Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-05 / 207. szám
1996. szeptember 5., csütörtök Sport 9. oldal Görkorcsolya A hét végén Bécsben rendezték meg a Duna Kupa nemzetközi görkorcsolyaverseny záró futamait, melyen tizenegy versenyzővel a jászberényiek is képviseltették magukat. Mivel a négy fordulóból álló versenysorozat első állomásán, Ausztriában a jászságiak nem álltak rajthoz - március elején még gyorskorcsolyaversenyeken szerepeltek -, ezért ezúttal már nem volt esélyük a végső csapatgyőzelemre. Az persze természetes, hogy ahol viszont ott voltak a rajtnál, ott nyertek is. így volt ez Bécsben is, ahol a német, osztrák és magyar versenyzőket felvonultató 110 fős mezőnyben a herényi delegációból mindenki a dobogón végzett. Volt olyan kategória, ahol az arany-, ezüst- és a bronzérem is birtokukba került. Csakúgy, mint az előző két fordulót, ezt is Balovai József csapata nyerte, ám ez ezúttal „csak” a harmadik helyre volt elég az összesítésben. Az egyéniben viszont még az egy forduló kihagyása ellenére is született összetett jászberényi győzelem. Darázs Rózsa, Novák Péter és Szőke Csaba megnyerte kategóriájában a Duna Kupát. Belovai Dénes második, Szalai Milán, Novák Eliza, Darázs Péter és Visnyei Melinda harmadik, Bábosik Zoltán, Nagy Mariann és Farkas Dániel pedig negyedik lett. A bécsi verseny egyébként amolyan bemelegítés volt a hét végi magyar bajnokságra, melyet Szombathelyen rendeznek. Mivel itt csak az 1985-ösnél idősebb korosztály számára rendeznek bajnoki futamokat, a fiatalabbak ugyanekkor Svájcban próbál szerencsét. Női kézilabda NB II Szolnoki SpartacusTápiószele 14-17 (7-8) Szolnok, 150 n., v.: Ács, Gábor Spartacus: Baráth - Tócsán, Rédei 4, Híves 2, Tóth 2, Felber 3, Bóta 2. Csere: Fekete, Annus 1. Edző: Nádas Miklós. Rangadót veszített a Szolnok. A tavalyi 3. és 4. helyezett csatája mindvégig ideges hangulatban zajlott. Sajnos a hazaiak annyit hibáztak, hogy az ellenfél már veszíteni sem tudott. Hiányzott az akarat, a lendület és főként a labdabiztonság a Tisza-partiak játékából. Igencsak nehéz hetek következnek a Spartacus számára, amennyiben a lányok nem kapják el gyorsan a fonalat. Pedig tavasszal úgy tűnt - legalábbis a szurkolók szerint -, állandósítani tudták Annusék formájukat. Férfi kosárlabda NB I, A-csoport - első forduló Repülőrajt után mélyrepülés Marc-Körmend—Szolnoki Olaj KK 82-63 (45-36) Körmend, 1800 néző, vezette: Harsányi, Nagy Marc-Körmend: SZÁJER 14/9, MADISON 22/9, Zsebe 8, EDMONDSON 23/3, Czig- ler 14. Csere: Érsek, Gráczer, Mogyoróssy, Fodor 1, Csap- lár-Nagy. Edző: Patonay Imre és Fodor Péter. Szolnoki Olaj KK: Takács 6/6, Alexe 15/3, Mérész T. 6/6, ECSERI 10. IVKOVICS 16. Csere: Jusztin 2, Balogh 2, Boldizsár 2, Bódi 2, Mérész Cs. Edző: Rezák László és Tóth Zoltán. Kipontozódott: Ivkovics a 37. percben Az eredmény alakulása: 10. p.: 24-22, 15. p.: 29-32, 27. p.: 63-43, 32. p.: 69-55. Igen nehéz feladat elé állították a Szolnoki Olaj KK együttesét az idény első mérkőzésén. A sorsolás szeszélye folytán a nyitófordulóban rögtön a bajnok Marc-Körmend otthonában kellett helytállniuk a Tisza-par- tiaknak. Ennek ellenére nagyszerűen kezdtek az olajosok. Alig telt el egy perc, és 0-7-et mutatott az eredményjelző. Ekkor a már az ifjúságiak mérkőzése alatt is rakoncátlankodó háló egyszerűen „kidobta” Takács hármasát. Ez a momentum az addig jobbára a labdát kergető hazaiakat villanyozta fel jobban, s szívósan küzdve a tizedik percben a „régebbi” idegenlégiós Edmondson zsákolásával egyenlítettek. Ivkovicsék azonban cseppet sem jöttek zavarba, és újra megszerezték a vezetést (29-34). Ä játékrész zárása azonban a Körmendnek sikerült jobban, így hát 16-2-es utolsó két percet produkálva, megnyugtató előnnyel tértek pihenni. Az első félidő végéig remekül játszottak Ivkovicsék, jól védekeztek, s rendre pontosan fejezték be támadásaikat. Elég volt azonban néhány kihagyás a hajrában, a két amerikai - Edmondson és Madison - könyörtelenül büntetett. A második félidőt rögtön két trojkával kezdték a hazaiak, megadva ezzel a jelet a folytatásra, ráadásul a piros-feketékre - elsősorban Alexére - nehéz Ivkovics kiválását érezte a csapat megIsmét piros-feketében Formabontó módon közvetlenül az indulás előtt sajtóreggelire invitálta a Szolnoki Olaj KK a média képviselőit. Elsőként Rezák László vezető edző köszönte meg a csapat eddigi pozitív hozzáállását, majd Kékesi István klubigazgató ismertette a bajnokság menetrendjét. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy két tévémeccsük is lesz a szolnokiaknak az ősz folyamán. Először idegenből, a Új bajnoksághoz új szerelés dukál - az Olaj játékosai már vadonatúj melegítőjükben feszítettek FOTO: ILLYÉS Tegáz DKK-Olaj KK mérkőzést közvetíti az Tele- Sport, közvetlenül karácsony előtt, december 22-én pedig a tiszaligetbeli Olaj KK-Marc-Körmend találkozót láthatja élő egyenes adásban az egész ország. A Körmendre készülő gárda tagjai egységesen piros-feketében feszítettek, a Nike cégnek köszönhetően, amely további egy évre meghosszabbította szerződését a klubbal. Természetesen „ellenszolgáltatásként” jó szereplést vár a csapattól, csakúgy, mint a szurkolók. A szakosztály vezetősége egyébként a bajnokság 1-8., illetve 1-4. helyének valamelyikét tűzte ki célul az együttes elé, attól függően, hogy sikerül-e honosítani Stojan Ivkovicsot december végéig. (szilvási) idők jártak; alig néhány perc leforgása alatt kihagyott ziccer, büntetők, eladott labda és sportszerűtlenségi hiba került a neve mellé. Úgy tűnt, fejben az öltözőben maradtak a szolnoki fiúk, a vendéglátók pedig szinte tetszés szerint érhették el kosaraikat ebben az időszakban. Azt a jelentős hátrányt, amit ekkor „szedtek össze” a vendégek, már nem sikerült ledolgozniuk. A félidő közepére ezzel el is dőlt a mérkőzés, 63-43-nál már húsz ponttal vezetett a Körmend. Ráadásul a mérkőzés hajrájában Ivkovics kipontozódott. Ecseri mezőnymunkája révén hiába magasodott ki a többiek közül, a csapatkapitányt nem tudta pótolni. Ezután már csak néhány zsákolás hozta tűzbe a joggal elégedett hazai publikumot. Sajnos a második félidőben a szolnoki játékosok igen keveset valósítottak meg az edzői elképzelésekből. Az Olaj együttese nem játszott jól, ráadásul a tavalyi bajnokság aranyérmese még két amerikai játékossal is jobb volt. Gondok a Pannóniaring körül Százötvenmillió forintot nem hajlandó kifizetni a kizárólag osztrák, magántőkések tulajdonában lévő Pannóniaring a ge-_ nerálkivitelezőnek, a Betonépítő Részvénytársaságnak. A 600 millió forintos beruházással épített és augusztus 19-én ünnepélyesen megnyitott ringet üzemeltető cég igazgatója, Farkas Attila elmondta: minőségi kifogásaik vannak a generálkivitelezővel szemben, mivel épületeik beáznak, a talajvíz elvezetését pedig szakszerűtlenül végezték el. Emiatt az elmúlt napok