Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-23 / 222. szám

1996. szeptember 23., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Szárszónak egy a vége... Giczy György: Lesz ellenzéki összefogás Budapesten, a Testnevelési Egyetem aulájában - mintegy a 43-as, már-már legendás szárszói találkozó folytatása­ként - közéleti, zömmel ellen­zéki személyiségek tanácskoz­tak a hétvégén. Giczy György, a KDNP elnöke kijelentette: az ellenzék össze­fogásának itt az ideje, mert nem engedhetik, hogy olyan kisebb­ség telepedjen rá a nemzetre, amely tönkreteszi a jövő „fon­tos stratégiai pontjait”. Lezsák Sándor, az MDF el­nöke rámutatott: válságban tart­ják az országot a szocialisták, amit nem „kezelni”, hanem megszüntetni kell. Kádár Béla (MDF) szerint „lejtőmenetben” van az ország, aminek a megál­lításához nemzeti tervet kell ki­dolgozni. Csurka István, a MIÉP el­nöke hangoztatta: meg kell te­remteni a „stratégiai összefo­gást”, de ebben nem lehetnek partnerek olyanok, akik a jelen­legi hatalmat idáig segítették. Pozsgay Imre kifejtette: mil­liók félnek a holnaptól és talán cselekedeteik politikai követ­kezményeitől is. E helyzetből civil társadalmi építkezéssel és „a szolgálati helyére visszapa­rancsolt állam” társadalmi el­lenőrzésével lehet kiutat találni. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke úgy vélte: a mai magyarországi politika nemcsak a hazai, ha­nem a határon túli magyarság közéletét is gyengíti. Mindenkire érvényesek a játékszabályok Lech Walesa Budapesten Ne legyünk elégedetlenek; békés harcban, vér nélkül ér­tük el, hogy magunk dönthe­tünk sorsunkról, lehetősé­günk van fellépni érdekeink védelmében - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének székházában rendezett nagygyűlésen Lech Walesa volt lengyel államfő. A lengyel Szolidaritás világ­szerte ismert vezetője, aki a Magyarok Világszövetsége és más szervezetek vendégeként látogatott el Budapestre, beszé­dében óvott a szélsőségektől. Arra figyelmeztetett, hogy mindenkire érvényesek a de­mokrácia játékszabályai. Akik becsapottnak, félrevezetettnek érzik magukat, fogjanak össze, alakítsanak pártot, szervezete­ket, lépjenek fel a kisemmizés, a csalások ellen, mérettessenek meg a demokratikus választá­sokon, de ne mástól várják a megoldást. Az embereket meg kell győzni, hogy ez másként, ma­gától nem megy - hangoztatta. Lengyelországban a poszt- kommunisták pártjába négyszer annyian léptek be, mint a szoli­daritásból alakított pártokba, de ezen nem siránkozni kell, ha­nem küzdeni céljaink eléré­séért, és hinni önmagunkban. Szépségvarázs. Kongresszust és kozmetikaiszer-kiállí- tást rendeztek tegnap Budapesten a szépség művészei. Testfestészeti bemutatót is tartottak. Csillik Erzsébet sok­szoros díjnyertes mesterkozmetikus csinos modelljére az öt földrészt varázsolta rá. fotó: feb/kallus györgy Önkritikus koalíciós mérleget készítettek a kormányzás két évéről Csak külpolitikából jeles A kormány kétéves munkáját tették mérlegre a Magyar Szo­cialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének ismert politikusai, akik tegnap kötetlen eszmecserére gyűltek össze az MSZP kispesti központjában. A résztvevők - mindkét párt­tól húszan-húszan voltak hiva­talosak a találkozóra - egyet­értettek abban, hogy a kor­mányzat a gazdaságot kimoz­dította kritikus helyzetéből, ám a stabilizációt nem tudta teljesen véghezvinni. A zárt ajtók mögötti egész napos találkozót az MSZP Vi­tányi Iván vezette szociálde­mokrata társulása kezdemé­nyezte. A meghívott szocia­lista és szabaddemokrata poli­tikusok közül 33-an jelentek meg. Az MSZP részéről ott volt Kósáné Kovács Magda, Katona Béla, Földes György, Lendvai Ildikó, Burány Sán­dor, Schiffer János, Csehák Judit, Békési László, Nyers Rezső és Szabó Zoltán is. Az SZDSZ-től többek között Dörnbach Alajos, Kóródi Má­ria, Bauer Tamás, Tardos Márton, Szent-Iványi István, Fodor Gábor, Soós Károly At­tila, Halda Aliz, Horn Gábor és Kőszegh Ferenc volt jelen. Az eszmecsere után el­mondták: igazán csak a kor­mány külpolitikájával elége­dettek. A legnagyobb hiányos­ságnak a gazdasági-társadalmi megállapodás elmaradását minősítették. Súlyos hibának tartják, hogy a múlt év már­ciusáig nem tudták megfele- lőerf kezelni a gazdasági egyensúly problémáit. Vegyes a kép a gazdasági és szociális területet, a kormányzati, a par­lamenti munkát, és a két párt együttműködését illetően. Szemétszüret. A testmozgás hívei szombaton és vasárnap, a takarítási hétvégén seprűt és lapátot ragadtak, hogy segítsenek eltüntetni a közterekről - képünkön a budapesti Tabán utcáiról - a száraz falevelet, üres konzervdobozt, leborított sittet, szemetet, fotó: feb/kallus Antal Imrét a kamerák előtt nem éri meglepetés Ki mit tud? - éhgyomorra Ismét százezreket vonz képernyő elé a Ki mit tud?, amely - elődeihez hasonlóan - ügyes, tehetséges, kitűnő adottságú fiatalok seregét vonultatja föl már az elődöntőkben is. Ámu­latba eshetünk a fiatalok tehetsége, ügyessége láttán. No és ott van a népszerű műsorvezető, Antal Imre.- Nagyon szeretem az élő adá­sokat, a mi szakmánkban ek­kor derül ki igazán, hogy „ki mit tud?” - mondta a vetélke­dők elmaradhatatlan résztve­vője. - A felvételnél le lehet állni, mód van az esetleges hi­bák korrigálására, élő műsor­ban azonban nem. Lélekjelen­létre van szükség.-Az eddigi elődöntők leg­kellemesebb és legkínosabb pillanatai?- „Legkellemesebb” sok volt - válaszolta, hiszen min­den versenyző kedves, tehet­séges, lelkiismeretes. A legkí­nosabb pillanat? Talán az volt, amikor az egyik szavaló kis­lány belesült a versmondásba. Nagyon sírt szegény. Végül is a zsűritől kapott még egy lehe­tőséget. A verejték kivert, úgy drukkoltam neki. Használha­tott, mert végül is a vers el­mondása remekül sikerült. Antal Imre a közvetítések után úgy vezeti le a fáradságát, hogy valahol elfogyaszt egy jó vacsorát. Ami egyben az az­napi ebédje is, ugyanis az adá­sok napján soha nem eszik. Szerinte ugyanis a teli gyomor ernyedté teszi az embert.-Persze, azért este is vi­gyázok a menüvel. Legutóbb például egy fél adag rántott sajttal zártam a Ki mit tud?-ot. Németh Zsuzsa Kormányülés. Tegnap dél­után folytatta pénteken meg­kezdett ülését a kormány. Napi­rendjén a jövő évi költségvetés főbb adatai szerepeltek. A pi­henőnap munkanappá változta­tására azért volt szükség, mert négy terület - az önkormányza­tok, a fegyveres testületek, az agrárágazat és a média - költ­ségvetési támogatásáról a pén­teki ülésen nem született meg­állapodás. Lapunk zártakor a kormány még zárt ajtók mögött tanácskozik. Értesülésünk sze­rint a négy terület és a pénzügy álláspontja jelentősen közele­dett egymáshoz. Létavértes - város. Szatmári Sándor polgármester ünnepsé­gen vette át a Hajdú-Bihari ha­tár menti település, Létavértes várossá nyilvánításának doku­mentumát és a város kulcsát az Országgyűlés elnökétől. Gál Zoltán a magyar-román alap- szerződésre utalva hangoztatta: reményeink szerint hatására a határ menti települések nem az ország sorvadó végtagjai lesz­nek, hanem olyan hidak, ame­lyeken át az élet, az anyagi ja­vak és a kultúra áramlik. Az Alkotmánybíróság ülése. A hétfői teljes ülésen megtár­gyalják egyebek között azt az indítványt, amely szerint mu­lasztást követett el a törvény- hozás, mert az önkormányzati bérlakások elajándékozása ese­tére nem kötötte ki a bérlők hozzájáruló nyilatkozatát. Fog­lalkozik azzal a beadvánnyal is, amely sérelmezi, hogy a me­gyei jogú városok választópol­gárai nem vehetnek részt a me­gyei közgyűlés tagjainak meg­választásában. Nem tüntetnek. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége nem ért egyet a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége által október elsejére meghirde­tett tandíjellenes tüntetéssel, s azon nem is hajlandó részt venni. A döntés a diákszervezet hétvégi közgyűlésén született, ahol 73 tagszervezet képvisel­tette magát Mai vitézek. Az első vitézava- ’tás 75. évfordulóján országos avatást tartottak szombaton a debreceni Református Nagy­templomban. 540 jelöltet ava­tott úgynevezett várományosi- öröklési jogon vitézzé kardlap- érintéssel Habsburg József, a rend nagymestere. Jelen volt Horthy Istvánná, a néhai kor­mányzó fiának özvegyé is. A rend egyébként az idén először kapott félmillió forint központi támogatást. A z ország keleti megyéiben augusztusban számos ve­zető politikus népszerűsége csökkent. A listán szereplő hu­szonnégy személyiség közül ti­zenegy kapott gyengébb rokon- szenvosztályzatot. A szocialista párt képviselői átlagosan másfél pontot vesz­tettek népszerűségükből. A legnagyobb mértékben Kovács László külügyminiszter szimpá­tiagörbéje hanyatlott, bár to­vábbra is ő a harmadik legnép­szerűbb politikus. Ezzel szemben Torgyán Jó­zsefi, G. Nagyné Maczó Agnes pedig 2 ponttal tudott javítani a megítélésén. A kisgazda párt­vezér átlaga mögött azonban megosztott közvélemény húzó­dik. Míg a megkérdezettek 15 százaléka igen rokonszenves­nek tartja Torgyán Józsefet, ad­dig 34 százalék kifejezetten el­lenszenvesnek tekinti. Az ellenzék legnépszerűbb személyiségei most a Fidesz- MPP-ből kerülnek ki; Orbán Viktor két, Szájer József pedig egy hellyel ugrott előbbre a lis­tán. Ferenczy Europress Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos augusztusi felmérése I népszerűség (%) a keleti országrészben népszerűség (%) országosan »ismertség (%) a keleti országrészben ismertség (%) országosan ej m N in y n m y p rí Demsdry Gabor Ková^ László Kmuze Gábor Keleti György Medgyessy Péter Magyar Bálint Orbán Viktor Kósáné Kovács M. Baja Ferenc Deutsch Tamás Gá|^,tán LáJ 61 E963 61 RÍ 58 RI rr RíIrs RIrr ETS in ca m ^-2-2-1 58 58 56 0 56 53 EJ1 54-i-2 51-1 96 92 68 95 83 86 75 93 80 63 83 74 90 Giczy György Horn 48 +1 65 Gyula Szekeres Imre Szájer József Uzsák Sándor Maczó Ágnes Isépy Tamás Füzessy Tibor Szabó Iván Torgyán József 45 Q46 Q48 Q45 Q44 Q45 Q45 FEI43 Rl40-1 Ej -1 +1 Q -1 +2 -2 «.JiTí 96 72 55 79 81 Boross Péter ^37 Q -1-2 Q +1 0 +1 gj^ ^ 51 47 82 95 89 Az adatfelvétel ideje: 1996 augusztus. Módja: személyes, kérdőíves megkér­dezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 485 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb ál­landó kelet-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele kor­csoport, nem és a lakóhely típusa sze­rint megegyezik. A népszerűségi pont­szám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy ro-' konszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelen­tősek. Az azonos pontszámú politiku­sokat a tizedpontszámoknak megfele­lő sorrendben adjuk meg. Jászberény: Bercsényi út 5.1:57/412-564 Alattyán: Berta Istvánná Erzsébet királyné u.17. Jánoshlda: Túri Zoltán Deák F. út 7. Jászárokszállás: Surányi Lászlóné Déryné u. 4. Bognár Ferencné Szent I. u. 77. Jászboldogháza: Oláh Béla Úttörő út 2. Jászfény szaru: Varga Józsefné Kozma u. 29. Jászivány: Jász Imréné Alkotmány út 34. Jászjákóhalma: Fejes Attila Rákóczi út 26. Jászkísér: Gulyás Jánosné Kölcsey F. u. 23. Jászladány: Borbély Károly Rákóczi u. 16. Major Lajosné Alkotmány u. 16. Jászszentandrás: Fehér Sándorné Mártírok út 67. Jásztelek: Nagy Ferencné Vörös Hadsereg, út 31. Újszász: Szabó Józsefné Nagy út 28.

Next

/
Thumbnails
Contents