Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-23 / 274. szám
4. oldal Hazai Tükör 1996. november 23., szombat Parlamenti program. A jövő héten tíz törvényjavaslat általános vitáját fejezi be az Országgyűlés, és a képviselők döntenek az 1997. évi költségvetési javaslat módosító indítványairól is. Kóródi Mária alelnök a házvezetés szokásos pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jövő héten ismét háromnapos ülést tartanak. Sikeres műtét. Kuncze Gáboron tegnap epekőműtétet hajtottak végre a BM Központi Kórházban. A sikeres beavatkozást követően a belügyminiszternek néhány napot pihenéssel kell töltenie, így nem vehet részt az SZDSZ tegnap kezdődött küldöttgyűlésén sem. Nehéz a fészekrakás. A Baloldali Ifjúsági Társulás szerint a közelmúltban elfogadott lakás-takarékpénztári törvény főként a középkorú párok lakásgondjait enyhítheti, de nem kínál megnyugtató megoldást a fiatalabb korosztályok saját otthonhoz juttatására. Ezért a BIT egy-két hónapon belül eljuttatja a kormányhoz saját javaslatait, amelyek kormányrendeletek, törvénymódosítások formájában segíthetnek e gondok megoldásában - jelentették be tegnap a társulásnál. Új év, jó év? Ha az Országgyűlés megszavazza a jövő évi költségvetést, 1997 hosszú idő óta az első esztendő lesz, amikor nem kell tartaniuk a pedagógusoknak a reálbér csökkenésétől - állapította meg Szöl- lősi Istvánná. A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára egy tegnap megtartott közoktatási fórumon azt is bejelentette, hogy februárban várhatóan 20- 21 százalékkal emelik a tanárok és a tanítók fizetését. Bomlasztó szegénység. A szegénység bomlasztja a társadalmat, és a szolidaritás megtagadásának irányába , Jiat mondta Göncz Árpád köztársasági elnök % szociálpolitika , megújításának lehetőségeivel foglalkozó konferencián. A legsúlyosabbnak a lakosság 5-6 százalékát képező cigányság helyzetét nevezte. Kifogásolta, hogy e problémával nem hajlandó szembenézni sem a társadalom, sem a megoldásért felelőssé tehető politikai erők. Segít a zöldszám. Száz végveszélybe került magzat, gyermek és család életén segítettek az elmúlt nyolc hónapban lelki tanácsadással, anyaotthoni elhelyezéssel, babakelengyékkel, a törvényes örökbefogadás előkészítésével az Alfa Szövetség mobiltelefonos segélykérő hálózatának önkéntesei. A Westel 900 most ingyenesen hívható, zöldszámmal (06-80-630-333) bővíti a magzatok védelmében kiépített hálózatot. Ellenvélemények az ellentételezésről Nem felel meg a valóságnak az a munkaadói állítás, hogy jövőre 20 százalékkal növekednének a vállalkozások közterhei. Ezt Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta az Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén, melyen a jövő évi költségvetést vitatták meg. Az államtitkár szerint egyes vállalkozói körökben lehetséges a tehernövekedés, de ösz- szességében jelentős pozíciójavulás várható. A jövő évi költségvetési' adó- és járulékváltozásoknak ugyanis éppen az az egyik alapvető céljuk, hogy javuljanak a vállalkozások beruházási lehetőségei. A munkavállalók szorgalmazták a családi pótléknál a jövő évi infláció ellentételezését valamint a rászorultsági fokozatok három kategória szerinti megállapítását. A privatizációs jótállási kötelezettségekre tervezett 10 milliárd forintból szerintük 5 milliárd átcsoportosítható az 1800 forintos egészségügyi hozzájárulás miatt nehéz helyzetbe kerülő cégek kompenzációjára. Az energia-áremelés 3 milliárd forintos áfa-bevételét az arra rászorulók támogatására javasolták felhasználni. A kormányzati oldal a családi pótléknál nem tartotta elfogadhatónak a rászorultsági kategóriák változtatását. Késznek mutatkozott viszont arra, hogy elemezzék a privatizációs jótállási kötelezettségeket, s amennyiben lehetséges, a megtakarítható összeget átcsoportosítják más célra. A kormányzat szerint nem indokolt, hogy a nagy létszámú, alacsony bérszínvonalú vállalatoknál az egészségügyi hozzájárulás kompenzációjára az eredetileg tervezett 1,5 milliárd forintot növeljék. Az ellentételezés módjának meghatározásakor lehet majd pontosítani a finanszírozási igényt. Az energia-áremelés áfa-többletét a költségvetés már kalkulálta, a kompenzációra más keretből kerülhet sor. A munkavállalói oldal már jövőre a reálbérnek többszázalékos pozíciójavulását igényelte. Ez a kormányzati oldal szerint is jogos, ám jelenleg nem teljesíthető kérés. Hiába a vigyázat - utánozzák Megpecsételhetik a pecsétek sorsát a hamisítók Minden bélyegző hamisítható fotó: feb Virágzik a csalások egy sajátos vállfája, a bélyegzők hamisítása. A napokban az ügyvédi kamara már határozatban mondta ki: tagjai- a hamisítások miatt - csak bizonyos, egységesen elkészített bélyegzőt használhatnak okiratok ellen- jegyzésére.- Korántsem csak az ügyvédi pecsétekkel fordulnak elő visszaélések - mondja Rózsa András, az ORFK helyettes szóvivője. Nagy számban vannak forgalomban hamis cégbélyegzők is, kétes gazdasági ügyletek „hitelesítésére”. Az utóbbi időben főként ingatlanok és gépkocsik adásvételi szerződésein bukkan föl sok „fantomlenyomaf ’. A bélyegzőhamisítást a törvény nem bünteti, csak ha fel is használják. Nincs pecsét, amit ne lehetne „lekoppintani” - mondják a Bélyegző Kereskedelmi Bt. szakemberei. Az ügyvédek által eddig használt úgynevezett domború pecsét az egyik legnehezebb változat: öt nap is kell egy-egy utánzat elkészítéséhez. -óky A jövő autói. Tizenhat ország 50 egyetemistája tervezett a LEGO cég felkérésére kétüléses sportkocsikat, családi autót és terepjárót az aprócska építőelemekből, 1:5-ös méretarányban. Képünkön az egyik legsikerültebb pályamű. fotó: feb/sömlai Balázs Egyházakról külön törvény Kimaradnak a kedvezményezettek köréből A kormány új törvényjavaslatot terjeszt be a személyi jövedelemadó egy százalékának közcélra fordításáról. E változatban azonban nem ne- vesítenék az egyházakat azon egyesületek, illetve intézmények között, amelyekhez átutalhatják az állampolgárok ez évi személyi jövedelemadójuk egy százalékát. Mindezt Med- gyessy Péter pénzügyminiszter mondta tegnap újságíróknak. Utalt rá, hogy a közcél tág fogalmába belefér a kultúra, a sport, az egészségügy támogatása, s magától értetődőnek látszott, hogy e körben az egyházaknak is legyen helyük. E közben vetődött föl az elképzelés, hogy egyelőre kihagynák a kedvezményezettek köréből az egyházakat, mert azok maguk is deklarálták, hogy amíg működésük általános finanszírozásának módja nem tisztázott, addig nem tartanak igényt az állampolgárok adóadományára. A kormányzat méltányolta ezt, de megítélése szerint az egyházi oktatást és a szociális tevékenységet, valamint az egyházak történelmi intézményeinek felújítását joggal szeretné támogatni a lakosság. Az egyházak általános finanszírozási kérdéseiről a pénzügyminiszter a kormányfő megbízásából külön tárgyalt a történelmi egyházak képviselőivel. Ezt követően helyezkedett a kormány arra az álláspontra, hogy a finanszírozásukat önálló törvényben kell rendezni. Lakásprogram cigányoknak Mintegy 250 új lakás épülhet fel az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKO) lakásépítési programjának keretében a jövő év végéig. Farkas Flórián, az OCKÖ elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a program támogatására központilag jóváhagyott 20 millió forint révén a jövő év márciusában megkezdődhetnek a munkálatok azokban a tiszántúli helységekben, ahol az igénylők többsége él. A tervezet mintegy 30 települést érint, és az adott területeken csaknem 750 munkanélküli tartós foglalkoztatását teszi lehetővé. A komfortos lakásokat várhatóan többféle típusterv alapján, a települési önkormányzatok által felajánlott közművesített telkeken építik fel. A program fővállalkozója az OCKÖ által e célra alapított Szociális Építő Közhasznú Társaság lesz. A kivitelezéssel, a tervadaptálással, valamint a műszaki ellenőrzéssel kapcsolatos megbízásokról előreláthatóan pályázat útján döntenek. Új otthonuk megteremtésében a feltételek szerint a leendő tulajdonosoknak is tevékenyen részt kell vállalniuk. Kiválasztásukról a Közmunka Tanács, a települési önkormányzatok, a helyi kisebbségi önkormányzatok, illetve ezek hiányában a civil szervezetek határoznak. Farkas hangsúlyozta: a programba nem csak cigányok kapcsolódhatnak be. A kérdés: hogyan tovább? SZDSZ-küldöttértekezlet zárt ajtók mögött Megkezdődött tegnap délután a Nemzeti Sportcsarnokban a Szabad Demokraták Szövetségének tisztújító küldöttgyűlése. A zárt ülésen Pető Iván tartott beszámolót. A gyűlést megelőző sajtótájékoztatón a pártelnök hangsúlyozta: a kétévente sorra kerülő tisztújító küldöttértekezleteken általában a párt vezetőinek megválasztása áll az érdeklődés középpontjában. Ezúttal azonban az SZDSZ céljain és azok megvalósításán lesz a hangsúly. Lehetséges szavazás a koalícióról is, de nem ez lesz a legfontosabb probléma, amivel a küldöttek foglalkoznak - hangzott el. A politikus szerint a küldöttgyűlésnek elemeznie kell a kormányzat eddigi tevékenységét, a koalíció helyzetét, és a szabaddemokraták cselekvési lehetőségeit. A kisebbik kormánypárt küldöttgyűlése végig zárt ajtók mögött zajlik, de - mint a tájékoztatón elmondták - ennek semmiféle rendkívüli oka nincsen. A szabaddemokraták csupán azért döntöttek most e megoldás mellett, mert várhatóan sok, a párttal kapcsolatos őszinte ? felszólalás hangzik majd el, és nyílt ülés esetén úgy tűnhetne, hogy az SZDSZ csupán a saját problémáival foglalkozik, a választópolgárokat érintő, az ország számára fontos kérdésekkel nem. PÁLYÁZAT Mezőtúri Városgondnokság pályázatot hirdet a város gyermek- és diákétkeztetését biztosító konyhák élelmezésvezetői állásának betöltésére. Az állás 1997. január 1-jétől tölthető be. Bérezés a közalkalmazotti törvényben foglaltak szerint. Pályázati feltételek: 1. / Kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolai végzettség, vagy állami szakmai jegyzékben szereplő okleveles élelmezésvezető szakképesítés. 2. / Legalább hároméves közétkeztetésben szerzett szakmai gyakorlat. 3. / Erkölcsi bizonyítvány. 4. / Szakképzettséget (végzettséget), továbbá a szakmai gyakorlatot igazoló okiratok másolata. 5.1 Részletes szakmai önéletrajz. 6./ Konyhák működtetésével kapcsolatos elképzelések ismertetése. „• A pályázatokat 1996. december 6-án 13 óráig a Városgondnok- | ság igazgatójához „gyermek- és diákétkeztetés" felirattal, zárt § borítékban kell benyújtani az alábbi címre: Mezőtúr, Pétery Károly út 4-6. sz. A pályázatok elbírálására 1996. december 20-án kerül sor. Galilei után most Darwint is rehabilitálta a katolikus egyház Hat nap alatt teremtette... A katolikus hívők körében élénk visszhangot váltott ki II. János Pál levele, amelyet a római Pápai Tudományos Akadémiához intézett. A szentatya ebben megalapozottnak minősítette az ember fejlődésének darwini elméletét, s együttmun- kálkodásra hívta fel a teológiát és a tudományt. A pápai dokumentum egyértelműen leszögezi, hogy a katolikus egyház elismeri az evolúciót, a fejlődés elméletét - nyilatkozta munkatársunknak dr. Fila Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára.- E pápai levéllel egy tisztá- zódási folyamat végére jutottunk - hangsúlyozta az ismert hittudós. - Ismeretes, hogy Darwin - aki egyébként haláláig hívő ember volt - 1859- ben adta ki Az emberi fajok eredetéróí, s 1871 -ben Az élet eredetéről szóló könyvét. A csaknem másfél száz éves vita abból adódott, hogy materialista tudósok Darwin elméletéből világnézeti kérdést csináltak, felhasználták az egyház támadására. Ez viszont heves ellenállást váltott ki - a darwinizmussal szemben is.-A teológusok egy része már e század elején megkísérelte összeegyeztetni a bibliai és a darwini értelmezést, de az igazi fordulatot az 50-es években XII. Pius pápa Humani Generis enciklikája hozta meg. Leszögezte, hogy az emberi test az állati testtel közös őstől származhat, de a lelket Isten közvetlenül teremti.- Mindehhez az nyitotta meg az utat, hogy az egyház közben tisztázta a Szentírás értelmezésének alapelveit. A Bibliát, és benne a hatnapos teremtéstörténetet évszázadokig tudományos leírásnak tekintették. Pedig a Biblia nem mai értelemben vett történelmi leírás, hanem egy sajátos teológiai értelmezés, amelynek történeti vonatkozásai vannak. Szerzője Krisztus előtt az 5. században vetette papírra, s például a teremtést azért sűrítette 6 napba, hogy rávegye olvasóit a 7. nap megszentelésére. A történet megörökítője tehát mintegy a tanítást, az elméletet írta le.- A darwini tudományos felfedezés kapcsán azért emlékeztetnék arra - mondta a tanár úr -, hogy Szent Ágoston már az 5. században leírta: Isten megteremtette az anyagot és beleteremtette a fejlődés eszmei magvait, csíráit, amelyek később kifejlődnek.-Az egyház 1992-ben rehabilitálta Galileit. II. János Pál most felhasználta az alkalmat, hogy az egyháznak a világra nyitottságát, párbeszédre való képességét ismét bizonyítsa. Darwint is rehabilitálta. Deregán Gábor Karcag: Széchenyi sugárút 43. (Új Néplap-iroda) Kisújszállás: Fóling iroda, Kurucz u. 4/1. Kunhegyes: V. Terjesztési ügynökség, Kossuth u. 40. Mezőtúr: Benedek Lajosné, Kossuth út 53. Nagykörű: Kiss Lajosné, Polgármesteri Hivatal Törökszentmiklós: Tóth Ferencné, Berzsenyi út 43. Terjesztési ügynökség: Táncsics út 1. Abony: Mádi Istvánná, Hunyadi J. út 12/a. Tószeg: Papp Ferenc, Attila út 54. Tiszajenő: Kerti Imre, Arany J. út 109. Besenyszög: Fecske Péter, Pásztor út 17. Tiszasüly: Katona Józsefné, Dózsa Gy. út 29. Kőtelek: Fekete Istvánné, Kossuth út 39. Rákóczifalva: Szekeres Béláné, Petőfi út4/c.