Új Néplap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

1996. november 2., szombat 3. oldal Megyei Körkép Munka nyolcvan embernek Szolnok és Calgary megállapodása Kanadai információs bázis a Tisza partján A két polgármester kicseréli az aláírt okmányokat A gazdasági és kulturális élet több területére kiterjedő együttműködési megállapodást írt alá tegnap Szolnokon All Duerr, a kanadai Calgary és Várhegyi Attila, Szolnok pol­gármestere. A dokumentum szerint például a gazdasági szfé­rában a kőolaj- és földgázipar, a mezőgazdaság, valamint logisz­tikai és környezetvédelmi szol­gáltatás azok a területek, ahol közös cselekvést terveznek. A két város közigazgatási rendsze­rének megismeréséért az ön- kormányzatok szakemberei köl­csönösen tapasztalatcsere-láto­gatáson vesznek majd részt. Az aláírást követően Várhe­gyi Attila elmondta: Szolnok és Calgary kézfogója annak kö­szönhető, hogy mindkét telepü­lésen domináns tényező az olaj­ipar. A tavaly ősszel elkezdett folyamat további kiteljesítése a mostani együttműködési szer­ződés, és a kapcsolatok a to­vábbi kedvező alakulása előjá­téka lehet egy majdani testvér- városi megállapodásnak. Calgary polgármestere arról beszélt, hogy a nagyváros gyűj­tőhelye a nemzetközi nagyválla­latoknak, és ezért az önkor­mányzatnak magától értetődő kötelessége a nagyvilágban mi­nél több partner felkutatása. En­nek a tevékenységnek most kü­lönleges aktualitást ad, hogy Calgary pályázik a 2005-ben a Közös birtokunk a Föld! mottó­val rendezendő világkiállítás megrendezésére. Esélyei növeléséhez keres Magyarországon támogatókat, és Szolnoknak nem kisebb sze­repet szánnak, mint azt, hogy legyen kelet-európai informá­ciós bázisuk az előkészületek során. Francia tankönyv Karcagról A Művelődési Minisztérium pályázatot írt ki tankönyvek írására. Baja Sándor, a karcagi Szentannai Sámuel Mező- gazdasági Szakközépiskola és Gimnázium francia-orosz szakos tanára is pályázott. Könyvét a minisztérium néhány hete tankönyvsegédletté nyilvánította, s bevette a tanköny­vek jegyzékébe. Kenderesen csökkent mun­kaképességű emberek részére rehabilitációs munkahelyeket létesített a Kunrehab Kft. Ez a karcagi társaság, tulajdon­képpen egy regionális köz­pontot alakított ki a csökkent munkaképességűek foglal­koztatására. Mint Magyar Sándortól, a me­gyei mozgássérült egyesület al- elnökétől megtudtuk, a kende- resi önkormányzattól állagme­góvás fejében kapták meg a volt napközi otthont. A polgármesteri hivataltól minden segítséget megkaptak az épület átalakításához, s ígéretük van arra, hogy a bekötőutat is le­aszfaltozzák, hogy a sérült em­berek az épületet még könnyeb­(Folytatás az 1- oldalról) A kft. telephelyén tartott házkutatás alkalmával külön­böző okmányokat foglaltak le, köztük egy füzetet, amelyben a telephelyen megforduló gépko­csikat regisztrálták. Vélhetően ezt a dokumentumot, valamint a kihallgatásaik jegyzőkönyveit terhelő bizonyítékként tartották számon, mert visszaszerzésük érdekében jelentős lépésre szánta el magát az ügyvezető. A főkapitányságon tegnap tar­tott rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a vállal­kozó felkereste a gazdaságvé­delmi osztály két nyomozóját, és félmillió forintot ajánlott fel a szóban forgó iratokért. A zsaruk látszólag ráálltak a törvénytelen ügyletre, első út­juk azonban a parancsnokuk­hoz vezetett. Nem volt más hátra, mint hogy a lehető legkö­rültekintőbb módon hozzálás­sanak a leleplező akció meg­szervezéséhez. A kezdemé­nyező vállalkozóval történt megállapodás úgy szólt, hogy a papírok átadása, illetve a pénz átvétele szerdán délután a szol­noki Agip benzinkútnál törté­nik meg. A rendőrök részéről valóban nem ártott az óvatos­ság, ugyanis - mint azt a kö­rülmények igazolták - a be­ben meg tudják közelíteni. A Kinder-tojásokat összerakó üzemben két műszakban nyolc­van embernek tudnak munkát biztosítani. A helyeik mellett Bánhalmáról, Kunhegyesről is jönnek foglalkoztatottak. A részmunkaidőben a moz­gássérültek az állami támogatás­sal 12-15 ezer forintot tudnak megkeresni, s átlagban napi 600 tojást raknak össze. A sérült em­berek magukra találtak, jó érzés számukra, hogy kimozdulhatnak az otthoni bezártságukból. Az itt folyó munka nemcsak rehabili­tációs, hanem a kezdeményezés szempontjából is példaértékű - véli Magyar Sándor. A jó mun­kahelyi légkörre bizonyíték, hogy a dolgozók már a karácso­nyi vacsorát tervezik. cserkészni kívánt vállalkozók sem bíztak mindent a vélet­lenre. A zsaruk azonban pro­fibbak voltak annál, hogy be­dőljenek a trükköknek, így az elfogás pillanatában már meg­történt a cserebere, azaz tetten érhető volt a vesztegetés. Az őrizetbe vett férfiak ellen a Szolnoki Városi Ügyészség gyorsított eljárást kezdeménye­zett, és a 31 éves Ócskái Istvánt tegnap délután bíróság elé állí­tották. A Szolnoki Városi Bíró­ságon Sólyomváriné dr. Csen­des Mária tanácsa a vádlottat kétrendbeli hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki bűnös­nek, és egy év, négy havi bör­tönre ítélte. A bíróság az egy évi közügyektől való eltiltás mellett 50 ezer forint pénzmel­lékbüntetésről, valamint a vád­lott előzetes letartóztatásáról is határozott. A vesztegetéskor felajánlott és az eljárás során lefoglalt 500 ezer forintot pedig elkobozta. Minthogy a vádlott a bíróság döntése ellen fellebbe­zést jelentett be, az ítélet nem emelkedett jogerőre. A rendőrségi sajtótájékozta­tón bejelentették: a két rendőr­tisztét helytállásukért az orszá­gos rendőrfőkapitány jutalom­ban részesíti. A könyvet a karcagiak mellett már zalaegerszegi és kazinc­barcikai diákok is használják. Mint a szerzőtől megtud­tuk, a középfokú, szóbeli nyelvvizsgára előkészítő „Ki­fejezésgyűjtemény és minta­szövegek francia nyelvből” című könyvén már néhány éve dolgozott, s több iskolá­Immár hagyomány, hogy a téli időszak előtt az üzemeltetésben érdekelt partnereket, önkor­mányzatokat értekezletre invi­tálja a közútkezelő társaság. Az utak üzemeltetésében ugyanis a téli, havas időszak különleges feladatokat és körülményeket teremt, amikor is az időjárás függvényben néhány óra alatt olyan változások történhetnek, amelyek az utak használatát le­hetetlenné tehetik. Mint dr. Pintér László út­üzemeltetési és -fenntartási osz­tályvezető főmérnök hangsú­lyozta, legfontosabb feladatuk az országos közutak megyei bán kipróbálták, mielőtt meg­kapta a lektori véleményt a székesfehérvári gimnázium francia munkaközösségétől. A könyv első részében a nyelvvizsga-, illetve érettségi témaköröknek megfelelően szó- és kifejezésgyűjtemény van témakörök szerint, melyet az ehhez kapcsolódó minta­szakaszainak téli üzemeltetése. Ebbe beletartozik a síkosság el­leni védekezés, a hóeltakarítás és a hóakadályok megszünte­tése. A főúthálózaton, illetve az alsóbbrendű utak közül a Szol- nok-Tószeg közötti szakaszon összesen 422 kilométer hosszan őrjáratos rendszerben, állandó felügyelettel sóval végzik a sí­kosság elleni védekezést. A mellékutakon pedig 779 kilo­méteren, főleg a balesetveszé­lyes helyeken úgynevezett rayonos - azaz szakaszos - vé­dekezés történik, mechanikai érdesítő anyag kiszórásával. A hóeltakarításban is sorrendet ál­szövegek követnek. Ezek se­gítenek a tanulóknak abban, hogy rendszerezzék, mit is le­het elmondani egy-egy, a mindennapi életből választott témakörről. Például: egy szobáról, ar­ról, hogyan kell külföldre utazni, mit kell tenni a vám- vizsgálatnál. A szövegekben a kiemelt kulcsszavak is segítik a rend­szerezést. A könyv harmadik része pedig 110 nyelvtani kérdést, szituációt tartalmaz. lapítanak meg, amelyben el­sőbbséget élvez a 4-es számú főút. A főmérnök elmondta: a te­lephelyeken megkezdődött a téli üzemeltetésben szereplő gépek szemlézése, felkészítése, a szóróanyagok beszerzése, a hóekék, szóróberendezések fel­szerelése a gépekre. Sikerült szerény mértékben fejleszteni is. Két új Skoda tehergépkocsit szereltek fel, kiváltva régi IFA- kat. Jelenleg 25 szórógép, 39 hóeltakarító gép, 17 hómaró vár a téli bevetésre. A fentieken túl rendkívüli időjárási helyzetben mozgósítható hóeltakarító esz­közöket is bérelnek. A társaság központjában és az üzemmérnökségeken egyéb­ként november 15-től folyama­tos, éjjel-nappali téli ügyeletet tartanak. B. Gy. Cukorbetegek támogatása A Lilly Alapítvány az idén ismét 40 ezer dollár támogatást ajánlott fel a Magyar Diabetes Társaság­nak. Az összeget elsősorban a Nyugat-Magyarország területén működő cukorbeteg-ellátó és - gondozó intézmények fejleszté­sére fordítják. A társaság pályázat útján, differenciáltan osztotta szét a pénzt 17 kórház, klinika és ren­delőintézet között. Erről a Lilly Hungária Kft. illetékese tájékoz­tatta tegnap a sajtó képviselőit. Az Eli Lilly and Company nemzetközi gyógyszergyártó és - forgalmazó céget 1876-ban alapí­tották az Amerikai Egyesült Ál­lamokban. Jelenleg évente több mint egymilliárd dollárt fordít gyógyszerkutatási és fejlesztési célokra. A Lilly Hungária Kft. 1991- ben alakult a cég magyarországi leányvállalataként. Szimfonikusok kontra színház (Folytatás az 1. oldalról) az ördög nyilván majd a részle­tekben búvik meg. Azt „el­űzendő” született döntés egy háromtagú, úgynevezett jó- szolgálati bizottság létrehozá­sáról - tagjai Fodor György, Káplár József és M. Román Béla rájuk hárul a feladat, hogy okos érvekkel, hatásosan egyengessék a megegyezés út­ját. Hisz ahhoz olyan személyi feltételek megteremtése is szükségeltetik, melyek érzelmi­leg is megszüntetik a jelenleg még tapasztalható kölcsönös bizalmatlanságot. Az elkövet­kezendő idő tehát a tárgyalá­soké, a különböző változatok keresésének, kidolgozásának ideje, hogy azután majd a de­cemberi közgyűlésre már meg­oldással kecsegtető javaslatok kerülhessenek. Meg lehet-e oldani, hogy a jelenlegi zenekarból egy pénz­ügyileg is független, városi, önálló, hivatásos szimfonikus zenekar váljék, megvan-e en­nek az anyagi realitása a mai ál­talános recessziós gazdasági helyzetben, vetődött fel a vitá­ban. Vagy pedig, maradjon-e költségvetésileg továbbra is a színháznál, mint eddig a szim­fonikus zenekar, ami támogatás szempontjából lenne mérlege­lendő, vagy meg lehet-e terem­teni olyan garanciális állapotot, mely elfogadható lenne mind­két fél számára, s ráadásul a vá­ros sem vemé többletkiadá­sokba magát. Ilyen és ehhez ha­sonló kérdésekkel kell szembe­néznie azoknak, akik jószán­dékkal, racionálisan mérlegelve fáradoznak a megnyugtató megoldásért. Mert nem az a kérdés, hogy a szimfonikusok menjenek-e a színházhoz, vagy a színház menjen a szimfoniku­sokhoz, hanem az, hogy miként találjanak el közös úton célja­ikhoz. És, hogy ne szenvedjen csorbát se a zenei élet, se a színházi - a város kultúrát sze­rető polgárainak kárára.-hgy­Tündértánc a címe annak a kiállításnak, amelyet teg­nap délután nyitottak meg Kunszentmártonban a helytör­téneti múzeumban. A kiállításon a Deák Ferenc Utcai Álta­lános Iskola és az Önálló Vizuális Alapiskola Kunszentmár­toni Tagozata tanulóinak munkái láthatók december 15-ig. Rajtavesztett vesztegető-de­Felkészülés a tél jegyében Hogy a hó ne legyen majd akadály Még sütött a nap tegnap délelőtt, ám a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság - június else­jétől a közúti igazgatóság utódja - már az eljövendő tél jegyé­ben tartott értekezletet a havas időszak forgalombiztosítási te­endőiről. Mint elhangzott, az utazóközönség számíthat mind­arra a szolgáltatásra, amit az előző években nyújtottak. Hideg égövi buszok Az észak-szibériai mínusz 50- 60 fokos télben is biztonságo­san üzemeltethető autóbuszo­kat - kilenc szóló és öt csuk­lós - gyártottak orosz meg­rendelésre az Ikarus székes- fehérvári gyárában. Elkészí­tésük különleges feladat volt, hasonló buszokat eddig sem az Ikarusban, sem más euró­pai karosszéria-üzemben nem gyártottak. A szakemberek, a különféle alkatrészeket szál­lító cégek a Budapesti Mű­szaki Egyetem kutatóival kö­zösen dolgozták ki az alkal­mazott gyártástechnológiát. VHH 9úf, itt Ajrut... " Várja Önt a KRISTÓF most és Szolnok, Magyar u. 6. *118491/1H* Trafóbázis a jászberényi határban „Bolondbiztos” csúcstechnológia Állandó üzemelés, esetenként 30 kivitelező cég együttes munkája mellett, zökkenő nélkül helyezték üzembe az elmúlt évben a jász­berényi 120/20kV-os transzformátorállomást. Azóta alig találni olyan európai országot, ahonnan ne jöttek volna megtekinteni a csúcstechnológiát felvonultató telepet A ’61 óta működő régi transz- zéseinek javítására már nem volt formátorállomás elavult berende- érdemes pénzt áldozni. Ezért Trafótechnológia a csúcson döntött az Émász a félmilliárdba kerülő új állomás építése mellett - tájékoztatta lapunkat Szabó Zoltán, a herényi kirendeltség vezetője. A transzformátorok, védelmi, kapcsoló, irányító be­rendezések, a világ legjobb ter­mékeit reprezentálják. A techno­lógiák egységes rendszerré ková­csolását az Émász saját kivitele­zésben végezte el. A berendezé­seket szállító cégek referencia- munkának tekintik a herényi ál­lomást. Az üzembehelyezés óta eltelt időszak tapasztalatairól szólva Szabó Zoltán elmondta: az egész állomás vezérlését számí­tógép irányítja. A távvezetékeken adódó hibákat a komputer auto­matikusan orvosolja. Á kirendelt­ségvezető szavaival élve, az elektronikus berendezések „bo­londbiztosak”. Ha valaki nem fe­szítővassal és kalapáccsal esik neki, a balesetek kizártak. A halottak napja alkalmából tegnap Szolnokon a me­gyei hadkiegészítési parancsnokság koszorúzással egybe­kötött megemlékezést tartott az I. világháború áldozatainak Tisza-parti emlékművénél. fotó: csabai

Next

/
Thumbnails
Contents