Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-26 / 276. szám

1996. november 26., kedd Megyei Körkép 5. oldal „Házilagos” kivitelezésű út Gödörből gödörbe, döcögve Gyalog, kerékpárral még csak neki lehet vágni a Tószeg- Jászkarajenő útnak, de kocsival nem ajánlatos fotó: cs i. Akad egy nem is olyan régen elkészült út Tószeg és Jászka- rajenő között, amelyik any- nyira időálló, mint ha egy kö­zepes méretű földrengés cif­rázta volna ki a tetejét. Holott dr. Bede János, a közúti igaz­gatóság, illetve annak jelen- legi jogutódjának az igazga­tója szerint az történt, hogy a rossz alapokra, a rosszul megtöltött tükörre hiába rak­ták rá a megfelelő mennyi­ségű aszfaltot, az hepehupás, gödrös lett, akár a Kisalföld. Mindehhez tudni kell, hogy a Közlekedési és Hírközlési Mi­nisztérium pályázatokat írt ki utak készítésére. Ezt a tószegi önkormányzat megpályázta, és meg is nyerte. Remélve, hogy a nagyközség és a Kárajenő kö­zötti terület végre nem poros, sáros lesz, hanem út köti össze a két megyét. A minisztérium ebben java­solta, nem árt, ha az érintett ön- kormányzatok bevonják az út­építésbe a területileg illetékes közúti igazgatóságokat is, de az esetünkben kimaradt. Akkor 40 millió állt rendelkezésre, holott 1993-ban érkeztek 60 milliós ajánlatok is. Gondolták, elég lesz erre a 40 millió, ha esetleg több szükséges, bizonyára segí­tenek a települések téeszei. Igen ám, de időközben ők sem lettek erősebbek, sőt! Elkezdő­dött az alapozás nem is olyan egyszerű munkája. Segített eb­ben egy azóta már megszűnt kft., sőt akadt házilagos kivite­lezés is. A közúti igazgatóság szak­emberei jelezték, hogy az egész eljárás messze van a szakszerű­től. Hogy példákat említsek, az útalapba öntött zúzott kő az egyik helyen 15 centiméter vas­tag, a másiknál 2 centiméter! Azt is észrevételezték, nem jó a vízelvezető rendszer. Ezek után az aszfaltot egy debreceni cég rakta fel, majd öt év garanciát vállalt rá. Dr. Bede János szerint akkor lép a képbe az ő cége, mivel az önkormányzat mint beruházó kérte őket, hogy értékcsökke­néssel vegyék át az utat. Az út azóta sincs kezelésbe átadva-átvéve. Bede úr szerint azért, mert a beruházás nincs befejezve, márpedig egy befe­jezetlen kivitelezést a megyei közútkezelő közhasznú társa­ság nem vesz át. A szakemberek szerint lenne megoldás: az egész utat Tó­szegtől Jászkarajenőig be kel­lene vonni jó erős aszfaltréteg­gel, az segítene valamit azon, hogy az útalap sokfélének te­kinthető, csak szakszerűnek nem. Ez jelenleg tízmillió forintba kerülne. Van olyan elképzelés, hogy az összeg háromfelé menne: hárommilliót adna Tó­szeg, ugyanannyit Jászkara- jenő, a maradékot Bede Jáno- sék cége. Bede úr efféle megol­dásról hallani sem akar, fizesse meg a károkat az, aki így vé­gezte, végeztette el a munkát. Mivel ők nem tartoznak ebbe a körbe, erre a célra egy petákot sem adnak. Ismétlem, a kár most tízmil­lió. Lehet, esztendő teltével 14- 15 lesz, mert a tél eszi az uta­kat. Hát még az efféléket! Ha nem hiszik, menjenek arra. De kocsi helyett a kerékpárt vagy egy lánctalpast ajánlok. Sőt, megteszi gyalogosan is ... D. Szabó Miklós Ház ugyan van, de minek? Három kiskorú - fedél nélkül 'Az'alábbi eset Kuúszentmárton városához fűződik, és a fősze­replői egy anya, egy apa, a három gyerek és több személy, aki házat adott vagy vett tőlük. Visszatérve az öttagú^cSa'Iádra, aligha lehetett felhőtlen a viszony közöttük, mert a gyerekek végül nevelőszülőknél kötöttek ki. Telt-múlt az idő, cseperedtek az apróságok, és gyűlt a pén­zük is, mint minden állami gondozottnak. Ezért-e vagy másért, a gyerekeket az anya visszakérte. A visszaadással a helyi gyámügyesek akkor sem, most sem értettek egyet, de végül az anya akarata győzött. Odaköltözött egy házba, majd azt a