Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-10 / 237. szám

2. oldal Világtükör 1996. október 10., csütörtök A duma úgy döntött, hogy beszámoltatja Alekszandr Le- begyet a NATO-bővítésre vo­natkozó nézeteiről. Egyes kép­viselők szerint a nemzetbizton­sági tanács titkára nem fejtette ki elég világosan Oroszország álláspontját minapi brüsszeli lá­togatásán. A meghallgatás idő­pontja október 25-e. Csehországban több tekintet­ben nem tartják be, és ezzel megsértik az emberi jogokat - állítja a Nemzetközi Helsinki Bizottság jelentése. A doku­mentum megkérdőjelezi a cseh átvilágítási törvény gyakorlati alkalmazásának hitelességét, és erős rasszista előítéletekkel vá­dolja az ország lakosságát. Súlyos harcok robbantak ki Afganisztánban az elűzött kor­mányerők és szövetségeseik, valamint az iszlám milíciák kö­zött. Szemtanúk szerint a heves összecsapások színhelye a Sza- lang-hágó térsége volt. Az ettől északra fekvő területeket egy­előre még a megbuktatott ka- buli rendszer hívei és újdonsült szövetségeseik ellenőrzik. Szépen gyógyul II. János Pál - így foglalható össze a katoli­kus egyházfő állapotáról szer­dán kiadott orvosi közlemény. A pápát kedd reggel operálták vakbéllel, szerdán reggel már felkelt ágyából és néhány per­ces sétát tett. Borúlátóan ítéli meg az iz­raeli-palesztin béketárgyalások esélyeit Jasszer Arafat. A pa­lesztin elnök egy kairói lapnak adott interjújában kifejtette: a megbeszélések kudarcba ful­ladhatnak, ha Izrael nem változ­tat álláspontján. Megállapodtak az osztrák kormánykoalíció pártjai, hogy 1997. január 1-jétől minden olyan törvénytervezetet, módo­sító indítványt előzetesen jóvá kell hagyatni a pénzügyminisz­terrel, amelynek „költségvetési kihatásai” vannak. Meggyilkolták Borisz Jelcin egyik kezelőorvosának, Vlad- len Vtorusinnak az anyósát és az apósát. A hatóságok szerint vélhetően rablógyilkosság tör­tént, a bűncselekményt nem po­litikai indítékból követték el. Pokolgépet találtak szerdán egy szentpétervári pályaudva­ron. Az 500 gramm trotilt tar­talmazó bombát helyben, rob­bantással hatástalanították a tűzszerészek. Senki sem sérült meg és anyagi károk sem kelet­keztek. A Ford autógyár kedden ün­nepelte a 250 milliomodik jármű elkészültét. A Ford 18 országban lévő 47 ö:-szeszerelő üzemében percenkén: 20 gép­járművet gyártanak. Mostarban pokolgép robbant, Tuzla zsúfolásig megtelt Megkezdődött a kivonulás Boszniából Megkezdődött a nemzetközi béketeremtő erők felszerelésé­nek kivonása Eszak-Boszniából. A megosztott Mostarban ismét pokolgép robbant, a merényletnek nincsenek sérültjei. Tuzla polgármestere arra kérte a német hatóságokat, hogy egyelőre ne siessenek a menekültek hazatelepítésével. A Bosznia-Hercegovinába ve­zényelt IFOR északi parancs­noksága szerdán megkezdte a felszerelés kivonását a volt ju­goszláv tagköztársaságból. Eddig két konvojt indítottak útnak magyarországi és né­metországi támaszpontok felé. Bejelentették, hogy fokozato­san csökkentik a Bosznia északi területeire vezényelt 22 500 katona létszámát, de szükség esetén azonnal vissza­irányítják őket a térségbe. Újabb pokolgépet robban­tottak Mostarban, a bosnyákok és a horvátok között megosz­tott hercegovinai városban. A robbanószerkezetet egy álta­lános iskola udvarán helyezték el. A kedd este bekövetkezett robbanás csak kisebb károkat okozott, senki sem sebesült meg. Az iskola a város nyugati felében található, közel ahhoz a térséghez, amelyet már a muzulmán hatóságok fel­ügyelnek. Egy hónapon belül ez volt a negyedik komolyabb incidens Mostarban. A második legnagyobb boszniai város, Tuzla polgár- mestere szerdai bonni sajtó- értekezletén arra kérte a német hatóságokat, hogy egyelőre ne küldjék haza a boszniai hábo­rús menekülteket. Selim Beslagics szerint em­beri katasztrófák sorozatára lehet számítani, ha a tél előtt hazairányítják a menekülteket. Elmondta, hogy Tuzlában 48 ezer menekült él, minden lakható ház zsúfolásig telt. A német belügyminiszter döntése értelmében október 1 -je után megkezdenék a boszniaiak hazatelepítését. John Major a toryk kongresszusán. A 17 éve kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusán az Európai Unió jövője volt a fő vitatéma. A kormányfő szerdai felszóla­lásában határozottan a szervezet bővítése mellett foglalt állást. fotó: feb/reuter Romániai vádaskodások Éleződő kampány a novemberi voksolás előtt A román kormánypárt terje­delmes nyilatkozatban bí­rálta, és a választási kam­pányba való nyílt beavatko­zással vádolta Wim van Vel- zent, az Európai Keresztény- demokrata Unió elnökét. A holland politikus romániai lá­togatása nyomán kifogásolta Iliescu elnök teljesítményét, és abbéli véleményének adott hangot, hogy ha újjáválasztják az államfői posztra, Románia 2000-ig várhat az EU-csatlako- zással. A kormánypárt, az SZDRP szerint Wim van Vel­zen nyilatkozata azt jelzi, hogy az ellenzéki „Emil Constanti- nescu és a Demokratikus Kon­venció külföldi utasításokat hajt végre”, amikor hasonló módon bírálja az elnököt. A Romániai Magyar Szó közlése szerint a székelyföldi Hargita megyében a két szená­tort helyre 53, az 5 képviselői mandátumra 103 jelölt pályá­zik. Az RMDSZ listája mellett független jelöltként indul Bor­bély Imre korábbi Hargita me­gyei RMDSZ-képviselő, aki­nek idén nem adtak módot az előválasztáson való részvételre. A csecsének majdnem legyőzték az oroszokat Leleplező dokumentum Az orosz hadsereg hajszál hí- és megadták magukat az ellen­jan kerülte el a vereseget. Az elnök nemzetbiztonsági ta­nácsadója az utolsó pillanat­ban cselekedett. Amikor Alekszandr Lebegynek augusztusban sikerült tető alá hoznia a fegyverszüneti megál­lapodást a csecsen szakadárok- kal, tulajdonképpen megmen­tette a szorongatott helyzetbe került 40 ezer fős hadsereget. A Komszomolszkaja Pravda érte­sülése szerint a tábornok azok­nak a titkos dokumentumoknak a hatására siettette az egyez­ményt, amelyek föltárták az orosz csapatok katasztrofális helyzetét. „Az egységeknek elfogyott a lőszerük, nem volt mit enniük, nem volt ivóvizük” - írta az új­ság. A katonai vezetés műkö­désképtelenné vált, a csapatok­tól nagy számban dezertáltak, félnek. Ha nem jön létre a meg­állapodás, legalább ezerötszáz orosz katona kerül a csecsének fogságába. Amikor Lebegy megismerte a titkos jelentéseket, állítólag azt mondta: „Ha a dolgok így folytatódnak, a csecsének a köztársaság függetlenségének napján díszszemlét rendeznek Groznijban, felvonultatják a vá­rosban az orosz hadifoglyokat, mint ahogyan ezt Sztálin a né­metekkel tette a moszkvai Gor­kij utcán. Meghívják a CNN té­vét és bemutatják szégyenünket az egész világnak.” Jelcin tanácsadója az állam­főhöz és Csemomirgyin minisz­terelnökhöz fordult, hogy sza­bad kezet kapjon a megállapo­dáshoz. A parlament alsóházá­ban, a dumában azonban súlyos bírálattal illették a megkötött fegyverszünet miatt. Tengerjogi bíróság alakul Több ideje marad Hágának a bősi erőmű perére Eddig ha két ország összekülönbözött azon, melyiknek a ha­lászai jogosultak az adott tengerszakaszon leereszteni hálói­kat, a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak. A tekintélyes és túlterhelt ENSZ-intézmény - amely egyébként a Duna szlovák el­terelésével, a