esőzéseit követően a pályát és környékét elöntötte a víz. A nem első osztá- lyúan elvégzett munka miatt szerződés szerint a beruházót jelentős árkedvezmény illeti meg. Amíg a feltárt hibákat nem állítják helyre, addig nem fizetnek - mondotta. Cáfolta, hogy az osztrák tulajdonosok anyagi helyzete nem teszi lehetővé a pénz kifizetését. A generálkifizető három alvállalkozója, Wagner Kálmán, az ÉKISZ ügyvezető igazgatója és Vadász László, a meliorálást végző gazdasági társaság vezetője, valamint Komáromi Miklós, az elektromos berendezések szállítója és felszerelője szerint a Pannóniaring szerződésszegést követ el a fizetés halogatásával. Farkas Attila ellenben lopás miatt rendőrségi feljelentést tett három alvállalkozó ellen, mivel hétfőn kiszerelték a Pannóniaring központi villamos kapcsolószekrényének belsejét, megbénítva ezzel az áramszolgáltatást. Sakk: olimpia Jerevánban Ribli helyett Pintér A Magyar Sakk Szövetség elnöksége Benkő Pált nevezte ki a jereváni sakkolimpián részt vevő magyar csapat kapitányának. Benkő korábban hatszor volt az Egyesült Államok olimpiai csapatának kapitánya, az 1990-es újvidéki és az 1994-es moszkvai sakkolimpián pedig a magyar válogatott mellett tevékenykedett. Az elismert szakíró, végjáték- és tanulmány- szerző dolgozott a magyar ifjúsági válogatott mellett is. Benkő kijelölte a szeptember 15. és október 2. között esedékes sakkolimpián szereplő magyar csapatot, amelyben egy változás van a Tompa János kapitány által megadott együtteshez képest: a tartalék Ribli Zoltán helyett Pintér József került a válogatottba. A kapitány indoklása szerint Ribli stílusa nem a legmegfelelőbb egy dobogóra törő csapatnál, Pintér küzdeni tudása jobban használható abban az esetben, ha az előtte lévő játékosok valamelyike visszalépni kényszerül. A jereváni sakkolimpián több mint 100 csapat indul. A Magyar Sakk Szövetség főtitkára, Ambrus Zoltán elmondta, hogy a válogatottat az 1-6. helyre vátja a szakvezetés, de a csapat megcélozza a dobogót. Á jereváni sakkolimpián részt vevő magyar férficsapat: Polgár Judit, Portisch Lajos, Almási Zoltán, Lékó Péter, Alekszandr Csernyin, Pintér József. A nem utazó tartalék Tolnai Tibor. Motokrossz Ajkán rendeztek nagyszabású motokrosszversenyt, amely az amatőr bajnoki fordulók közül már az utolsó előtti volt. A legszebb környezetű magyar pályán háromezer néző izgulta végig a 96 induló vetélkedését, melyben érdekeltek voltak a JSE-Jász- cross Motoros Szakosztályának versenyzői is. Az égiek kegyeikbe fogadták a viadalt, hiszen az országos esőzés elkerülte Ajkát, így csak a 2200 méteres, félelmetes lejtőkkel, embert és gépet próbáló emelkedőkkel tarkított pályával, no meg egymással kellett megküzdenie a porfelhők lovagjainak. A 125 köbcentisek versenyében a keceli bukást kiheverő Bárkányi ismét motorra ült, és a másik jászberényivel, Tukorával vívott nagy csatát a 8-9. helyen. A hajrá Tukorának sikerült jobban, ő lett a 8., míg Bárkányi a két futam összesítése alapján a 9. helyen végzett. Pócz, aki országúti motorjával állt rajthoz, a rendezők különdíját kapta. A legnagyobb izgalommal a kis jászberényi tábor a 12-16 éves korosztály futamait várta, melynék rajtjánál ott volt a 12 éves Darók Adrián is. Számára nagy volt a tét, hiszen győzelme esetén kézzelfogható közelségbe került az amatőr bajnoki cím. Amennyiben csak második, úgy a 15 éves Csíki Balázsnak is jó esélye maradt volna még a végső