tulajdonostól meg­vette. Hogy mennyiért? Há­romszázkétezerért. Az épület, illetve a telek a gyerekek ne­vén volt, az anyának haszonél­vezeti joga maradt. Megint csak telt-múlt az idő, az anya egy másik helyre, másik férfi­hoz költözött. A gyerekek hol itt hánykolódtak, hol ott - a két fiú végül az apánál kötött ki. Laktak a házban is, de mit ad az ég, az anya azt újra el­adta! Tessék megkapaszkodni: 80 ezerért. Ez az ár a valóság­ban úgy jön ki, hogy az érték- becslés a lakást 10(!) ezerre taksálta, a telket 70 ezerre. Hogy miért adta el? Mert való­színűleg szüksége volt a pénzre. Időközben az is kiderült, hi­ába adta el az épületet, portát, az átírás akadályokba ütközik, mivel a városi gyámhatóság a gyerekek érdekeit védve nem adta áldását, akarom mondani kézjegyét hozzá. Az új vevő dühében, ami mozgatható volt, mindent vitt, annak számított az ajtó, ablak is. A gyerekek, jobban mondva a fiúk megint fedél nélkül ma­radtak. Legutóbb az apjukkal albérletben egy kamrában húz­ták meg magukat. Van itt még egy érdekes észrevétel. Nehezen érthető, hogy kis idő alatt miképpen romlott le a ház úgy, hogy a háromszázkétezer helyett már csak tízezret ért, és további hetvenezret a porta. Ha fóliá­ból lenne is, drágábbnak érté­kelnék! Arról nem beszélve, hogy a porta majdnem hét- száz(l) négyzetméter. Egyálta­lán, miféle értékbecslés volt ott? Az ügy másodfokon a me­gyei közigazgatási hivatal igazgatási és hatósági főosztá­lyára került. Mert valahogyan úgy néz ki: ennek a három gyereknek papíron háza van, a valóságban meg lassan-lassan kisemmizik őket. Néhány megválaszolatlan kérdés még azért maradt. Ki­nek adta el az anya a gyerme­kei házát? Miért adta el? Va­jon a vevő, mielőtt a zsebébe nyúlt volna, mi okból nem né­zett utána, tehermentes-e az ingatlan? Ami az' egészben a legszo­morúbb: mi lesz a gyerekek­kel? Milyen lehet az a „lakás”, amelynek hiányzik az ajtaja, ablaka? Lassan kopogtat a tél, és egy kamra aligha tesz jót egyetlen kiskorúnak sem. Elvégre az efféle otthonok­nál még a nevelőszülői rend­szer is sokkal, de sokkal jobb! Nem igaz? D. Sz. M. Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte .. . mégis lebuktak A bűnszövetség sem mindenható Eltartott egy darabig, amíg a rendőrség országos vezetői nyíltan elismerték a szervezett bűnözés jelenlétét hazánkban. Most ott tartunk, hogy a maffiák létezését kérdőjelezik meg. Voltaképpen megfogalmazás kérdése, hogy miként nevezünk egy olyan - hívjuk így - illegális jövedelemre specializálódott vállalkozást, ahol minden feladat egymástól elhatárolódva, testre szabottan jelenik meg. Csak úgy, mint a mondókában: ez elment vadászni, ez meglőtte ... Épp ez a profizmus az, ami megnehezíti a bűnüldözők dolgát. A lényeg természetesen az, hogy lehetőleg soha se derül­jön fény az igen jól szervezett - jelen esetben - elképesztő méreteket öltő gépkocsilopás­sorozatra. Évekig nem is volt semmi baj, hisz rendkívül ügyesek és körültekintők vol­tak. Esetenként egy rókáról több bőrt is le tudtak húzni. Talán alábecsülték az „ellen­ség” tehetségét, mert a jól szervezett társulat egyszer mégiscsak ismertté vált a rendőrség előtt. Tizenkilenc vádlott Az alapos nyomozás pedig olyan bizonyítékhalmazt tárt a bíróság elé, hogy - ha még nem jogerősen, de - döntés is születhetett a tizenkilenc vád­lottat felsorakoztató bűnügy­ben. A Szolnoki Városi Bírósá­gon a napokban hozta meg el­sőfokú ítéletét Sólyomváriné dr. Csendes Mária tanácsa a különböző vagyon elleni bűn- cselekményekkel vádolt szol­noki illetőségű Nagy János és társai ügyében. A szűköcske tárgyalóteremben épp csak el­férő - szolnoki és fővárosi - vádlottakon kívül több mint ötven tanút kellett kihallgatni a többtucatnyi ügyben. A bűn- cselekményekkel okozott kár összege a 23 millió forintot