bősi erőművel kapcsolatos pert is tárgyalja majd - immár mentesül a ten­geri ügyektől. Nemzetközi megállapodás alapján október elsejével létre­jött és megkezdte munkáját a Nemzetközi Tengerjogi Bíró­ság. A hamburgi székhelyű nemzetközi bírói testülethez magánszemélyek is beadhat­nak keresetet. Hágában eddig évente átlag tíz tengeri vonatkozású ügyet tárgyaltak. A hamburgi testü­let elé várhatóan jóval több kerül. A perek java része nyil­ván a halászattal, a kutató­hajókkal, a vízi felségterüle­tekkel lesz kapcsolatos. Jó példa erre a régi keletű kanadai-spanyol viszály: a spanyol halászhajók ugyan a kanadai vizeken kívül dolgoz­nak, de azokat a halakat fogják ki, amelyeket a kanadaiak a magukénak tekintenek. Rá­adásul olyan hálókkal, ame­lyekkel - kanadai vélemény szerint - a megengedettnél több hal fogható. Ottawa válaszként törvényt hozott, amely lehetőséget ad számára, hogy a nemzetközi vizeken is ellenőrizzen kül­földi hajókat - ami persze el­lentétes a nemzetközi joggal. A bíróságnak a jelek szerint bőven lesz munkája. Miköz­ben ugyanis a tengeri teher­forgalom szabványosodik, a jogi rendezés is egyszerűbbé válik, ám újabb problémákkal kell szembenézni: az országok egyre behatóbban szeretnék kiaknázni a tengerek termé­szeti kincseit, köztük a tenger­feneket. Butrosz Gáli, az ENSZ főtitkára október 18-án esketi föl a Nemzetközi Ten- geijogi Bíróság huszonegy tagját. Ferenczy Europress Az amerikai kémszervezet újabb botránya A CIA és a kábítószer Sokat hallani az utóbbi idő­ben a CIA, az amerikai Köz­ponti Hírszerző Hivatal gya­kori kudarcairól. Legutóbb az tépázta meg a kémszolgálat tekintélyét, hogy kiderült: egyik vezető munka­társa, Aldrich Ames kilenc évig dolgozott az oroszoknak. Rendkívüli károkat okozott: legalább tucatnyi CIA-ügynö- köt juttatott a KGB kezére. Még több kellemetlenséget okoz, hogy a hírszerzők Szad- dám Húszéin ügyében nyilván­valóan rosszul mérték fel a helyzetet. Májusban a CIA azt az elemzést adta kormányának, hogy csökkennek az esélyek az iraki diktátor politikai túlélé­sére. Ezután következett Szad- dám hadjárata az országa északi részében élő kurdok el­len, viszonzásul Amerika be­avatkozott. Néhány hónap után viszont kiderült, hogy az iraki elnök helyzete igencsak szilárd. A CIA, amely 1991 óta százmillió dolláros költséggel nyújtott titkos támogatást a kurdoknak, visszavonulásra kényszerült, legalább száz em­berét az irakiak kivégezték, másokat helikopteren kellett kimenteni. Ezzel az esettel párhuzamo­san egy hazai botrány is árnyé­kot vet a CIA-re. A kongresz- szus fekete képviselői azzal vá­dolják a kémszervezetet, hogy ügynökei maguk hozták forga­lomba a ’ 80-as években a crac- ket, ezt a veszélyes kábítószert, hogy a milliós bevételből a CIA titkos háborúját finanszírozhas­sák a nicaraguai baloldali rend­szer ellen. ÚJ Nobel-díjasok. A svéd tudományos akadémia illetékes bizottsága szerdán bejelen­tette: három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat. A kémiai Nobel-díj kitüntetettje két amerikai és egy brit professzor. fotó: feb/reuter Hogyan hirdethet a Kishegyed!] LakaskuItura Ko 22 N 3 Y H Al |A lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink , rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: 06-1-201-7122 'fKT w R JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I J|/|| J Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére ^ terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959. 35. mellék. Kunhegyes. Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldáoyok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents