Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-03 / 231. szám
1996. október 3., csütörtök 7. oldal Gazdasági Tükör - Állásajánlatok Zsebből zsebbe, az a biztos A készpénzforgalmat márpedig korlátozni kell Divat ma emlegetni, hogy „rendes” piacgazdaságban nincs hitele annak, akinek nincs hitele. Merthogy a vállalkozások és vállalkozók színvonalát bankszámlájuk illetve hitelképességük is jelzi. A „rendes” kapitalizmusban persze nem máról holnapra élnek a kis- és középvállalkozások. Nyugati kapcsolat. Közvetlen kapcsolat létesült az osztrák és a magyar villa- mosenergia-rendszer között, miután hétfőről keddre virradóra kiiktatták a két rendszert eddig Bécsnél összekötő egyenáramú állomást. Ezzel javult a magyar rendszer és a nyugat-európai, az UCPTE közötti kapcsolat. Hossz a BÉT-en. Jelentősen emelkedtek tegnap a bankpapírok árai a Budapesti Értéktőzsdén. Az In- ter-Európa például 950 fo7 rinttal erősödött, 39 ezer forinton zárt. Az OTP árfolyama 30 forinttal, 2580 forintra nőtt. A kárpótlási jegyek árfolyama ismét 620 forintra nőtt. Halcserés támadás. Nemcsók János, a Balaton kormánybiztosa jól döntött, amikor 10-15 centiméterrel megemeltette a tó vízszintjét, így kevésbé melegedett fel a víz, csökkent az algaképződés. A kedvezőbb halfajösszetétel érdekében 2 millió fogassüllőt, 200 tonna nyurgapontyot, 200 mázsa balint telepítettek, az angolnákat és a busákat pedig lehalásszák. Az idén 6,1 milliárd forintot költhetnek a tó vizének javítására. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 248,12 Görög drachma (100) 65,77 Német márka 103,88 Olasz líra (1000) 104,19 Osztrák Schilling 14,77 Spanyol peseta (100) 123,32 USA-dollár 158,50 Érthető törekvés az állam részéről a készpénzforgalom visszaszorítása, hiszen csak az elektronikus eszközök alkalmazásával válhat ellenőrizhetővé a gazdaság. A kápé azonban ma még létfontosságú nemcsak a fekete-, hanem még a „fehér” vállalkozások számára is. A kereskedő a délelőtti bevételből fedezi a délutáni árubeszerzést. Meg egyébként sem bízik abban, hogy üzleti partnére állja szavát, és belátható időn belül átutalja a pénzt. Végül, de nem utolsósorban, Az átlaghozam a tavalyi hektáronként 35 tonnával szemben várhatóan 40 tonna lesz. A cukorgyárak többsége az esőzések okozta betakarítási nehézségek miatt késve tudtak hozzálátni a feldolgozáshoz, ha kedvező marad az időjárás, akkor a továbbiakban nincs akadálya a folyamatos répaszedésnek és feldolgozásnak - nyilatkozta lapunknak Angeli András, a Cukoripar Egyesülés igazgató- helyettese. Azt is megtudtuk, az idei répatermésből a cukorgyárak 320 ezer tonnát exportálnak a takarékossági szempontok is vezérlik, mikor zsebbe kéri a pénzt: a banki tranzakciók költsége ugyanis túl nagy a „kicsiknek”. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára lapunknak adott nyilatkozatában elmondta: a Pénzügyminisztérium céljaival egyetértenek, de a módszerekkel nem. Az OKSZ szerint az egymillió forint feletti kötelező banki átutalás nagyon alacsony összeghatár. Másrészt ehhez egyéb - például környező országokba: Horvátországba, Szlovéniába, Jugoszláviába és Szlovákiába. A zavartalan belföldi ellátáshoz szükséges 450-460 tonna cukor előállításához az alacsonyabb cukortartalom miatt az idén nagyobb mennyiségű, 3,8-3,9 millió tonna cukorrépát kell feldolgozni. A teljes mennyiségből 420 ezer tonna közvetlenül a lakossági ellátást szolgálja majd, a fennmaradó mintegy harmincezer tonnát pedig a cukorgyárak által az idén igénybe vett tartalékok visszapótlására használják fel. gyakorisági - korlátozásokat nem vezet be a minisztérium. A főtitkár szerint a rendelkezést 3 millió forint feletti kifizetésnél kellene érvényesíteni, és mindenképpen meg kellene jelölni ennek időbeli határait. Az ellenvetések közül az is kiemelendő, hogy a bankok nemigen tekintik partnernek a kis-, és középvállalkozásokat. Számlavezetésre nem ösztönöznek, és bankkártya-szolgáltatásaik sem kínálnak választási lehetőséget az érintetteknek. Vámos szerint a sikerhez a bankokat és a vállalkozókat egyaránt érdekeltté kell tenni. Ez utóbbiakat például úgy, hogy a bankkártya-elfogadó berendezést kedvezményesen szerezhessék be. (bozsó) A gyárak a tavalyinál magasabb áron - a cukortartalomtól függően -, tonnánként 4500 forintért vásárolják fel a termelőktől a cukorrépát. Az igazgatóhelyettes szerint a termelői átvételi árak emelkedése következtében elkerülhetetlen a cukor árának emelése is. Az új cukor ára az idén, mint azt már korábban az iparág képviselői beharangozták, legalább tíz százalékkal emelkedik. Angeli úgy véli, további drágulás csak abban az esetben várható, ha az energiaárak emelkednek, s emiatt növekednek a cukoripar gyártási költségei. Márpedig erre előbb-utóbb sor kerül. Ha az idén már nem is, januárban mindenképpen. Újvári Gizella Elég lesz a cukor, de drágább Az idei répa feldolgozása 10 százalékkal többe kerül A cukorrépa-termesztők az idén kiemelkedően jó, 4,3-4,4 millió tonna répatermésre számítanak. Az eső hatására jelentősen megnőtt a cukorrépa tömege, a feldolgozás szempontjából fontos cukortartalom viszont visszaesett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata 5000 Szolnok, Kossuth L. Telefon: 56/423-233 u. 6-8. Létszám Kereset akatos, hegesztő Kecskemét 35 20 000-40 000 forgácsoló Kecskemét 15 35 000-40 000 CO hegesztő Budapest 40 35 000-40 000 asztalos Szolnok 5 15 000-30 000 varrónő Szolnok 79 15 000-30000 kárpitos Szolnok 5 21 000-40 000 kőműves Szolnok 10 18 000-30 000 ács, állványozó Szolnok megye 5 20 000-40 000 hidegburkoló Szolnok 3 20 000-23 000 bolti eladó Szolnok 8 15 000-25 000 ápoló Szolnok 20 Kjt. szerint személy- és vagyonőr Szolnok 20 19 000-30 000 üzletkötő Szolnok 40 jutalékos 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. Tel.: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset asztalos Jászfényszaru 1 16 500-25 000 nyomdagépkezelő Jászberény 1 15 000-25 000 kazánfűtő Jászkisér 1 25 000 villanyszerelő Alattyán 1 20 000-22 000 központifűtés-szer. Győr 2 60 000-65 000 kárpitos Jászberény 1 16 500-25 000 traktoros Jászberény 2 20 000-65 000 gépi fejő Jászberény 1 20 000-35 000 élelmiszer-eladó J.jákóhalma 2 16 500 hentes Jászberény 2 17 000 cukrász Jászberény 1 16 500-17 000 segédmunkás Jászberény 5 20 000-25 000 szakács Jászberény 1 16 500-17 000 gondozónő Jászberény 6 17 000-25 000 kéményseprő Jászberény 6 26 000-25 000 koszorűkötő Jászberény 1 17 000-29 000 kútkezelő Jászberény 1 16 500-25 000 teremőr Jászberény 1 18 000-20 000 bizt. ügynök Jászság területe 60 jutalékos 5635 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 650-069 Létszám Kereset szerkezetlakatos Budapest 6 63 000 bizt.Tnunkatárs, nő Tiszaföldvár 1 20 000-30 000 pultos, nő Martfű 1 15 000 cipőfelsőrész-készítő, nő Martfű 10 18 000-22 000 német-bármely szakos á. i. tanár Homok 1 Kjt. szerint 5600 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Telefon: 56/350-996 Létszám Kereset kőműves változó 15 30 000-50 000 bizt. üzletkötő Szolnok megye 25 jutalékos szabó, varrónő Túrkeve 6 15 000-21 000 Kindertojás-szerelő Túrkeve 15 telj. szerint varrónő Túrkeve 1 15 000-30 000 vegyesbolti eladó Mezőtúr 1 15 000-25 000 autószerelő (tart. mn.) Mezőtúr 1 18 000-30 000 fémforgácsoló Mezőtúr 1 18 000-30 000 Sz-100 tolólapos gépkezelő Mezőtúr 1 25 000 5300 Karcag, Madarasi út 27. Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset bizt. üzletkötő Karcag és környéke 7 jutalékos textilkonfekcionáló (tart. mn.) Kisújszállás 26 16 500 biztosítási foglalkozás kirend. területe 60 15 000-30 000 cipőfelsőrész-készítő v. varró (tart. mn., ill. p.kezdő) Karcag 8 15 000-25 000 gyógyszerész szakasszlszt.jelölt Kisújszállás (éretts. pályakezdő) 1 16 500 konyhai kisegítő Karcag 1 Kjt. szerint gondnok házaspár Karcag 2 Kjt. szerint kisegítő Kunmadaras 1 16 000-18 000 segédmunkás (tart. mn.) Szigetszentmiklós 2 25 000-30 000 mezőgazd. vontatóvezető Karcag 1 30 000 5660 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 661-523 Létszám Kereset mezőgazd. mérnök mg. gépszer., traktoros tűzőnő mosónő (varrni tudó) K.sz.márton Kunszentmárton Öcsöd Tiszaug 1 30 000-60 000 5 15 000-30 000 3 16 500-17 000 1 15 000-20 000 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset üzletkötő Tiszafüred 5 jutalékos vendéglátó-ipari eladó Tiszafüred ' 1 16 500 textilkonfekcionáló Tiszafüred 20 18 000 5200 Törökszentxniklós Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/390-961, Tel.: 56/390-190 Létszám Kereset kazánfűtő kazánfűtő* szakképzett pultos 3 bolti eladó** esztergályos*** kéményseprő közig. v. államig, dipl. * tiszabői vagy fegyverneki lakos ** tartósan munka nélküli *** ’96. évi pályakezdő Törökszentmiklós Tiszabő Törökszentmiklós Törökszentmiklós Törökszentmiklós Törökszentmiklós Törökszentmiklós 1 megegyezés szerint 1 megegyezés szerint 1 22 000 1 15 000 1 megegyezés szerint 1 20 000 1 megegyezés szerint Megfejelik a támogatásokat A kormány jövőre sem tervez az ideinél több adót beszedni a mezőgazdaságban dolgozóktól. Ezt Kocsis Imre kormánybiztos jelentette ki az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szerdai ülésén, amelyen megvitatták az 1997. évi személyi jövedelemadóról szóló előterjesztést. ' A kormánybiztos szerint a mezőgazdasági tevékenységet végzők adózását jövőre új alapokra kívánják helyezni, hogy láthatóvá tegyék a mezőgazdaságból származó jövedelmek nagy részét. Ezért a kistermelők adókedvezményei 1997-ben átalakulnak, és igénybevételük feltétele az úgynevezett őstermelői igazolvány lesz. A kormány képviselője kijelentette, továbbra sem kívánják megadóztatni azokat, akik saját fogyasztásra termelnek, és csak minimális összegben értékesítik többletterményüket. Ez a határ évi 100 ezer forint lesz. A bizottság egyetértett azzal a javaslattal, hogy a kormány a kiemelt agrárgazdasági támogatások előirányzatát 7 százalékkal, több mint 4 milliárd forinttal túlléphesse. Ez várhatóan kielégíti az ágazat idei támogatási igényét. A közel-keleti óra- és ékszervásáron állítják ki ezt a smaragdot, amely a legnagyobb a világon, és tulajdonosa el akarja adni. A kő kb. 50 millió dollárt ér, 76 kg súlyú, vagyis 380 000 karátos. feb/reuters A magányos feltalálók kora lejárt Szabadalmak az Interneten A százéves fennállását ünneplő Magyar Szabadalmi Hivatal információi is fölkerültek az Internetre. A találmányok adataihoz az Internet-felhasználók ingyen hozzáférhetnek, a szolgáltatás jelszó nélkül működik. A most bevezetésre kerülő védjegy- és ipari mintákat tartalmazó adatbázis célja, hogy segítsen eligazodni a lógók bábeli zűrzavarában - hangsúlyozta dr. Bendzsel Miklós, a Szabadalmi Hivatal ügyvezető elnökhelyettese. Az Internet révén ezentúl bárki megtalálhatja a sikeres vállalkozásához fontos szabadalmakat, felkutathatja a lehetőségeket, illetve elkerülheti a szabadalmi jogvitákat. Lapunk kérdésére dr. Bendzsel Miklós elmondta: a rendszerváltás óta hazánkban csökken a feltalálási kedv. Ennek két fő oka van. Egyik az „agyelszívásként” emlegetett folyamat, amelynek során a magyar szellemi termékek, illetve maguk a feltalálók is a jobban fizető külföldre vándorolnak; a másik az a tény, hogy a magányos feltalálók kora lejárt. Manapság csak a csoportos kutatás tekinthető versenyképesnek. A találmányok mintegy 40 százaléka gyógyászati termék, de igen gyakran érkezik bejelentés különböző környezetvédelmi, illetve mezőgazdasági újításról is. Az „isteni szikrától” a bejegyzésig egyébként átlagosan mintegy 32-38 hónap telik el. A bejelentések csaknem fele eredeti, szabadalmaztatható ötletnek bizonyul. (szigeti) Pekingi májkacsaprogram Besenyszög-Palotáson Eredmények és gondok egyaránt fémjelzik a magyar-angol vegyes társaságot, a Palotási Kacsafarm Kft.-t. Az ország legnagyobb, víziszárnyast tenyésztő vállalkozása az idén 2 millió 900 ezer, angol származású szülőpároktól eredő pekingi kacsát keltet, nevel, illetve értékesít szövetkezeti és magángazdálkodóknak, valamint exportra. Ennek a kacsának van hús-, valamint kifejezetten májtermelő fajtája. A májvonalon négyszázezer szárnyas kerül az év végéig tenyésztésbe és értékesítésre. Mint dr. Bagi Károly, a kft. ügyvezető igazgatója elmondotta, a kacsahús és főleg a kacsamáj rendkívül keresett exportcikk a világpiacon, ezért a közös vállalkozások, szövetkezetek mellett a magángazdálkodók '■« egyre többen kapcsolódnak be a programba. 1996-ban egymillió kacsa került ki mezővárosi és falusi portákra, tanyákra. Mindent összegezve, a jelenleginél több kacsát - főleg feldolgozva - lehetne értékesíteni, a felmérések szerint akár 9300 tonnának is lenne piaca, természetesen elsősorban az ínyencségeket kedvelő, és annak megfizetésére is képes nyugati piacon. A termelés, az export növelésének objektív akadálya is van. A kitűnő tulajdonságú, akár szárazon, víz nélkül is nevelhető, súlyban gyorsan növekvő, jó májtermelő képességű kacsafajta nálunk 22 százalék állami exporttámogatást kap. Összehasonlításul: Franciaországban ez az arány ötven százalék, több mint a kétszerese. Megjegyzendő, hogy a kacsatápok, takarmányok ára kis híján hetven százalékkal növekedett, az előállítás költsége tehát jelentősen nőtt. A besenyszögi székhelyű kft. nem hátrál meg a nehézségek elől, már jövőre meghirdette a „Mulát” májkacsa-elő- állítási programot, melynek prognosztizált értéke eléri a 140 millió forintot. Az alapanyag többek között a törökszentmiklósi, mezőkovácsházi, kiskunhalasi baromfifeldolgozó cégekhez, azok tenyésztési körzetébe kerül. A tenyészanyag felnevelése, tömése, hizlalása után kerül feldolgozásra, majd indul útjára az itthoni és külföldi piacokra.-endrész-