Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-10 / 237. szám
1996. október 10., csütörtök Az Új Néplap Kunmadarason 7. oldal A lelkész átadja a stafétabotot Negyvenkét évi szolgálat után néhány hét múlva dr. Ötvös László református lelkipásztor nyugdíjba vonul, s elköltözik Debrecenbe. Madarason 16 évet töltött. 1981 húsvétján került ide, s hamarosan hozzáfogott a gyülekezeti terem fnegépíttetésé- hez. A presbitérium nagy erőfeszítéssel végezte a munkát, mely majd egymillió forintba került. Itt meg tudják tartani a szeretetvendégségeket, a téli istentiszteleteket. A belső berendezést is egyedien oldották meg, hiszen a felesége által megtervezett függönyöket a presbitemék varrták. A fiatalokért is sokat tett az eltelt másfél évtized alatt, hiszen óvodáskortól általános iskolás korig folyik a hittanoktatás, s többen választották hivatásuknak a lelkészséget. Az iskolásoknak nyáron bibliai tábort is tartottak. Nagy dolog, hogy nyolcvan diák vett részt ezeken a foglalkozásokon. Az ifjúság részvételének köszönhetően a gyülekezet létszáma is nőtt az eltelt évek alatt, s ők lesznek azok, akik majd az idősektől átveszik a munkát. Dr. Ötvös Lászlót bibliakutatóként s egyházi munkák írójaként is számon tartjuk. A nyugdíjba vonulása után sem hagyja ezt abba. Mint megfogalmazta, eddig lelkészi munkát végzett s emellett kutatott, most kutatólelkész lesz. Igaz, hogy elköltözik a Nagykunságból a Hajdúságba, de nem szakad el innen, hiszen barátai rendszeresen visszavárják. Dr. Ötvös László és felesége A gondok nem szűntek meg Az általános iskolában szeptemberben a 33 tanulócsoportban 730 tanuló kezdte meg a tanulást. A pedagógusok napi munkáját hátráltatja, hogy a kötelezően előírt tankönyveket több szülő nem vásárolta meg. Az intézmény tankönyvbeszerzését az állam mellett az ön- kormányzat is támogatta több mint 800 ezer forinttal. igény a napközire, az étkeztetésre, a tanulószobára is. A dologi kiadások igen jelentősek az iskolában, hiszen nyáron jelentős karbantartás, felújítás volt. Elvégezték az ajtók, ablakok és az ereszcsatornák javítását és a tisztasági meszelést is. A korán beköszöntött hűvös idő is pluszkiadást jelent az intézménynek, melyet a szűkös költségvetésből A kicsik önfeledten játszanak a szünetben Több szaktanár hiánya miatt a felső tagozatban magas a túlórák száma, s a feltételek hiánya miatt szakkörökre nincs lehetőség. A szülők részéről nagy az kell előteremteni. Ebben a tanévben is megrendezik a magyar nyelv és a természettudomány egész iskolát megmozgató hetét, s diákjaik is indulnak a tanulmányi, zenei versenyeken. Programajánló A gazdák jobb termést vártak Mint a környéken sok helyütt, így Kunmadarason is jelentős mennyiségű csapadék hullott néhány hét alatt, ami nehezítette a betakarítást. Mint Kovács Lajos gazdajegyzőtől megtudtuk, a településen 300 mm csapadék esett augusztus 16-tól szeptember közepéig, mely talán az utóbbi húsz év csapadékrekordja is lehet. így a gazdák jelentős késéssel tudtak hozzáfogni a betakarításához. Ottjártunkkor még körülbelül 80 hektárnyi fénymag volt kint a földeken. A napraforgó betakarítása is csupán 70 százalékos, a cukorrépához pedig még hozzá sem kezdtek. Ebből a szövetkezetek 466 hektárt vetettek. Hatvan hektár héj nélküli tökmag is a földeken van még. Betakarításra vár 780 hektár kukorica is a madarasi határban. A nyári gabona termésátlagokról is érdeklődtünk a gazdajegyzőtől. Az őszi búzából hektáronként 3,4 tonna volt az átlag, a tavaszi árpából 3,3 tonna, a triticáléból 3,4 tonna, az őszi árpából 3,3 tonna. A gazdák többsége szerződést kötött az értékesítésre, az árat a tőzsdei árhoz kötötték. Jellemző volt, hogy a kisebb földtulajdonosok Amikor a kombájn is segítségre szorul... társultak, mert csak közösen tudták értékesíteni terményeiket. A madarasi határban a szép időben sokan dolgoztak a földeken. Metykó László magán- gazdálkodó a fénymagot taka- ríttatta volna be, ám épp az elakadt kombájnt próbálták kihúzni a sárból. Mint elmondta, négy család gazdálkodik közösen 60-70 ha földterületen, melynek többségében fénymagot vetettek. ■ A gépeket közösen vásárolták meg, nem adták ki haszonbérbe a földet, maguk gazdálkodnak rajta. Ő egyébként korábban közgazdászként dolgozott, ma már nyugdíjas. A gazda a termésátlagokat nagyon gyengének tartja a hatházi részen. A fénymagot szerződés alapján egy kft.-nek értékesítik. Ha nem lett volna ennyi eső, akkor hektáronként 1,3 tonna is meglett volna, így jó, ha az egyharmadát adja hektáronként a terület. A családi vállalkozásnak van még tíz hektár betakarításra váró kukoricája is, itt közepes, 50 tonnás átlagot remél. A termény egy részére van szerződésük, a többit szabadon kívánják értékesíteni. Javult az őrs munkája A madarasi őrsön két évvel ezelőtt parancsnokváltás volt, s rövid idő leforgása alatt javulás következett be a szakmai, fegyelmi munkában is. Mint Majláth Sándor századostól, a karcagi kapitányság közrendvédelmi osztályának vezetőjétől megtudtuk, a kapitányság területén szakmailag a madarasi őrs működik a legeredményesebben. Az állampolgári panaszok száma minimális, kulturáltabbá, differenciáltabbá váltak az intézkedések Monori Sándor parancsnok irányítása mellett. Az elmúlt másfél évben fegyelmi felelősségre vonás nem volt az állomány egyik tagjával szemben sem. A szakmai felettes véleményének kikérése után Monori Sándor törzszászlós őrsparancsnokkal is beszélgettünk. Mint elmondta, tizenhárom évvel ezelőtt választotta hivatásául ezt a munkát. Akkor mint járőr kezdte a karcagi kapitányságon, majd ’ 87-től KMB-s volt. S mi tetszett meg neki a rendőri munkában? A folyamatosság és a fegyelmezettség. A szakmáról sokat hallott rokonától, Majlinger László főtörzszászlóstól is, akivel később szívesen dolgozott együtt. Ő volt az, akitől megtanulta az alapokat. Monori Sándor a terepen s az íróasztalnál is szívesen dolgozik, mert mint megfogalmazta, mindegyiknek megvan a maga szépsége. KMB-s korában, amikor egy bűnügyet lezárt, összerakta Monori Sándor az iratokat, megírta a jelentést, jó érzés volt. Néha azonban alig várta már, hogy a terepen lehessen. Az első bevetésére a mai napig is igen jól emlékszik. Egy karcagi közismert bűnözővel szemben intézkedtek, amikor az késsel támadt járőrtársára. Esélye azonban nem volt a támadónak velük szemben, a szabályoknak megfelelően elhárították a támadását. Aztán az évek múlásával azt vette észre, hogy elfogytak az öreg rendőrök mellőle, s ő lett a rangidős. Ez is egyfajta megmérettetés volt, hiszen ő lett az, aki megismertette a többiekkel a szakmát. S milyen volt velük szemben? Szigorú, mert ő is mindig a maximum környékén igyekszik teljesíteni, ezt várta el a beosztottjaitól is. Emlékezetes nap marad életében 1994. november 21. is, amikor bement szolgálatra, s felolvasták azt a parancsot, miszerint aznaptól ő lett a kunmadarasi őrs megbízott parancsnoka; egy év óta pádig parancsnoka. Akkor eléggé zilált képet mutatott az itteni állomány. Miután nem rendelkezett vezetői tapasztalatokkal, keményen meg kellett dolgoznia, hogy elfogadják. Mára a lakosok is elfogadták, s az állomány is megértette, hogy a velük szemben támasztott követelmények teljesítése, az ő érdekük is. A megelőzésre nagy gondot fordít. Ennek köszönhetően az állomány minden szempontból pozitívan fejlődött. Kevesebb lopás történt, s a környező településeket figyelembe véve itt az ismertté vált bűncselekmények száma sem növekedett, sajnos a garázda jellegű cselekmények (verekedés) terén van még mit javítani. Monori Sándor négygyermekes családapa. Feleségével 16 éve házasok, s néhány hete Madarasra is költöztek. Gyermekeik közül Barbara itt jár óvodába, Orsolya másodikos, Sándor a karcagi Györffy István iskola hetedikese, legidősebb gyermeke pedig a Szentannai Sámuel Mezőgazda- sági Szakközépiskola és Gimnázium másodikosa a közbiztonsági osztályban. Hogy közülük ki lesz rendőr, még nem tudni. A művelődési ház vezetője, Géléi Józsefné az alábbi programokra várja a madarasiakat. Hétfőn 14.00 hímzőszakkör, vezeti Tóth Sándorné, 16.00 Őszirózsa népdalkor, vezeti Tóth Károlyné, kedden 13.00 vöröskeresztes klub, vezeti Vincze Lászlóné, 14.00 sakkszakkör, vezeti Gyarmati Imre, szerda 14.00 néptáncszakkör kicsiknek, nagyoknak, vezetik Géczy Anikó, Szarka Andrea, 16.00 bábszakkör, vezeti Kálmán Imréné. Minden páratlan kedden tartanak fogadóórát a mozgássérültek, 10.00-tól. Emellett nyugdíjasklub-foglalkozások- nak, ifjúsági klubnak, gyermekszínjátszó és fotószakkörnek is helyet adnak a házban. Szombatonként a galambászok, a rockklub tagjai, pénteken a moziban a filmklub tagjai találkoznak. A vakok, gyengénlátók, hallássérültek csoportjának tagjai minden hó első hétfőjén, míg a nagycsaládosok szombatonként adnak egymásnak találkozót. Október 11-től újra indul a felnőttdiszkó, 26-án véradóbált tartanak, s október 22-től november 6-ig lesz itt a tüdőszűrő. Október 25-én a moziban az iskolával, a Mozisok Országos Szövetségével közösen a mille- centenárium jegyében rendeznek találkozót. Felújítások A képviselő-testület idei fő fejlesztési koncepciójában szerepel a nagyközség közlekedés- biztonsági színvonalának további javítása, annak az elvnek az érvényre juttatása, hogy ’98- ra a település minden útja szilárd burkolatú legyen. Ehhez kapcsolódott a járda- építési és -felújítási terv is, amely erre az évre mintegy 2000 folyóméter járda rekonstrukcióját irányozta elő. Úthálózat bővítésére négy ütemben 28,2 milliót, míg kátyúzásra 0,5 milliót terveztek, melyhez pályázatokon nyertek el a támogatás egy részét. Az eddig megépített utaknál jelentősek voltak a kapcsolódó munkák (vízelvezető árok, átereszek) költségei, annak ellenére, hogy azokat a közhasznú munkásokkal valósították meg. A településen a megvalósulás stádiumában van a Tó- alj-Semmelweis út közötti szakaszon a nyomott rendszerű szennyvízhálózat kiépítése is. A központban kiöregedett gömbfák pótlására beadták igényüket a megyei erdőfelügyelőséghez, ígéretet kaptak arra, hogy október végéig leszállítják a csemetéket. A piactéren elárusítóasztalok kialakítása is folyamatban van, s 450 nyárfacsemetét is elültettek idén. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotók: Csabai István Mindent egy telephelyen Májusban volt négy éve, hogy a Guba és Guba Kft. megvette a Kelet-magyarországi Tüzép- től a helyi építőanyag-telepet. Guba Zoltán a tulajdonosa a cégnek, mely foglalkozik tüzelőanyag-árusítással, építőanyag-értékesítéssel is. A nyitás óta csökkent a tüzelőanyag-forgalom, mert sokan áttértek a gázfűtésre - tudtuk meg Erdei János alkalmazottól. Elsősorban a nyugdíjasok vásárolnak utalványra szenet, fát. Az általuk elvitt mennyiség egyszerre csak négy-öt mázsa. Az áraik a környező településekkel is versenyképesek. Az utóbbi időben jelentősen csökkent az építkezések száma, sokan csak javítgatni tudják házaikat, új építésére nem futja. Kerítésdeszka, sóder, mész, vasáru, padlóburkoló, pala és rönkdeszka a legkeresettebb árucikk. A vásárlónak nem kell fuvarost keresgélnie, mert a telepnek van egy MTZ-je, s azzal házhoz szállítják az árut. Ez jelentős könnyebbség a lakosoknak. Az Új Néplap előfizetői vásárlói klubigazolványuk felmutatásakor, hat százalék kedvezményben részesülnek a telepen. Erdei János munka közben Jó döntés volt belevágni Tóth G. János és felesége 1974 november elsején került gyógyszerészként a településre. A férj egy éve magángyógyszertárat működtet, melyet az önkormányzattól bérel. Induláskor átvette a korábban ott dolgozókat. Felesége jelenleg egy karcagi gyógyszertárban dolgozik, így ha valamit itt nem tud biztosítani a betegeknek, azt felesége estére Karcagról beszerzi. Most ha itthon van, a hét végén is kiadja a kért gyógyszert a betegeknek, akiknek ezért korábban Karcagra kellett utazniuk. Az elmúlt időben lényegesen nőtt a forgalom. Igyekeznek minden igényt kielégíteni. Az alapvető gyári gyógyszer- készítmények mellett a magist- rális (vényre elkészített gyógyszer) forgalom körülbelül 10 százaléka a négymilliós forgalomnak. A választékot is bővítették babaápolási, gyógyhatású, Tóth G. János: A forgalom lényegesen emelkedett állatgyógyászati termékekkel. A napi munkájukat számítógépek segítik, bár az árak állandó változása miatt ezzel néha akadnak gondok. Gyakran az is előfordul, hogy amikor már beütötték a gépbe az árakat, a végösszeget nem tudja kifizetni a beteg. Az elmúlt egy év távlatából Tóth G. János szerint jó döntés volt belevágni a maszek gyógyszer- tárba.