Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-19 / 245. szám

1996. október 19., szombat Körkép 5. oldal Közérzetünk Milyenek vagyunk? Tényleg, milyenek vagyunk, mi magya­rok? Például olyanok, hogy elballagunk az egészséges életmód, táplálkozás elő­nyeit taglaló előadásra, híven bóloga­tunk; de aki ismer bennünket, tudja: ezek az intelmek annyit érnek, mint süketnek Vivaldi Négy évszaka. Hazamegyünk, zsíros kenyeret eszünk, mert erre futja, így szoktuk meg. Milyenek vagyunk? Olyanok, hogy már most tudjuk, kire nem szavazunk. Az egyikre azért nem, mert leszerepelt, a má­sikra azért nem, hiszen ez se jobb! így aztán a többségnek fo­galma sincs, kire adja a voksát. Azután olyanok vagyunk, hogy utáljuk a sikeres embereket. Ennek részben az az oka, hogy az állami vagyon, amit tízmillió ember gürizett, verejtékezett össze, nagyon szűk körben lelt gazdára. Miért ők, miért nem én, mondja vagy nyolcmillió, vagy lehet, sokkal több. Ez igaz is meg nem is, azért azt is utál­juk, aki évek során, sziszifuszi munkával jutott valamire. Ezért aztán olyat is mondunk, hogy efféle elvonások, ekkora adók után kétféle sikeres ember létezik: az egyik, aki csalt, azután a másik, aki szintén csalt. Akkor mi a különbség? Az, hogy a má­sik fondorlatait még nem vették észre. Szidjuk a törvényeket, de magától értetődően nem kérünk áfás számlát, hiszen így ke­vesebbe kerül a szolgáltatás. Mert ilyenek vagyunk. Meg olyanok, hogy a másik kertje, fe­lesége, szeretője mindig szebb, a gyereke okosabb, mivel nem rám, rád ütött kedvesem - így a párunknak. Szidjuk a demokrá­ciát és elítéljük, hogy mindenfajta náció szabadon jöhet ide. De amíg nem jöhettek, az is baj volt: igaz, nem mindig az érkezik, akit szívesen várunk; aki meg jön, néha jobban tette volna, ha otthon marad. Milyenek vagyunk? Általában ócsároljuk az ügyeletes, soron lévő kormányt. Szó sem róla, tesznek is azért, hogy így legyen. De akkor is. Nem mi választottuk? Már azok, akik elmentek szavazni. És a következőt nem mi választjuk? Meg az azután jövőt? És ha egyik sem válik be? Az is jellemző ránk, hogy nálunk rengeteg volt a partizán. A második világháború után tízezer lakosra talán itt jutott a leg­több Európában. Mit ad az ég, a rendszerváltást követően iszo­nyatosan sok emberről meg az derül ki, hogy ő ellenállónak számított. Igaz, ki a tankoknak, ki az oroszoknak állt ellen, de sokan halált megvető bátorsággal dacoltak a munkával. Ami nem volt semmi tíz-húsz éve! Olykor azt érzem, aki valóban igazi ellenállónak számított, nem mindig szívesen nyilatkozik az emberi nagyságáról. Bezzeg aki úgy állt ellen, hogy senki se vette észre, ódákat mesél magának. Én mégis megértem ezt a tíz-egynéhány millió lelket. Úgy is mondhatnám keveréket, mert azok vagyunk akkor is, ha bárki­nek valljuk magunkat. Noha énbennem is buzog kun, jász, kis­kun vér, magyar vagyok. így azután a felsoroltak valószínűleg kisebb-nagyobb mértékben rám is jellemzőek. Ezért bízom eb­ben a sokat szenvedett népben, ebben a huzatos országban. És a felsoroltak ellenére hiszek a jobb, a sokkal jobb jövőben akkor is, ha olykor mérgelődöm, harapok. Mert mi már csak ilyenek vagyunk. Nem igaz? £aJű kiíUff Egyesület a családokért A Nagycsaládosok Egyesülete Kisújszálláson 94-ben vált le a megyei szervezettől. Az elnök Konczné Bakos Mária, titkár Mészáros Teréz. Jelenleg hatvan család tagja az egyesületnek, s közel 200-220 gyermek program­jairól gondoskodnak rendszere­sen. A szervezet anyagi lehetősé­gei korlátozottak, hiszen a tagdí­jak mellett csak rendezvényeik lebonyolításához kapnak támoga­tást az önkormányzattól, helyi vállalkozóktól, vállalatoktól. A tagoknak segítenek pályáza­tokat írni, így például ötvenötén kapnak Héra támogatást. Emel­lett ruha-, cipő-, könyvcserét szerveznek, megoldják a gyere­kek felzárkóztatását is, ha kell, a nagyobbak korrepetálják azokat, akiknek szüksége van erre. Rend­szeresen figyelik az akciós lehe­tőségeket: most hagymát, krump­lit, almát szereztek olcsóbban. Minden hónap első keddjén ta­lálkoznak a művelődési házban, ahol megbeszélik az aktuális gondokat. Minden évben sikere­sek a gyermeknapi és szüreti ren­dezvényeik. Ez utóbbit a napok­ban tartották. A megyei önkor­mányzattól és a helyi támogatók­tól 160 ezer forint támogatást kaptak, a bál bevétele 180 ezer forint volt, melyből sporteszkö­zöket kívánnak venni, melyeket a jövő évi táborozáson használnak majd a gyerekek. A sátrakat a Népjólét Minisztérium pályáza­tán elnyert pénzből vették meg. Évente többször szerveznek programokat a strandon lévő szi­geten is. Az egyesület vezetői már a mikulás ünnepséget szer­vezik, és most írtak ki rajzpályá­zatot a gyerekeknek Családért és ép fogakért címmel. Ahány (művelődési) ház, annyi szokás Közhelynek számít már, hogy válságban vannak a művelődési házak (is) ma Magyaror­szágon. Anyagi és egzisztenciális bizonytalanság, a kevesebb pénz miatt alacsonyabb szín­vonalú szolgáltatások, illetve a kultúra elüzletiesedése egyaránt sújtja őket. Körképünk­kel, amely néhány, jelentősen eltérő helyzetű művelődési házat mutat be, azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a sok hasonló gond mellett milyen eltérő eredmények születnek a fenn­tartók és a népművelők elkötelezettsége, ötletessége alapján. Rákóczifalvári nincs is művelődési ház. A kultúra a faluházban kapott helyet, ez egy százévesnél idősebb, bár szépen felújított épü­let. Kopasz Károlyné óvónő-népművelő Szol­nokról jár ki. Elmondása alapján kibontako­zik, hogy Rákóczifalván a szükségből erényt' kovácsoltak. Nincs reprezentatív kulturális rendezvényekre alkalmas nagy termük, ezért a kiscsoportos foglalkozásokat tették meg te­vékenységük fő területévé, azokat a foglalko­zásokat, amelyekkel sok népművelő nem szí­vesen bíbelődik, meg különben is „csak viszik a pénzt.” A teljesség igénye nélkül néhány klub, csoport: a faluházban működik a nyugdíjas­klub, a kertbarátkor, a citeraszakkör, itt tartja összejöveteleit a nagycsaládosok egyesületé­nek, a belszervi betegek és rokkantak egyesü­letének helyi csoportja, itt működik a Szol­gáld a Fényt Szeretetkör, van Kamaszklub néven ifjúsági önismereti kör, és a felsorolást még lehetne folytatni. Lassanként már a kis csoportok számára is szűknek bizonyul a ház. És itt vannak még vásárok, lakodalmak, ezekből bevétel is csurran-cseppen. Szükség is van erre, hiszen a könyvtárral együtt csupán 3 millió-630 ezer forint a költségvetés, bár egyes kis közösségeket az önkormányzat kü­lön is támogat, s a pályázatokból is kapnak néha pénzt. Kopasz Károlyné, mint említettem, vég­zettsége szerint óvónő is, nem csoda hát, ha a gyerekek számára is szervez szakköröket: ci- teraszakkört, hagyományőrző, kézműves, Barbie-ruhakészítő szakkört, bibliaolvasó kört, és így tovább, nem is beszélve olyan tan­folyamokról, ahol az önköltségi árat meg kell fizetni. Az eddig felsorolt csoportok ugyanis ingyenesek. Rákócziújfalun zárva van a művelődési ház. Már indulnánk tovább, amikor a szom­széd épületből kiszalad egy fiatalember, s be­invitál a kilósruha-boltba. Ott dolgozik ugyanis Theisz Ferenc, aki az iskolával ösz- szevont művelődési ház gondnoka, szerve­zője, mindenese, amikor éppen nem árul a boltban. Kicsi ez a falu, kétezer alatt van la­kosainak a száma, a művelődési ház sok rendezvénye ráfizetéses.- A szegedi Miniszínpad jár ide gyerek­előadásokkal, de mindig mínuszban mara­dunk az elszámoláskor - mondja Theisz Fe­renc, azután sorolni kezdi, hogy az érdek­lődő mit találhat a művelődési házban. - Hétfő kivételével fél öttől tízig vagyunk nyitva, illetve pénteken és szombaton éjjel kettőig tart az ingyenes diszkó. Napközben játékok állnak a látogatók rendelkezésére. Van néhány klubunk, szakkörünk, most in­dul a fitnessklub. Az egyik helyiségben hely- történeti kiállítás lesz, ehhez segítséget ígért a Damjanich Múzeum. Volt néptánccsopor­tunk is, de pénzhiány miatt feloszlott. Nagy eredmény, hogy bevezették a házba a gázfű­tést. Korábban előfordult, hogy a látogatók­nak, ha meleg helyiséget akartak, előbb tár­sadalmi munkában fát kellett gyűjteniük a gátoldalon. A hatalmas martfűi művelődési ház jobb időkre emlékeztet, amikor a cipőgyár még hatezer embert foglalkoztatott, és szinte szám­lálatlanul jutott pénz a művelődésre. Akkori­ban a rendezvények időpontját is a műszak­váltásokhoz igazították. A cipőgyártól azon­ban 1991 január elsejétől különvált a ház. El­sősorban arról faggattam Emészt Petemé igazgatót, hogy egy olyan kis város, mint Martfű, hogyan bír fönntartani ekkora műve­lődési házat. Mégpedig nem is akárhogyan, ezt többek között a bejárat mellett lévő plaká­tok, hirdetmények sora is bizonyítja.- Szerencsére a rendszerváltás után is kul­túrabarát emberek voltak a város vezetői, a ház „gazdái”, törekedtek a korábbi színvonal fönntartására. A költségvetésünk 17,5 millió, 12 milliót ad a város. A munkát 19 főállású dolgozó végzi. A klubokat, szakköröket nem sorolom föl, tele lenne velük az oldal. „Csak” annyi válto­zott, hogy sok szolgáltatásért, ami régebben ingyenes volt, most fizetni kell, ha nem is na­gyon sokat. A művelődési ház, a régebbi szakszervezeti hagyományok továbbéléseként, helyet ad a könyvtárnak, a mozinak, kávéház is működik az épületben, sőt újabban tévéstúdió, lapszer­kesztőség is. Itt tehát mindig van élet, mindig történik valami. Az ének-zenei, mozgásművészeti csopor­tok a legszínvonalasabbak. Itt van a megye-, sőt szakmai körökben országszerte ismert női kar otthona. Ez az együttes kapta meg elsőnek a Pro Űrbe díjat, másodszorra pedig a műve­lődési ház kollektívája. Szelevényben éppen szöveteket raktak egy utánfutós autóba, amikor a művelődési ház­hoz értem, egy szövetvásár maradékát. Szelevénynek mintegy 1200 lakosa van. Tatár Sándor nagy tervekkel érkezett ide, nem is titkolta, hogy a szelevényit a szűkebb Tiszazug amolyan körzeti művelődési házává szeretné tenni, ahová a szomszéd községekből is átjönnek, ha valami érdekes rendezvény van. A pénz itt is kevés, 1,6 milliós költségve­tésből nem nagyon lehet „ugrálni”. Azt hihet­nénk, hogy ilyen körülmények között kevés a nagy rendezvény, hiszen ilyen kis helyen az csak ráfizetéses lehet, inkább a kis közössé­gek, klubok, szakkörök fenntartására futja a pénz. Tatár Sándor pont fordítva gondolta.- A kis közösségek működtetése sokba ke­rül, önköltséges alapon pedig nem megy. A szülők nem bírják a költségeket, ezért szűnt meg a társastáncszakkörünk is. Én a rendez­vénycentrikus munka híve vagyok. Nem igaz, hogy az előadások mindig veszteségesek. Legutóbb például a Koós-est nyereséges volt, bár meg kell mondani, hogy egy kis csalódást okozott. Az emberek tudják, hogy itt mindig van valami: táncest, művészek estjei, de ide­sorolom a vacsorákat, lakodalmakat, vásáro­kat, hiszen az itteniek vesznek részt ezeken is. Az emberek között kell élni, ismerni kell mindenkit, ha kell, személyesen meghívni, akivel találkozom az utcán, a