is meghaladta. Az ügyben kelet­kezett aktahegynek csak a csúcsát jelentette az 50 olda­las, noveliáskötetnek is beillő vádirat. A trükkök Egy kis ízelítő a társulat válto­zatos eszköztárából. Még ’91- ben történt, hogy mint sértet­tek bejelentést tettek Budapes­ten az egyik kerületi rendőr- kapitányságon egy személy- gépkocsi ellopása ügyében. Nyugodtan kivárták az eleve sikertelenségre ítéltetett nyo­mozás végét, és minthogy a tettes ismeretlen maradt, ke­zükben a nyomozást megszün­tető határozattal megtették kárbejelentésüket is a biztosí­tónál. Az addig valahol őrzött és egyáltalán el nem lopott au­tót még a kártérítési összeg felvételének napján eladták jó pénzért. A jelek szerint nem a vélet­lenre bízták sikereiket. Szak­embert bíztak meg például az okmányhamisításhoz használt bélyegzők elkészítésével is. A szolnoki Verseghy Nyomda montírozója vállalt némi pén­zért egy kis különmunkát, aki 1993 októberétől következő év februárjáig 19 - az olasz vámhivatal által használt, ha­zai rendőrségi, valamint ban­koknál alkalmazott - hamis bélyegzőt gyártott le. Ézeket az adukat többek között a hamis olasz forgalmi engedélyek, adásvételi szám­lák készítésénél játszották ki. Az autólopásokat a jól bevált módszerrel követték el. Valaki - esetenként ugyanis a gépko­csitolvaj kiléte a mai napig ismeretlen maradt - egy kü­lönleges eszközzel kihúzta a kiszemelt drága járgány ajta­jának zárbetétjét, majd azzal egy közeli műhelybe elvonul­tak. Az elkészített nyers kulccsal már bízvást próbál­kozhattak az autó ellopásával. Ilyen egyszerűen veszett nyoma 1994. január 24-ről 25- re virradó éjjel Szolnokon egy, az utcán parkoló Nissan terep­járónak is. Mire az autó mo­torja bemelegedett, az már a budapesti rejtekhelyen vára­kozhatott az új tulajra. Mi sem jellemzőbb, mint hogy néhány nappal később 350 ezer forin­tért kelt el az ennél tízszer többet érő csodamasina. A vevő egy ismeretlen orosz ál­lampolgár volt. Üzletszerűen, szövetségben A jó ideig elhúzódó büntetőel­járás első köre tehát bezárult. A bíróság nem spórolt a ki­szabott börtönévekkel. A ti­zenkilenc vádlott közül egyet mentettek fel, tizennyolcán azonban bűnösnek találtattak. Az ítéletekben több esetben is megállapította a bíróság az üz­letszerűséget és a bűnszövet­ségben történt elkövetést. Az elsőrendű vádlottat, Nagy Jánost - aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van - 11 rendbeli, a másodrendű bu­dapesti Horváth Lászlót 18 rendbeli cselekményben mondták ki bűnösnek. Nekik jutott a legtöbb a szabadság- vesztésből is: mindketten 4 év 4 hónap börtönt kapták. Horváth Győző Csak a lusták nem dolgoznak Pusztamonostoron? Apad a víz a fóliák alatt- A gazdálkodók évről évre ke­ményen megdolgoznak minden termékükért, az értékesítés eredményességét azonban a nagybani piacokon működő ke­reskedelmi maffia határozza meg - vélekedik Só'regi János, Pusztamonostor polgármestere. Az 1800 lakosú településen meghatározó jelentősége lehet a Jászsági Mezőgazdák Értékesítő Szövetkezete működésének. A majd minden udvarban megta­lálható fóliasátrak alatt ugyanis paprikát, paradicsomot, uborkát, étkezési tököt termelnek egész évben. A falunak nagy szüksége lehet a ma még csak előkészítés alatt lévő Jászsági-főcsatornára. A községben egyre kevesebb a víz, a kutakat egyre mélyebbre kell fúrni. Ha kiapadna a falu vízbázisa, az a fóliás kertészke­dés végét is jelentené. Ez idő szerint Monostoron még nem égető gond a munka- nélküliség. A közeli városok üzemei ellátják munkával a tele­pülés lakóit. A mintegy harminc Sőregi János polgármester munkanélküli többsége a pol­gármester szerint a lustaságának köszönheti helyzetét. A Pusztamonostoron ’93-ban kiépült vezetékes gázhálózat je­lenleg 80 százalékos kihasznált­sággal működik. A regionális te­lefonfejlesztés megvalósulása után most a szennyvízhálózat kiépítése a fő cél. Négy év alatt 28 közös pályázatot adtak be a szomszédos Jászfényszaruval, míg sikerült állami cél-, illetve a megyei területfejlesztési tanács fejlesztési támogatását elnyerni. A saját erő előteremtése után, hároméves programban épülhet meg a helyi szennyvízhálózat és a Fényszaruval közös tisztítómű. A falu ügyeinek intézésére a polgármesteri hivatal hét mun­katársa elegendő, ám gondot je­lent, hogy kis település lévén nincs lehetőség szakelőadók al­kalmazására. Sőregi János a problémát regionális szinten ol­daná meg. A hasonló gonddal szembekerült falvakban közös szakértőket alkalmaznának, me­lyek költségeit együtt fedeznék. Az 50 milliós költségvetéssel gazdálkodó önkormányzatnak nagy segítséget jelentene a gáz­vagyon eladásából származó bevétel. A kiépült gázvezetékért járó részvények névértéke mint­egy 30 millió forint. Egy bró­kercéggel kötött megállapodás alapján a következő évben en­nek 170-180 százalékáért is el­kelhet a részvénycsomag, -scs­Gátőrház Vezseny és Tiszavárkony között Amerre a madár is ritkán jár Az biztos, hogy Töró'csik Ferenc és családja aligha szenved a szomszéd ricsajától, lármájától, hiszen az nem más, mint a végtelen határ. Lévén a lakásuk egy mutatós, körülkerített, gondozott gátőrház Vezseny és Tiszavárkony között. A porta rendjét négy kutya vi­gyázza, akik felváltva ugatnak és harapnak, mikor me­lyikükre kerül a sor. Lassan harmadik éve, hogy itt laknak. Feri, a csa­ládfő a Kötivizig alkalmazottja, gátőr. Naponta végig­járja az őrvonalát, ami tíz és fél kilométer. Ellenőrzi a gát állapotát, a jelzőköveket, azt, hogy minden rend­ben van-e. Hol motorral, hol kerékpárral, de ha az idő úgy hozza, az apostolok lován. Akad két gépe is, eze­ket szintén ő vezeti, karbantartási, fenntartási munká­kat végez velük, esetleg nyaranta füvet kaszál. A két gyerek kétféle iskolába jár: Éva, a kisebbik, Vezsenybe, Feri, az idősebb, iskolabusszal Tiszavár- konyba. A feleség otthon dolgozik, jószágot, aprólé­kot nevel, így pótol valamit az egy kereseten. Éppen fafűrészelésre érkeztünk, erre is gondolni kell ilyenkor, november második felében, mivel ide még majd ezután jut el a vezetékes gáz . . . D.Szabó Törőcsikék fafűrészelés közben. Feri, a férj ottjártunkkor volt ép­pen 39 éves. fotó: cs. i. Cibakházi esküvői történetek Kigyulladt a menyasszony Nem mondhatnánk, hogy mindennapi, ha az esküvőn meggyullad a menyasszony ruhája vagy egy órát késik a pár életük egyik legfonto­sabb pillanatáról. Még egy olyan kisebb településen is, mint Cibakháza, előfordul­nak ilyen érdekes esetek. Dr. Boross Györgyné még csak négy éve anyakönyvve­zető, ám a pár esztendő alatt sok mulatságos és szép törté­net részesévé vált. Egyik alkalommal kettős esküvőt rendeztek, ami falu­helyen meglehetősen ritka. Két testvér - természetesen a maga párjával - tartotta együtt a szertartást, s feltehe­tően utána a lagzit is, ami költségek szempontjából sem rossz ötlet. Idős emberek is álltak már oltár elé, rendszerint másod­szor, harmadszor, vagy éppen életük utolsó éveit szeretnék társaságban eltölteni. Ám ha valaki harmincöt évi együtt­élés után, hetven fölött gon­dolja meg magát és teszi hiva­talossá kapcsolatát, nem ép­pen tucatesküvő. Talán a legjobban megmo­solyogtató sztori egy hangula­tos, gyertyafényes szertartás­hoz kötődik. Bármennyire is sok gyertya égett a teremben, azért hideg volt, így hát a menyasszony magára vett egy kis kabátkát. Pechére vala­hogy belekapott a tűz, és egy­ből melege lett a hölgynek. Szerencsére vidám a történet vége, a tüzet eloltották, és a párt, immáron kiskabát nél­kül, de összeadta az anya­könyvvezető. P. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents