. sen elnöki jogkörökkel felruhá­zott Viktor Csernomirgyin kormányfőtől. Az elnöki szóvivő szerint meglepte az orvosokat Jelcin szervezetének ereje. Mint el­mondta, az elnök mielőbb sze­retne túllenni a műtét utáni re­habilitáción. Szergej Jasztr- zsembszkij közölte: a következő konzíliumot csütörtök reggel tartják. Áz amerikai szívspecialista, Michael DeBakey a CNN-nek nyilatkozva hangsúlyozta: amennyiben Jelcin betartja az orvosok tanácsait, hat-nyolc hét alatt felépülhet, és négy hó­nap múlva akár ismét hódolhat kedvenc időtöltésének, a te­nisznek. jórészt magyar szakértők tollá­ból származó - tanulmányt tar­talmaz. Ezek felölelik Magyar- ország integrációs felkészülé­sének számos aspektusát, s megpróbálják számba venni EU-érettségünk mutatóit. A Ferenczy Europress kérdé­sére Somogyi Ferenc elmondta: felkészülésünk az EU-tagságra hosszú és bonyolult folyamat, már csak azért is, mert maga a közösség is gyökeres változás előtt áll. Ebben a helyzetben sok a nyitott kérdés, ám a ma­gyar diplomácia - a könyvben publikáló szakértők elméleti támogatásával is - igyekszik fölmérni a hosszú távon ható folyamatokat. „Ha az irányt jól ismerjük, a táv hosszúságát könnyebb be­mérni” - mondta. Halmai Katalin Negyedmillió kiskorú háborúzik a világ harminchárom hadszínterén Óvodások kezében a kalasnyikov Az ázsiai Kambodzsában vagy az afrikai Sierra Leonéban fegyver nyomja sok ötéves Fiúcska vállát akik kis katona­ként, halált megvető bátorsággal harcolnak a fölkelők sorai­ban. Guatemalában tizenegy-tizenkét éves legénykéket a hi­vatásos hadseregbe is bekényszerítenek. A Savé the Children (Óvd a Gyermeket!) nevű szervezet Genfben most kiadott jelen­tése szerint az idén legalább negyedmillió gyermek- és fia­talkorú kezében van fegyver a világ 33 harcterén. Még egy nemzedékkel ez­előtt is túl súlyosak és nehezen kezelhetők voltak a harci fegyverek - írják a jelentés szerzői. Az automata fegyve­rek megjelenésével a helyzet alapvetően megváltozott. A kalasnyikov kezelése már csaknem „gyerekjáték”, ek­ként óvodás-, kisiskolás ko­rúak is katonáskodhatnak. A gyerekek többsége persze nem önszántából megy a pol­gárháborúba. Csakhogy a nagy veszteségek következté­ben mind kevesebb a fegyver­forgató férfi, ráadásul a gyere­kek könnyebben kézben tart­hatók és gyorsan kiképezhe- tők. Sokuk játéknak tartja a halálosan komoly feladatot. Nemegyszer kislányokat is „besoroznak”, rájuk még szörnyűbb sors vár: a kambo­dzsaiak az első vonalakban ál­lomásoztatják őket. Srí Lan­kán és Libanonban gyakorta öngyilkos akciókba hajszolják a szerencsétleneket. A gyermekvédő szervezet jelentésének alapja a háborús térségekbe küldött nemzetközi megfigyelőcsoportok 27 eset- tanulmánya. Ezekben olvas­ható az is, hogy a harcterekre - akárha vágóhidakra - hajtott gyerekkatonák minduntalan nemi erőszak áldozatává is válnak. Afrikában a katonai szolgálatot teljesítő gyermek­lányokat a felnőtt katonák ágyasaikká is teszik. A genfi dokumentum elő­szava arra is fölhívja a figyel­met, hogy a gyilkolásra kény- szerített gyerekek egyszer­smind áldozatok is. (kulcsár) Ismét 8 gyakorolja az államfői jogkört Stabil Jelcin állapota Könyv az érettségünkről Az EU-tagságra alaposan föl kell készülni Néma telefonok A mobil telefon nem szólalhat meg a Temze partján, a londoni alsóház üléstermében. A minden parlamentek any­jaként tisztelt brit törvényho­zásban a minap Stephen Dor- rell egészségügy-miniszter ép­pen fontos előterjesztését ol­vasta fel, amikor az ellenzéki Munkáspárt padsorában, jó hangosan megszólalt egy mobil telefon. A miniszter körülné­zett, hirtelen befejezte mon­dandóját és tüntetőén leült. Az elnöklő Janet Fookes azonnal rendreutasította politi­kustársnőjét, az ügyben ludas Tessa Jowellt. A 651 képviselőt udvariasan fölkértékr mielőtt az ülésterembe lépnek, kapcsolják ki mobiljukat, különben kényte­lenek lesznek más intézkedése­ket is tenni. Az erélyes fellépést valamennyi honatya és hon­anya támogatta. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Mugyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a. „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 Fekete Házaspár fehér gyermeke. A kék szemű, szőke hajú kisfiú a színes bőrű angliai Golding család legifjabb tagja. A genetikusok kiderítették, hogy a jamaicai szárma­zású édesapa dédapja fehér volt, s az ő génjeit örökölte a kis Kieran. fotó: feb/sipa Veszélyes lehet az életmentő légzsák Gyerek ne üljön előre! Az amerikai sajtóban hóna­pok óta éles vita folyik a gépkocsik légzsákjairól. Fz meglehetősen elbizonytala­nítja az autósokat. A tengerentúlon nagy feltű­nést keltettek azok a balese­tek, amelyekben kisgyerme­kek halálát okozta a kirob­banó légzsák. Amerikában 1990 óta 29 ilyen tragédiát jegyeztek föl. Ennek nyomán az autóipar úgy érezte, hogy lépnie kell. A „nagy hármas” - a Chrysler, a Ford és a General Motors - közös levélben for­dult a vásárlókhoz, figyelmez­tetve őket arra, hogy légzsá­kos autóban soha ne ültessék előre a kisgyereket. A bírálók persze fanyalog­nak, szerintük az autógyárak­nak - figyelmeztető levelek írása helyett - cselekedniük kellene. Például úgy, hogy a légzsákok energiáját csökken­tik, a mostaniak ugyanis több rrtint 350 km-es sebességgel robbannak ki. A biztonsági szakemberek szerint ennél kisebb sebesség is elegendő lenne. Állítólag már léteznek is ilyen lassúbb, de éppoly hatékony, úgyne­vezett smart légzsákok, ame­lyeket - fogadkoznak az autógyártók - már a jövő év­től kezdve beszerelnek az új gépkocsikba. A légzsák egyébként több mint 500 életet mentett meg az elmúlt évben Amerikában.

Next

/
Thumbnails
Contents