Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-31 / 254. szám
1996. október 31., csütörtök 7. oldal Franciaországi Utinapló Megyénk agrárdelegációja és popzenekarai az eretnekek földjén Haute-Garonne baráti jobbot nyújtott régiónknak Megyénk eddig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar-francia baráti kapcsolatok ápolására. A sport, a kultúra, a népi hagyományok megőrzése több cseredelegációs látogatáshoz adott az elmúlt években igen jó „közös nevezőt”. Ezen folyamat részeként Midi-Pyrénées tartomány nyolc megyéjének talán a „legizmosabb” tagja, Haute-Garonne kötött együttműködési megállapodást régiónkkal. Több kis település, köztük Abádszalók, már korábban megtette ezt Ők 1995-ben fogadták testvértelepülésükké a Touluse lábainál fekvő kis falucskát, Odars-t. Itt található a francia faluházak szövetségének székháza, melynek meghívására húszfős agrárdelegáció (kiegészülve egy 15 fős zenészcsapattal) érkezett - főleg Abádszalókról és Kenderesről -, hogy megismerkedjen Frankhon déli részének agrárkultúrájával, no meg Franciaország magyar turisták által ritkán látogatott részével: a híres albigensek, az Albi városából származó eretnekek földjével. Az elsődleges szempont azonban az volt, hogy a „megroggyant” magyar mezőgazdaságban dolgozó szakemberek, magángazdák profitáljanak az amúgy is jól funkcionáló francia kapcsolatból. A delegáció október 7-én indult útnak a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Volán utánfutós, modern Ikarusával, mely Abádszalókról egészen Toulouse-ig kiválóan vizsgázott a 2150 km-es úton. Pihenő a lagúnáknál Kellemest a hasznossal! Talán ez is lehet a mottója annak, hogy a megyei küldöttség autóbusza egy napig a jesolói Hotel Ridente udvarán parkolt. Csepereghetett az eső, fújhatott a szél, volt, aki nem hagyta ki az alkalmat: Szigeti Géza, a csoport egyik világlátott tolmácsa (Párizsban született, Marseille-ben és Algírban is élt, dolgozott, majd hazatelepült magyarként Szakikra nősült) megmártózott a 12 C-fokos tengerben. Produkcióját különösen azok csodálhatták meg, akik a Velencébe induló helyi járatú hajó fedélzetén még kabátban is fáztak. A lagúnák városa is szemerkélő esőben fogadta a magyar csapatot. Ám ez az égi az oka annak, hogy Genovára, Nizzára, Monte Carlóra, Monacóra, Cannes-ra a busz ablakából vagy a „dombtetői” parkolókból lehetett csak lenézni. A Cot’ d’Azur így sem tagadta meg magát. Az esőt felváltó verőfényes napsütés igazolta az „Azzuro” című világsláger minden sorát, hiszen nem csak a víz, de az ég is csodálatosan kék volt. A slágereknél maradva pedig úgy jártunk az első franciaországi szállásig tartó úton, mint Szörényi Levente, amikor autójával először járta Európát: lenyűgözött minket a fényűző gazdagság... A zene is összeköt A buszon helyet foglaltak az agrárdelegáció tagjain kívül szolnoki és kunheVelence sokaknak először nyújtott életre szóló emléket áldás - később kiderült az újságokból, hogy kezdete volt annak a nagy esőzésnek, mely vízzel bontotta el a főteret —, sem az elbúvó nap nem tudta elhomályosítani azt a csodát, amit legtöbben először láttak. Bár nem volt karnevál, a Piazza San Marco, a Szent Márk tér hangulata idézte: milyen is lehet itt az igazi karneváli show! Glóbuszunk minden részéből találkozhattunk itt turistákkal, akik a magyarokhoz hasonlóan „habzsolták” az élményt. Ki a szűk sikátorokban vadászott az olcsónak egyáltalán nem mondható „szuvenírekre”, ki a lagúnák szűk csatornáiban bravúrosan manőverező gondolák varázsával igyekezett betelni, hallgatva az onnan érkező elmaradhatatlan „tálján” énekeket. A Piazzet- tán álló Palazzo Dúcaiétól (Doge Palota) és a hírhedt Sóhajok hídjától (Ponte dei Sospiri) fájó szívvel búcsúzott mindenki. De menni kellett, hiszen a magyar felirataival, no meg európai külcsínével nagy külföldi érdeklődésre szert tevő Ikarusra még több mint 1200 kilométer várt másnap. Sajnos ez volt elsősorban gyesi popzenészek is. Ők, az amatőr zenekarok országos versenyének győztesei a Toulouse-tól 80 kilométerre fekvő Carcasonne városában ütöttek tanyát. A szolnoki Árnyak és a kunhegyesi Kirakat zenészei szintén a Francia Faluházak Szövetségének vendégszeretetét élvezték. A vendéglátók mindent megtettek, hogy itt jól érezzék magukat a zenészek, még a kis köztársaságba, az olcsó áruival is turistacsalogató Andorrába is elmikro- buszoztatták a delegációt. Az agrárszekció, mely első este továbbutazott Toulo- use-ba, sajnos kimaradt ezekből az élményekből, de azért egy, a Faluházak Szövetsége elnöke, Alain Amaud által vezetett kis csapat gondoskodott arról, hogy számukra is jusson elég meglepetés. A mezőgazdasági programokból az feltétlenül kiderült, hogy csak a gondjaink hasonlóak. Akikkel szívesen cserélnénk Október 9-ről már jócskán 10-repitymal- lott, amikor megérkezett az agrárdelegáció az odars-i faluszékházba, amit francia és magyar lobogó díszített. A fogadtatás lenyűgöző volt. Gasztronómiaremekek sora, úgy franciásan tálalva, megspékelve a „pápa vére” fedőnevű vörösborral. Ezt a bőséget még a nehéz ételekhez szokott magyar gyomor is nehezen viselte, különösen azok után, hogy a kvantum napról napra nőtt! Talán azért is jöttek futószalagon a szakmai programok, hogy mindenki le tudja (vagy fel) dolgozni a fenséges étkeket... Áz auzewille-i mezőgazdasági képzési központban elsősorban arra derült fény, hogy Franciaországban arra törekednek a Kulturális és Oktatási Minisztériumban, hogy mindenki eldönthesse - 6 éves kortól a diplomáig, esti vagy levelező képzésen -, az agrárágazat melyik területén válhat sikeressé! A képzés itt nem csak képesség- és tehetségorientált, de szigorúan figyelembe veszi a „promt” jelentkező francia igényeket is. Kis túlzással mindenki oda kerül, ahol szükség van rá, mert itt nincs szakmai túlképzés. Csak szellemi! Mondhatnék, a mi oktatási koncepcióink is ezt tükrözik. Csak egy a különbség, de az lényeges: Frankhonban a tervek funkcionálnak! Jutott idő a gyakorlatra is. A magángazdák, a szövetkezet udvarán kiderült, még a fejletlenebbeknél is, melyek gondjaikkal is magyarosnak tűntek, kiderült: a rossz adottságú föld támogatottsága, az állattartás állami szabályozása, a felvásárlási rendszer térségi garanciái biztosítják itt a megélhetést. Ezt bizony nem csak a színekben álló gépek jelezték, hanem az is, hogy a családokban az egy főre jutó autók száma rendszerint egy! Á „technika fölényét” egyébként szövetkezetbe tömörülve is élvezi a francia. Ha- tan-tízen összefogva közösen fejlesztenek, esetleges hitelekkel is! Erről az ösz- szefogásról győződhetett meg a nézelődő a térségi szövetkezet terménytárolójában, ahol 25 kilométeres körzet öss ,cs termését - főleg napraforgó, búza, kukorica, repce és cirokmag - gyűjtött« k be és értékesítették. Nem túlzás; óraműpontossággal. A számítógépes rendszer a felvevőhelytől kezdve a terményraktárakon és silókon keresztül egészen a francia parasztember zsebébe jutó pénzig követi a termés útját...?! Naprakészen tudva azt, hogy mennyi kell és mennyiért lesz az eladható! Szakmai igényesség nélkül talán az volt a legmegszívlelendőbb magyar tanulság, hogy a francia gazda nagyon is praktikus: ha nincs pénze, akkor szövetkezik a nagyobb beruházáshoz, mert tudja, fejlesztés nélkül nincs létbiztonságban. Persze, nekik könnyű, mondhatnánk, mert arra is fény derült a Midi-Pyrénées Tartományi A magyar csoport az odars-i faluházak szövetségének vezetőivel Székház mezőgazdasági tanácsánál tett látogatás során, hogy a francia állam egy kicsit tehetősebben támogatja az agrárágazatot, mint azt mi tesszük itt „Hunniában”. Alain Lesoin alelnök arról is beszélt fogadásán, hogy hiába az egyik legszegényebb tartomány az övék a 20 francia közül, két számjegyű többszöröse az egy főre jutó központi agrártámogatás a magyarországinak. Legyen ’ szó vetőmagbeszerzésről, profilváltásról, technológiai fejlesztésről. Elég talán csak azt megemlíteni, hogy a tanács mezőgazda- sági osztálya 5,4 milliárd forintnak megfelelő frankkal gazdálkodhat, mellyel valóban kézben tudja tartani a fél magyar- országnyi területű és alig több mint 2 millió lakosú régió évente 540 milliárd forintos termelési értéket produkáló agrárágazatát. A meglepetések sorából nem maradhat ki a „Pagnard” falusi vendégfogadó, mely annak ellenére, hogy belső pompáját tekintve vetekedett a legdrágább budapesti, Duna-parti szállodával, megőrizte a vonzó falusi lét minden francia értékét. A sorban előkelő helyet szorított magának a rabastens-i borkombinát, ahol mindenütt választ kapott arra a magyar küldöttség, hogy miért is világhírű a francia szőlő kipréselt leve... Francia ajándék(ok) a Tisza-tó fővárosának Már az odars-i polgármester fogadása jelezte, hogy a kicsiny falucska nem csak turisztikai alapon kívánja patronálni az együttműködést Abádszalókkal, a Tisza- tó „fővárosával”. Az ötszáz fős település első embere, Serge Colle beszédében jelezte; miután tapasztalatukat, szellemi és anyagi tőkéjüket igyekeznek latba vetni, hogy a gyakorlatban is gyümölcsözzön ez a „szárnyait próbálgató” barátság. Ez a kijelentés akkor még sokkal mélyebb tartalmat kap, ha hozzátesszük: ebben a kis francia „gyöngyszem községben” zömében a toulouse-i szellemi elit - tanárok, kutatók, vállalkozók, tervezőmérnökök, orvosok - lakik. Hab volt a tortán a szombat esti fogadás, mely során a falu nemzetközi méretű sportcsarnokában a francia népi kultúra és vendégszeretet adott baráti ízelítőt a magyaroknak a sólethez hasonló „cassoulet” vacsorával egybekötve... Ezek után kicsit nehéz volt bejárni vasárnap a 12 núllió négyzetméteres toulouse-i bevásárlócentrumot, amihez, mi tagadás, elég szűknek bizonyult a magyar bugyelláris. Maradt így a délutáni városnézés, amelyre amúgy is csak kutyafuttában jutott idő. Mert Toulouse, ahol a rómaiak i. e. 106-ban emeltek várost, bőséges látnivalót kínál: a román kori művészet remekétől, a Saint Semin-bazili- kától, a Szent István-székesegyházon keresztül egészen az egykori városi tanács, a „kapitul” épületéig, ami ma is városházaként funkcionál. Nem is beszélve a múzeumokról és a hidakról, amelyek különösen hasonlóvá teszik a 600 ezer fős tartományi székhelyet magyar fővárosunkhoz. A búcsú napja az odars-i iskolában kezdődött. Itt nem az volt a meglepetés, hogy még a legkisebbek is a Larousse lexikont forgatták, hanem az, hogy milyen jól felkészültek Magyar- országból. No és az, hogy az odars-i suli egy számítógépet ajándékozott az abádszalókinak, mondván: próbáljátok ki, s ha beválik, küldünk még többet is! Az este nem csak a szalókiaknak, a kenderesieknek, de az őket kísérő zsurnalisztának is meglepetést, felejthetetlen élményt hozott. Egy egyszerű falusi házban nyitottunk ajtót a csodára, a 69 éves Pierre Jousseaume és felesége állat- és növénygyűjteményére. A fél évszázadot felölelő kollekció már 47 országból vonzott érdeklődőt az odars-i házba, ahol évente 25 ezren tekintik meg a világ szinte minden tájáról begyűjtött és élethűen kipreparált növény- és állatfajokat. Nem véletlen, hogy az idős házaspár munkáját nem csak állami, de nemzetközi szinten is megbecsülik. Mi is ezt tettük, mielőtt a Jousseaume család az utolsó gasztronómiai fogadásra invitált bennünket: hat fogásból állt a tipikusan francia „nassolás”, ami felkészített mindenkit a visz- szaútra. Túl sok volt az élmény, s vele arányban fájó a búcsú is. Sajnos nem csak a vigasztalanul zuhogó eső tette nehézzé az utat. A 18 méteres Ikarus szerelvénnyel szinte lehetetlen lett volna parkolni Cannes- ban és Monte Carlóban, így csak az ablakból csodálhattuk az esőben is szép Riviérát. Szerencsére Nizza külvárosában elfértünk, így egy órát barangolhattunk a kikötőben, ami többek szerint októberben legalább olyan üres volt, mint a szalóki Tisza-part. Tolmácsunk, Géza itt is hű maradt magához: 10-12 C-fo- kos tengervíz ide vagy oda, ő még fürdőit egy „búcsúzót”. Hogy aztán 23 francia, 135 olasz és 9 osztrák alagú- ton átkelve végre megihassuk az első magyar kávét a kilencnapos európai utazás után, valahol Rábafüzes után. Percze Miklós A Rockpódiumról Franciaországba Az eretnekek földjén áll Car- cassonne városa, melynek sakktáblaszerű alaprajzát még Szent Lajos készítette, az „albigensek” 1213-ban történt leverése után. Az ódon alsóvárosi falak között a helyi művelődési házban kapott kényelmes szállást a kunhegyesi Kirakat Rt. csapata és a szolnoki Árnyak együttes legénysége. Valójában, a vendéglátók - a brami ifjúsági ház vezetője és felesége -, Dániel és Michell Dutrech jóvoltából nem sok idő jutott a léha semmittevésre, számos látnivaló és program mellett a zenekaroknak két koncerten is helyt kellett állniuk. A Pireneusok lábánál elterülő l’Aude tájegység szőlőkkel sűrűn borított domboldalaitól egyenesen vezetett az érkezést követő első út Li- moux-ba, ahol a helyi borászati üzemben nagy kortyokban fogyott a jófajta habzóbor, a Crémant. A kezdeti kellemes benyomások után várt még fölfedezésre a kis hegyi falu, To- uchan, a Földközi-tenger partján elterülő város, Gruissan, Európa egyik legkisebb hercegsége, a két „úrnak” is hódoló, festői szépségű hófödte Andorra, és nem utolsósorban egy igazi kies „road house”, Pás De Naurouze. Az azonos nevű folyócska partján - ötpercnyi sétára a dél-franciaor- szági vízválasztó vonaltól, Castelnudaryt épp csak hátunk mögött tudva áll ez a tipikusan út-menti fogadó, jófajta boroktól és whiskyktől roskadozó polcokkal; egykori fénykorán már éppen egy kicsit túl, bár még mindig élénken a környékbeli ifjak emlékezetében. Frank - a tulaj - kicsit tanácstalanul tárta szét a kezét, ha a szó a várható közönség létszámára terelődött, így aztán inkább a pazarló bőséggel feltálalt vacsora ínyencségeit faggattuk, mígnem szép lassan szállingózni kezdett a nagyérdemű is. Tizenegy órakor kigyulladtak a fények, felcsendültek a Kirakat Rt. első nótájának akkordjai. A kisebb személyi válságot átélő kunhegyesi csapat műsorával bizonyította, hogy zenészei nincsenek tehetség híján, remélhetőleg a zenekar magja továbbra is lelkesen nyomul, mint ahogy a leköszönt énekesnek, Kónya Áginak sem kellene még lemondania, hogy kitartó próbálkozással, megtalálja a hangjához, egyéniségéhez illő rockműfajt. Egy óra múltán a lilába borult színpadon szede- lőzködni kezdtek a sötétség erői, hogy Molnár „karmester” Róbert egyetlen apró mozdulatára elszabaduljon a „pokol”. Árnyak Carcassonne-ban Az Árnyak együttes tagjai ezen az estén igazi misztikus rockszeánszon hidalták át a nyelvi nehézségeket, félelmetesen dübörgött a Jég, acélosan zengett a Pengeélen, igazi fej-' rázó élménnyé emelkedett a Mission „Deliverence” című nótája, a New Model Army Get Me Out opusa pedig maga volt az éjfélkor útjára indult gyönyör. S miközben jó néhány „Ma- cho-koktél” (fele-fele tequila, whisky, felgőzölve, lángra lobbantva, szívószállal) hevítette a zenészek vérét, á közönség újabb és újabb ráadásra buzdította a szolnoki csapatot. Amely aztán nem is maradt a helyiek adósa, s mikor Vincze „Puki” Zoltán dobos és Gőz Attila bassman egy fergeteges improvizációjához a francia technikus srác is beszállt gitározni, már nem volt kétséges, hogy sikerül ronggyá foszlatni a pihe-puha sanzonokhoz szokott dobhártyákat. A hajnali háromkor véget ért koncert után Frank tulaj már korántsem a karját tárta szét, hanem a hűtő ajtaját nagyra; így aztán vidám hangulatban indult a társaság vissza Carcassonne- ba. Ezen az éjszakán Árnyak suhantak át az eretnekek földjén. -bla-