Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-14 / 215. szám
1996. szeptember 14., szombat ÉRBEKESSÉ6EK Ez egy olyan hely volt, ahol a nagy kutyákkal sem tettek kivételt Bizony, kutya világ járt az ebekre Mesterszálláson - ha hinni lehet a statisztikáknak - mintegy kétszázötven, az éjszaka csendje ellen felesküdött házőrző vonít, ugat, morog éjszakánként a teliholdra, az elhaladó járókelőkre, a macskákra, jobb híján egymásra. A derék ebek között aligha alakulhatott ki merev kasztrendszer, párt talált ott magának minden jóravaló négylábú, ezért korcs a legtöbb. Kívülük akad elég sok német juhász, puli- meg foxiféle, tacskó, dalmata, kuvasz, új- funlándi és a jó ég tudná felsorolni. még milyen eredetű. Ezen a délutánon kit kötélen vezetett a gazdi, mások kis kosárban, kerékpáron lapultak, míg előfordult az is, hogy sejthetett valamit az ártatlan, mert vonszolni kellett őkéimét. Pávai Andrásné négyet is hozott egy pórázra fűzve a polgármesteri hivatal udvarába, lévén ott volt az oltás. Kovács Katinka eggyel, a pa- pájáék házőrzőjével érkezett, mivel aznap délután ő ért rá. Legtöbb eb behúzta fülét- farkát, talán gyanította a tű közelségét. Páran a kötél végein egymásra vicsorogtak - ámbár rájuk a kutya sem figyelt. Csernóczki Tamás doktor úr rutinosan oltotta be őket veszettség ellen.- Néhány politikussal is megtehetné - tanácsolták neki néhányan. Minden bizonnyal azok, akik rendszeresen nézik az országgyűlési tudósításokat. A doktor bölcs ember lévén csak mosolygott, nem válaszolt a felvetésekre - akár egyetértett velük, akár nem - csak szúrt tovább. Mégpedig oly módon, hogy a gazdi megfogta kutyája füleit, egy szűri az eb nyakába, és máris benne az oltóanyag. Ennek a menetét csupán egyetlenegy vicsorgó nem volt képes felfogni, őt kétágú villa segítségével kényszerítették a földre. Ezután viszont olyan kezes , lett, akár a ma született bárány, majd ő is átesett az apró szúráson. Egy biztos: ennyien régen nem ugatták meg a mesterszállási községháza mutatós épületét. Beoltottak itt minden ide- hozottat: kiskutyákat, sőt a nagy kutyákkal sem kivételeztek. Remélve: a látott példa előbb-utóbb országszerte elterjed... D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János A legtöbb kutyus behúzta fülét-farkát, talán gyanította már a tű közelségét. Biztatni, simogatni is kell ám a derék pajtást, a kedves A doktor — bölcs ember lévén — csak mosolygott és szúrt. házőrzőt egy ilyen tortúra előtt. A vicc poénját, melyet a fősorokban rejtettünk el, szeptember 19-ig várjuk szerkesztőségünkbe. Címünk: Új Néplap, 5001 Szolnok, Pf. 105. Az éjszaka csendjében című, szeptember 7-én megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: Biztatás „Persze, hogy zajokat hallottál lentről, amikor elfelejtetted kikapcsolni a tévét”. A helyes megfejtést beküldők közül az alábbi olvasóinknak kedvezett a szerencse: Katona Józsefné Törökszentmiklós, Pázmány P. u. 20/a.; Sípos Istvánná Kisújszállás, Széchenyi u. 77/2.; Czinege Sándor Szolnok, Batsányi J. u. 8. Nyereményük Simon Béla: Szülőföldem, a Jászkunság című könyve, melyet postán küldünk el részükre. Vége a sörénynek Kurta haj a divat Vége a sörénynek. Ezt állítják sokan, akik az utóbbi időkben divatos férfifodrásznál jártak. Ezt bizonyítja, hogy Agassitól Ramazottiig sok sztár borotváltatta a fejét kopaszra, de az új módi szerint alig több mint 1-2 centis hajat visel Keanu Reeves, Bruce Willis vagy George Michael is. Az új trend mögött a divaton kívül egyéb okok is meghúzódnak - állítják a pszichológusok. Szakértők szerint az önként vállalt kopaszság lehet a magabiztosság jele is, annak bizonyítása, hogy az illető úr elég bátor ahhoz, hogy megváljon feje ékességétől. Ezek a férfiak úgy vélik, az ő egyéniségük kisugárzása van olyan erős, hogy elnyomja a borotvával szerzett előnytelen külsőt. A harmadik ok, hogy a rövid hajat vagy a tar koponyát férfiasán erotikusnak, szexisnek gondolják. Ami nincs meg a fejtetőn, lehet pótolni a szakállal - mondogatták sokan. A teljes arcszőrzet azonban kiment a divatból, helyette ismét a kecskeszakállban gyönyörködhetünk - akárcsak 25- 30 évvel ezelőtt. Ennek az újra feltámasztott szakállféleségnek hódol Bruce Willis, akinek minél magasabb a homloka, annál hosszabb a kecskeszakálla. Az ő példáját követi Brad Pitt, aki haját megkurtíttatta ugyan, de nem extrém módon, vagy Keanu Reeves is, akinek arcszőrzete - kínai származása miatt - amúgy is elég gyér. A zenészek közül George Michael, Marius Müller-Westem- hagen és az East 17 énekese, Brian Harvey is a kecskeszakáll híve. Ferenczy Europress Herczeg Kata elemzése Horoszkóp IX. 16-22-ig KOS ni. 21.-IV. 20. Szerelem: Talán épp most szánja rá magát, hogy szakítson eddigi életmódjával, és ehhez hozzátartozik az is, hogy a már működésképtelen kapcsolatokat - akár baráti, akár szerelmi - végre megszüntesse. Hivatás: A munkában is változtatásra készül. Talán nem hagyja ott a hivatását, de alighanem új munkamódszert dolgoz ki önmagának. T.: 06-90-303-548 BIKA IV. 21.-V. 20. Szerelem: Minden vágya, hogy boldogan és békességben élhessen. Ez a hét kitűnő lehetőséget kínál vágya valóra váltására. Hivatás: Alig győzi teljesíteni a sok megbízást. Szeretne megfelelni a felettesei elvárásának, de annak van más módja is, nemcsak az, hogy mindent magára vállal, és mások megkímé- lése miatt saját magához kíméletlen. T.: 06-90-303-549 IKREK V. 21.-VI. 21. Szerelem: Ha májusban született, egyre szőkébbnek érzi az eddigi tartós kapcsolat miatti köteléket. Ha júniusi születésű, akkor meglepő kalandok kínálkoznak, de ne higgye, hogy köztük van az igazi. Hivatás: Hirtelen úgy érzi, a lehetőségei korlátlanok. Felületességével azonban hamar csalódást okozhat azoknak, akik bíznak önben. T.: 06-90-303-550 RÁK VI. 22.-VII. 22. Szerelem: Uralkodó bolygója a Hold, ezúttal kicsit összezavarja az érzéseit, emiatt nem találja a helyét a világban. Hivatás: Megpróbál a munkába menekülni. Ráadásul nagyon szigorú mércét állít saját maga elé. Ha nem tudja teljesíteni, ne keseredjen el, már az is valami, hogy megpróbálta. Üzlettársai alighanem sokkal kevesebbel is beérik. T.: 06-90-303-551 OROSZLÁN VII. 23.-VIII. 23. Szerelem: Barátai ezúttal visszaélnek a bizalmával, s talán még magánéletébe is megpróbálnak beleszólni. Ne hagyja, hogy csupán, jószándékból” tönkretegyék a boldogságát. Hivatás: A munkában most érzi csak igazán, hogy az eddigi erőfeszítéseinek hasznát veheti. Az elismerés anyagilag is észrevehető javulást jelent. T.: 06-90-303-552 SZŰZ VIII. 24.-IX. 23. Szerelem: Magánéletében elsősorban az idősebb rokonok, szülők miatt sokasodnak meg a teendői, amit a parnere nem néz túl jó szemmel. Hivatás: Önbizalma minden eddiginél erősebb. Csak a jó szerencséje mentheti meg attól, hogy nem hangolja maga ellen ezzel a környezetét. Talán észre sem veszi, hol követ el hibát. T.: 06-90-303-553 MÉRLEG IX. 24.-X. 23. Szerelem: Makacs és önfejű ezekben a napokban. Családja azonban megértő, és nem veszi zokon, hogy a szokásosnál is keményebben reagál minden apróságra. Hivatás: Alighanem munkahelyi hangulata nyomja rá a bélyegét az otthoni állapotokra. Úgy érzi, háttérbe szorult, s fél, hogy ez már így is marad. T.: 06-90-303-554 SKORPIÓ X. 24.-XI. 22. Szerelem: Most a legjobb, ha csak önmagára számít. Partnere ezúttal alighanem magára hagyja még legapróbb problémájával is, hát még ha nagy gondjai adódnak! Hivatás: A munkában protektorok egyengetik az útját, sok esetben úgy, hogy talán sosem tudja meg, kinek köszönheti a hirtelen sikert vagy pénzt. Ez a segítség épp jókor jön. T.: 06-90-303-555 NYILAS XL 23.-XII. 21. Szerelem: Legszívesebben elbújna a világ elől, behúzódna most néhány napra a lakás legcsöndesebb zugába, és csak szeretteivel foglalkozna. Ez aligha fog sikerülni. Hivatás: A hétköznapok egyhangúsága fárasztja, nem pedig a fizikai-szellemi megterhelés. Ezért is próbál menekülni a munkából. Ha örömét lelné benne, gyorsabban haladna. T.: 06-90-303-556 BAK XII. 22.-I. 20. Szerelem: A család és a szerelem most igazi mentsvárnak tűnik az ön szemében. Úgy érzi, mások nem értik meg. Partnerének hálás minden jó szóért. Hivatás: Most az a sorsa, hogy a háttérben dolgozzon. Pedig szeretne kitörni, valamivel felhívni magára a figyelmet. Minél görcsösebben próbálkozik, annál nehezebben sikerül. T.: 06-90-303-557 VÍZÖNTŐ I. 21.-n. 19. Szerelem: Magánéletében akkor találja meg igazán a számításait, ha nem erőlteti akaratát a családra. Hivatás: Lázadó természetét a munkában is nehezen tudja kordában tartani, de ezúttal épp ez a helyes. Makacs újítókedve átragad a környezetére, és elérheti, amit régóta szeretne. Mi több, a végén még hasznot is húzhat belőle. T.: 06-90-303-558 HALAK n. 20.-III. 20. Szerelem: Ha van gyermeke, most az ő érzelmi élete miatt aggódik. Saját életében „szélcsendre” számíthat. Hivatás: Akár akarja, akár nem, ezúttal mások veszik kézbe az ön sorsát. Ne aggódjon, jót akarnak, és addig fognak mesterkedni, amíg kilendítik a holtpontról, sőt, felfelé ívelő pályára irányítják, akár akarata ellenére is. T.: 06-90-303-559 Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! A hívás percenként 88 forint! Stephanie monacói hercegnő válni készül férjétől, Dániel Ducruet-től, aki régebben a testőre volt, és két gyermekének apja. Csak 1995 júliusában kötöttek házasságot, de ez nem bizonyult tartósnak. Az olasz sajtó képeket közölt Ducruet-ről, aki a fotókon ruhátlan, és egy kabarétáncosnőt ölelget, ez a válóok. feb-reuters