sikerre. Tovább fokozta az izgalmakat, hogy Adrián egy héttel a verseny előtt kis Kawáját egy nagyobb motorra, egy ’ 96-os évjáratú olasz gyártmányú TM típusúra cserélte, edzője Gyurá- szik László (ki ne ismerné a hatszoros magyar bajnok nevét a sportbarátok közül) tanácsára, aki szerint az ifjú titán már kinőtte kisebb paripáját. Mindössze egyetlen hét állt Adrián rendelkezésére, hogy edzője segítségével a lehető legjobban megismerje új „versenytársát”. Nos, az ifjú jászberényi menő ezúttal sem hagyta cserben szurkolóit. Az első futamban már az első kör után hat másodperces előnyre tett szert, és biztonsági motorozással is vissza tudta verni ellenfelei támadását. A második futam hasonló módon zajlott, és ez az utolsó, klárafalvai forduló előtt már az amatőr magyar bajnoki címet jelentette a 12-16 évesek között, a 80 köbcentisek versenyében. A nagyszerű győzelem után a Yamaha Hungária az MMSZ-nél első alkalommal Yamaha menőnek kérte fel Adriánt. Újra repül az Aranysárkány Már amennyiben nem zuhog az eső. Az elmúlt években ugyanis nem sok szerencséjük volt az időjárással a szervezőknek. Mintha éppen azt a napot pécézte volna ki Esőisten, hogy legjobban sirassa a földet. E hét szombatján - szeptember 7-én - remélhetőleg hét ágra süt majd a nap a Szolnok ispán körúti játszótér felett Szolnokon. Abban az esetben délután három órától grundbirkózástól pontrúgó versenyig, zsinórlabdától asztaliteniszig számtalan érdekes játékban kipróbálhatják magukat a kicsik és nagyobbacskák egyaránt. Természetesen a sárkányké- szítés, illetve a különböző bemutatók nem hiányozhatnak a programból, csakúgy, mint a sikeres szereplésért járó sok-sok cukorka és csokoládé sem. Dzsúdóovi A szolnoki Belvárosi Általános Iskolában Vörös Zoltán szakedző folytatja az évek óta folyamatosan működő dzsúdóovi tan- folyamot. Várja az ötödik évüket betöltött óvodásokat szeptember 16-tól az iskola „kis” tornatermében. Az edzések időpontja: hétfőn és szerdán 18.00-19.00 között lesz. Bezárul a kör(verseny) E hét végén - szombaton és vasárnap - rendezik meg Mezőtúron a megyei amatőr tenisz körverseny negyedik, egyben záró fordulóját. A viadalra szombaton reggel 9 óráig lehet nevezni - akár a helyszínen is - a sportiskolában. Bővebb információt Sági István - 56/314-017 - vagy az esti órákban Szűcs János - 56/350-667 - ad az érdeklődőknek. A negyedik fordulót követően a legjobbak majd a mesterversenyen mérik össze tudásukat az ősz folyamán. Turistából profi labdarúgó Már-már mesébe illő módon lett a portugál labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Farense játékosa David Alain. A húszesztendős francia fiatalember éppen szabadságát töltötte Portugáliában, amikor barátai rábeszélték, hogy látogasson el a Farense egyik edzésére. „Szükségünk van egy jó francia csatárra” - tréfáltak Alainnal társai. Az amatőr játékos, aki munkahelyén rendszeresen futballozott, azonban élt a felkínált alkalommal. Az edzésen mindössze húsz percet töltött a pályán, de ezalatt gólt szerzett, és olyan jó benyomást tett a klub jelen lévő vezetőire, hogy azok azonnal profi szerződést kínáltak számára. Amint Alain a L’Equipe című francia lapnak elmondta, először nem vette komolyan az ajánlatot, de rövid gondolkodás után mégis visszatért a csapathoz, és aláírta az elé tett szerződést. Tömegjelenet a monacói labdarúgópályán, ahol a francig Lens mérkőzött a monacói csapattal. FOTÓ: FEB/REUTERS