boltban, akkor eljönnek az emberek. A falu lakóinak tíz szá­zaléka rendszeresen eljön a rendezvénye­inkre, de volt, amelyen kétszázan voltak, a he­lyieken kívül Csépáról, Kunszentről, és ta­vasztól őszig budapestiek, akiknek a Halesz- ban van hétvégi házuk. Most készülünk az egykori Kórhány iskola tanulóinak találkozó­jára, ezen is lesznek minimum kétszázan. Sze­rintem ez lesz az év bulija Szelevényen. B.A. Taskentből Szolnokra Beszélgetés Mihail Volkov szolnoki festővel Mihail Volkov képeit lehet na­gyon szeretni vagy nagyon nem szeretni, csak egyet nem lehet: közömbösen, unottan továbbsétálni előlük. Művé­szetét több kiállításon megis­merhette a hazai közönség. Legutóbb Szolnokon, a Peli­kán Galériában nyílt tárlata.- Kérem, mondjon valamit önmagáról, az életérói!- Taskentben születtem 1954- ben. A szüleim szibériai oroszok, akik a háború után költöztek Tas- kentbe, ahol könnyebb volt az élet. Akkoriban Taskentben sok olyan orosz élt, akit a háború elől evakuáltak, főleg értelmiségiek, tudósok, művészek, mérnökök, s egy részük ott is maradt a háború után. A Képzőművészeti Egye­temen például csak oroszok taní­tottak. Az iszlám tiltja az embe­rek ábrázolását, a helyiek között kevés képzőművész volt.- Taskent alapvetően közép­ázsiai, keleti város. Hogyan le­hetséges, hogy a képein nem buk­kannak föl helyi motívumok?- Hatott rám az ottani környe­zet, ha nem is közvetlenül. Az is­kola európai volt, a környezet nyelve, zenéje, színvilága keleti. A hatás szerintem a színeimben mutatkozik meg.- Úgynevezett figurális képei nagyon jellegzetesek, ugyanakkor a tájképeinek jó része ezektől any- nyira eltérő, mintha nem is ugyanaz a festő festette volna őket.- A tájkép nálam inkább elő­tanulmány, eszköz egy-egy han­gulat megragadására.-Ez azt jelenti, hogy a figurális képeit tartja igazán sajátjának?- Mind a sajátom, de igaz, hogy azok állnak igazán közel hozzám.- A legutóbbi kiállítás megnyi­tóján Chagallt említették az Ön művészetével kapcsolatban. Erez rokonságot Chagall világával?- Chagall szerintem romanti­kus volt, egész életében egy sajá­tos, meseszerű orosz kisvárost festett, még Franciaországban is. Én nem vagyok romantikus. Ná­lam a festés maga is másként tör­ténik. Nincs elképzelésem arról, amit festeni fogok, nem készítek vázlatokat, festés közben találom ki a képet. Ha előre elgondoljuk, mit akarunk csinálni, a kép már csak illusztráció lesz.- Úgy tudjuk, Taskentből Munkácsra került. Hogyan?- Szinte véletlenül. ’87-ben ott már érződött bizonyos oroszelle­nessé^. Korábban is volt, de rej­tettebben. El akartam jönni on­nan, és Munkácson kaptam állást. Azután ott is kezdődtek bizonyos nemzetiségi ellentétek. Kezdték firtatni: te mi vagy? Orosz, ukrán, magyar, zsidó? Ahol ez számít, és nem az, hogy mit teszel le az asztalra, ott nem jó élni. Ezért ha­tároztam el, hogy Magyaror­szágra jövök.- Miért éppen Szolnokra? Tudta, hogy itt majdnem másfél évszázados képzőművészeti ha­gyományok vannak?- Semmit sem tudtam Szol­nokról. De itt kaptam munkát, megtelepedhettem, és ezért kö­szönettel tartozom mindazoknak, akik ezt lehetővé tették.- Nemcsak Mihail Volkov ka­pott itt valamit. Szolnok gazda­gabb lett az Ön művészetével.- Örülök, ha így gondolják. Bistey András Akik a fegyveres támadásra is fel vannak készülve A védelmi szolgálat jótékony célú bált támogat A Tartalmasabb életért címmel ma este jótékony célú bál lesz a Szol­noki Tisza Szállóban az értelmi fogyatékos fiatalok javára. A szervezők - a Kézenfogva Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Egyesülete és az Oázis Alapítvány az Értelmi Fogyatékos Fiatalokért - a bevételt a fo­gyatékosok számára létesítendő gondozóház céljára fordítják. A jótékony célú bál évek óta visszatérő szponzorokat tudhat magáénak. A mai bálon egy új támogató is megjelenik, a budapesti székhelyű Escort Védelmi Szolgálat, amely többféle alapítványt, ügyet is támogat.- Minden olyan szerveződésnek segí­tünk, amely az egyre szűkebb szociális hálót pótolja, - nyilatkozta lapunknak Makra Ferenc, az Escort szolnoki kép­viselője. - Nem mindig pénzt adunk: le­het, hogy egy véradó napon az értékes felszerelésre vigyázunk. Valakinek pél­dául az is nagy segítség, ha kölcsön­adunk két gépkocsit, vagy vigyázunk a játszóházra. Ézt a bált is azért támogat­juk, mert segíteni szeretnénk. Az a szimpatikus a fogyatékosokat képviselő szervezetben és alapítványban, hogy igyekszik a létező problémákat köze­lebb vinni az emberekhez. Nem sajnála­tot kémek, hanem próbálják a külön­böző társadalmi rétegeket összehozni. Szolnoki kapcsolataim révén szereztem tudomást a jótékony célú bálról. Amikor Gyenes Levente ügyvezető igazgatóhoz fordultam, azonnal felajánlotta a segít­ségét. Neki az a meggyőződése, hogy ha mindenki, aki teheti, megfelelő szinten támogatná ezeket a civil szerveződése­ket, akkor sok szociális kérdésben nem itt tartanánk, ahol most.-Egy nagyon nemes feladatot is vállaltak. Drogfigyelő szolgálatot hoztak létre, a fővárosban önkor­mányzati megbízásra járőröznek az iskolák környékén.- Ennek kettős célja van: az egyik a nepperek kiszűrése. Ä másik a droghoz kapcsolódó bűncselekmények megelő­zése. A gyerekek a tanárhoz, a rendőr­höz sokszor nem fordulnak akkora biza­lommal, mint a kollégáinkhoz. A kollégáink sokszor tartanak felvi­lágosító előadást a szülőknek, tanárok­nak, diákoknak arról, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy a gyerek bűncselekmény áldozatává váljék. Ha ezekre a jelensé­gekre fölhívjuk a figyelmet, akkor fel­készültek az ilyen esetekre. A szülők többsége sokszor csak azt figyeli, hogy iszik-e, cigizik-e a gyerek. De például az Extasy tablettára nem lehet inni, tehát a gyereknek nem lesz alkoholszaga, ami­kor hazajön a diszkóból, csak nagyon sok folyadékot iszik utána, és ez már fel­tűnhet.-Egy ilyen drogfigyelő szolgálat anyagilag nem igen éri meg egy olyan cégnek, amelynek nagyszabású meg­rendelései vannak. Ahhoz, hogy fenn­tartsák, pályázatokon vesznek részt. Miért csinálják mégis ?- A cégvezetésnek meggyőződése, hogy ez olyan probléma, amiről föl kell világosítani az embereket, és nem akkor cselekedni, amikor már megtörtént a baj, hanem megelőzni a problémát. Sajnos előfordul, hogy amikor fölke­ressük ezzel az önkormányzatokat, azt a választ kapjuk, hogy erre nincs szükség, hogy nem kell túldramatizálni a dolgo­kat. De amikor elkezdünk beszélgetni, akkor sokan rádöbbennek, hogy ez va­lós probléma.-Az emberek számára a legizgal­masabb biztonsági szolgáltatás a testőri védelem.- És ez az egyik legveszélyesebb is, mert ha kell, a saját testével védi meg azt a személyt, akit rábíztak.- Magyarországon mitói tart az, aki testőrt fogad?- Nálunk elsősorban üzletemberek kémek személyvédelmet. Van, aki stá­tusszimbólumként „viseli” a testőrt, van, aki meg akarja előzni, hogy bűn- cselekmény áldozata legyen, és van olyan is, akit már megfenyegettek. Ilyenkor a hozzátartozói, a családja mellé is adunk személybiztosítót. Választási kampányok idején meg­szaporodnak a felkérések, hiszen a poli­tikusoknak gyakran kell ellenséges kö­zegben szerepelniük. Ezeket a feladato­kat ellátó munkatársainkat a lehető leg­nagyobb gonddal válogatjuk, hiszen itt nem lehet tévedni vagy hibázni. P. É.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents